Ma elköszöntem Yukától és átköltöztem futonostól Marikóhoz. Úgy döntöttem, hogy még suli előtt költözök át, mert akkor kevésbé zsúfoltak a vonatok mint suli után. A futon épp hogy befért a bőröndbe... nem tudom, hogy fogom belevarázsolni az ajándékokat... Ha nem viszek semmit, ez lesz az oka! :P
Eltartott egy darabig, mire átbumliztam Marikóhoz, de szerencsére emlékeztem két évvel ezelőttről, merre kell menni. A kulcs a postaládában volt, ahogy megbeszéltük, így gyorsan bejutottam, lecuccoltam és siettem suliba. Sajna késtem 10 percet, de nem volt nagy baj. Ez volt eddig az első késésem, ami magamhoz képest egész jó arány.
Suli végén hozzácsapódtam a brazil csapathoz, akik közös ivászatot szerveztek. Egész sokan gyűltünk össze a suliból. Én főleg az osztályomba járó koreai lánnyal beszélgettem, meg két brazil lánnyal. A koreai Song-ji egy japánhoz ment feleségül, azért tanulja most a nyelvet. A férjével angolul beszélgetnek, és Ausztráliában ismerkedtek meg egy angol nyelvtanfolyamon. Aranyos lány és majdnem egykorúak vagyunk, aminek mindketten örültünk, mert a többség 25 alatti. :) A hely ahova mentünk már előre le volt foglalva. Előre be kellett fizetni a fix összeget és cserébe hoztak bármennyi innivalót és fix menüt. A menü edamame babból, kimcsiből, csirkefalatokból, sertéshús falatokból, salátából és tofuból állt. Később hoztak nabét is, ami leves mindenféle főtt cuccal. Én söröztem és mindent megkóstoltam, és jól is laktam. A társaságban volt mindenféle nemzetiség, de a többség brazil volt. Voltak vegyes párok is, pl. egy brazil lány egy koreai pasival, egy orosz lány egy japán sráccal. A dubai hangos és mindenkivel barátkozó lány kerítőnőt játszott és egy fehér srácnak kerített is egy japán lányt. A vége felé már eléggé berúgott és hozzánk jött oda elérzékenyülni. Könnyezett nekünk egy sort, és folyékony japánul panaszolta a családi nehézségeit. Song-jival csak néztünk és próbáltuk csitítani. A terem egyik sarkában külön ült 3 pár. Vakrandin voltak, úgynevezett gokonon. A 3 lány japán volt, a fiúk japánul beszélő külföldiek. Fura volt az egész így kívülről, a lányok nagyon kiöltözöttek és jólfésültek voltak, de nagyon merevek. A srácok főleg egymást ugratták, és ők próbálták szórakoztatni a lányokat. Néha tapsolgattak, ami valami ivós játék része lehetett. Kíváncsi vagyok, össze jött-e valamelyik pár utána. :) Néha megzavarta őket a berúgott dubai lány, aminek a japán lányok elég nyilvánvalóan nem örültek. A dubai lány az orosz-japán párnál is bekavart, mert azt mondta, hogy neki nincs barátja mert mindenki azt mondja rá, hogy túl fiús, viszont az orosz lánynak bezzeg több is van. A japán srác csak nézett nagyokat, a barátnője meg ott győzködte ijedten, hogy nincs más rajta kívül. Song-jival jót mulattunk, aztán megállapítottuk, hogy későre jár, még haza is kell jutnunk, így leléptünk.
Marikóhoz menet sikerült elszalasztanom a megállómat. A következőnél felszálltam a másik irányba, az viszont expressz vonat volt és nem egy megállót vitt vissza, hanem egészen Shinjukuig, ahonnan indultam... Ott visszaszálltam arra a vonatra, ami arról a vágányról ment, mint amiről előtte mentem. Igen ám, de ez meg valami speciális limitált expressz volt, ami valahova teljesen máshova vitt. Ott leszállva gyorsan megkérdeztem az egyik állomáson dolgozót, hogy hogy jutok el Hatagayába. Rendes volt és leírta papírra, hol kell átszállnom. Merthogy egy vonattal nem tudtam volna visszamenni, még jó, hogy megkérdeztem. Ezt a vonatozást amúgy úgy kell elképzelni, hogy egyikre sem vártam 5 percnél többet, nagyon sűrűn járnak. És szerencsére nincs jegykapu a két irány között ugyanazon a vonalon, így nem kellett ráfizetnem.
Marikóhoz kb. negyed 12-re értem vissza, de ő is kb. akkor jött haza, és a barátja meg még utánam, így végül nem volt késői az időzítés. :)
2012. január 31., kedd
2012. január 30., hétfő
Keikarou!
Reggel későn keltem, Yukának megmutattam, hogy kell szeletelés előtt leszedni a szalámi héját, ettünk egy késői reggelit, aztán együtt vonatoztunk Ikebukuróig.
Suliban Arai senseijel gyakoroltuk a nyelvtant, és megtanultuk, hogy kell azt kifejezni, hogy a jövőben szándékozunk valamit csinálni (とおもっています、つもりです).
A suli utáni tervem mára az a bizonyos Chibában található Keikarou nevű kínai étterem volt, ahova eredetileg Yukával mentem volna az első héten, de akkor zárva volt. Mivel az étterem a népszerű Arashi fiúbanda egyik tagja családjának az étterme, állítólag van, hogy 3 órát is kell várakozni, hogy asztalhoz ülhess. A terv az volt, hogy hétfőn talán kevesebben lesznek, mint hétvégén és ha rögtön suli után indulok, megelőzhetem a későn dolgozókat. Azért felkészültem a legrosszabbra is és reggel harisnyát is húztam a nadrág alá, pulcsiból meg a legmelegebbet vettem fel. Szerencsém volt, mert egyből bejutottam és volt egy csomó szabad hely, így ráérősen eszegettem. Rajtam kívül volt két kínai lány, két japán lány, egy család és két idősebb nő. A családon kívül tuti mind rajongók voltak. A két nő pl. egész hangosan arashizott. Sajna csak kanjis étlap volt így nagyjából biztosra mentem és az egyik menüt rendeltem, de előtte megkértem a pincérlányt, hogy mondja el mi van benne, mert nem értem a kanjikat. Kaptam szezámkrémes csirkecsíkokat hideg előételként, kukorica levest, rizst, csípős tofut, tengeri herkentyűs gombás fogást, sütőtökkrémes sütit és jázmin teát. Nagyon jól laktam a végére és közben buzgón fényképeztem a kaját és a dekorációt. Az utóbbi a fiúcsapattal kapcsolatos poszterekből és rajongók által készített ajándékokból állt. Volt pl. Legóból kirakott Arashi kanji és Arashi felirat, repülőmakett amin Arashi van, üdvözlőlapok, rajzok, plüssfigurák, virágok. Túl gyorsan megettem mindent és még nem akartam menni, így rendeltem egy kávét is és azt szürcsölgettem. Megvártam, hogy előttem menjen el az a két japán lány, aki már ott volt mikor megjöttem. Közben folyamatosan jöttek új emberek, pl. két japán rajongólány meg 3 japán rajongónő. :D Az egyik lány olyan sört rendelt, amit Arashi reklámoz, és tanakodtak, hogy merjenek-e fényképezni. Kifelé menet megtaláltam a vendégkönyvet, amibe bele is lapoztam. Tegnap mexikói rajongók jártak ott, a többi bejegyzés a héten japánul volt. Én is hagytam üzenetet kezdetleges hiragana szókincsemmel, aztán Tokió fele vettem az irányt. A Hikawadai állomáson egy fülkéből felhívtam Marikót, hogy mikor költözhetek hozzá és megbeszéltük a részleteket. Aztán egy órát töltöttem a közeli nagy szupermarketben, végignézve mindent. Az előre csomagolt készételeket fél áron, vagy olcsóbban adják késő este. A rizsgombóc, ami általában 105-120 jen most 30-40 jen volt! Kihagyhatatlan ajánlat, így vettem is egyet, bár fogalmam sincs milyen töltelék van benne... :D
Suliban Arai senseijel gyakoroltuk a nyelvtant, és megtanultuk, hogy kell azt kifejezni, hogy a jövőben szándékozunk valamit csinálni (とおもっています、つもりです).
A suli utáni tervem mára az a bizonyos Chibában található Keikarou nevű kínai étterem volt, ahova eredetileg Yukával mentem volna az első héten, de akkor zárva volt. Mivel az étterem a népszerű Arashi fiúbanda egyik tagja családjának az étterme, állítólag van, hogy 3 órát is kell várakozni, hogy asztalhoz ülhess. A terv az volt, hogy hétfőn talán kevesebben lesznek, mint hétvégén és ha rögtön suli után indulok, megelőzhetem a későn dolgozókat. Azért felkészültem a legrosszabbra is és reggel harisnyát is húztam a nadrág alá, pulcsiból meg a legmelegebbet vettem fel. Szerencsém volt, mert egyből bejutottam és volt egy csomó szabad hely, így ráérősen eszegettem. Rajtam kívül volt két kínai lány, két japán lány, egy család és két idősebb nő. A családon kívül tuti mind rajongók voltak. A két nő pl. egész hangosan arashizott. Sajna csak kanjis étlap volt így nagyjából biztosra mentem és az egyik menüt rendeltem, de előtte megkértem a pincérlányt, hogy mondja el mi van benne, mert nem értem a kanjikat. Kaptam szezámkrémes csirkecsíkokat hideg előételként, kukorica levest, rizst, csípős tofut, tengeri herkentyűs gombás fogást, sütőtökkrémes sütit és jázmin teát. Nagyon jól laktam a végére és közben buzgón fényképeztem a kaját és a dekorációt. Az utóbbi a fiúcsapattal kapcsolatos poszterekből és rajongók által készített ajándékokból állt. Volt pl. Legóból kirakott Arashi kanji és Arashi felirat, repülőmakett amin Arashi van, üdvözlőlapok, rajzok, plüssfigurák, virágok. Túl gyorsan megettem mindent és még nem akartam menni, így rendeltem egy kávét is és azt szürcsölgettem. Megvártam, hogy előttem menjen el az a két japán lány, aki már ott volt mikor megjöttem. Közben folyamatosan jöttek új emberek, pl. két japán rajongólány meg 3 japán rajongónő. :D Az egyik lány olyan sört rendelt, amit Arashi reklámoz, és tanakodtak, hogy merjenek-e fényképezni. Kifelé menet megtaláltam a vendégkönyvet, amibe bele is lapoztam. Tegnap mexikói rajongók jártak ott, a többi bejegyzés a héten japánul volt. Én is hagytam üzenetet kezdetleges hiragana szókincsemmel, aztán Tokió fele vettem az irányt. A Hikawadai állomáson egy fülkéből felhívtam Marikót, hogy mikor költözhetek hozzá és megbeszéltük a részleteket. Aztán egy órát töltöttem a közeli nagy szupermarketben, végignézve mindent. Az előre csomagolt készételeket fél áron, vagy olcsóbban adják késő este. A rizsgombóc, ami általában 105-120 jen most 30-40 jen volt! Kihagyhatatlan ajánlat, így vettem is egyet, bár fogalmam sincs milyen töltelék van benne... :D
2012. január 29., vasárnap
Kamakura és angolnabél
Ma mozgalmas napom volt. Reggel fél 10-kor találkoztam Juliannal a Tokyo állomáson. Sikerült pontosan érnem a megbeszélt találkozó helyre. Egy óra vonatozás után megérkeztünk Kamakurába. Nagyon szép hely és jó sok fényképet csináltam itt! Állítólag van vagy 60 szentélye és temploma, így ha még eltéved az ember, akkor is talál egyet-kettőt. Julian felkészült, előre kikérdezte a japán szállásadó családját, hogy melyikek a kiemelkedő látványosságok, úgyhogy céltudatosan azok felé vettük az irányt. Kissé hűvös volt, de szépen sütött a nap. Először egy sor templomot néztünk meg, utána elmentünk a nagy Buddhához, amibe be is lehetett menni 20jen jelképes összegért. A templomok 200-300 jenbe kerültek, de volt olyan is, amelyik ingyen volt. Volt néhány nagyon érdekes hely. Az egyik eldugott templom tele volt pl. Inari (róka kinézetű isten) szoborral. Van olyan kaja, hogy inari sushi, és a szentély elé két lány egy tál inari sushit tett az isteneknek mint felajánlás. Sőt, volt ott egy üveg szaké is! 3 mókus izgatottan ugrált a közelben, lehet hogy rákaptak a felajánlott ételekre. Egy másik templomnál barlangon keresztül kellett bemenni egy belső tisztásra és a szentélyek is barlangba voltak vájva. Megint másutt rengeteg mini Buddha sorakozott, és attól a templomtól a tengerre is ráláttunk. Le is mentünk utána a tengerpartra, hogy beledugjuk az ujjunkat a vízbe. Mind a kettőnk izgatott volt, mert ugye sem Svájcban sem Magyarországon nincs tenger. A hideg ellenére voltak a vízben is, igaz, szörfös ruhában. Korábban meg vitorlás verseny lehetett, mert egész sokat láttunk. A parton a fejünk felett varjak és sólymok (?) keringtek. Az egyik sólyom hirtelen lecsapott a parton üldögélő párocska lánytagjának szendvicsére és kikapta a kezéből, tisztára mint egy sirály! A lány sikkantott egyet, Julian meg jó hangosan kacagott az egészen. Én próbáltam jó sólyom képeket csinálni, de sajna szembenap volt.
A sétánk végén be akartunk ülni egy étterembe a tengerparton enni valamit, de alig találtunk éttermet azon a szakaszon. Egy amerikaiasba próbáltunk leülni, de tele volt és várni kellett volna. Ekkor a sarkon megláttunk egy német éttermet és Julian mindenáron be akart menni. Végül ott ettünk kolbászt. A tulaj német néni aranyos volt, és nagyon jól beszélt japánul. Volt bent egy japán bácsikból álló kisebb társaság, akikkel jól elbeszélgetett. Az étel is jó volt, de annyira nem volt kiemelkedő, viszont meleg volt odabenn és a tengerre is ráláttunk.
Közben Julian megengedte, hogy használjam a mobilját, így gyorsan felhívtam a couchsurfinges srácot akivel 6-ra találkozót beszéltünk meg, hogy csak fél8-ra tudok odaérni.
Kisvasúttal elvonatoztunk a fő állomásig, onnan meg vissza Tokióba. Én egyből Shinjukuba mentem, és fél8 után kicsivel meg is jelent a couchsurfinges Jun, aki hozta egy indiai barátját is. Az indiai srác 8 éve él már itt, és persze jól beszél japánul. A társalgás japánul folyt és a bonyolultabb dolgoknál átváltottunk angolra. A srácok egy hagyományos izakayába vittek Shinjukuban. Annyira hagyományos volt, hogy itt még az árak is kanjival voltak írva! Viszont egész jól boldogultam, mert az étlap nagy része katakanával volt írva. Kanjiból a számok pedig mennek.
Sört ittunk, és ettünk mellé sok féle csipegetni valót. Az első furcsaság a sült és pácolt angolnabél volt... Kis fapálcikákra volt felnyársalva. Annyira nem éreztem furának, mert a pác az ízeket és a kinézetet is elnyomta. Ettünk még sült minihalat amibe haltojást nyomnak írókával, shiitake gombát, gyozát, yakisobát és odent. A gyoza a sült tésztatáskákba töltött darálthúsos töltelék. A yakisoba pirított tészta. Az oden leves, amit télen esznek és van benne főtt tojás, bambusz, jégcsapretek, fishcake és konyaku (ami nem konyak, hanem krumpliból készült kemény kocsonyás állagú valami, ami olyan zselatin szerű).
A srácok szórakoztatóak voltak. A japán fiú mérnök és pénztárgépeket tervez és szerel be. Az indiai srác egy japán cégnél software programozó. A végén részben fizették az én részem is, így nem jártam olyan rosszul. :) Meg is hívtam mindkettőjüket Magyarországra.
A japán Junnal még ittunk egy pohár umeshut (gyenge szilvapálinka) aminek olyan íze volt, mint a szőlőlének enyhe alkoholos utóízzel. Ízlett, bár a jégtől picit megfájdult a torkom. Az indiai srác egész hétvégén dolgozott és már az egy pohár sör is a fejébe szállt.
Kb 10-ig beszélgettünk, aztán ment mindenki a saját metrójához. Junnak még kb 1óra volt az út hazáig, én fél óra alatt értem Yukához, aki ma este dolgozik és későn jön haza. Szerintem nem várom meg, mert már ülve is el tudnék aludni!
A sétánk végén be akartunk ülni egy étterembe a tengerparton enni valamit, de alig találtunk éttermet azon a szakaszon. Egy amerikaiasba próbáltunk leülni, de tele volt és várni kellett volna. Ekkor a sarkon megláttunk egy német éttermet és Julian mindenáron be akart menni. Végül ott ettünk kolbászt. A tulaj német néni aranyos volt, és nagyon jól beszélt japánul. Volt bent egy japán bácsikból álló kisebb társaság, akikkel jól elbeszélgetett. Az étel is jó volt, de annyira nem volt kiemelkedő, viszont meleg volt odabenn és a tengerre is ráláttunk.
Közben Julian megengedte, hogy használjam a mobilját, így gyorsan felhívtam a couchsurfinges srácot akivel 6-ra találkozót beszéltünk meg, hogy csak fél8-ra tudok odaérni.
Kisvasúttal elvonatoztunk a fő állomásig, onnan meg vissza Tokióba. Én egyből Shinjukuba mentem, és fél8 után kicsivel meg is jelent a couchsurfinges Jun, aki hozta egy indiai barátját is. Az indiai srác 8 éve él már itt, és persze jól beszél japánul. A társalgás japánul folyt és a bonyolultabb dolgoknál átváltottunk angolra. A srácok egy hagyományos izakayába vittek Shinjukuban. Annyira hagyományos volt, hogy itt még az árak is kanjival voltak írva! Viszont egész jól boldogultam, mert az étlap nagy része katakanával volt írva. Kanjiból a számok pedig mennek.
Sört ittunk, és ettünk mellé sok féle csipegetni valót. Az első furcsaság a sült és pácolt angolnabél volt... Kis fapálcikákra volt felnyársalva. Annyira nem éreztem furának, mert a pác az ízeket és a kinézetet is elnyomta. Ettünk még sült minihalat amibe haltojást nyomnak írókával, shiitake gombát, gyozát, yakisobát és odent. A gyoza a sült tésztatáskákba töltött darálthúsos töltelék. A yakisoba pirított tészta. Az oden leves, amit télen esznek és van benne főtt tojás, bambusz, jégcsapretek, fishcake és konyaku (ami nem konyak, hanem krumpliból készült kemény kocsonyás állagú valami, ami olyan zselatin szerű).
A srácok szórakoztatóak voltak. A japán fiú mérnök és pénztárgépeket tervez és szerel be. Az indiai srác egy japán cégnél software programozó. A végén részben fizették az én részem is, így nem jártam olyan rosszul. :) Meg is hívtam mindkettőjüket Magyarországra.
A japán Junnal még ittunk egy pohár umeshut (gyenge szilvapálinka) aminek olyan íze volt, mint a szőlőlének enyhe alkoholos utóízzel. Ízlett, bár a jégtől picit megfájdult a torkom. Az indiai srác egész hétvégén dolgozott és már az egy pohár sör is a fejébe szállt.
Kb 10-ig beszélgettünk, aztán ment mindenki a saját metrójához. Junnak még kb 1óra volt az út hazáig, én fél óra alatt értem Yukához, aki ma este dolgozik és későn jön haza. Szerintem nem várom meg, mert már ülve is el tudnék aludni!
Földrengés, múzeum és játékbarlang
Megnyugodtam, nem volt kemény a futonom. Yuka nem aludt otthon, a társaság akivel mulatott business hotelben szállt meg és őt is befizették. Kb 8-kor ért haza, így akkor keltem. Viszont nem kellett 10-kor elmennem a lakásból, ami az eredeti terv lett volna. Amíg heverésztem, átéltem életem első földrengését! Rögtön kettőt is! Igazából nem különbözött attól a rezgéstől, mint amikor otthon elmegy a ház előtt a 11-es busz, úgyhogy nekem fel sem tűnt volna, hogy földrengés van, ha Yuka nem mondja. Sokkal nyugodtabban fogadtam, mint ő, mert ő teljesen izgatott lett, pedig csak vagy két percig tartott az egész.
Mára volt betervezve a Tokyo Disney, de közben lebetegedett két ember a társaságból, így le lett fújva sajnos a program. :( Helyette együtt ebédeltünk Yukával. Én rament szerettem volna enni, mert itt még nem ettem ilyet. Yuka kinézett egy népszerű helyet neten, ami itt volt a közelben, így elsétáltunk dél körül. Onnan tudni, hogy jó-e az étterem, hogy a finomat áruló helyeken hosszan sorakoznak az utcán az emberek, mivel nem férnek be, annyian mennek. Ahogy kerestük Yukával a ramenes helyet, megláttunk egy sort, ezért azt hittük, megtaláltuk. Közelebb érve rájöttünk, hogy ez nem az a hely, de kíváncsiak lettünk miért állnak itt ennyien, úgyhogy itt maradtunk. Pici étterem volt, az volt a neve, hogy Kitchen Obasan (konyha anyó). Sok picibabás vendég volt, az egyik család ikrekkel jött. Várakozás közben Yuka rákeresett a helyre, hogy csekkolja, mi a legnépszerűbb étel. Azt írták, hogy az omuraisu, azaz a tojásomlettes rizs ketchupos szósszal. Ezt ugyan már ettem a maid caféban is, de amíg vártunk, többeknek is ezt hozták ki és egész jól nézett ki, így ezt választottam én is. Yuka shrimpes rizst választott sajtos besamelles szósszal, sütőben megsütve. Feleztünk, így mindkettőt megkóstoltam Nagy adagok voltak, nagyon tele lettünk tőle. A besamelles étel (doria) finom volt, de ízvilágban túl nyugatias. Az omlettes rizs is jó volt, de valahogy a maid cafés jobban ízlett. A szósz más volt. Mindenesetre a hely maga hangulatos volt nagyon, és már elmondhatom, hogy sorban álltam étterem miatt. :)
Disney helyett Yuka felvetette, hogy menjünk fürdőbe (onsen), de bármennyire is tetszik Japán, a fürdőkért nem nagyon rajongok. Inkább úgy döntöttem, hogy elmegyek a természettudományi múzeumba Uenóban. (A bálnás.) Kuponnal 500 jen volt, és a bejáratnál figyelmeztettek, hogy 5kor zár. Ekkor volt 16:10, ezért eléggé futólépésben néztem végig a termeket sajnos. Pedig megéri rászánni több időt, mert szerintem nagyon jól meg van csinálva! Csak ajánlani tudom. Az épületnek két szárnya van, az egyikben 3 emeleten a japán természettörténetet, kőzetet, állat- és növényvilágot ismertetik. A tudomány résznél nagy szekciót szenteltek a szeizmográf fejlesztéstörténetének. Elvileg lennének magyarázatok angolul is, de elég sok résznél "under development" ablak ugrott fel. Mondjuk nem is volt nagyon időm olvasgatni. A japán szárnyat sikerült végigjárnom, de a globális természetet bemutató másik szárnyra már csak töredéknyi időm maradt, pedig szerintem az még érdekesebb tűnt. A tenger alatti világot bemutató terem pl. nagyon hangulatos volt. Majd legközelebb ezzel a szárnnyal kezdem! :)
Uenóban bementem egy elektronikai cikkeket árusító boltba, ami több emeletes volt. Volt zene és tv emelet, konyhai eszközök, számítógépek, videó és hagyományos játékok emelete. A videojátékoknál kipróbáltam a Nintendo3DS-t, de lehet, hogy csak szemüveggel érvényesül jól a 3D, mert így simán elég zavaróan elmosódott. Ja egyébként megkérdeztem Yukát, és azt mondta, a kölcsönzőben csak venni lehet a wii cuccokat, arra nem vonatkozik a kölcsönzés.
Az elektronikák után felfedeztem a környéket, ami tele volt kis piac szerű boltokkal, és sok kínai cuccal. Meg rengeteg fény volt és sok ember. Volt pár jó illatot árasztó kajálda, de még mindig tele voltam az ebédtől, ezért egyik sem vonzott túlzottan. Elgyalogoltam Akihabarába, ahol még sok minden nyitva volt a késői óra ellenére. Kb. este 9 volt, mire oda értem. Bementem pár anime boltba, de nem láttam semmi kiemelkedőt. Az egyik 7 emeletes boltban 3 emelet csak a 18+ tartalomnak volt szentelve. Főleg magazinok, képregények, dvd-k voltak ott, és a rajzolt lányok 90%-ának F-es mellmérete volt. Én inkább a vevőkre voltam kíváncsi, voltak idősebb 40-45 körüliek, meg főleg egyetemisták és 30-asok. Ezen a 3 emeleten csak pasi volt. amúgy. Na meg én. :P
Bementem két játék árkádba is. Ezek is több emeletesek voltak. A SEGA árkádja tetszett. Az első két emeleten főleg UFO catcher játékok voltak, ami az amikor egy kart irányítasz 100jenért, hogy felcsípjen egy jóval drágább nyereményt, de persze általában eredménytelenül, mert a kar elég kevés súlyt bír és visszaejti a cuccot. Azért láttam olyat is, akinek sikerült. A kedvencem egy óriás plüss hörcsög volt, de túl stabilan helyezkedett el a gépben, így inkább meg sem próbáltam. A futon mellé úgysem férne be. A harmadik emeleten purikura volt, a negyediken, ötödiken és hatodikon lövöldözős, verekedős, autós és ritmusjátékok. A felső két emeleten dohányoztak is és nagy volt a zaj. Menekültem is kifelé. Akihabarából elsétáltam Iidabashiig, ahonnan közvetlenül el tudtam metrózni Yuka lakásáig. Jó fáradtan értem vissza. Yuka bezzeg ebéd óta ki sem mozdult és ott találtam, ahol hagytam, a kotatsu alatt. :)
Mára volt betervezve a Tokyo Disney, de közben lebetegedett két ember a társaságból, így le lett fújva sajnos a program. :( Helyette együtt ebédeltünk Yukával. Én rament szerettem volna enni, mert itt még nem ettem ilyet. Yuka kinézett egy népszerű helyet neten, ami itt volt a közelben, így elsétáltunk dél körül. Onnan tudni, hogy jó-e az étterem, hogy a finomat áruló helyeken hosszan sorakoznak az utcán az emberek, mivel nem férnek be, annyian mennek. Ahogy kerestük Yukával a ramenes helyet, megláttunk egy sort, ezért azt hittük, megtaláltuk. Közelebb érve rájöttünk, hogy ez nem az a hely, de kíváncsiak lettünk miért állnak itt ennyien, úgyhogy itt maradtunk. Pici étterem volt, az volt a neve, hogy Kitchen Obasan (konyha anyó). Sok picibabás vendég volt, az egyik család ikrekkel jött. Várakozás közben Yuka rákeresett a helyre, hogy csekkolja, mi a legnépszerűbb étel. Azt írták, hogy az omuraisu, azaz a tojásomlettes rizs ketchupos szósszal. Ezt ugyan már ettem a maid caféban is, de amíg vártunk, többeknek is ezt hozták ki és egész jól nézett ki, így ezt választottam én is. Yuka shrimpes rizst választott sajtos besamelles szósszal, sütőben megsütve. Feleztünk, így mindkettőt megkóstoltam Nagy adagok voltak, nagyon tele lettünk tőle. A besamelles étel (doria) finom volt, de ízvilágban túl nyugatias. Az omlettes rizs is jó volt, de valahogy a maid cafés jobban ízlett. A szósz más volt. Mindenesetre a hely maga hangulatos volt nagyon, és már elmondhatom, hogy sorban álltam étterem miatt. :)
Disney helyett Yuka felvetette, hogy menjünk fürdőbe (onsen), de bármennyire is tetszik Japán, a fürdőkért nem nagyon rajongok. Inkább úgy döntöttem, hogy elmegyek a természettudományi múzeumba Uenóban. (A bálnás.) Kuponnal 500 jen volt, és a bejáratnál figyelmeztettek, hogy 5kor zár. Ekkor volt 16:10, ezért eléggé futólépésben néztem végig a termeket sajnos. Pedig megéri rászánni több időt, mert szerintem nagyon jól meg van csinálva! Csak ajánlani tudom. Az épületnek két szárnya van, az egyikben 3 emeleten a japán természettörténetet, kőzetet, állat- és növényvilágot ismertetik. A tudomány résznél nagy szekciót szenteltek a szeizmográf fejlesztéstörténetének. Elvileg lennének magyarázatok angolul is, de elég sok résznél "under development" ablak ugrott fel. Mondjuk nem is volt nagyon időm olvasgatni. A japán szárnyat sikerült végigjárnom, de a globális természetet bemutató másik szárnyra már csak töredéknyi időm maradt, pedig szerintem az még érdekesebb tűnt. A tenger alatti világot bemutató terem pl. nagyon hangulatos volt. Majd legközelebb ezzel a szárnnyal kezdem! :)
Uenóban bementem egy elektronikai cikkeket árusító boltba, ami több emeletes volt. Volt zene és tv emelet, konyhai eszközök, számítógépek, videó és hagyományos játékok emelete. A videojátékoknál kipróbáltam a Nintendo3DS-t, de lehet, hogy csak szemüveggel érvényesül jól a 3D, mert így simán elég zavaróan elmosódott. Ja egyébként megkérdeztem Yukát, és azt mondta, a kölcsönzőben csak venni lehet a wii cuccokat, arra nem vonatkozik a kölcsönzés.
Az elektronikák után felfedeztem a környéket, ami tele volt kis piac szerű boltokkal, és sok kínai cuccal. Meg rengeteg fény volt és sok ember. Volt pár jó illatot árasztó kajálda, de még mindig tele voltam az ebédtől, ezért egyik sem vonzott túlzottan. Elgyalogoltam Akihabarába, ahol még sok minden nyitva volt a késői óra ellenére. Kb. este 9 volt, mire oda értem. Bementem pár anime boltba, de nem láttam semmi kiemelkedőt. Az egyik 7 emeletes boltban 3 emelet csak a 18+ tartalomnak volt szentelve. Főleg magazinok, képregények, dvd-k voltak ott, és a rajzolt lányok 90%-ának F-es mellmérete volt. Én inkább a vevőkre voltam kíváncsi, voltak idősebb 40-45 körüliek, meg főleg egyetemisták és 30-asok. Ezen a 3 emeleten csak pasi volt. amúgy. Na meg én. :P
Bementem két játék árkádba is. Ezek is több emeletesek voltak. A SEGA árkádja tetszett. Az első két emeleten főleg UFO catcher játékok voltak, ami az amikor egy kart irányítasz 100jenért, hogy felcsípjen egy jóval drágább nyereményt, de persze általában eredménytelenül, mert a kar elég kevés súlyt bír és visszaejti a cuccot. Azért láttam olyat is, akinek sikerült. A kedvencem egy óriás plüss hörcsög volt, de túl stabilan helyezkedett el a gépben, így inkább meg sem próbáltam. A futon mellé úgysem férne be. A harmadik emeleten purikura volt, a negyediken, ötödiken és hatodikon lövöldözős, verekedős, autós és ritmusjátékok. A felső két emeleten dohányoztak is és nagy volt a zaj. Menekültem is kifelé. Akihabarából elsétáltam Iidabashiig, ahonnan közvetlenül el tudtam metrózni Yuka lakásáig. Jó fáradtan értem vissza. Yuka bezzeg ebéd óta ki sem mozdult és ott találtam, ahol hagytam, a kotatsu alatt. :)
2012. január 27., péntek
Curry és kölcsönző
Utolsó reggelemet töltöttem Risánál. Hajat mostam, kávét főztem, szétszedtem a fekvőhelyem, neteztem kicsit és megsimiztem Gingert, aztán hátamra vettem a hátizsákom, vállamra Arashi táskám és válltáskám és indultam suliba. A kulcsot most is a postaládába dobtam, azaz itt csak az ajtón lévő nyíláson kellett bedobni. Remélem, Ginger nem dugta el utána!
Ma reggel nagyon hideg szél fújt, nem is sétálgattam sokáig, hanem mentem a vonathoz. Mindig megvártam a kevésbé zsúfolt szerelvényt és így megint csak pontban félre értem be.
Lecuccoltam az osztályterem sarkában és szorgalmasan jegyzeteltem órán. Ma megint ismételtük a múlt órai anyagot, aztán tanultunk egy kis közvetlen beszédbeli felszólító módot. Vicces volt a beszéd gyakorlat, mert mindenki az udvarias formát használja automatikusan és a közvetlenre úgy kellett koncentrálni. Így is becsúszott mindenkinek néha egy udvarias alak. :)
Kicsengetés után a svájci sráccal megbeszéltük, hogy vasárnap elmegyünk Kamakurába óriás Buddhát és templomokat nézni. Aznapra úgyis terveztem valami turistáskodást, mert Yuka lakásában énekgyakorlás lesz, így megígértem, hogy nem fogok zavarni és elmegyek. Így legalább lesz kivel mászkálnom, bár kicsit fura gyerek ez a Julian... Ő vetette fel, hogy menjünk együtt, mivel már a japán ismerősével el szeretett volna oda menni, de Kamakura kötelező osztálykirándulós hely, úgyhogy a japán ismerős már volt ott párszor a sulijával és nem volt nagy kedve ismét menni. A Tokyo vonatállomáson beszéltük meg a talit, ami állítólag a világ legnagyobb vonatforgalommal bíró állomása. Remélem, megtaláljuk egymást!
Aztán úgy volt, hogy ma este találkozom egy couchsurfinges sráccal aki tegnap írt egy üzenetet, hogy nem megyek-e vele inni egyet, de végül visszamondta, mert kiderült, hogy éjfélig dolgoznia kell. Helyette mászkáltam kicsit Yuka környékén és ettem tojásos marhahúsos japán curryt a Sukiya nevű gyorskajáldában. Itt most nem pulthoz, hanem asztalhoz ültem és csengettem, amikor megvolt, hogy mit szeretnék enni. Hamar kihozták és adtak mellé enyhén kávéízű jegesvizet. Fizetni utána kellett a kasszánál.
Kaja után benéztem egy DVD-CD-játék kölcsönzőbe. Sajna nem igazán értettem az árakat. :(
A választék jó nagy volt! Filmből volt mindenféle, de a zene 90%-ban japán volt. Természetesen volt 嵐 is. :)
A bolt egyik felében voltak a zenék és a játékok, a másikban a dvd-k. A játékszekció külön volt bontva Wii/PSP/Xbox/Playstation/NintendoDS/Nintendo3DS szekciókra. Még Wii lejátszót és kellékeket is lehetett kölcsönözni (vagy venni...ebben nem vagyok biztos). A dvd-knél volt egy teljes szekrénysor a koreai sorozatoknak, filmeknek és ezer részes történelmi drámáknak. Az ázsia szekció alatt volt kungfu alszekció is. :) Aztán a filmeknél láttam külön autós akció alkategóriát és yakuzafilm alkategóriát.
És persze volt több sornyi anime. Miyazakit a Disney részbe tették, és külön voltak a sorozatok meg az OVÁk. És megintcsak külön a kisgyerekes animék. Ebben az utolsó csoportban volt pl. Anpanman, Pikachu és Digimon. Aztán a bolt hátsó részén függönnyel leválasztva volt a felnőtt videó szekció. A függönyön jó nagy 18-as karika díszelgett. Tudom, hogy egyes ismerőseim egyenesen ide mentek volna először, de én most kihagytam, úgyhogy a hentai választékról most nem tudok beszámolni. :P
Visszafelé kanyarodva még elcsábultam és benéztem a FamilyMartba csokiért és magazinért. Tv újságot vettem, mert volt benne érdekes cikk sok képpel. (És egész véletlenül Matsujun van az elején.) Egyszer talán majd el is tudom olvasni... :D Volt Yamapis AnAn magazin is, gondoltam, Eszternek megveszem, de elég megviselt feje van benne. Az ilyen sarki boltokban egyébként mindig szoktak álldogálni emberek, akik a magazinokat vagy mangás újságokat olvasgatják. Aztán ha kiolvasták, visszateszik és kimennek. Úgyhogy én is nyugodtan lapozgattam végig mindent, nem zavartattam magam. :)
Így telt a mai nap. Most már ismét utol értem magam a blogolással. Mivel amíg nem voltam meghozták Yuka zongoráját, kisebb lett a hely, így Yuka átvitte a kölcsön-futonom a barátjához. Ma este a saját futonomon alszom! Remélem, nem lesz nagyon kemény...
Ma reggel nagyon hideg szél fújt, nem is sétálgattam sokáig, hanem mentem a vonathoz. Mindig megvártam a kevésbé zsúfolt szerelvényt és így megint csak pontban félre értem be.
Lecuccoltam az osztályterem sarkában és szorgalmasan jegyzeteltem órán. Ma megint ismételtük a múlt órai anyagot, aztán tanultunk egy kis közvetlen beszédbeli felszólító módot. Vicces volt a beszéd gyakorlat, mert mindenki az udvarias formát használja automatikusan és a közvetlenre úgy kellett koncentrálni. Így is becsúszott mindenkinek néha egy udvarias alak. :)
Kicsengetés után a svájci sráccal megbeszéltük, hogy vasárnap elmegyünk Kamakurába óriás Buddhát és templomokat nézni. Aznapra úgyis terveztem valami turistáskodást, mert Yuka lakásában énekgyakorlás lesz, így megígértem, hogy nem fogok zavarni és elmegyek. Így legalább lesz kivel mászkálnom, bár kicsit fura gyerek ez a Julian... Ő vetette fel, hogy menjünk együtt, mivel már a japán ismerősével el szeretett volna oda menni, de Kamakura kötelező osztálykirándulós hely, úgyhogy a japán ismerős már volt ott párszor a sulijával és nem volt nagy kedve ismét menni. A Tokyo vonatállomáson beszéltük meg a talit, ami állítólag a világ legnagyobb vonatforgalommal bíró állomása. Remélem, megtaláljuk egymást!
Aztán úgy volt, hogy ma este találkozom egy couchsurfinges sráccal aki tegnap írt egy üzenetet, hogy nem megyek-e vele inni egyet, de végül visszamondta, mert kiderült, hogy éjfélig dolgoznia kell. Helyette mászkáltam kicsit Yuka környékén és ettem tojásos marhahúsos japán curryt a Sukiya nevű gyorskajáldában. Itt most nem pulthoz, hanem asztalhoz ültem és csengettem, amikor megvolt, hogy mit szeretnék enni. Hamar kihozták és adtak mellé enyhén kávéízű jegesvizet. Fizetni utána kellett a kasszánál.
Kaja után benéztem egy DVD-CD-játék kölcsönzőbe. Sajna nem igazán értettem az árakat. :(
A választék jó nagy volt! Filmből volt mindenféle, de a zene 90%-ban japán volt. Természetesen volt 嵐 is. :)
A bolt egyik felében voltak a zenék és a játékok, a másikban a dvd-k. A játékszekció külön volt bontva Wii/PSP/Xbox/Playstation/NintendoDS/Nintendo3DS szekciókra. Még Wii lejátszót és kellékeket is lehetett kölcsönözni (vagy venni...ebben nem vagyok biztos). A dvd-knél volt egy teljes szekrénysor a koreai sorozatoknak, filmeknek és ezer részes történelmi drámáknak. Az ázsia szekció alatt volt kungfu alszekció is. :) Aztán a filmeknél láttam külön autós akció alkategóriát és yakuzafilm alkategóriát.
És persze volt több sornyi anime. Miyazakit a Disney részbe tették, és külön voltak a sorozatok meg az OVÁk. És megintcsak külön a kisgyerekes animék. Ebben az utolsó csoportban volt pl. Anpanman, Pikachu és Digimon. Aztán a bolt hátsó részén függönnyel leválasztva volt a felnőtt videó szekció. A függönyön jó nagy 18-as karika díszelgett. Tudom, hogy egyes ismerőseim egyenesen ide mentek volna először, de én most kihagytam, úgyhogy a hentai választékról most nem tudok beszámolni. :P
Visszafelé kanyarodva még elcsábultam és benéztem a FamilyMartba csokiért és magazinért. Tv újságot vettem, mert volt benne érdekes cikk sok képpel. (És egész véletlenül Matsujun van az elején.) Egyszer talán majd el is tudom olvasni... :D Volt Yamapis AnAn magazin is, gondoltam, Eszternek megveszem, de elég megviselt feje van benne. Az ilyen sarki boltokban egyébként mindig szoktak álldogálni emberek, akik a magazinokat vagy mangás újságokat olvasgatják. Aztán ha kiolvasták, visszateszik és kimennek. Úgyhogy én is nyugodtan lapozgattam végig mindent, nem zavartattam magam. :)
Így telt a mai nap. Most már ismét utol értem magam a blogolással. Mivel amíg nem voltam meghozták Yuka zongoráját, kisebb lett a hely, így Yuka átvitte a kölcsön-futonom a barátjához. Ma este a saját futonomon alszom! Remélem, nem lesz nagyon kemény...
Tokyo Tower és tévé
Reggel megcsináltam a házit, és gyalogoltam több állomásnyit a belváros felé. Útközben fényképeztem templomot és középsulis egyenruhát. Rátaláltam a Suidobashit is érintő metróvonalra és ismét pontban fél 1-re értem be a suliba. Viszont sajna elfelejtettem magammal hozni a kanjis könyvet, de végül nem volt probléma. A nyelvtan most az előkészületek kifejezése volt (pl. buli előtt rendet rakok) meg az, hogy úgy hagyni valamit ahogy van (pl. hagyd nyitva az ablakot). Most a mindent ledaráló néni volt a tanár, így eléggé lefárasztott minket.
A suli utáni programom most a Tokyo Tower volt. Legutóbbi látogatásomkor nem mentem fel, így most pótoltam ezt is. Igazából ilyen kilátást az ingyenes kormányzati épületi kilátóból is lehet látni, legalábbis az esti fények egyformák. Lehet, hogy nappal innen több érdekességet látni. Ha már lúd, legyen kövér jelmondattal felmentem a legtetejére, a Speciális kilátóba. Annyira nem különbözött az alsó résztől, szerintem nem éri meg. És egy csomót kell sorakozni a lifthez utána, hogy lemehess, mert bár kis adagokban engedik fel az embereket, nagy részük hosszabb ideig bámészkodok, úgyhogy lefelé eléggé tumultus van. Még így az esti órákban is egész sokan voltak, de tömeg azért nem volt. A külföldieken kívül főleg japán párok jöttek ide randizni.
Miután kifényképezgettem magam, lelifteztem a torony aljára és visszamentem a metróhoz. Risa megállója közelében sok kajálda van. Éhes voltam már, úgyhogy beültem az egyikbe. Ez is előre fizetős cetlit adós automatás rendszerű volt. Bibindont ettem, ami koreai bibimbap rizságyon. Ez húst, tojást, valami zöldséget és kimcsit takar, amit jól össze kell kutyulni. Adtak mellé miso levest is, így most is ettem japánosat is azért! :)
Későn értem a lakásra, de Risa még nem volt otthon. Mondta előre, hogy barátokkal beülnek valahova. Később mesélte, hogy thai étterembe mentek. Az Marikónak is a kedvence, úgy látszik, népszerű. A lakásban egyedül sem unatkoztam, mivel egyrészt Ginger elszórakoztatott, másrészt volt tévé. És mivel csütörtök este volt, volt Himitsu no Arashichan is, amit szeretek. :P
Kádban ázás után és alvás előtt elköszöntem Risától, kizártam a macskát (bár a tolóajtót simán ki tudja nyitni), és bebugyoláltam magam estére.
A suli utáni programom most a Tokyo Tower volt. Legutóbbi látogatásomkor nem mentem fel, így most pótoltam ezt is. Igazából ilyen kilátást az ingyenes kormányzati épületi kilátóból is lehet látni, legalábbis az esti fények egyformák. Lehet, hogy nappal innen több érdekességet látni. Ha már lúd, legyen kövér jelmondattal felmentem a legtetejére, a Speciális kilátóba. Annyira nem különbözött az alsó résztől, szerintem nem éri meg. És egy csomót kell sorakozni a lifthez utána, hogy lemehess, mert bár kis adagokban engedik fel az embereket, nagy részük hosszabb ideig bámészkodok, úgyhogy lefelé eléggé tumultus van. Még így az esti órákban is egész sokan voltak, de tömeg azért nem volt. A külföldieken kívül főleg japán párok jöttek ide randizni.
Miután kifényképezgettem magam, lelifteztem a torony aljára és visszamentem a metróhoz. Risa megállója közelében sok kajálda van. Éhes voltam már, úgyhogy beültem az egyikbe. Ez is előre fizetős cetlit adós automatás rendszerű volt. Bibindont ettem, ami koreai bibimbap rizságyon. Ez húst, tojást, valami zöldséget és kimcsit takar, amit jól össze kell kutyulni. Adtak mellé miso levest is, így most is ettem japánosat is azért! :)
Későn értem a lakásra, de Risa még nem volt otthon. Mondta előre, hogy barátokkal beülnek valahova. Később mesélte, hogy thai étterembe mentek. Az Marikónak is a kedvence, úgy látszik, népszerű. A lakásban egyedül sem unatkoztam, mivel egyrészt Ginger elszórakoztatott, másrészt volt tévé. És mivel csütörtök este volt, volt Himitsu no Arashichan is, amit szeretek. :P
Kádban ázás után és alvás előtt elköszöntem Risától, kizártam a macskát (bár a tolóajtót simán ki tudja nyitni), és bebugyoláltam magam estére.
Bambuszerdő és macskaszőr
Risa is dolgozik, úgyhogy reggel korán elment. Engem Ginger 10-ig hagyott aludni, utána elkezdett a fejemhez dörgölőzni és bökdösni a kezem, így kénytelen voltam felkelni. Este Risa felvilágosított, hogy van a közelben egy bambuszerdő és egy régi japán ház, ahova ingyen be lehet menni. Meg is találtam, és fényképeztem pár madarat is. A bambuszerdő szép volt. A házba egy bácsi beinvitált de nem nagyon mert beszélni hozzám japánul, pedig biztos jobban értettem volna mint az angolját. :) A ház kb 280 éve épült és tatamis szobái voltak, az egyikben egy tűzhellyel. Jó nagy volt a belmagassága, és a bácsi magyarázta, hogy a füstölt lazac füstje arra szállt felfelé. Utána sétáltam még kicsit a környéken és láttam utcai mozgó tofu árust meg aranyos ovisokat. Egész szép napsütéses idő volt.
A suliba fél óra alatt értem be 3 átszállással. A lakhelyváltás hátránya, hogy mindig újra kell számolnom az útvonalat a suliba. De legalább sok lakást látok. :) Órán gyakoroltuk az előző tananyagot. A kedvenc tanárnőnk volt, Arai sensei. Most a fiairól mesélt. Az egyik 17, a másik 15 és ahhoz képest hogy japánok, meglepően magasak, mert az egyik 185 cm, a másik magasabb! Mondjuk a tanárnő is van kb. 169cm. Vidáman telt az óra, utána a brazil lánnyal vonatoztam Yoyogiig, onnan meg Risa lakása felé. Előtte benéztem egy nagy szupermarketbe, mivel ma este Risának főztem a paprikás csirkét. Még jó, hogy szeretem, így nem unom még! :) Mindent sikeresen beszereztem, és a lakásba is visszataláltam. Ginger izgatottan leste, ahogy pakoltam ki a cuccokat. Csaltam, mert fél7 volt és éhes voltam, ezért előtte megettem a boltban vett bentómat, nem tudtam kivárni a csirkét. Állva ettem, hogy a macska ne másszon a számba. Közben hazaért Risa is, úgyhogy együtt készítettük el a paprikás csirkét. Örültem, mert ízlett neki és a receptet is leírta. Most a nokedli is egész szép lett. A nokedlinek továbbra is nagy a sikere Japánban. Eddig mindenkinek tetszett az állaga. :)
Utána beszélgettünk, tévéztünk, képeket néztünk, majd először én áztattam magam a kádba, aztán Risa, aki ilyenkor könyvet is olvas és egy órán át ázik.
Risa felajánlotta, hogy aludhatok nála még egy éjszakát, amit el is fogadtam, hogy addig se Yukát zavarjam mindig.
Bebújtam a fűtőszálas lepedőre tett hálózsákomba, betakartam magam és aludtam egy jót 10-ig. Még Ginger sem zavart most reggel. :)
A suliba fél óra alatt értem be 3 átszállással. A lakhelyváltás hátránya, hogy mindig újra kell számolnom az útvonalat a suliba. De legalább sok lakást látok. :) Órán gyakoroltuk az előző tananyagot. A kedvenc tanárnőnk volt, Arai sensei. Most a fiairól mesélt. Az egyik 17, a másik 15 és ahhoz képest hogy japánok, meglepően magasak, mert az egyik 185 cm, a másik magasabb! Mondjuk a tanárnő is van kb. 169cm. Vidáman telt az óra, utána a brazil lánnyal vonatoztam Yoyogiig, onnan meg Risa lakása felé. Előtte benéztem egy nagy szupermarketbe, mivel ma este Risának főztem a paprikás csirkét. Még jó, hogy szeretem, így nem unom még! :) Mindent sikeresen beszereztem, és a lakásba is visszataláltam. Ginger izgatottan leste, ahogy pakoltam ki a cuccokat. Csaltam, mert fél7 volt és éhes voltam, ezért előtte megettem a boltban vett bentómat, nem tudtam kivárni a csirkét. Állva ettem, hogy a macska ne másszon a számba. Közben hazaért Risa is, úgyhogy együtt készítettük el a paprikás csirkét. Örültem, mert ízlett neki és a receptet is leírta. Most a nokedli is egész szép lett. A nokedlinek továbbra is nagy a sikere Japánban. Eddig mindenkinek tetszett az állaga. :)
Utána beszélgettünk, tévéztünk, képeket néztünk, majd először én áztattam magam a kádba, aztán Risa, aki ilyenkor könyvet is olvas és egy órán át ázik.
Risa felajánlotta, hogy aludhatok nála még egy éjszakát, amit el is fogadtam, hogy addig se Yukát zavarjam mindig.
Bebújtam a fűtőszálas lepedőre tett hálózsákomba, betakartam magam és aludtam egy jót 10-ig. Még Ginger sem zavart most reggel. :)
2012. január 26., csütörtök
Paprikáscsirke, neko és hálózsák
Fél 7-kor keltem, mert el akartam búcsúzni Ken-santól reggel. Meg is lepődött, hogy én is fenn vagyok, és mondogatta, hogy nyugodtan aludjak vissza. Viszont ha már így felkeltem, igyekeztem kihasználni az extra órákat és össze is pakoltam. Ken-sant még előző este kikérdeztem, hol van nagyobb szupermarket, mert a sarki kisboltokban nem nagyon van normális húsválaszték. Meg is találtam az egyiket és vagy egy órán át csak bámészkodtam benne. Főleg a halas szekció volt lenyűgöző! Volt ott mindenféle és fajta herkentyű, és a sashimi annyira friss volt, hogy a pult mögötti üvegen keresztül benézve láttam a pultosokat, amint épp vágják fel a halat, csomagolják be és teszik ki a pultra.
A paprikás csirke azért jó választás, mert egyszerűek a hozzávalók. A legnagyobb kihívás a csontos csirke volt, mivel főleg kicsontozva árulják minden részét. Csonttal viszont finomabb, úgyhogy nem adtam fel, és vettem mini alsó combokat meg kicsontozott combrészeket, hogy azért hús is legyen. A mini alsó combon kívül még szárny volt, amiben csont is volt. Az is csak tuti azért, mert nehéz kicsontozni. :P Na jó, lehet hogy ők is esznek buffalo wingset. :)
Találtam Sour Cream nevű tejfölt is, ami volt vagy 2dl és 260 jen... Szóval tessék megbecsülni a tejfölt! Érdekesség volt még, hogy a tojást egyesével csomagolva is árulják. Én egy kettes csomagot vettem, a nokedlihez.
Visszaballagtam a lakásba, azaz inkább botorkáltam, ugyanis az esti havaseső teljesen ráfagyott az utakra és jó csúszós volt minden, és összedobtam a paprikás csirkét. A nokedlit kanállal és evőpálcikával szaggattam, így elég nyomin nézett ki a végeredmény. A csirke majdnem tökéletes volt, csak az itteni tejföl kicsit savanyúbb a magyarnál, úgyhogy az lerontotta picit az összhatást, de azért elégedett voltam. Elpakoltam és mentem suliba.
Suliban nem volt semmi izgi most. Ahogy nehezednek a kanjik, egyre nehezebb megjegyezni őket. A nyelvtan is bonyolódik. Azt tanultuk, hogy mondjuk két féle képp, hogy az ajtó nyitva van. Az egyiket akkor mondjuk, ha csak simán nyitva van, a másikat meg ha valaki kinyitotta és azért van nyitva...vagymi.
Óra után együtt mentem az állomásra a brazil lánnyal, aki elmesélte, hogy 3. generációs brazíliai japán, és azért is tanulja most a nyelvet, hogy jobban megismerje a gyökereit.
Ken-san lakásában még írtam instrukciót a kajához, mentegetőztem a nokedli kinézete miatt, aztán fogtam a csomagom, bedobtam a kulcsot a postaládába és mentem Risával talizni.
Risát felhívtam Toritsu-daigaku állomásról és pár perc múlva meg is jelent. Mondta, hogy otthon nincs kaja, úgyhogy vagy vegyünk vagy üljünk be valahova. Yoshinoyába mentünk, ami egy gyorskajálda lánc és a fő fogásuk a gyudon, azaz vékony húscsíkok rizságyon. Ettem mellé miso levest és salátát is. Fincsi volt.
Risa is aranyos vendéglátó szerencsére. Egész nagy lakása van. A konyhán kívül van két szobája, és én kaptam a tatamisat. És persze a Japán látogatásom nem lenne teljes macska nélkül, így ezt az eddigi hiányosságot is sikerült pótolnom, mivel Risának van egy 3 éves vörös Ginger nevű cicája, aki mindent összemászkál és mindenbe belenyal... Amúgy nagyon szép cica.
A lakásban van itt is gáz hősugárzó, de az én szobám hideg. Viszont van -6 fokig jó hálózsákom, ami melegen tart. Készültem! És most már azt is értem, miért ülnek órákig a forró kádban a japánok! Addig sem fáznak! Sőt, a meleg fürdő után a szoba is sokkal melegebbnek tűnik.
A paprikás csirke azért jó választás, mert egyszerűek a hozzávalók. A legnagyobb kihívás a csontos csirke volt, mivel főleg kicsontozva árulják minden részét. Csonttal viszont finomabb, úgyhogy nem adtam fel, és vettem mini alsó combokat meg kicsontozott combrészeket, hogy azért hús is legyen. A mini alsó combon kívül még szárny volt, amiben csont is volt. Az is csak tuti azért, mert nehéz kicsontozni. :P Na jó, lehet hogy ők is esznek buffalo wingset. :)
Találtam Sour Cream nevű tejfölt is, ami volt vagy 2dl és 260 jen... Szóval tessék megbecsülni a tejfölt! Érdekesség volt még, hogy a tojást egyesével csomagolva is árulják. Én egy kettes csomagot vettem, a nokedlihez.
Visszaballagtam a lakásba, azaz inkább botorkáltam, ugyanis az esti havaseső teljesen ráfagyott az utakra és jó csúszós volt minden, és összedobtam a paprikás csirkét. A nokedlit kanállal és evőpálcikával szaggattam, így elég nyomin nézett ki a végeredmény. A csirke majdnem tökéletes volt, csak az itteni tejföl kicsit savanyúbb a magyarnál, úgyhogy az lerontotta picit az összhatást, de azért elégedett voltam. Elpakoltam és mentem suliba.
Suliban nem volt semmi izgi most. Ahogy nehezednek a kanjik, egyre nehezebb megjegyezni őket. A nyelvtan is bonyolódik. Azt tanultuk, hogy mondjuk két féle képp, hogy az ajtó nyitva van. Az egyiket akkor mondjuk, ha csak simán nyitva van, a másikat meg ha valaki kinyitotta és azért van nyitva...vagymi.
Óra után együtt mentem az állomásra a brazil lánnyal, aki elmesélte, hogy 3. generációs brazíliai japán, és azért is tanulja most a nyelvet, hogy jobban megismerje a gyökereit.
Ken-san lakásában még írtam instrukciót a kajához, mentegetőztem a nokedli kinézete miatt, aztán fogtam a csomagom, bedobtam a kulcsot a postaládába és mentem Risával talizni.
Risát felhívtam Toritsu-daigaku állomásról és pár perc múlva meg is jelent. Mondta, hogy otthon nincs kaja, úgyhogy vagy vegyünk vagy üljünk be valahova. Yoshinoyába mentünk, ami egy gyorskajálda lánc és a fő fogásuk a gyudon, azaz vékony húscsíkok rizságyon. Ettem mellé miso levest és salátát is. Fincsi volt.
Risa is aranyos vendéglátó szerencsére. Egész nagy lakása van. A konyhán kívül van két szobája, és én kaptam a tatamisat. És persze a Japán látogatásom nem lenne teljes macska nélkül, így ezt az eddigi hiányosságot is sikerült pótolnom, mivel Risának van egy 3 éves vörös Ginger nevű cicája, aki mindent összemászkál és mindenbe belenyal... Amúgy nagyon szép cica.
A lakásban van itt is gáz hősugárzó, de az én szobám hideg. Viszont van -6 fokig jó hálózsákom, ami melegen tart. Készültem! És most már azt is értem, miért ülnek órákig a forró kádban a japánok! Addig sem fáznak! Sőt, a meleg fürdő után a szoba is sokkal melegebbnek tűnik.
2012. január 23., hétfő
Udon és zöld tea
Ken-san korán jár dolgozni, 7 körül olyan halkan surrant ki a lakásból, hogy fel sem ébredtem, pedig az amerikai konyhás szobában alszom, keresztben a földön, és rajtam átlépve tudta csak megközelíteni az ajtót! :)
Én aludtam 10-ig, aztán magoltam egy kis japánt, utána felcuccoltam és átvittem a futont Yukához. Azért felhívtam előtte, de még Gunmában volt. Vicces volt kicsit, hogy két tokiói lakás kulcsával mászkálok egyszerre Tokióban. Biztonságos érzés. :D
Yukától még pont beértem a suliba, ami azért is fontos, mivel valamiért velem kezdik a névsort a létszámellenőrzésnél. Ma azt tanultuk, hogy mondják, hogy (meg)bánni valamit. Ezt nagyon sokat használják a japánok, mert a negatív állítások udvarias és megalázkodó formája. Pl. nem azt kell mondani, hogy "elvesztettem a jegyem", hanem hogy "nagyon bánom hogy ez történt, de elvesztettem a jegyem.." de persze nem ilyen hosszan, hanem ragozva.
Órák után neteztem picit, megnéztem a munka emailem, de nem jött semmi. Aztán megint gyalogoltam, bár most kicsit esett. Sajnos két megálló után sikerült letérnem a vonat útvonaláról. Tokió teljesen összezavarja az irányérzékemet! Amikor azt hiszem, kelet felé megyek, kiderül, hogy délnek. (Lehet, hogy ezt írtam már, de frusztrál, úgyhogy megint írom. :P) Mindenesetre most is rátaláltam egy metróállomásra, ahonnan pont ment egy vonal Kinshichoba is, és még érdekeset is láttam, mert az aluljáróban egy hosszú festmény tekercs volt kiállítva, ami a régi Edo korszakból a környék utcanegyedét ábrázolta. Jó sok apró részlet és jelenet volt rajta. Elnézegettem kicsit. Kinshichóban tesztelhettem, hogy egyedül oda találok-e a lakásra, és sikeresen vettem ezt az akadályt is. Ken-san még nem volt otthon, addig csináltam a házit.
Fél 9 körül megjött a vendéglátóm, és odaadtam neki a csemege pirospaprikát. Most nem főztem vacsit, mert nem voltam venne biztos, hogy eszik-e húst. Abban maradtunk, hogy holnap főzök, és itt hagyom neki estére. Most Ken-san dobott össze egy gyors udon levest. Egész jó volt, bár picit savanyú. Kicsit emlékeztetett emiatt a kínai csípős-savanyú levesre. Utána megmutatta hogy kell helyesen inni a zöldteát. Először az üres pohárba öntjük a forróvizet, ott hagyjuk hűlni picit. A víz hűl, a pohár felmelegszik. Utána a vizet ráöntjük a teafűre, ami pici szűrős teáskannában van. Állni hagyjuk pár percet, utána visszaöntjük immár a teát a pohárba. Lehet inni.
Teázás közben észrevettük, hogy havazik. Azaz inkább havaseső volt, mint hó. Ken-san mondta, hogy akkor reggel korábban indul majd, nehogy elkéssen esetleges vonat késések miatt. Bár ilyenkor úgyis ad igazoló cetlit a vonat társaság.
Beszélgettünk még egy kicsit és megint hallgathattam egy kis zongorát is. Tényleg minden nap gyakorol!! Nekem is így kellett volna annak idején... Szerencsés választás volt ez a vendéglátóm. Teljesen el voltam kényeztetve! Holnap suli után még visszajövök, aztán átköltözök a város másik oldalára Risához. (nem, nem Rizsa :P)
Én aludtam 10-ig, aztán magoltam egy kis japánt, utána felcuccoltam és átvittem a futont Yukához. Azért felhívtam előtte, de még Gunmában volt. Vicces volt kicsit, hogy két tokiói lakás kulcsával mászkálok egyszerre Tokióban. Biztonságos érzés. :D
Yukától még pont beértem a suliba, ami azért is fontos, mivel valamiért velem kezdik a névsort a létszámellenőrzésnél. Ma azt tanultuk, hogy mondják, hogy (meg)bánni valamit. Ezt nagyon sokat használják a japánok, mert a negatív állítások udvarias és megalázkodó formája. Pl. nem azt kell mondani, hogy "elvesztettem a jegyem", hanem hogy "nagyon bánom hogy ez történt, de elvesztettem a jegyem.." de persze nem ilyen hosszan, hanem ragozva.
Órák után neteztem picit, megnéztem a munka emailem, de nem jött semmi. Aztán megint gyalogoltam, bár most kicsit esett. Sajnos két megálló után sikerült letérnem a vonat útvonaláról. Tokió teljesen összezavarja az irányérzékemet! Amikor azt hiszem, kelet felé megyek, kiderül, hogy délnek. (Lehet, hogy ezt írtam már, de frusztrál, úgyhogy megint írom. :P) Mindenesetre most is rátaláltam egy metróállomásra, ahonnan pont ment egy vonal Kinshichoba is, és még érdekeset is láttam, mert az aluljáróban egy hosszú festmény tekercs volt kiállítva, ami a régi Edo korszakból a környék utcanegyedét ábrázolta. Jó sok apró részlet és jelenet volt rajta. Elnézegettem kicsit. Kinshichóban tesztelhettem, hogy egyedül oda találok-e a lakásra, és sikeresen vettem ezt az akadályt is. Ken-san még nem volt otthon, addig csináltam a házit.
Fél 9 körül megjött a vendéglátóm, és odaadtam neki a csemege pirospaprikát. Most nem főztem vacsit, mert nem voltam venne biztos, hogy eszik-e húst. Abban maradtunk, hogy holnap főzök, és itt hagyom neki estére. Most Ken-san dobott össze egy gyors udon levest. Egész jó volt, bár picit savanyú. Kicsit emlékeztetett emiatt a kínai csípős-savanyú levesre. Utána megmutatta hogy kell helyesen inni a zöldteát. Először az üres pohárba öntjük a forróvizet, ott hagyjuk hűlni picit. A víz hűl, a pohár felmelegszik. Utána a vizet ráöntjük a teafűre, ami pici szűrős teáskannában van. Állni hagyjuk pár percet, utána visszaöntjük immár a teát a pohárba. Lehet inni.
Teázás közben észrevettük, hogy havazik. Azaz inkább havaseső volt, mint hó. Ken-san mondta, hogy akkor reggel korábban indul majd, nehogy elkéssen esetleges vonat késések miatt. Bár ilyenkor úgyis ad igazoló cetlit a vonat társaság.
Beszélgettünk még egy kicsit és megint hallgathattam egy kis zongorát is. Tényleg minden nap gyakorol!! Nekem is így kellett volna annak idején... Szerencsés választás volt ez a vendéglátóm. Teljesen el voltam kényeztetve! Holnap suli után még visszajövök, aztán átköltözök a város másik oldalára Risához. (nem, nem Rizsa :P)
Gunma és Couchsurfing
Gunmában az állomásra kijöttek elénk Yuka szülei kocsival és egy izgága kiskutyával és elvittek Yuka korábbi szálláshelyére, ami diákszálló szerű két emeletes ház. Alul most nem volt senki, felül pedig 3 egyetemista, de velük nem találkoztam. Persze itt sem volt rendes fűtés, úgyhogy gyorsan be is ültünk mind a kotatsu alá családostul. Itt viszont voltak gázrezsók, így a szobát is be tudtuk fűteni kicsit. Alul egy giccses nyugatias szoba van zongorával, reneszánszot idéző paravánnal és festményekkel, meg van két igazi japán szoba tatamival. Az egyik tatamis szobában volt az asztal, a másikban aludtunk Yukával. Yuka szülei aranyosak voltak. Az anyukája nagyon nyüzsgött, és még éjfélkor is csinált nekem mocsit. :) Az apukája olyan csendesen viccelődő visszafogott típus. Kicsit motyogva beszélt, úgyhogy őt alig értettem. Vendégként én mehettem először a fürdőbe, ahol egy gyors zuhany után betelepedtem a kádba. Otthon sem nagyon szoktam kádban fürdeni, így meg is lepődtek, hogy milyen hamar kijöttem. Ők jó sokáig áztatták magukat a késői óra ellenére.
Reggel fél 10-kor felkeltem, felöltöztem és próbáltam ébresztgetni Yukát, de hamar fel kellett adnom. Yuka anyukája áthívott a giccses szobába, mivel ott már ment a gázrezsó, aztán bekapcsolta az asztalos szobában is, úgyhogy visszatelepedtünk oda. Közben Yuka is összeszedte magát és jött velünk kávézni. Utána kocsival elmentünk yakimanjut enni, ami Gunma nevezetessége. Pálcikán megsütött édes kelttésztagombócok valamilyen édes szósszal megkenve. Az egyik változat magában volt, a másikban volt babpaszta töltelék. Finom volt, és jó népszerű is, mert a boltban jó sokan voltak. Ettünk mellé valami tokoroten nevű furcsaságot, ami nem jött be annyira. Hideg üvegtészta szerű étel volt, amire ecetet és szója szószt kellett locsolni. Yuka anyukája vett nekem ajándékba pácolt savanyúságokat, hogy vigyek haza a családnak.
Reggeli után elmentünk tatamit nézni, de csak hosszú fajta volt, ami nem fért volna be a bőröndömbe. :( Így helyette vettem egy alsó futon réteget. Remélem, ez be fog majd férni! :) Az egyik készséges bolti eladóval felcsavartattuk, hogy kisebb helyet foglaljon. Szerencsére nehéznek nem nehéz.
A bolt után megálltunk venni takoyakit és okonomiyakit ebédre. Az árusító standnál kisebb sor állt, ami annak a jele, hogy finomat árulnak. Tényleg finom volt, de sajna nem tudtam megenni mindet, mert a reggeli sem olyan rég volt még. Yuka vitt ki kocsival az állomásra, és szerencsére felfért a futon az ülés feletti polcra, így nem foglaltam sok helyet és kényelmesen utaztam. Megértem a vonaton alvó japánokat, mert engem is majdnem elnyomott az álom út közben.
Elnavigáltam magam a couchsurfinges szállásadóm által megadott találkahelyre, és vártam, hogy felismerjen, én ugyanis nem voltam olyan biztos abban, hogy fel fogom ismerni a sok japán arc között. Ken-san kicsit késett, kezdtem is aggódni, de aztán csak megszólított és még hasonlított is a profilképére. Jól beszél angolul, mert nemzetközi tanulmányokat tanult egyetemen és az óráinak fele angolul volt. Két éve csatlakozott a CS oldalhoz és azóta kb. 9 vendége volt már. Ő Dániában és Németországban próbálta ki a rendszert. Jófej, jól elbeszélgettünk. Megmutatta a lakást, adott kulcsot is, utána elmentünk beülni valahova. Egy zölden világító kis kávézóba vitt, ahol már törzsvendég. A boltos egy kedves nő volt, aki másodállásban angolt tanít, úgyhogy ő is jól beszélt angolul. Ken-san bemutatott, mint az új couchsurfösét, és később a bejövő többi vendégnek is. :) Egy bácsi kérdezgetett kicsit Budapestről meg a magyar nyelvről. Ő azt is tudta, hogy Budapest Budából és Pestből áll közte egy folyóval. Azt mondta, még iskoláskorából emlékszik erre. :) Később bejött egy másik törzsvendég, akivel viccelődtek, hogy mongol, mert kicsit félelmetes feje van. Megtudtam, hogy régen szumózott és nagyon sokat evett, de már abbahagyta és fogyott 40 kilót. Most masszőrként dolgozik és szumózókat is masszíroz. Kaptam tőle névjegykártyát, de drágán dolgozik, így szerintem most kihagyom a masszázst. :) Ken-san meghívott a kávéra és japános omlettre, úgyhogy holnap majd nekem kéne megvendégelnem. Lehet, hogy főzök majd paprikás csirkét, feltéve ha szereti a húst.
Ken-san két éve elkezdett zongorázni tanulni és minden nap szorgalmasan gyakorol. Lefekvés előtt játszott is nekem egy dzsesszes számot. Egész jól ment neki.
Azt nem is írtam, hogy meglepően meleg fogadott ebben a lakásban! Kis lakás, de épp ezért gyorsan be lehet fűteni a mini villanykályhával, amit Ken-san szerencsére szokott is használni, kivéve éjjel. Reggel csekkoltam a szobahőmérsékletet, és a kályha szerint 8 fok volt! Gyorsan kapcsoltam is be! Most egyébként esős idő van még mindig.
Reggel fél 10-kor felkeltem, felöltöztem és próbáltam ébresztgetni Yukát, de hamar fel kellett adnom. Yuka anyukája áthívott a giccses szobába, mivel ott már ment a gázrezsó, aztán bekapcsolta az asztalos szobában is, úgyhogy visszatelepedtünk oda. Közben Yuka is összeszedte magát és jött velünk kávézni. Utána kocsival elmentünk yakimanjut enni, ami Gunma nevezetessége. Pálcikán megsütött édes kelttésztagombócok valamilyen édes szósszal megkenve. Az egyik változat magában volt, a másikban volt babpaszta töltelék. Finom volt, és jó népszerű is, mert a boltban jó sokan voltak. Ettünk mellé valami tokoroten nevű furcsaságot, ami nem jött be annyira. Hideg üvegtészta szerű étel volt, amire ecetet és szója szószt kellett locsolni. Yuka anyukája vett nekem ajándékba pácolt savanyúságokat, hogy vigyek haza a családnak.
Reggeli után elmentünk tatamit nézni, de csak hosszú fajta volt, ami nem fért volna be a bőröndömbe. :( Így helyette vettem egy alsó futon réteget. Remélem, ez be fog majd férni! :) Az egyik készséges bolti eladóval felcsavartattuk, hogy kisebb helyet foglaljon. Szerencsére nehéznek nem nehéz.
A bolt után megálltunk venni takoyakit és okonomiyakit ebédre. Az árusító standnál kisebb sor állt, ami annak a jele, hogy finomat árulnak. Tényleg finom volt, de sajna nem tudtam megenni mindet, mert a reggeli sem olyan rég volt még. Yuka vitt ki kocsival az állomásra, és szerencsére felfért a futon az ülés feletti polcra, így nem foglaltam sok helyet és kényelmesen utaztam. Megértem a vonaton alvó japánokat, mert engem is majdnem elnyomott az álom út közben.
Elnavigáltam magam a couchsurfinges szállásadóm által megadott találkahelyre, és vártam, hogy felismerjen, én ugyanis nem voltam olyan biztos abban, hogy fel fogom ismerni a sok japán arc között. Ken-san kicsit késett, kezdtem is aggódni, de aztán csak megszólított és még hasonlított is a profilképére. Jól beszél angolul, mert nemzetközi tanulmányokat tanult egyetemen és az óráinak fele angolul volt. Két éve csatlakozott a CS oldalhoz és azóta kb. 9 vendége volt már. Ő Dániában és Németországban próbálta ki a rendszert. Jófej, jól elbeszélgettünk. Megmutatta a lakást, adott kulcsot is, utána elmentünk beülni valahova. Egy zölden világító kis kávézóba vitt, ahol már törzsvendég. A boltos egy kedves nő volt, aki másodállásban angolt tanít, úgyhogy ő is jól beszélt angolul. Ken-san bemutatott, mint az új couchsurfösét, és később a bejövő többi vendégnek is. :) Egy bácsi kérdezgetett kicsit Budapestről meg a magyar nyelvről. Ő azt is tudta, hogy Budapest Budából és Pestből áll közte egy folyóval. Azt mondta, még iskoláskorából emlékszik erre. :) Később bejött egy másik törzsvendég, akivel viccelődtek, hogy mongol, mert kicsit félelmetes feje van. Megtudtam, hogy régen szumózott és nagyon sokat evett, de már abbahagyta és fogyott 40 kilót. Most masszőrként dolgozik és szumózókat is masszíroz. Kaptam tőle névjegykártyát, de drágán dolgozik, így szerintem most kihagyom a masszázst. :) Ken-san meghívott a kávéra és japános omlettre, úgyhogy holnap majd nekem kéne megvendégelnem. Lehet, hogy főzök majd paprikás csirkét, feltéve ha szereti a húst.
Ken-san két éve elkezdett zongorázni tanulni és minden nap szorgalmasan gyakorol. Lefekvés előtt játszott is nekem egy dzsesszes számot. Egész jól ment neki.
Azt nem is írtam, hogy meglepően meleg fogadott ebben a lakásban! Kis lakás, de épp ezért gyorsan be lehet fűteni a mini villanykályhával, amit Ken-san szerencsére szokott is használni, kivéve éjjel. Reggel csekkoltam a szobahőmérsékletet, és a kályha szerint 8 fok volt! Gyorsan kapcsoltam is be! Most egyébként esős idő van még mindig.
2012. január 22., vasárnap
Yakiniku és koncert
Boldog Ágnes napot!
Reggel jó sokáig aludtunk, utána összekaptuk magunkat és bemetróztunk Uenóba. Sajnos egyfolytában esett az eső, így esernyővel kellett mászkálnunk. Yuka kinézett egy jó yakiniku helyet egy épület 6-ik emeletén, amit hamar meg is találtunk. A yakiniku a beltéri BBQ, beültünk egy szeparéba és az aztal közepébe süllyesztett tűzhely felett megsütögettük a nyers husikat, shrimpeket, miegymást. Fincsi volt! Az ebédmenühöz kaptunk egy tojáslevest, rizst, salátát és kimcsit. A végén adtak egy mini pálcikás jégkrémet és a számla mellé rágót. Elégedetten távoztunk. Utána Yuka ment a koncerthall könyvtárába kottát nézni, én meg mászkáltam kicsit a parkban. Itt lehet a kulturális központ, mert itt csoportosul egy csomó múzeum és egyetem is van a környéken. A természettudományi múzeum nagyon izgatott, a kívül felállított életnagyságú műanyag bálna különösen jól nézett ki, de most nem volt időm bemenni. Kívülről megnéztem a nemzeti múzeumot és a szépművészeti múzeumot is. Az Ueno állatkert környékén minden pandás volt, a postaládától kezdve a süteményes pultig. Sajna most pandázni sem volt elég időm, mert 4-kor volt a koncertre a kapunyitás. Előtte 3 körül felmértem a terepet, akkor még nem volt ott senki. Hát 4-kor már egy kígyózó sor végére kellett állnom. A jegyen volt egy sorszám és az jelezte a beengedési sorrendet. 5-ösével kiabálták a számokat és mikor végre eljutottak a 170-ig, mentem is befelé. Azt hittem, már alig lesz elől hely, de csak az ülőhelyek voltak tele, a második állósor közepén telepedtem le. A jegy mellett kellett venni kötelezően egy 500jenes italtókent, amit bármilyen italra be lehetett váltani. Én a koncert után egy gintonikra cseréltem be.
Külön ruhatár sem volt, legalábbis nem láttam, és a többség kabátban maradt. Voltak oldalt pénzbedobós szekrények ruhatár helyett, de azt nem használtam.
Rie Fu negyed 5-kor lépett a színpadra. Egy kis performansszal kezdte, ami abból állt, hogy odament az eddig háttérzenét játszó lemezjátszóhoz, kikapcsolta és elkezdte hangolni a rádiót, amíg rá nem talált a saját számára. Közben leült és felvette egy gitárt, az első refrén után lekeverték a rádiót és felváltotta az élő Rie Fu. Aztán bekapcsolódott a zenekar is. Élveztem a koncertet, mert tényleg jó élőben is Rie hangja és a zenéjét is szeretem. Külföldihez illően mertem is táncikálni a ritmusra, de csak visszafogottan, nehogy valakit megbotránkoztassak :) Fura, hogy mennyire nem mozognak a japánok a koncerten. De azért volt egy-két ember, aki bátrabban merte élvezni a zenét, így nem voltam teljesen egyedül. Egyébként elszórtan láttam más külföldit is, de 90%-ban japánok (vagy esetleg egyéb keletázsiaiak) voltak.
A koncert kétórás volt és a ráadásszámok előtti utolsó szám előttig bírtam állva. Utána feladtam jó kis helyem, és leültem hátul a fal mellé pihizni. A beszélős részekből egész sokat megértettem. Az énekek fele meg angolul volt, úgyhogy azokból is. :)
A kijáratnál vicces volt, mert a terelgető srác akitől segítséget kértem az elején külön mondta nekem, hogy merre menjek tovább a kijárathoz, habár libasorban mentem a többi ember után, szóval nem volt nehéz eltéveszteni. :P
A vonatállomáson felhívtam Yukát, és megbeszéltük, hogy Ikebukuróban talizunk. Ezzel el is fogyott a 2010-ben vásárolt telefonkártyám egyenlege, úgyhogy vennem kellett egy másikat. Tök jó volt, hogy nem járt le és fel tudtam használni idén a maradékot!
Fél 9-kor felszálltunk a vonatra Gunma felé, és a másfél órás út alatt bőven volt időm blogolni. Azért jobb így, hogy Yuka beköltözött Tokióba és nem Gunmából kell ingáznom!
Mozgalmas volt a mai nap is. Remélem, egyszer azért majd egy 嵐 koncertre is eljutok! :)
Reggel jó sokáig aludtunk, utána összekaptuk magunkat és bemetróztunk Uenóba. Sajnos egyfolytában esett az eső, így esernyővel kellett mászkálnunk. Yuka kinézett egy jó yakiniku helyet egy épület 6-ik emeletén, amit hamar meg is találtunk. A yakiniku a beltéri BBQ, beültünk egy szeparéba és az aztal közepébe süllyesztett tűzhely felett megsütögettük a nyers husikat, shrimpeket, miegymást. Fincsi volt! Az ebédmenühöz kaptunk egy tojáslevest, rizst, salátát és kimcsit. A végén adtak egy mini pálcikás jégkrémet és a számla mellé rágót. Elégedetten távoztunk. Utána Yuka ment a koncerthall könyvtárába kottát nézni, én meg mászkáltam kicsit a parkban. Itt lehet a kulturális központ, mert itt csoportosul egy csomó múzeum és egyetem is van a környéken. A természettudományi múzeum nagyon izgatott, a kívül felállított életnagyságú műanyag bálna különösen jól nézett ki, de most nem volt időm bemenni. Kívülről megnéztem a nemzeti múzeumot és a szépművészeti múzeumot is. Az Ueno állatkert környékén minden pandás volt, a postaládától kezdve a süteményes pultig. Sajna most pandázni sem volt elég időm, mert 4-kor volt a koncertre a kapunyitás. Előtte 3 körül felmértem a terepet, akkor még nem volt ott senki. Hát 4-kor már egy kígyózó sor végére kellett állnom. A jegyen volt egy sorszám és az jelezte a beengedési sorrendet. 5-ösével kiabálták a számokat és mikor végre eljutottak a 170-ig, mentem is befelé. Azt hittem, már alig lesz elől hely, de csak az ülőhelyek voltak tele, a második állósor közepén telepedtem le. A jegy mellett kellett venni kötelezően egy 500jenes italtókent, amit bármilyen italra be lehetett váltani. Én a koncert után egy gintonikra cseréltem be.
Külön ruhatár sem volt, legalábbis nem láttam, és a többség kabátban maradt. Voltak oldalt pénzbedobós szekrények ruhatár helyett, de azt nem használtam.
Rie Fu negyed 5-kor lépett a színpadra. Egy kis performansszal kezdte, ami abból állt, hogy odament az eddig háttérzenét játszó lemezjátszóhoz, kikapcsolta és elkezdte hangolni a rádiót, amíg rá nem talált a saját számára. Közben leült és felvette egy gitárt, az első refrén után lekeverték a rádiót és felváltotta az élő Rie Fu. Aztán bekapcsolódott a zenekar is. Élveztem a koncertet, mert tényleg jó élőben is Rie hangja és a zenéjét is szeretem. Külföldihez illően mertem is táncikálni a ritmusra, de csak visszafogottan, nehogy valakit megbotránkoztassak :) Fura, hogy mennyire nem mozognak a japánok a koncerten. De azért volt egy-két ember, aki bátrabban merte élvezni a zenét, így nem voltam teljesen egyedül. Egyébként elszórtan láttam más külföldit is, de 90%-ban japánok (vagy esetleg egyéb keletázsiaiak) voltak.
A koncert kétórás volt és a ráadásszámok előtti utolsó szám előttig bírtam állva. Utána feladtam jó kis helyem, és leültem hátul a fal mellé pihizni. A beszélős részekből egész sokat megértettem. Az énekek fele meg angolul volt, úgyhogy azokból is. :)
A kijáratnál vicces volt, mert a terelgető srác akitől segítséget kértem az elején külön mondta nekem, hogy merre menjek tovább a kijárathoz, habár libasorban mentem a többi ember után, szóval nem volt nehéz eltéveszteni. :P
A vonatállomáson felhívtam Yukát, és megbeszéltük, hogy Ikebukuróban talizunk. Ezzel el is fogyott a 2010-ben vásárolt telefonkártyám egyenlege, úgyhogy vennem kellett egy másikat. Tök jó volt, hogy nem járt le és fel tudtam használni idén a maradékot!
Fél 9-kor felszálltunk a vonatra Gunma felé, és a másfél órás út alatt bőven volt időm blogolni. Azért jobb így, hogy Yuka beköltözött Tokióba és nem Gunmából kell ingáznom!
Mozgalmas volt a mai nap is. Remélem, egyszer azért majd egy 嵐 koncertre is eljutok! :)
2012. január 20., péntek
Hó
Nem gondoltam, hogy az idei tél első rendes havazását Tokióban fogom látni! Főleg, mivel azt olvastam, hogy itt csak ritkán esik, és akkor is gyorsan elolvad. Mindenesetre 11-kor kinézett Yuka az ablakon és közölte, hogy havazik. Vicces, hogy nekem volt esernyőm, neki meg nem. Látszik, hogy készültem, ugye? :) Annak a kesztyűnek is nagy hasznát tudom venni, amelyiket a tegnapi sushizás után vettem a 100jenes boltban.
A hó miatt inkább pontosan mentem suliba és most nem sétálgattam előtte.
Pontban fél 2-kor értem az osztályterembe, ahol ismét új tanár fogadott, Hosiai sensei, aki csak a pénteki órákat tartja. Ma nagyon sok új szót ömlesztettek ránk és a passzív alakot. Lesz mit gyakorolni a hétvégén! Mivel egy hete már itt vagyok, ki kellett töltenem egy suli értékelő lapot, amire rá is írtam, hogy eddig minden rendben.
5 után ismét gyalog indultam útnak a belváros felé. Most már nem hó esett, hanem gyengén szitált az eső, de nem volt vészesen hideg. Egy darabig sikerült tartanom a tervezett irányt, de aztán megint elkeveredtem, és valahogy ismét Akasakában találtam magam. Onnan el akartam sétálni Harajukuba, de végül addig bolyongtam, hogy a vonat Yoyogi megállójánál lyukadtam ki. Akkorra már fáztam, úgyhogy gyorsan megkerestem a (és meg is találtam) a közeli megállóját az én metróvonalamnak, és Hikawadáig metróval jöttem. Itt bementem a boltba vacsiért és a lakásban gyorsan beültem a kotatsu alá. Yuka ma este dolgozik, így majd csak későn jön haza.
A hó egyébként tényleg el is olvadt, de állítólag esős idő lesz a hétvégén. Holnap Rie Fu koncertre megyek és utána Gunmába Yukával.
A hó miatt inkább pontosan mentem suliba és most nem sétálgattam előtte.
Pontban fél 2-kor értem az osztályterembe, ahol ismét új tanár fogadott, Hosiai sensei, aki csak a pénteki órákat tartja. Ma nagyon sok új szót ömlesztettek ránk és a passzív alakot. Lesz mit gyakorolni a hétvégén! Mivel egy hete már itt vagyok, ki kellett töltenem egy suli értékelő lapot, amire rá is írtam, hogy eddig minden rendben.
5 után ismét gyalog indultam útnak a belváros felé. Most már nem hó esett, hanem gyengén szitált az eső, de nem volt vészesen hideg. Egy darabig sikerült tartanom a tervezett irányt, de aztán megint elkeveredtem, és valahogy ismét Akasakában találtam magam. Onnan el akartam sétálni Harajukuba, de végül addig bolyongtam, hogy a vonat Yoyogi megállójánál lyukadtam ki. Akkorra már fáztam, úgyhogy gyorsan megkerestem a (és meg is találtam) a közeli megállóját az én metróvonalamnak, és Hikawadáig metróval jöttem. Itt bementem a boltba vacsiért és a lakásban gyorsan beültem a kotatsu alá. Yuka ma este dolgozik, így majd csak későn jön haza.
A hó egyébként tényleg el is olvadt, de állítólag esős idő lesz a hétvégén. Holnap Rie Fu koncertre megyek és utána Gunmába Yukával.
2012. január 19., csütörtök
Madarak és sushi
Reggel még az volt a tervünk Yukával, hogy suli után Chibába megyünk abba az étterembe, ahova 2010-ben nem sikerült bejutnom, mert épp felújítás alatt volt. Még szerencse, hogy Yuka még egyszer csekkolta a nyitvatartást a neten, ugyanis kiderült, hogy minden csütörtökön zárva vannak! Helyette megbeszéltük, hogy talizunk a Kameido állomás északi kijáratánál és elmegyünk egy olcsó de finom futószalagos sushibárba.
Sikerült 10-kor elindulnom a lakásból és fél óra alatt odametróztam a császári palotához, most már fényes nappal. Egy fehér és egy piros satyis kisiskolás csoport épp a Nijubashi hidat rajzolta. Elsétáltam a nyilvánosságnak nyitva álló keleti parkba, ahol madarásztam egyet. Remélem, Apa majd talál valami érdekeset közte, mert a végén már nem nagyon éreztem az ujjaimat! Az egyik zöldes madár túl fürge volt a kamerámnak, sajna nem sikerült róla éles képet készítenem.
A suliban ma nehezebb írásjelek voltak, jobban kellett koncentrálni, és gyakorlás nélkül nem tudnám felidézni a teljes mai adagot. A mai adag részeként pl. megtudtam azt, hogy a feleségem szót a „ház” (家) és a „belül” (内) karakterekkel kell írni...
Suli után Yukával sikerült taliznom és mentünk fincsi sushit enni. Tényleg nagyon finom volt! Egy tányéron volt 2-3 nigiri vagy 6 maki és minden tál 100 jen volt. Ettünk hallevest is és valami tojásos furcsaságot ami puding szerű volt de leves (?). Ezt főleg Yuka ette, én csak megkóstoltam. :)
Sushi után elmentünk Yuka nővéréhez, hogy elhozzunk egy bicajt meg egy kis tévét. A bicajt nagy fejtörés után sikerült kettéhajtanunk, és felhurcoltuk a vonatra. Várni kellett egyet, mert az elsőre már nem fértünk fel. A lakásban aztán kiderült, hogy a tévé csak távirányítóval működik, amit persze nem hoztunk el. Viszont én nagyon boldog voltam ennek ellenére is, mivel kaptam Yuka nővére anyósjelöltjétől arashis koncert cuccokat ajándékba, ugyanis ő is rajongó és volt koncerten. :)
Lehet, hogy holnap is ugyanarra megyek majd suliba. Ha sikerül korábban kelni!...
Sikerült 10-kor elindulnom a lakásból és fél óra alatt odametróztam a császári palotához, most már fényes nappal. Egy fehér és egy piros satyis kisiskolás csoport épp a Nijubashi hidat rajzolta. Elsétáltam a nyilvánosságnak nyitva álló keleti parkba, ahol madarásztam egyet. Remélem, Apa majd talál valami érdekeset közte, mert a végén már nem nagyon éreztem az ujjaimat! Az egyik zöldes madár túl fürge volt a kamerámnak, sajna nem sikerült róla éles képet készítenem.
A suliban ma nehezebb írásjelek voltak, jobban kellett koncentrálni, és gyakorlás nélkül nem tudnám felidézni a teljes mai adagot. A mai adag részeként pl. megtudtam azt, hogy a feleségem szót a „ház” (家) és a „belül” (内) karakterekkel kell írni...
Suli után Yukával sikerült taliznom és mentünk fincsi sushit enni. Tényleg nagyon finom volt! Egy tányéron volt 2-3 nigiri vagy 6 maki és minden tál 100 jen volt. Ettünk hallevest is és valami tojásos furcsaságot ami puding szerű volt de leves (?). Ezt főleg Yuka ette, én csak megkóstoltam. :)
Sushi után elmentünk Yuka nővéréhez, hogy elhozzunk egy bicajt meg egy kis tévét. A bicajt nagy fejtörés után sikerült kettéhajtanunk, és felhurcoltuk a vonatra. Várni kellett egyet, mert az elsőre már nem fértünk fel. A lakásban aztán kiderült, hogy a tévé csak távirányítóval működik, amit persze nem hoztunk el. Viszont én nagyon boldog voltam ennek ellenére is, mivel kaptam Yuka nővére anyósjelöltjétől arashis koncert cuccokat ajándékba, ugyanis ő is rajongó és volt koncerten. :)
Lehet, hogy holnap is ugyanarra megyek majd suliba. Ha sikerül korábban kelni!...
2012. január 18., szerda
Január 18.
Ma nem történt semmi különös, úgyhogy csak a dátum lesz a tárgy.
Sikerült ismét időben beérni a suliba és 5-ig bent voltam. Ma csak nyelvtan óra volt, és most Arai sensei tartotta. Jó fej nő. Nagyon élénken magyaráz és remekül eljátssza az összes szituációt. A táblarajzai is aranyosak. :) Mindenki jól szórakozott. Most a brazil Paula és az orosz Lenard mellett ültem. Paulával megbeszéltük, hogy egyszer suli után együtt vacsizunk majd. Most egyáltalán nem éreztem úgy, hogy rosszabb lennék a többieknél.
Suli után elsétáltam a császári palotáig és kóvályogtam az irodaházak között. A császári palota parkja körül annyian futottak este negyed 8-kor, mintha egy maratonba csöppentem volna!
A császári palotánál pont megáll az én metróvonalam, ezért inkább metróztam hazáig. Jó nagy tömeg volt, leülni nem tudtam, de olyan tömegpréselő nem volt azért. Olyat még Yuka sem látott azt mondta. A Fukutoshin metró összes állomásán védőkapu van kiépítve, ami akkor nyílik, amikor odaér a metró. Jaj erről jut eszembe, hogy ma az egyik lány késett órán és hozott egy igazoló cetlit a vonat társaságtól. Azért állt a vonata, mert valaki beugrott. Így a mai órán megtanultuk, hogy van japánul az, hogy öngyilkosság. Rögtön a második órámon ez különösen felemelő. A tanárnő azt mesélte, hogy ilyenkor az öngyilkos családjának nagyon magas kártérítést kell fizetnie.
Mesélt arról is, a tanárnő, hogy a férje, aki bankban dolgozik fél5-kor kel és 6-kor megy el munkába, utána csak 11:30-fél éjfél körül ér haza, így nem sokat látják egymást. De nem panaszként mondta, mert hozzátette, hogy ilyen egy igazi japán. Arai sensei amúgy Matsujun és Yamapi rajongó. :)
Sikerült ismét időben beérni a suliba és 5-ig bent voltam. Ma csak nyelvtan óra volt, és most Arai sensei tartotta. Jó fej nő. Nagyon élénken magyaráz és remekül eljátssza az összes szituációt. A táblarajzai is aranyosak. :) Mindenki jól szórakozott. Most a brazil Paula és az orosz Lenard mellett ültem. Paulával megbeszéltük, hogy egyszer suli után együtt vacsizunk majd. Most egyáltalán nem éreztem úgy, hogy rosszabb lennék a többieknél.
Suli után elsétáltam a császári palotáig és kóvályogtam az irodaházak között. A császári palota parkja körül annyian futottak este negyed 8-kor, mintha egy maratonba csöppentem volna!
A császári palotánál pont megáll az én metróvonalam, ezért inkább metróztam hazáig. Jó nagy tömeg volt, leülni nem tudtam, de olyan tömegpréselő nem volt azért. Olyat még Yuka sem látott azt mondta. A Fukutoshin metró összes állomásán védőkapu van kiépítve, ami akkor nyílik, amikor odaér a metró. Jaj erről jut eszembe, hogy ma az egyik lány késett órán és hozott egy igazoló cetlit a vonat társaságtól. Azért állt a vonata, mert valaki beugrott. Így a mai órán megtanultuk, hogy van japánul az, hogy öngyilkosság. Rögtön a második órámon ez különösen felemelő. A tanárnő azt mesélte, hogy ilyenkor az öngyilkos családjának nagyon magas kártérítést kell fizetnie.
Mesélt arról is, a tanárnő, hogy a férje, aki bankban dolgozik fél5-kor kel és 6-kor megy el munkába, utána csak 11:30-fél éjfél körül ér haza, így nem sokat látják egymást. De nem panaszként mondta, mert hozzátette, hogy ilyen egy igazi japán. Arai sensei amúgy Matsujun és Yamapi rajongó. :)
2012. január 17., kedd
Első nap az iskolában és reunion
Mivel a suli csak fél kettőkor kezdődött, volt egy csomó időm délelőtt, így kipihentem a tegnapi sétát és 11-kor keltem ki a futon alól. Nehéz volt otthagyni a meleget! Gyorsan be is üzemeltem a kotatsut, hogy valamennyire legalább az fűtse a lakást. Yuka háromnegyed 11-kor ment a zenesuliba egy barátnőjéhez, ez is indok volt, hogy ne keljek fel hamarabb, nem akartam láb alatt lenni.
Most könnyebben megtaláltam a sulit és pont időben értem be. A recepción megkaptam az órarendem és a könyveim és mentem a tanterembe. Első óra kanji óra volt Okada sensei- el. A negyedik leckénél tart a csoport, de nem én vagyok az egyetlen újonnan csatlakozó és a kanjik úgysem egymásra épülnek az elején. Jó kis óra volt, bár eléggé feszített volt a tempó.
A kanji óra f2-től 3-ig tartott. A sulitársak vegyesek voltak, de nem nagyon kommunikáltunk, így többet nem tudok róluk.
10 perc szünet után a nyelvtan és kommunikáció óra következett Suzuki sensei-el. Itt többen voltunk, és szintén vegyesen. A többség egyetemista, de van más is, aki már dolgozó. Itt is nagyon vegyesen vagyunk. A kb 20 ember között van német, svájci, francia, mexikói, chilei, orosz, koreai, indiai, és magyar. De még lehet, hogy más is, amire most nem emlékszem.
Két német lány ült mellettem, akik szeptemberben kezdték a sulit az első szintről, az alapokkal. Augusztusig terveztek maradni, de lehet, hogy nem maradnak addig, mert kezd elfogyni a pénzük, amit meg tudok érteni, mert Japán drága, még a németeknek is.
Nyelvtanórán kicsit éreztem elmaradásokat, de a szövegértésem szerintem elég jó szerencsére, így annyira nem lógok ki. A Minna no Nihongo 2. könyve a tananyag.
Suli után ismét sétáltam egy nagyot és nézelődtem az utcán. Találtam egy utat, ahol a japán se jár. Egy kis fás sétány volt egy kanális (folyó?) mellett, és érdekes volt megfigyelni, hogy egy csomó lelógó ágú fa meg volt hagyva a helyén, csak jól kitámasztották. Mindenhol máshol simán lefűrészelnék az ilyen ágakat szerintem. A fejmagasságba belógó gallyakra sárga szalagot csavartak figyelemfelkeltésből.
Egy ideig sikerült a sínekkel párhuzamosan haladnom, de aztán elkavarodtam és mire rájöttem, hol vagyok, Akasakában jártam. Addigra 7 óra lett, így felhívtam new yorki Marikót, hogy hol találkozzunk. Megbeszéltük, hogy Shibuyában a Starbucks előtt, úgyhogy felszálltam a metróra és hamar oda is értem. Shibuyában van az a kereszteződés, ami rekord gyalogosforgalommal bír. Hát tényleg jó nagy volt a nyüzsi, majdnem beleszédültem! Szerencsére azért megtaláltuk egymást Marikóval és beöltünk egy harmadik emeleti izakayába (japán pub). Rendeltünk kis adag kajákat meg sört és jót beszélgettünk, és később csatlakozott hozzánk a húga Norikó meg barátnője Hirokó (mindenki kó!) akivel legutóbb is találkoztam. Hirokó elhozta a jegyemet a Rie Fu koncertre, amit szerzett nekem. Sajna mást nem nagyon érdekel, így arra majd egyedül megyek 21-én. Fél éjfél lett mire elköszöntünk egymástól és siettem, hogy elérjem az utolsó (de lehet hogy csak utolsó előtti, de jobb nem kockáztatni) metrót. Shibuya pont az én metró vonalam végállomása, úgyhogy megúsztam az átszállást.
A mai is jó nap volt. Csak így tovább! :)
Most könnyebben megtaláltam a sulit és pont időben értem be. A recepción megkaptam az órarendem és a könyveim és mentem a tanterembe. Első óra kanji óra volt Okada sensei- el. A negyedik leckénél tart a csoport, de nem én vagyok az egyetlen újonnan csatlakozó és a kanjik úgysem egymásra épülnek az elején. Jó kis óra volt, bár eléggé feszített volt a tempó.
A kanji óra f2-től 3-ig tartott. A sulitársak vegyesek voltak, de nem nagyon kommunikáltunk, így többet nem tudok róluk.
10 perc szünet után a nyelvtan és kommunikáció óra következett Suzuki sensei-el. Itt többen voltunk, és szintén vegyesen. A többség egyetemista, de van más is, aki már dolgozó. Itt is nagyon vegyesen vagyunk. A kb 20 ember között van német, svájci, francia, mexikói, chilei, orosz, koreai, indiai, és magyar. De még lehet, hogy más is, amire most nem emlékszem.
Két német lány ült mellettem, akik szeptemberben kezdték a sulit az első szintről, az alapokkal. Augusztusig terveztek maradni, de lehet, hogy nem maradnak addig, mert kezd elfogyni a pénzük, amit meg tudok érteni, mert Japán drága, még a németeknek is.
Nyelvtanórán kicsit éreztem elmaradásokat, de a szövegértésem szerintem elég jó szerencsére, így annyira nem lógok ki. A Minna no Nihongo 2. könyve a tananyag.
Suli után ismét sétáltam egy nagyot és nézelődtem az utcán. Találtam egy utat, ahol a japán se jár. Egy kis fás sétány volt egy kanális (folyó?) mellett, és érdekes volt megfigyelni, hogy egy csomó lelógó ágú fa meg volt hagyva a helyén, csak jól kitámasztották. Mindenhol máshol simán lefűrészelnék az ilyen ágakat szerintem. A fejmagasságba belógó gallyakra sárga szalagot csavartak figyelemfelkeltésből.
Egy ideig sikerült a sínekkel párhuzamosan haladnom, de aztán elkavarodtam és mire rájöttem, hol vagyok, Akasakában jártam. Addigra 7 óra lett, így felhívtam new yorki Marikót, hogy hol találkozzunk. Megbeszéltük, hogy Shibuyában a Starbucks előtt, úgyhogy felszálltam a metróra és hamar oda is értem. Shibuyában van az a kereszteződés, ami rekord gyalogosforgalommal bír. Hát tényleg jó nagy volt a nyüzsi, majdnem beleszédültem! Szerencsére azért megtaláltuk egymást Marikóval és beöltünk egy harmadik emeleti izakayába (japán pub). Rendeltünk kis adag kajákat meg sört és jót beszélgettünk, és később csatlakozott hozzánk a húga Norikó meg barátnője Hirokó (mindenki kó!) akivel legutóbb is találkoztam. Hirokó elhozta a jegyemet a Rie Fu koncertre, amit szerzett nekem. Sajna mást nem nagyon érdekel, így arra majd egyedül megyek 21-én. Fél éjfél lett mire elköszöntünk egymástól és siettem, hogy elérjem az utolsó (de lehet hogy csak utolsó előtti, de jobb nem kockáztatni) metrót. Shibuya pont az én metró vonalam végállomása, úgyhogy megúsztam az átszállást.
A mai is jó nap volt. Csak így tovább! :)
2012. január 16., hétfő
Suli
Sikerült felkelnem időben és siettem a metróhoz, hogy eljussak a suliba az előre kinézett útvonalon. Nem tudom, hogy történt, de sikerült pont a másik metróra szállnom, így improvizálnom kellett kicsit a térkép alapján. Szerencsére többször már nem tévedtem el, és pontban 09:20-kor beértem a suliba. Itt egy kedves japán hölgy beküldött a többi friss diákkal egy terembe, ahol szintfelmérő tesztet kellett írnunk. Nem láttam a végeredményt, és nem is akarom, mert tuti gyenge lett... A beszélgetős rész után abban maradtunk, hogy megpróbálkozhatok az intenzív csoport kettes szintjével. Hajrá! :)
Most várom az orientációt. Lehetne már, mert kezdek nagyon éhes lenni, mivel a reggeli kimaradt a nagy sietségben.
Update:
Megvolt az orientáció is. A nagy része nem vonatkozik rám, mert csak rövid időre jöttem. Viszont megtudtam, hogy az órák 13:30-tól 17:00-ig lesznek.
Ma nincs óra, úgyhogy megyek várost nézni.
Update2:
Mivel sem Yuka sem Mariko nem ért rá ma, egyedül mászkáltam a városban. Egy jó gyaloglónak nem is olyan bejárhatatlanul óriási ez a Tokió. Egész Shinjukuig eljutottam gyalog a sulitól, persze nem ez a leggyorsabb megoldás. Azt is hozzá kell tenni, hogy a gyalogláshoz most nagyon hideg van. Legalábbis én eléggé fázok kint...és sajnos bent is, mert a lakásban és a suliban sincs rendes fűtés! Tudtommal Japánban általában nincs fűtés, csak a légkondival fújnak meleget, mint Dél-Afrikában. Viszont a légkondi nagyon drága, ezért nem nagyon használják, inkább vesznek egy fűtőtesttel felszerelt és paplannal letakart asztalt (kotatsu) és beülnek alá melegedni. Ilyen szerencsére Yukának is van. Jó ott ücsörögni.
Mindenesetre nagyon edzettek lehetnek a japánok a fentiek miatt, mert amíg én lassan kezdtem megfagyni séta közben, többször láttam igencsak alulöltözött embereket! Ez már beteges!! Nem is értem, hogy a lányok hogy nem fáznak fel egy szál rövid szoknyában harisnya nélkül, hosszú csizmával vagy térdharisnyával. Brrr. Láttam egy kisiskolás fiúcskát is ma rövidnadrágban! Tegnap meg egy ovis kislányt szoknyában és kabát nélkül!! Ugye nem velem van a hiba, hogy szétfagyok a szeles kb. 6 fokban?!
Séta közben betértem egy japán gyorsétterembe ebédelni. A rendszer olyan volt, hogy egy automatába bedobod a kért kaja árát, megnyomod a gombot és ad egy cetlit amit odaadsz a pult mögötti dolgozónak, aki megerősítést kér szóban, hogy azt kérted-e ami a cetlin van, aztán egyből adja is. Azért tudja gyorsan adni, mert az automata hangosan elmondja az étel nevét, amikor megnyomtad a gombját.
Én csak annyit értettem a gombokból, hogy udon, de hogy milyen azt a szerencsére bíztam. Sertéshúsleveses udont kaptam végül, ami fincsi volt, bár a citromhéj darabkák kicsit furák voltak benne. :)
Ebéd után mentem Shinjuku felé. Közben amikor kezdtem nagyon kihűlni, betértem néha egy Family Martba, Lawsonba, vagy 7/elevenbe (a helyi szupermarket láncok).
Egész a kormányzati épületig jutottam, ahol a turista információban gyűjtöttem friss térképet és most itt ülök a 45-ik emeleti kilátóba és takarom a kilátást, amíg itt írogatok. :D
Besötétedett és most szépek már a fények. Jó kis hely, meleg, szép és ingyen is van. :)
Na lassan megyek vissza a lakásba a kotatsu alá. Szerintem addig nem találok wifit, úgyhogy majd ezt onnan fogom feltölteni. Azt hiszem tanulni is kéne kicsit, ha már betettek a jobb csapatba.
Viszlát holnap!
Most várom az orientációt. Lehetne már, mert kezdek nagyon éhes lenni, mivel a reggeli kimaradt a nagy sietségben.
Update:
Megvolt az orientáció is. A nagy része nem vonatkozik rám, mert csak rövid időre jöttem. Viszont megtudtam, hogy az órák 13:30-tól 17:00-ig lesznek.
Ma nincs óra, úgyhogy megyek várost nézni.
Update2:
Mivel sem Yuka sem Mariko nem ért rá ma, egyedül mászkáltam a városban. Egy jó gyaloglónak nem is olyan bejárhatatlanul óriási ez a Tokió. Egész Shinjukuig eljutottam gyalog a sulitól, persze nem ez a leggyorsabb megoldás. Azt is hozzá kell tenni, hogy a gyalogláshoz most nagyon hideg van. Legalábbis én eléggé fázok kint...és sajnos bent is, mert a lakásban és a suliban sincs rendes fűtés! Tudtommal Japánban általában nincs fűtés, csak a légkondival fújnak meleget, mint Dél-Afrikában. Viszont a légkondi nagyon drága, ezért nem nagyon használják, inkább vesznek egy fűtőtesttel felszerelt és paplannal letakart asztalt (kotatsu) és beülnek alá melegedni. Ilyen szerencsére Yukának is van. Jó ott ücsörögni.
Mindenesetre nagyon edzettek lehetnek a japánok a fentiek miatt, mert amíg én lassan kezdtem megfagyni séta közben, többször láttam igencsak alulöltözött embereket! Ez már beteges!! Nem is értem, hogy a lányok hogy nem fáznak fel egy szál rövid szoknyában harisnya nélkül, hosszú csizmával vagy térdharisnyával. Brrr. Láttam egy kisiskolás fiúcskát is ma rövidnadrágban! Tegnap meg egy ovis kislányt szoknyában és kabát nélkül!! Ugye nem velem van a hiba, hogy szétfagyok a szeles kb. 6 fokban?!
Séta közben betértem egy japán gyorsétterembe ebédelni. A rendszer olyan volt, hogy egy automatába bedobod a kért kaja árát, megnyomod a gombot és ad egy cetlit amit odaadsz a pult mögötti dolgozónak, aki megerősítést kér szóban, hogy azt kérted-e ami a cetlin van, aztán egyből adja is. Azért tudja gyorsan adni, mert az automata hangosan elmondja az étel nevét, amikor megnyomtad a gombját.
Én csak annyit értettem a gombokból, hogy udon, de hogy milyen azt a szerencsére bíztam. Sertéshúsleveses udont kaptam végül, ami fincsi volt, bár a citromhéj darabkák kicsit furák voltak benne. :)
Ebéd után mentem Shinjuku felé. Közben amikor kezdtem nagyon kihűlni, betértem néha egy Family Martba, Lawsonba, vagy 7/elevenbe (a helyi szupermarket láncok).
Egész a kormányzati épületig jutottam, ahol a turista információban gyűjtöttem friss térképet és most itt ülök a 45-ik emeleti kilátóba és takarom a kilátást, amíg itt írogatok. :D
Besötétedett és most szépek már a fények. Jó kis hely, meleg, szép és ingyen is van. :)
Na lassan megyek vissza a lakásba a kotatsu alá. Szerintem addig nem találok wifit, úgyhogy majd ezt onnan fogom feltölteni. Azt hiszem tanulni is kéne kicsit, ha már betettek a jobb csapatba.
Viszlát holnap!
2012. január 15., vasárnap
Asakusa és Akihabara
Az első napom vasárnap volt és Yuka is ráért, így együtt vágtunk neki a városnak. Japánosat akart mutatni, így Asakusába mentünk, és csatlakozott hozzánk Yuka nővérének a barátja is. A Senso-ji szentélynél nagyon sokan voltak! Mindenki nyomult az oltárhoz, hogy elmondhassa idei fohászát, mivel még január van és nem késő. Mi is dobtunk pénzt és kiverekedtük magunk a tömegből. A környéken sok japános bolt van, mindenféle aprósággal. Alig győztem kapkodni a fejem! Ettem sütit (ningyou yaki?), takoyakit, ittam meleg édes rizspárlat szerű valamit, amit úgy mértek, mint nálunk a forralt bort. Az egyik szentély előtt egy felöltöztetett majmot ugráltatott egy nő a közönségnek.
Asakusa után az anime és AKB48 birodalmába mentünk, Akihabarába. A fenti kettő téma uralta a plakátokat mindenhol! Itt is rengetegen voltak, gondolom a vasárnap miatt is. Yukával csináltunk purikurát! Végre kipróbáltam! Elég stresszes, mert 10 másodpercet ad a gép, hogy kiválaszd amit szeretnél, utána választ helyetted. Még jó, hogy Yuka tud japánul, nélküle csak pislogtam volna! :) Jó móka volt! Először pózoltunk, utána dekoráltuk a képeket, aztán kinyomtatta nekünk. és el is küldte egy megadott japán email címre.
Anime boltba is mentünk, ott is nagy tömeg volt meg rengeteg manga. Több emeletnyi. Néhány emeleten anime karakteres cucc is volt, de nem sok ismerőset láttam. Azért Totoró mindenhol ott figyel. Meg One Piece, ami talán a leghíresebb Japánban.
Mivel a takoyakit közösen ettük, még éhesek voltunk, ezért benéztünk egy maid caféba! Az is egy élmény volt! Yuka nővére barátjának különösen tetszett! A barátnőjével nemigen jár ilyen helyre :) A café a 6-ik emeleten volt, ahova lifttel mentünk. Egy nagyon vidám maid fogadott minket és elszámoltunk vele 3-ig, mire meggyújtotta az asztalon az elektromos gyertyát. Aztán tapsoltunk. XD
Elmondta, hogy ha döntöttünk, egy nyan nyannal lehet hívni a pincért, azaz maidet. De nem nyan nyanoztunk, mert ott sürgött mindig valamelyik a közelben, így egy bólintás is elég volt. Ettünk hárman egy nagy adag rizses omlettet, amire az azt szervírozó maid rárajzolt előttünk valamit. Nem tudtunk dönteni a felsorolt repertoárból, így rábíztuk, és egy ketchup Mickey egér került a tojás tetejére. :) persze ezt is megtapsoltuk. Amúgy fincsi volt, de borsos árú is, 1400 yen... Ezért is ettük közösen. Amúgy 500 jenért a maid játszik veled pasziánszot, jengát, vagy valami más hasonló játékot, és ugyanennyiért lehet vele közös fotót csinálni. Ezt most kihagytuk XD
A vendégsereg is nagyon érdekes volt. Volt pár fura alak, voltak párok, gimis srácok, öltönyös férfiak, szóval vegyes volt, de persze főleg pasik voltak ott.
Jókor mentünk, mert amíg ott voltunk, az egyik maid a sarokban lévő kis szinpadon karaokézott nekünk egyet, az egyik hardcore vendég (középkorú hunyorgó egérfejű bácsi) az odaillő kézmozdulatokból álló táncot is lenyomta. Közben Mickey egeres hajpánt volt a fején, amit később Némósra cserélt. XD Nagy volt. Dugiban le is fényképeztem.
Volt az asztalon egy kis tábla arról, hogy a maid nyelv milyen kifejezéseket használ, így maid nyelven meg is kérdeztük, hol van a virágos mező (hanabatake). Ez a WC volt. :D
Jó móka volt mindkét hely, csupa japánosat csináltam ma.
Visszafelé külön váltunk, Yuka dolgozni ment, én Shibuyába nézelődni. Itt üdvözöltem Hachikót és bementem a csak márkás női cuccokra szakosodott
Shibuya 109 nevű boltba, ahol leordították a fejem az eladó csajok, mert épp leárazások voltak. Csak tudnám miért jó teli torokból üvöltve csalogatni a vevőket.. Az épület 8 emeletből és két alsó szintből állt, teli ruhákkal, kiegészítőkkel és divatos lányokkal. A leárazások ellenére én mindent drágának találtam. Utána bejártam a Tokyu Hands bolt 7 emeletét majd elsétáltam Harajukuig.
Itt még végigmegyek, aztán megpróbálok visszatalálni Yuka lakásához. Jó éjt!
Asakusa után az anime és AKB48 birodalmába mentünk, Akihabarába. A fenti kettő téma uralta a plakátokat mindenhol! Itt is rengetegen voltak, gondolom a vasárnap miatt is. Yukával csináltunk purikurát! Végre kipróbáltam! Elég stresszes, mert 10 másodpercet ad a gép, hogy kiválaszd amit szeretnél, utána választ helyetted. Még jó, hogy Yuka tud japánul, nélküle csak pislogtam volna! :) Jó móka volt! Először pózoltunk, utána dekoráltuk a képeket, aztán kinyomtatta nekünk. és el is küldte egy megadott japán email címre.
Anime boltba is mentünk, ott is nagy tömeg volt meg rengeteg manga. Több emeletnyi. Néhány emeleten anime karakteres cucc is volt, de nem sok ismerőset láttam. Azért Totoró mindenhol ott figyel. Meg One Piece, ami talán a leghíresebb Japánban.
Mivel a takoyakit közösen ettük, még éhesek voltunk, ezért benéztünk egy maid caféba! Az is egy élmény volt! Yuka nővére barátjának különösen tetszett! A barátnőjével nemigen jár ilyen helyre :) A café a 6-ik emeleten volt, ahova lifttel mentünk. Egy nagyon vidám maid fogadott minket és elszámoltunk vele 3-ig, mire meggyújtotta az asztalon az elektromos gyertyát. Aztán tapsoltunk. XD
Elmondta, hogy ha döntöttünk, egy nyan nyannal lehet hívni a pincért, azaz maidet. De nem nyan nyanoztunk, mert ott sürgött mindig valamelyik a közelben, így egy bólintás is elég volt. Ettünk hárman egy nagy adag rizses omlettet, amire az azt szervírozó maid rárajzolt előttünk valamit. Nem tudtunk dönteni a felsorolt repertoárból, így rábíztuk, és egy ketchup Mickey egér került a tojás tetejére. :) persze ezt is megtapsoltuk. Amúgy fincsi volt, de borsos árú is, 1400 yen... Ezért is ettük közösen. Amúgy 500 jenért a maid játszik veled pasziánszot, jengát, vagy valami más hasonló játékot, és ugyanennyiért lehet vele közös fotót csinálni. Ezt most kihagytuk XD
A vendégsereg is nagyon érdekes volt. Volt pár fura alak, voltak párok, gimis srácok, öltönyös férfiak, szóval vegyes volt, de persze főleg pasik voltak ott.
Jókor mentünk, mert amíg ott voltunk, az egyik maid a sarokban lévő kis szinpadon karaokézott nekünk egyet, az egyik hardcore vendég (középkorú hunyorgó egérfejű bácsi) az odaillő kézmozdulatokból álló táncot is lenyomta. Közben Mickey egeres hajpánt volt a fején, amit később Némósra cserélt. XD Nagy volt. Dugiban le is fényképeztem.
Volt az asztalon egy kis tábla arról, hogy a maid nyelv milyen kifejezéseket használ, így maid nyelven meg is kérdeztük, hol van a virágos mező (hanabatake). Ez a WC volt. :D
Jó móka volt mindkét hely, csupa japánosat csináltam ma.
Visszafelé külön váltunk, Yuka dolgozni ment, én Shibuyába nézelődni. Itt üdvözöltem Hachikót és bementem a csak márkás női cuccokra szakosodott
Shibuya 109 nevű boltba, ahol leordították a fejem az eladó csajok, mert épp leárazások voltak. Csak tudnám miért jó teli torokból üvöltve csalogatni a vevőket.. Az épület 8 emeletből és két alsó szintből állt, teli ruhákkal, kiegészítőkkel és divatos lányokkal. A leárazások ellenére én mindent drágának találtam. Utána bejártam a Tokyu Hands bolt 7 emeletét majd elsétáltam Harajukuig.
Itt még végigmegyek, aztán megpróbálok visszatalálni Yuka lakásához. Jó éjt!
Megérkeztem!
Elkiabáltam Doha dicséretét... A tranzit elég körülményesen ment. Az emberek egy részét, amennyi befért beterelték "karámba" és vártuk, hogy kinyíljon az üvegajtó és felszedjen minket a busz a géphez. És vártuk és vártuk. Ülőhely kevés volt, ilyen erővel várhattak volna még a beszállás megkezdésével. Amikor végre jött a busz, eltartott mire elértünk a géphez, mert belső dugóba került. A gépnél vártunk még egy utolsó adagot, mert takarították, utána végre beszállhattunk. Hát ez a nagy gép annyira kihalt volt, hogy nekem 3 szék is jutott, így elhevertem mint egy ágyon, és miután befejeztem a korábbi filmet, aludtam egy jót. Most maradt választék a kajánál, de annyira nem volt finom.
Az oszakai megálló fura volt. Leszállítottak mindenkit, és át kellett menni a biztonsági ellenőrzésen a duty free részbe, onnan meg egy kapuhoz.
De végre Japánban voltam! Ez akkor tudatosult, amikor az újságosnál megláttam egy csomó Johnnys-os magazint és a Nippon no Arashi könyvecskét. Aztán vettem egy onigirit és felszálltam ugyanarra a gépre.
Jelentem, a szalámit sikerült becsempésznem. És magamat is! Yukát is sikerült felhívnom és most vonatozok Nipporiba talizni.
Még mindig fura, hogy a sima vonat olyan, mint a metró. Oldalt ülünk egymással szembe. 75 perc az út Nipporiba a Naritáról és kezd megsülni a fenekem a fűtött üléstől.. :P
Az oszakai megálló fura volt. Leszállítottak mindenkit, és át kellett menni a biztonsági ellenőrzésen a duty free részbe, onnan meg egy kapuhoz.
De végre Japánban voltam! Ez akkor tudatosult, amikor az újságosnál megláttam egy csomó Johnnys-os magazint és a Nippon no Arashi könyvecskét. Aztán vettem egy onigirit és felszálltam ugyanarra a gépre.
Jelentem, a szalámit sikerült becsempésznem. És magamat is! Yukát is sikerült felhívnom és most vonatozok Nipporiba talizni.
Még mindig fura, hogy a sima vonat olyan, mint a metró. Oldalt ülünk egymással szembe. 75 perc az út Nipporiba a Naritáról és kezd megsülni a fenekem a fűtött üléstől.. :P
2012. január 13., péntek
Nippon Start!
A skycourt még mindig igényes. Ebédeltem egy kis kentucky csirkét és most várom a beszállást. A gép 16:15-kor indul Dohába.
Persze nagy rutinosan kipakoltam zacsiba a folyékony dezodort meg a szemcseppet, erre nézem, hogy gurul ki oldalra a szalagról a táskám... Hmm..
Hát nem bennehagytam egy fél literes vizespalackot! Én néztem hülyének magamat. Na de ezen is túlvagyok, és remélhetőleg a gépre is felengednek.
A helyfoglalás sok szempont figyelmes átgondolását igényli ám! Egész sokáig töprengtem, hogy hova lenne érdemes ülni.
Az út két részből áll: Bp-Doha 5óra kb
Doha-Tokió 12óra repülés.
Az első gép kisebb, 2x3 az ülés egy sorban. Itt nem jó folyosóra ülni, mert akkor 2 ember miatt kell felállni. Középen be vagy szorulva, a tuti az ablak. Vészkijárat nem jó és a szárny sem. A 22F-et választottam. Remélem, jó lesz!
A nagygépben egy sorban 3x3 ülés van. Ez 12órás út, fő a kényelem. Ablakot elvetettem, a választás a közép szekcióban az egyik oldalsó ülés lett. Ne túl hátul, de közel a vészfolyosóhoz, mert ott kisebb a zsúfoltság. Választásom: 19D we'll see!
Na megyek ránézek a kapura, van-e valami mozgás! Ha van wifi Dohában, még lehet, hogy felnézek. Ha nincs, akkor csak Japánban. :)
Update: fél órával korábban leszálltunk Dohában. Francba, pedig még nem lett vége a filmnek, amit néztem :D
A tudományosan kiválasztott 22F végül jó is volt meg nem is, és csupa szélsőséges módon!
Jó: A gép szerintem teljesen tele volt, amikor egyszer felálltam és körbenéztem, nem láttam szabad helyet. Csak egy volt. Mellettem. Úgyhogy egész kényelmes volt az út. A két testes izgága magyar mellett ülő vézna kínai srácot pl. sajnáltam kicsit.
Rossz: khm...szerintem én kaptam meg a gépen legutóljára a kaját! Nem vicc. És a mellettem ülő pasi kérte az utolsó adag csirkés tésztát :( 3 fogásból lehetett választani, de nekem csak a rizottó maradt. Nem is ettem meg :/
De legalább volt mellé csoki meg süti meg vajas zsömle, és még az ebéd sem volt olyan régen, szóval nyugalom, nem fogok éhen halni! :D De azért bosszantott, na. :P
A dohai átszállás színkódolt. Sárga a túristaosztályú átszálló. A lila cetliseket limuzin várja! De a mi gépünkhöz nem láttam, hogy jött volna. :) Az ingyen wifi mellett plussz pont, hogy még landolás után is ment tovább a film. :D Néztem is még kicsit, van időm átszállni. A tokiói gép 1:30-kor indul. A jegyem szerint még 55 perc van beszállásig.
A dohai reptér büdi kicsit és nagyon zsúfolt. Szerintem a Skycourt jobb, még ha kisebb is.
Kicsit körülnézek, aztán irány Tokió!
Ott nincs ingyen wifi már, úgyhogy majd csak később lesz folytatás.
Remélem, a második ülőhely választásom csupa pozitív lesz!
Persze nagy rutinosan kipakoltam zacsiba a folyékony dezodort meg a szemcseppet, erre nézem, hogy gurul ki oldalra a szalagról a táskám... Hmm..
Hát nem bennehagytam egy fél literes vizespalackot! Én néztem hülyének magamat. Na de ezen is túlvagyok, és remélhetőleg a gépre is felengednek.
A helyfoglalás sok szempont figyelmes átgondolását igényli ám! Egész sokáig töprengtem, hogy hova lenne érdemes ülni.
Az út két részből áll: Bp-Doha 5óra kb
Doha-Tokió 12óra repülés.
Az első gép kisebb, 2x3 az ülés egy sorban. Itt nem jó folyosóra ülni, mert akkor 2 ember miatt kell felállni. Középen be vagy szorulva, a tuti az ablak. Vészkijárat nem jó és a szárny sem. A 22F-et választottam. Remélem, jó lesz!
A nagygépben egy sorban 3x3 ülés van. Ez 12órás út, fő a kényelem. Ablakot elvetettem, a választás a közép szekcióban az egyik oldalsó ülés lett. Ne túl hátul, de közel a vészfolyosóhoz, mert ott kisebb a zsúfoltság. Választásom: 19D we'll see!
Na megyek ránézek a kapura, van-e valami mozgás! Ha van wifi Dohában, még lehet, hogy felnézek. Ha nincs, akkor csak Japánban. :)
Update: fél órával korábban leszálltunk Dohában. Francba, pedig még nem lett vége a filmnek, amit néztem :D
A tudományosan kiválasztott 22F végül jó is volt meg nem is, és csupa szélsőséges módon!
Jó: A gép szerintem teljesen tele volt, amikor egyszer felálltam és körbenéztem, nem láttam szabad helyet. Csak egy volt. Mellettem. Úgyhogy egész kényelmes volt az út. A két testes izgága magyar mellett ülő vézna kínai srácot pl. sajnáltam kicsit.
Rossz: khm...szerintem én kaptam meg a gépen legutóljára a kaját! Nem vicc. És a mellettem ülő pasi kérte az utolsó adag csirkés tésztát :( 3 fogásból lehetett választani, de nekem csak a rizottó maradt. Nem is ettem meg :/
De legalább volt mellé csoki meg süti meg vajas zsömle, és még az ebéd sem volt olyan régen, szóval nyugalom, nem fogok éhen halni! :D De azért bosszantott, na. :P
A dohai átszállás színkódolt. Sárga a túristaosztályú átszálló. A lila cetliseket limuzin várja! De a mi gépünkhöz nem láttam, hogy jött volna. :) Az ingyen wifi mellett plussz pont, hogy még landolás után is ment tovább a film. :D Néztem is még kicsit, van időm átszállni. A tokiói gép 1:30-kor indul. A jegyem szerint még 55 perc van beszállásig.
A dohai reptér büdi kicsit és nagyon zsúfolt. Szerintem a Skycourt jobb, még ha kisebb is.
Kicsit körülnézek, aztán irány Tokió!
Ott nincs ingyen wifi már, úgyhogy majd csak később lesz folytatás.
Remélem, a második ülőhely választásom csupa pozitív lesz!
2012. január 12., csütörtök
Utolsó előtti nap vége
A mai nap fárasztó volt! Főleg a wushu és a pakolás része.
Délben elhúztam a Vásárcsarnokba szuvenírért, megtaláltam az egyetlen darabot abból a macis kulcstartóból, amit Yuka kért, vettem pirospaprikát és mézet. Mert a méz is Hungarikum ám! Most már ezt is tudom :)
Anyáék áthozták a bőröndöt is, úgyhogy pakolni is tudtam kicsit. Már megvan az alapkoncepció.
Holnap:
- Citibank
- váltok még egy 20-ast
- bolt
- arckezelés
- tali Minamival
Csak fel tudjak kelni reggel!
Délben elhúztam a Vásárcsarnokba szuvenírért, megtaláltam az egyetlen darabot abból a macis kulcstartóból, amit Yuka kért, vettem pirospaprikát és mézet. Mert a méz is Hungarikum ám! Most már ezt is tudom :)
Anyáék áthozták a bőröndöt is, úgyhogy pakolni is tudtam kicsit. Már megvan az alapkoncepció.
Holnap:
- Citibank
- váltok még egy 20-ast
- bolt
- arckezelés
- tali Minamival
Csak fel tudjak kelni reggel!
2012. január 10., kedd
Japán 2012!
Megkezdődött a visszaszámlálás!
Péntek 13-án indulás Tokióba! Vááá!
Annyi mindent kell még tenni, azt sem tudom, mihez kezdjek előbb.
Mai teljesítmény:
- fodrász - check (mégiscsak szépen nézzek már ki odakint :D )
- pénzváltás - check (bár nem tudom, elég lesz-e...)
- pizsamavásárlás - check
Holnapi terv:
- Vásárcsarnok (paprika, szalámi, maci, méz, valami magyaros)
- bolt (tisztasági cuccok, szemcsepp a repülőre)
- wushu
- átmenni a bőröndökért
- rendrakás, ruhaszortírozás
Holnaputáni terv:
- bolt (ha valami kimaradt)
- pénzváltás (ha közben kitalálom, hogy még kell)
- Citibank (mi a pin kódom??)
- arckezelés (lejár a kupon, csak most volt időpont..)
- tali Minamival (ő fog nálam lakni, amíg távol vagyok. Ezért kéne rendet is rakni..)
- maradék pakolás
Pénteki terv:
- becuccolni munkahelyre
- korábban elkéredzkedni
- reptérre ki
- repülés!
Péntek 13-án indulás Tokióba! Vááá!
Annyi mindent kell még tenni, azt sem tudom, mihez kezdjek előbb.
Mai teljesítmény:
- fodrász - check (mégiscsak szépen nézzek már ki odakint :D )
- pénzváltás - check (bár nem tudom, elég lesz-e...)
- pizsamavásárlás - check
Holnapi terv:
- Vásárcsarnok (paprika, szalámi, maci, méz, valami magyaros)
- bolt (tisztasági cuccok, szemcsepp a repülőre)
- wushu
- átmenni a bőröndökért
- rendrakás, ruhaszortírozás
Holnaputáni terv:
- bolt (ha valami kimaradt)
- pénzváltás (ha közben kitalálom, hogy még kell)
- Citibank (mi a pin kódom??)
- arckezelés (lejár a kupon, csak most volt időpont..)
- tali Minamival (ő fog nálam lakni, amíg távol vagyok. Ezért kéne rendet is rakni..)
- maradék pakolás
Pénteki terv:
- becuccolni munkahelyre
- korábban elkéredzkedni
- reptérre ki
- repülés!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
