Udon és zöld tea

Ken-san korán jár dolgozni, 7 körül olyan halkan surrant ki a lakásból, hogy fel sem ébredtem, pedig az amerikai konyhás szobában alszom, keresztben a földön, és rajtam átlépve tudta csak megközelíteni az ajtót! :)

Én aludtam 10-ig, aztán magoltam egy kis japánt, utána felcuccoltam és átvittem a futont Yukához. Azért felhívtam előtte, de még Gunmában volt. Vicces volt kicsit, hogy két tokiói lakás kulcsával mászkálok egyszerre Tokióban. Biztonságos érzés. :D

Yukától még pont beértem a suliba, ami azért is fontos, mivel valamiért velem kezdik a névsort a létszámellenőrzésnél. Ma azt tanultuk, hogy mondják, hogy (meg)bánni valamit. Ezt nagyon sokat használják a japánok, mert a negatív állítások udvarias és megalázkodó formája. Pl. nem azt kell mondani, hogy "elvesztettem a jegyem", hanem hogy "nagyon bánom hogy ez történt, de elvesztettem a jegyem.." de persze nem ilyen hosszan, hanem ragozva.

Órák után neteztem picit, megnéztem a munka emailem, de nem jött semmi. Aztán megint gyalogoltam, bár most kicsit esett. Sajnos két megálló után sikerült letérnem a vonat útvonaláról. Tokió teljesen összezavarja az irányérzékemet! Amikor azt hiszem, kelet felé megyek, kiderül, hogy délnek. (Lehet, hogy ezt írtam már, de frusztrál, úgyhogy megint írom. :P) Mindenesetre most is rátaláltam egy metróállomásra, ahonnan pont ment egy vonal Kinshichoba is, és még érdekeset is láttam, mert az aluljáróban egy hosszú festmény tekercs volt kiállítva, ami a régi Edo korszakból a környék utcanegyedét ábrázolta. Jó sok apró részlet és jelenet volt rajta. Elnézegettem kicsit. Kinshichóban tesztelhettem, hogy egyedül oda találok-e a lakásra, és sikeresen vettem ezt az akadályt is. Ken-san még nem volt otthon, addig csináltam a házit.

Fél 9 körül megjött a vendéglátóm, és odaadtam neki a csemege pirospaprikát. Most nem főztem vacsit, mert nem voltam venne biztos, hogy eszik-e húst. Abban maradtunk, hogy holnap főzök, és itt hagyom neki estére. Most Ken-san dobott össze egy gyors udon levest. Egész jó volt, bár picit savanyú. Kicsit emlékeztetett emiatt a kínai csípős-savanyú levesre. Utána megmutatta hogy kell helyesen inni a zöldteát. Először az üres pohárba öntjük a forróvizet, ott hagyjuk hűlni picit. A víz hűl, a pohár felmelegszik. Utána a vizet ráöntjük a teafűre, ami pici szűrős teáskannában van. Állni hagyjuk pár percet, utána visszaöntjük immár a teát a pohárba. Lehet inni.

Teázás közben észrevettük, hogy havazik. Azaz inkább havaseső volt, mint hó. Ken-san mondta, hogy akkor reggel korábban indul majd, nehogy elkéssen esetleges vonat késések miatt. Bár ilyenkor úgyis ad igazoló cetlit a vonat társaság.

Beszélgettünk még egy kicsit és megint hallgathattam egy kis zongorát is. Tényleg minden nap gyakorol!! Nekem is így kellett volna annak idején... Szerencsés választás volt ez a vendéglátóm. Teljesen el voltam kényeztetve! Holnap suli után még visszajövök, aztán átköltözök a város másik oldalára Risához. (nem, nem Rizsa :P)