Kamakura és angolnabél

Ma mozgalmas napom volt. Reggel fél 10-kor találkoztam Juliannal a Tokyo állomáson. Sikerült pontosan érnem a megbeszélt találkozó helyre. Egy óra vonatozás után megérkeztünk Kamakurába. Nagyon szép hely és jó sok fényképet csináltam itt! Állítólag van vagy 60 szentélye és temploma, így ha még eltéved az ember, akkor is talál egyet-kettőt. Julian felkészült, előre kikérdezte a japán szállásadó családját, hogy melyikek a kiemelkedő látványosságok, úgyhogy céltudatosan azok felé vettük az irányt. Kissé hűvös volt, de szépen sütött a nap. Először egy sor templomot néztünk meg, utána elmentünk a nagy Buddhához, amibe be is lehetett menni 20jen jelképes összegért. A templomok 200-300 jenbe kerültek, de volt olyan is, amelyik ingyen volt. Volt néhány nagyon érdekes hely. Az egyik eldugott templom tele volt pl. Inari (róka kinézetű isten) szoborral. Van olyan kaja, hogy inari sushi, és a szentély elé két lány egy tál inari sushit tett az isteneknek mint felajánlás. Sőt, volt ott egy üveg szaké is! 3 mókus izgatottan ugrált a közelben, lehet hogy rákaptak a felajánlott ételekre. Egy másik templomnál barlangon keresztül kellett bemenni egy belső tisztásra és a szentélyek is barlangba voltak vájva. Megint másutt rengeteg mini Buddha sorakozott, és attól a templomtól a tengerre is ráláttunk. Le is mentünk utána a tengerpartra, hogy beledugjuk az ujjunkat a vízbe. Mind a kettőnk izgatott volt, mert ugye sem Svájcban sem Magyarországon nincs tenger. A hideg ellenére voltak a vízben is, igaz, szörfös ruhában. Korábban meg vitorlás verseny lehetett, mert egész sokat láttunk. A parton a fejünk felett varjak és sólymok (?) keringtek. Az egyik sólyom hirtelen lecsapott a parton üldögélő párocska lánytagjának szendvicsére és kikapta a kezéből, tisztára mint egy sirály! A lány sikkantott egyet, Julian meg jó hangosan kacagott az egészen. Én próbáltam jó sólyom képeket csinálni, de sajna szembenap volt.

A sétánk végén be akartunk ülni egy étterembe a tengerparton enni valamit, de alig találtunk éttermet azon a szakaszon. Egy amerikaiasba próbáltunk leülni, de tele volt és várni kellett volna. Ekkor a sarkon megláttunk egy német éttermet és Julian mindenáron be akart menni. Végül ott ettünk kolbászt. A tulaj német néni aranyos volt, és nagyon jól beszélt japánul. Volt bent egy japán bácsikból álló kisebb társaság, akikkel jól elbeszélgetett. Az étel is jó volt, de annyira nem volt kiemelkedő, viszont meleg volt odabenn és a tengerre is ráláttunk.

Közben Julian megengedte, hogy használjam a mobilját, így gyorsan felhívtam a couchsurfinges srácot akivel 6-ra találkozót beszéltünk meg, hogy csak fél8-ra tudok odaérni.

Kisvasúttal elvonatoztunk a fő állomásig, onnan meg vissza Tokióba. Én egyből Shinjukuba mentem, és fél8 után kicsivel meg is jelent a couchsurfinges Jun, aki hozta egy indiai barátját is. Az indiai srác 8 éve él már itt, és persze jól beszél japánul. A társalgás japánul folyt és a bonyolultabb dolgoknál átváltottunk angolra. A srácok egy hagyományos izakayába vittek Shinjukuban. Annyira hagyományos volt, hogy itt még az árak is kanjival voltak írva! Viszont egész jól boldogultam, mert az étlap nagy része katakanával volt írva. Kanjiból a számok pedig mennek.
Sört ittunk, és ettünk mellé sok féle csipegetni valót. Az első furcsaság a sült és pácolt angolnabél volt... Kis fapálcikákra volt felnyársalva. Annyira nem éreztem furának, mert a pác az ízeket és a kinézetet is elnyomta. Ettünk még sült minihalat amibe haltojást nyomnak írókával, shiitake gombát, gyozát, yakisobát és odent. A gyoza a sült tésztatáskákba töltött darálthúsos töltelék. A yakisoba pirított tészta. Az oden leves, amit télen esznek és van benne főtt tojás, bambusz, jégcsapretek, fishcake és konyaku (ami nem konyak, hanem krumpliból készült kemény kocsonyás állagú valami, ami olyan zselatin szerű).
A srácok szórakoztatóak voltak. A japán fiú mérnök és pénztárgépeket tervez és szerel be. Az indiai srác egy japán cégnél software programozó. A végén részben fizették az én részem is, így nem jártam olyan rosszul. :) Meg is hívtam mindkettőjüket Magyarországra.
A japán Junnal még ittunk egy pohár umeshut (gyenge szilvapálinka) aminek olyan íze volt, mint a szőlőlének enyhe alkoholos utóízzel. Ízlett, bár a jégtől picit megfájdult a torkom. Az indiai srác egész hétvégén dolgozott és már az egy pohár sör is a fejébe szállt.

Kb 10-ig beszélgettünk, aztán ment mindenki a saját metrójához. Junnak még kb 1óra volt az út hazáig, én fél óra alatt értem Yukához, aki ma este dolgozik és későn jön haza. Szerintem nem várom meg, mert már ülve is el tudnék aludni!