A turistabuszos utazás része volt, hogy nem egyből vittek be minket a piramisokhoz, hanem előtte kötelezően meg kellett állnunk a szomszédjában lévő művésztelepen, ahol megpróbáltak ránk sózni jó drágán egy rakás kézművesholmit. Szerencsére, ezt nem erőszakoskodva csinálták, hanem trükkösen a lelkiismeretünkre próbáltak hatni, azáltal, hogy a vásárlási lehetőség előtt tartottak pár ingyenes kiselőadást és kóstolót a termékekhez kapcsolódóan. Mi egy mexikói srácot kaptunk, aki lelkesen mesélt nekünk az univerzális kaktuszukról, a maguey kaktuszról, amelynek rostjaiból az őslakosok ruhát készítettek, és a kaktusz levelein lévő tüskét használták varrótűnek. A kaktusz hántolt levelét papírként lehetett használni és a növény erjesztett levéből pedig pulque készült, és készül ma is, amely alkoholos ital, és természetesen adtak belőle kóstolót. Kissé zavaros, tej színű volt, és annyira nem jött be, hogy akarjak venni belőle. Ezt az árusok is sejtették, mivel gyorsan utána küldettek velünk két másik alkoholos italt, amiből az egyik nevére már nem emlékszem, pedig az egész finom volt, édeskés, a másik pedig természetesen tequila volt. Megmutatták azt is, hogy készülnek a kézzel és régi szövőszéken szőtt ott árult pokrócok, kendők, és az egyik művész pedig lelkesen csiszolgatta az obszidián köveket, amiből szobrokat (főleg koponyákat) készített.
készül a pokróc
az univerzális maguey kaktusz
A művésztelep után végre elérkeztünk a piramisok bejáratához. Az idegenvezetőnk bevitt minket, és elmasíroztunk a kisebbikhez, a Hold piramishoz. Út közben próbáltak megkörnyékezni minket a szuvenírárusok, akiket a csapatunkban lévő kínai nő szegény alig tudott lerázni Vele ellentétben, mi olyan határozottan ráztunk nemet a fejünkkel, hogy nálunk kétszer nem is próbálkoztak. :P
a Hold piramis
Kis csapatunk összetételéről még nem is beszéltem. Rajtunk kívül volt egy olasz férfi és (szerintünk) az anyukája, egy idősebb amerikai úr és kínai felesége, egy kanadai házaspár, egy mexikói pasi és egy mexikói nő. A mexikóiak és az olaszok miatt így az idegenvezetést két nyelven, spanyolul és angolul is élvezhettük. Idegenvezetőnk rövid helytörténeti előadását követően a Hold piramis megmászása már fakultatív feladat volt, és szabadon csatangolhattunk a romvárosban a találkozóra kijelölt időig. A Hold piramist még fürgén megmásztam, az volt a kisebb és csak a feléig lehetett felmenni, a folyamatban lévő régészeti feltárások miatt.
kilátás a Hold piramisról
Utána átbaktattunk a nagyobb Nap piramishoz, határozott fejrázásokkal leráztuk a közeledő árusokat, és felkészültünk a következő mászásra, amely nagyobb kihívásnak ígérkezett, mivel sokkal több lépcsőt kellett mászni, egészen a csúcsig.
a Nap piramis
elszánt piramismászók
A képeken megfigyelhető, hogy nem volt egyetlen felhő sem az égen, tűzött a nap, és valószínűleg a mászás előtt elfogyasztott tequila is közrejátszott abban, hogy a napszúrás jeleit érezzem. Fél úton kissé megszédültem, és azt éreztem, hogy ha nem állok félre pihenni, el fogok ájulni. Szép lett volna ott a piramis tetején! Így amíg félrehúzódva pihegtem, csodáltam az elszánt turistákat, akik lendületesen haladtak felfelé. Közben odajött hozzám egy helyi férfi és egy diák, és kérdezték, hogy lefényképezhetnek-e. Nem nagyon értettem minek, még akkor sem, amikor azt magyarázták, hogy a diáknak ez valamilyen projekt, hogy turistákkal kell interjút készítenie... Az interjú annyiból állt, hogy megkérdezték, honnan jöttem, aztán kattintottak egy közös képet velem és a diákkal. Vicces volt. Ezt követően újult erővel folytattam az utat, és felértem végre a tetőre. Szépen rá lehetett látni a másik piramisra.
kilátás a Nap piramis tetejéről
A lépcsők alján ismét összefutottam a főnökkel, és együtt igyekeztünk a buszhoz, nehogy ott hagyjanak minket. Még egy csomó időnk volt hátra, de már a többiek is kezdtek gyülekezni. Mivel senki sem akart volna ott felejtődni, nem kockáztattunk. :) Amit furcsállottam az az volt, hogy sehol sem árultak vizet, pedig a tikkasztó melegben jól jött volna. Mindenhol csak szuvenír tárgyakat lehetett venni, meg a buszmegállóban sapkát a napszúrás ellen.
Amikor ismét teljes lett a csapat, elmentünk egy közeli svédasztalos étterembe, ahol 60 pesóért lehetett válogatni a mexikói ételek közül. Ettem sok finom quesadillát, amit kemencében sütöttek. Avokádókrém volt benne, sajt és saláta és nagyon ízlett. Ez volt az utolsó állomáshelyünk, innen vittek vissza minket a hotelbe. Szerintem, jó kis kirándulás volt (a napszúrást leszámítva).
A folytatásban: ismerkedés az őslakosok kultúrájával az antropológiai múzeumban.
