Japán 2017Q4 - Sétahajó, mozi, sukiyaki

Ez a nap Micchi nap volt, amit Micchi barátnőmmel töltöttem. Délben találkoztunk Nippori állomásnál, és mentünk Asakusába (mivel nem múlhat el nap, hogy ne járjak arra), ahol felszálltunk egy hajóra. Az első program ugyanis sétahajókázás volt a Sumida folyón, Odaibáig. Szerencsére nagyon szép napos időnk volt, így a hajó fedélzetére is ki tudtunk menni. Az út második fele különösen látványos volt, amikor leértünk az öbölrészbe a magas toronyházakkal és a Rainbow híddal. Maga a hajó úgy nézett ki a sok buborékszerű üvegablak miatt, mint egy scifi filmbeli űrhajó. 

Odaibában leszálltunk és elnéztünk a Fuji tv épületébe, ahol óriás Arashi plakátot fotóztunk. Aztán megkerestük az új unikornis szarvú óriás gundam robotot a Diver City pláza előtt. Nemrég lett lecserélve a korábbi erre a felfejlesztett verzióra. Mondjuk én még mindig azt a verziót várom, amibe bele is lehet ülni. Remélem, egyszer lesz olyan is! 

Ebédre a pláza étteremrészén ültünk be kaisendont enni, ami a sashimi rizságyon. Az enyémen volt tonhal szelet, lazac és mégtöbb tonhal, csak pépes formában. Nagyon finom és friss ízű volt. Közben tanakodtunk, hogy mi legyen a következő program, és kitaláltuk, hogy üljünk be moziba. Jelenleg két Arashi tag filmje is ment, így választanom kellett, hogy melyik legyen a kiválasztott. Az egyik most jött ki, a másikban viszont a kedvencem volt és Micchi szerint meglepő, hogy még mindig műsoron van, mivel július óta adják már. Jobban megnézve, már csak Odaibában adták, így ezt jelnek vettem és amellett döntöttem. 

Mivel még volt a moziig egy kis idő, azt a pláza játéktermében töltöttük, végre végre a dobos Taiko no tatsujin játékkal. Jó móka volt, és Micchi is játszott velem. Viszont aki kipróbálja, ne Odaibában tegye, mert itt a kétfős menet 400 yen volt, és máshol fele ennyiért is játszható.

A mozinak szép nagy vászna volt, és mivel régebbi filmet néztünk, alig voltak rajtunk kívül. Tuti a többi néző is Arashi rajongó volt. A film címe Shinobi no kuni, azaz ninják országa (angol címe Mumon, a szereplő neve után) és az Iga prefektúra ninjáinak összecsapását mutatja be Nobunaga hódító seregeivel és a ninjaéletet. Volt benne CGI, sok komikus elem és szomorú rész is. Nekem tetszett, és bár felirat nélkül nem mindent értettem, azért nagyjából tudtam követni.

Vacsorára Tokyo állomásra mentünk, ott pedig a Marunouchi épület 35. emeletén található elegáns Moritaya étterembe. Nem is tudom, ettem-e már ilyen elegáns helyen. A kilátás az esti tokiói fényekkel természetesen pazar volt, és az étel is nagyon finom. Menüsort szolgáltak fel nekünk. Elsőként előételeket kaptunk gyönyörű őszi dekorációval és külön leírással angolul, hogy mi micsoda. Aztán főételként a sukiyaki következett, amit egy kimonós felszolgáló néni sütött meg nekünk az asztalnál. Először felvert egy tojást a tányérunkban, majd arra szedte rá mindig az aktuálisan elkészített adagot. Amint kiűrült a tányérka, szedte is a következőt. A marhahús vékonyra volt szeletelve, hamar megsült. Mint megtudtam, Kagoshimáról származott, ahol híresek a marhák. Maga az étterem kiótói, és a rizs is kiotói rizs volt. Természetesen nem maradhatott el a desszert sem, amit szintén elegánsan tálaltak, virág dekorációval. Az étterem többi vendége mind külföldi business partnerét lenyűgözni kívánó japán üzletember felállás volt. A szomszédos asztalnál valami amerikai fejes osztotta az észt a japán leányvállalati alfejesnek mindenféle szervezeti átalakításról, meg hogy mit szeretne látni a jövőben. A végén meg tanácsot kért, hogy hol vegyen jó minőségű öltönyt Tokióban. Komikusan filmszerű volt az egész, bár az amerikai pökhendi lekezelő stílusa eléggé idegesített.

Micchitől, ha ez eddig mind nem lett volna elég, még szülinapi ajándékot is kaptam! Természetesen Arashi-sat, a legújabb CD-jüket. Alig várom, hogy meghallgassam.

Utána még sétáltunk picit a környék utcáin, csodáltuk a karácsonyi kivilágítást és egy dán ikebana művész virágos karácsonyi kompozícióit, amíg ránk nem kapcsolták a fényeket egyszercsak. Ez egyértelmű jele volt, hogy már későre jár és ideje elbúcsúzni, így együtt visszamentünk Nipporiba, ahol Micchi átszállt a saját vonatára. Az éjszakai vonatok hangulata teljesen más, sok a dülöngélő ember, és árad a kocsikban az alkoholszag, mint ahogy a pesti éjszakai buszokon is jellemző. Viszont továbbra is csendben vonatoznak az emberek, nincs a vonaton hangoskodás, bár lehet, hogy csak ilyen kocsit fogtunk ki, ehhez még nem vonatoztam kint eleget éjszaka, hogy általános következtetést tegyek a témában. Minden esetre Tokióban sem szeretem az éjszakai vonatokat.

Micchivel nagyon jó tartalmas és vidám napot töltöttem, olyan programot próbáltam, amit eddig Tokióban még nem, és mivel végig japánul beszéltünk, a nyelvet is sokat gyakorolhattam. Örülök, hogy rámírt és sikerült találkoznunk. Remélem, hamarosan Budapesten is találkozunk, hogy viszonozni tudjam a sok ajándékot és pátyolgatást!

Jalán 2017Q4 - Dobmúzeum és táncóra

Reggel a többiek kicsekkoltak, mi meg be. Elintéztem, hogy ne kelljen elhagyni a szobát majd visszatérni, így kitakarították úgy, hogy még benne volt a cuccunk. Az én szobámat kértem, mert az a sarkon volt, így csak egy oldalról fenyegetett volna zajos szomszéd (de szerencsére nem volt onnan sem). Zs áthúzta a csomagjait, neki kellett kicsit pakolnia, de neki szerintem gyorsabban ment, mint ha nekem kellett volna. Más hihető érv most nem jut eszembe, ami eltereli a figyelmet arról, hogy szimplán az önérdek vezérelt igazából, úgyhogy inkább ugorjunk.

A többiekkel együtt elvonatoztunk Tokyo állomásig, ők ugyanis innen mennek tovább shinkansennel Osakába. Nekünk Asakusában (igen, már megint) volt program betervezve, Tokyoig csak úgy elkísértük őket, halogattuk a búcsút. Elcsattant az utolsó közös selfie, minden jót kívántunk egymásnak, és japánosan integettünk utánuk, amíg el nem tűntek szem elől. 

Asakusában először a Miyamoto boltot vettük célba, ezúttal pénzköltés céljából. Dobot sajnos nem, viszont beszereztem egy legyezőt, egy lámpást és egy maszkot, mindegyiket a jövő heti koncertünkre, remélem, mindnek lesz sikere. Utána felmentünk a negyediken lévő dobmúzeumba, ami jó kis hely. Szinte az összes kiállított dobot ki lehet próbálni, még ütőt is adnak hozzá. Viszont csak finoman, mert mégiscsak kiállított tárgyak, na meg Tokió közepén vagyunk és eléggé berezonálnak a falak is. Volt kirakva egy magnó is, amin különféle természethangok rekreálását lehetett meghallgatni dobokkal és egyéb hangszerekkel. A békabrekegés kagylókkal egész hihető volt. Az esőt utánzó egyik hangszer ki is volt állítva, egy papírlegyezőre voltak fűzve gyöngyök és azt rázogatva egész zápor keletkezett. A magnóról felkeltette az érdeklődésemet a noh furulya, nagyon sejtelmes hangja van. 

Még elidőztünk volna a múzeumban, de várt a neten talált ingyen kultúr program: nihon buyot, azaz japán táncot tanultunk az Asakusa túrista centerben. Amikor odamentünk az információs pulthoz megérdeklődni a dolgot, az első hölgy mutogatott a szomszéd pulthoz, hogy ott beszélnek angolul. Nem akartam feleslegesen riogatni angolbeszéddel fenyegető kinézetemmel, ezért átsétáltam oda, és valóban ki is volt írva egy táblácskára, hogy English. A néni ehhez képest japánul magyarázott főleg, ami ezek után vicces volt, de nem probléma. A megfelelő pultnál bejelentkeztünk a táncra és felmentünk a 6-ik emeletre. Itt beöltöztettek minket yukatába és kaptunk lábujjas zoknit is mellé. Zs-n kívül volt még egy pasi, meg kezdés után is fogtak még kettőt, így egész jól összegyűlt a csapat. Olyan 10-en lehettünk. Az öltöztetés során volt, amikor egyszerre ketten is igazgatták rajtam a köntöst, amitől egész királylány érzésem támadt. 

Immár táncra készen, először megismerkedtünk az oktatónkkal és magával a darabbal. A tolmácsnéni elmondta, hogy a darab a Sakura Sakura lesz, aminek főszereplője egy 16 éves tinilány. Azt is megtudtuk, hogy a japánok nem zavartatják magukat, amikor ellenkező nemet kell eljátszaniuk, így mi se tegyük, a férfiak is képzeljék magukat egy 16 éves lány szerepébe. 

Ezen persze jót derültünk, főleg a férfi résztvevők, de egész jól szótfogadtak. Miután megkaptuk a legyezőket, kezdődhetett a móka. Az instruktorral háromszor táncoltuk el a táncot, melyből az első kettő alatt mondta is a lépéseket, az utolsónál csak a szemünkkel igyekeztünk leutánozni. Közben marketing célokból jó sok fotó készült, amihez előre hozzájárultunk. Utána a profi táncosok bemutattak még pár japán táncot, majd a végén csoportkép következett. A yukatából kicsomagoltak minket és pillanatok alatt visszaváltoztam hétköznapi turistává. A zoknit megtarthattuk. 

A végén kitöltöttünk egy értékelést, és ezzel végetért a program. A tolmácsnéni büszkén mutatta nekünk az előző alkalmon készült képet, amelyen Miss Korea, Miss Kína és Miss Tajvan is részt vettek. Az én gondolatom az volt, hogy ennyi Miss után a mi marketing képeink nem tudom, mennyire lesznek vonzóak, de tolmácsnéni szerint inkább örüljünk, hogy ugyanazon az eseményen vettünk részt, mint a Miss-ek, majdnem olyan, mintha egy helyiségben lettünk volna velük, ami szerinte jó dolog.

Ebédre csípős rament ettünk, ami meglepő módon tényleg csípett. Még szerencse, hogy csak az egyes fokozatot rendeltük a háromból. Azért finom volt, de tisztította a legutakat rendesen. Mivel a ramenes pont ott volt a dobbolt mellett, nem lehetett nem betérni ismét. Előző alkalommal ugyanis kimaradt a második emelet, ahol a drága mikoshik és dobok voltak. Ezúttal már nem vettünk semmit.

Gyalog mentünk vissza egészen Yanakáig. Közben láttunk jó vonat figyelő felüljárót, meg Ueno parkban a művészeti egyetem kiállított díjnyertes fantázia-mikoshijait: egy tori kapun átbújó teknőst, milói Vénuszt, és egy motort. A park taván egy japán kastély váza is figyelt, ami egész jól mutatott megvilágítva. 

A szálláson gyorsan lecuccoltunk, majd visszatértünk Uenoba, ahol ismerősömmel, az idén Japánba kiköltözött D-vel beszéltem meg találkozót. A Torikizoku nevű csirkés izakayába vitt minket, ahol megbeszéltük a japán élet és utazásaink részleteit, fincsi csirkefalatok és sör kíséretében. Volt egy kis meglepetés is, mivel Zs berendelt kép alapján valami rántott falatkákat, amikről kiderült, hogy a csirke alsócombja végén lévő porc volt önmagában. Ezen még D is meglepődött kicsit. Tényleg minden részét külön külön is felszolgálják a csirkének. 

D javasolta, hogy folytassuk az iszogatást a parkban, így az egyik boltban vettünk Strong nevezetű alkoholos italt, ami főleg energiaitalra emlékeztetett, aztán kiültünk a D által ajánlott helyre. A beszélgetés során D említette, hogy Nippori felett van az egyik kedvenc vonatnéző helye egy szentély kertjében, amit ha van időnk, majd nézzünk meg. Addig addig, hogy végül még akkor este elsétált velünk oda, és figyeltük az elhaladó vonatokat, shinkanseneket. Volt néhány egész csinos is köztük. Jó kis este volt, örülök, hogy sikerült összefutnunk. 

Japán 2017Q4 - Idegenvezetés és izakaya

A Nora tours szombaton ismét beüzemelte járatát, ugyanis ezen a napon Olivernek külön táncórája volt, így saját programot kellett szervezni. Magamra vállaltam a feladatot, és elvittem a csapatot Shinjukuba, a Metropolitan Government Building tetején lévő ingyenes kilátóba. Út közben az utcán leszólított minket egy tévés csapat, akik Fukushimával kapcsolatban akartak kérdezni valamit japánul, de siettünk, így leráztam őket. 

Sikeresen megtaláltuk a kilátó bejáratát és az épület 45. emeletéről megcsodáltuk a kilátást. Sajnos a Fuji rejtőzködött, mint mindig. Szerintem Tokióból eddig még sosem sikerült megpillantanom. Odafent nasinak kiosztottam a csapatnak a korábban direkt erre a napra vett csokis pálcikákat, ugyanis Pocky nap volt, 11.11. A cég egyik zseniális marketing fogása. 

Következő állomásunk a szintén Shinjukuban, Kabukicho részen található Godzilla fej felkutatása volt. A vonatról láttam, hogy kb. merre lehet, azonban alulnézetből nehéz volt észrevenni az épülettengerben. Bolyongtunk kicsit, aztán az utcai ingyen wifi megsúgta nekünk a pontos helyet.

A vonatok felé vettük az irányt, amikor E kiszúrt egy több emeletes kézimunka, hobby boltot és bement színes kontaktlencséket venni. Talált is jó sokat, de kellettem végül tolmácsnak a vásárlási folyamathoz, mert akadékoskodtak valamivel a pénztárnál. Kiderült, hogy kontaktlencse vásárlásakor ott kell, hogy legyen az, aki hordani fogja, mivel csak úgy adják ki, ha aláír egy nyilatkozatot, hogy vállal a szemeiért minden felelősséget. E ajándékba szánta őket, de végül úgy vette, mintha magának venné, és így már működött a dolog.

Hárman mentünk innen tovább, ezúttal B csatlakozott a magyar csapathoz. A többiek múzeumba mentek, szobrokat nézni Uenoba. Mivel B vegetáriánus, így a Nora tours előre kikeresett a környéken egy profilba vágó éttermet és oda tértünk be ebédelni. Paradicsomleves vagy saláta, és főétel volt a menü. Főételből ketten a gombás rizst választottuk, Zs pedig a zöld curryt. Meglepően jó volt, amellett, hogy meglepően zöld is. Főleg curry íze volt. Itt kihasználva a netet egyeztettünk Oliverrel, hogy mikor csatlakozna hozzánk. Pont akkor végzett a tánccal, ezért azt írta, hamarosan megkeres minket. 

A Meijijingu szentélyhez beszéltünk meg találkozót, amit pont akkor zártak, amikor odaértünk. B-vel még gyorsan besurrantunk és sikerült picit körbenéznünk, mielőtt ránk zárták volna a kapukat. A kijáratnál megtaláltuk egymást a többiekkel, és elvittem a csapatot végig Omotesandón, a Tokyu Plazába. 

A Plazába főleg a stabilabb wifi és a WC miatt mentünk be, na meg jól néz ki a tükrös bejárat és fent a Starbucks terasza. 

A WC-t csak én szemléltem meg a csapatból, na meg a plázában tartózkodó szinte valamennyi nő. A sor olyan hosszú volt, hogy egy biztonságiőr bácsi irányította a forgalmat! Azért türelmesen kivártam a sorom, aztán felnéztem én is a tetőteraszra. 

Következő, és egyben túránk utolsó állomásai a Shibuya átkelőhely és a Hachiko kutyaszobor voltak. Szombat este hemzsegett a tömegtől a hely, így aki először látta, az teljes üzemmód idején láthatta. Tavasszal, amikor erre jártunk nem volt olyan lenyűgöző, mert aznap és abban a napszakban alig volt ember, nem úgy mint most.

A szállásra visszatérve begyűjtöttük N-t (E külön utakon járt), majd elbuszoztunk ismét Asakusába, ahol Oliver reggeli új ismerősével találkoztunk, az amerikai A-val, aki szintén annál a tanárnál vett táncórát, mint Oliver. A kaliforniából jött, de jelenleg angolt tanít koreában, kisiskolásoknak. Terve, hogy majd Japánban csinálhassa ugyanezt. Amúgy ő is taikózik, kb. három éve kezdte, de Koreában nem tudja csinálni nagy bánatára. Furcsa, hogy Magyarországon több taiko lehetőség van, mint Koreában. 

A terv az volt, hogy beülünk valahova és valamikor csatlakozik hozzánk Yoshi is, miután lefektette a kislányát. Az első helyet, amivel próbálkoztunk Yoshi ajánlotta, azonban tele volt és várni kellett volna egy ideig, hogy bejussunk. Ránézésre semmi sem tűnt megfelelőnek Oliver számára, ezért vissza akart minket vinni ugyanabba a ramenes kajáldába, amiben pár napja voltunk. Én megmakacsoltam magam és mindenképp új helyre szerettem volna menni, mivel ugyanoda visszamenni unalmas, annyi új és ismeretlen hely vár még a felfedezésre. Az amerikai lány támogatott és próbált konstruktív alternatívákat ajánlani. Végül abban maradtunk, hogy ha a következő utcában sem lesz semmi szimpi, akkor marad a ramenes. Persze találtunk egy izakayát, ahova be is fértünk, így mindenki megnyugodott. Oliver megadta Yoshinak a koordinátákat, és addigis megkezdtük az előfalatozást. 

A rendelést tableten kellett leadni, ami azért veszélyes, mert egyszerűbb túlzásokba esni és összerendelni minden félét. Aztán Yoshi valóban odahuppant hozzánk egyszercsak, így személyesen is meg tudtuk köszönni neki a tegnapi előadást. Javasoltam neki, hogy szervezhetne valami csoportos taikós utat a jövő évi Sado szigetes Earth Celebration-re, mert érdekel, csak macerás lenne egymagam szervezni, márcsak az odajutás miatt is. Megtudtuk, hogy még ő sem volt eddig a rendezvényen, mert mindig akkor volt külföldi eseményeken, de pont jövő évre tervezte, hogy most elmegy Sado szigetre. Abban maradtunk, hogy majd az Európai Taiko Konferencián megbeszéljük a részleteket. Jó lenne, mert tetszenek ezek a taikós utak nagyon! 

Közös kép után elköszöntünk Yoshitól és A-tól és visszametróztunk jókedvűen a szállásra. Ez volt a csapat utolsó közös estéje, mivel vasárnap reggel a többiek tovább mennek Osakába.

Japán 2017Q4 - Séta és Fuerza Bruta

Pénteken kényelmesen felkeltünk, és nekiláttunk az Oliver tours-nak, ma ő volt a soros idegenvezető. Akihabarában kezdtünk, mivel E-nek és B-nek is volt onnan megbízása. E boltja sajnos zárva volt, de B sikeresen beszerzett valami videójátékos figurát. Én pedig két Arashi kitűzőt.  Akihabara után elvonatoztunk Tokyo állomásra, megcsodáltuk kívülről az épületet, aztán lesétáltunk Ginzáig. Ginzában barangoltunk, nézelődtünk. Bementünk egy bevásárló épületbe, aminek a 19-ik emeletéről egész jó volt a kilátás. Aztán elbúcsúztunk azoktól, akik vissza akartak menni a szállásra, és a többiekkel négyesben beültünk rament enni a Tokyo állomás alatti Ramen utcán. Tonkotsu rament választottam, és egész jó volt, bár sajnos a vékonytészta volt hozzá.

Ebéd után mászkáltunk kicsit a föld alatt, néztük az anime és egyéb mesekarakter boltokat, édesség boltot. Aztán tanakodtunk, hogy merre tovább. Oliver egyből Shinagawába akart menni és ott mászkálni vagy beülni, mert onnan már közel lesz az este fél8-kor kezdődő program, a Miyamoto féle Fuerza Bruta. Így itt ismét kettéváltunk és hármasban Zs-vel és E-vel elsétáltunk a Császári palotáig, ahonnan szép toronyház sziluetteket fotóztunk a naplementében és néztük az esti futókat.

A palotától úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk tovább egy darabig, aztán felszálltunk mi is a vonatra, mert egészen Shinagawáig gyalogolni hosszú lett volna azért. 

Shinagawában csúcsidő volt, és óriási embertömeg. Izgultam kicsit, hogy meg fogjuk-e találni egymást a többiekkel, ugyanis pont a központi kijáratban maradtunk, mint találkozó pont. De addig még volt háromnegyed óránk, amit egy emeleti kávézóban ütöttünk el, ahol sütit és forrócsokit rendeltünk. 

A találka sikeresen lezajlott, az európai arcok és termetek, meg színes ruháink kitűntek a tömegből. Ismét hatan indultunk útnak, a Prince Hotelhez, ahol a Fuerza Bruta előadás kezdődött hamarosan.

Valóban rajta voltunk a véndéglistán, így bejutottunk gond nélkül. A táskánkat betettük egy 500yenes megőrzőbe, és betereltek minket a vászonsátorral négy felé osztott nézőtérre. Mindegyik sátorba bejött egy feketemaszkos férfi és egy szemünkbevilágítós kísérője, nagyon titokzatosak voltak, amikor egyszercsak elkezdett villogni a fény, jött a taikó-techno és konfettis eső közepette széttörtek pár hungarocel lapot néhány kiválasztott néző, pl. Oliver fején. Viccesen indult az biztos. Utána volt falonjárás, drótkötélről hintázás, plafonon medencében úszás, persze taiko is, meg szélgép ellen futó szamurájok. Nagyon wtf volt az egész, kiszámíthatatlan és picit izgultunk, hogy vajon mi fog még következni. Ámultunk és bámultunk és nagyon jól szórakoztunk. Picit vizesek is lettünk, de azért aki eleve esőköpennyel készült az azért túlzásba esett szerintem. A show végén a szereplők és a dobosok lejöttek közénk és együtt buliztunk meg fényképezkedtünk. A fődobos az előzőnapon workshopot tartó Yamabe volt, és örült nekünk, amikor felfedezett minket a tömegben. Csináltunk is vele közös képet. Szerintem tízszer jobb volt az előadás mint a túristák körében elterjedt Robot Restaurant. Nagy köszönet Yoshinak, hogy meghívott rá minket!

Japán 2017Q4 - Utolsó workshopos nap

November 9-e csütörtök volt az utolsó dobolós napunk. Busszal érkeztünk reggel Asakusába, a Miyamoto studióba ahol odaiko és shime workshopot tartott nejünk Yamabe Taishi. Itt ismét taliztunk I-vel, aki csatlakozott hozzánk az óra erejéig. Tanárunkról megtudtuk, hogy Kondo sensei zseniként emlegeti, és hogy nagyon fiatalon megnyert valami nemzetközi taiko versenyt, ami ritkaságnak számít. Erőssége különösen a precíz shime technika. Angolul nem beszélt, így ismét hárman (de főleg én) fordítottunk. Óra közben bekukkantott Miyamoto Yoshi is, a Miyamoto dob és fesztiválkellék készítő cég feje, aki szervezte nekünk a workshopot, és akit haveri szinten ismertünk az európai taiko konferenciáról. Öltönyben volt és nagyon hivatalosan és komolyan viselkedett, mint ahogy az egy japán cégvezetőhöz illik. Kicsit fordított is nekünk, elkápráztatva dobtanárunkat az angol tudásával.

A workshop során először a shimén vettünk alap ritmust, majd a matsuri ritmust váltott kézzel. Volt egy különösen érdekes rész, amikor tanárunk azt magyarázta, hogy hogyan találjuk meg a megfelelő szöget a kézfejünk tartására, mi az, ami a legnagyobb súlyt elbírja, de nem teszi tönkre a csuklót. Odaikon is vettünk egy gyakorló ritmust, amit jó nagy kihívás volt memorizálni. A balkéz erősítésére hasznos. A workshop után természetesen közös fotó következett, majd ajándékozás (minipálinka, almacsipsz).

Ezt követően megjelent megint Yoshi és a hugával elküldött minket gyárlátogatni. A dob és mikoshi gyárrész a studió épületének hátsó részén volt. Megnéztük, hol készítik a dobtestet, hol húzzák rá a bőrt, hol lakkozzák a mikoshi állványát. Megtudtuk, hogy 25 fő dolgozik a gyárrészlegen, köztük három nő. Amikor tanoncként bekerül valaki, először végig ugyanabban a szobában csinálja ugyanazt a lépést három évig, majd továbbmehet a következő szobába. Mindennel együtt 15 év múlva végez a teljes ciklussal, akkorra hívhatja magát mesternek. 

A lakkozásról megtudtuk, hogy 27 lépcsőből áll, rétegenként kezelik a fát, amit mindig lecsiszolnak. Az utolsó rétegig 4 hónap múlva jutnak el. A mikoshi (hordozható szentély) 2000 darabját egy évig rakják össze a kész termékké, amennyiben már megvan előre a tervrajz. Természetesen az árak is tükrözik ezeket a folyamatokat, csupán a kölcsönzés egyetlen napra 100 ezer yen. Viszont megfelelő karbantartás mellett 200 évig kitart annak, aki megveszi. 

A gyárlátogatás végén az elmaradhatatlan közös fotó következett, ezúttal Yoshival a bolt előtt. Adtunk neki is ajándékot (Unikum), és mi is kaptunk tőle egy kendőt, továbbá mindannyiunkat meghívott a cége által szponzorált Fuerza Bruta előadásra. Mondta, hogy majd írjuk meg neki, hogy mikor szeretnénk menni és feltesz minket a vendéglistára. Nagyon hálásak voltunk és örültünk, hogy lett még valami érdekes programunk.

Ebédre Asakusában maradtunk futószalagos sushira, ami nagyon fincsi volt. Hét tányérkát sikerült feltornyozni magam előtt a végére, úgyhogy jól laktam. Ezt követően kettészakadt a banda, a többiek visszamentek a hotelbe, míg én I-vel shoppingoltam a környéken, mivel már reggel elhoztam a délutáni programhoz szükséges cuccaim.

I-vel benéztünk a Don Quijotéba és vettünk neki ajikat. Holnap utazik haza, így utolsó bevásárlási körútját végezte. A Donqi melletti fagyizóban benyomtam egy fekete szezámmagos fagyit, majd elbúcsúztunk a Miyamoto dobmúzeum előtt, ahova beküldtem I-t, hogy ne hagyja ki ha már pont előtte sétálunk el. Én majd vasárnap nézek be.

Délutáni programunk 5-től kezdődött, az Oedo Sukeroku Taiko egyik vezető tagjával, Mizuho Zakoval volt workshopunk. Mizuhot már ismertem korábbról, mivel volt nálunk Budapesten, és akkor én voltam a főkalauza. Vittem Gödöllőre és a Rudasba, szóval jóban voltunk. Örült is nekem, kaptam tőle ölelést. Találkoztunk Kobayashi Seidoval is, aki az Oedo Sukeroku alapító tagja, és tőle származik a felemelt döntött dob stílus. Ők készítették el először ehhez a stílushoz az álványokat. Kobayashi mester most 73 éves, de jól tartja magát.

A workshop előtt szusszantunk, teáztunk, majd a lányok létrán felmásztak a tetőtérbe átöltözni. Lefelé kicsit félelmetes volt, eléggé meredek lépcső vezetett le onnan, de valahogy lejutottam. A workshopot Mizuho tartotta, és mivel jól beszél angolul, nem kellett fordítani. Nehéz stílus ez az Oedo Sukeroku, még a 16 éve doboló Oliver is megszenvedett vele. Jó és vidám hangulatú óra volt, és a végén persze megint fotó, aztán szuvenírosztás. A mesternek és a csapatnak hoztunk egy Tokajit és konyakos meggyet, és Mizuho külön kapott konyakosmeggyes és akácmézet. Nagy meglepetésemre kapta szülinapi ajándékot Mizuhotól! Nagyon aranyos volt tőle, és még azt is eltalálta, hogy szeretem a pandákat (bár ki nem), ugyanis egy pandás kendővel lepett meg. Japánban a kendő ajándékozás nagyon divatos, már van eddig három ajándékként, ha jól számolom.

Az esti terv az volt, hogy Mizuhoval elmegyünk a szomszédos izakayába koccintani és vacsizni, úgyhogy megvártuk, hogy végezzen egy utánunk következő workshoppal. Addig előadás videókat néztünk a csapattól.

Az izakaya hangulatos volt és finom volt minden amit próbáltunk. Rendeltem például tonhal pofát finom szószban, meg húsnyársakat és Mizuho ajánlására megkóstoltam a jégkásás szakét is. Azt úgy szolgálták fel, hogy a szakét fagyos pohárba öntötték, és akkor lett jégkása állagú. Aztán ideje volt ágybadőlni, így elbúcsúztunk Mizuhotól és visszavonatoztunk Nipporiba. 

Mindegyik workshopot nagyon élveztem az út során. Mindegyik más volt, így nem tudnék kedvencet választani. Örülök, hogy ennyi tehetséges tanártól vehettem leckét. Köszönet Olivernek és Yoshinak, hogy összehozott velük!

Japán 2017Q4 - Barangolás Yanakában

Szerdán workshop mentes nap volt. A társaság virtuálisan befizetett a Nóra túrára, mely során körbevezettem őket Yanakában. Yanaka megőrizte a régi japán hangulatát, mivel ezt a környéket elkerülték a Második Világháború idején a bombák. A régies hangulat, valamint a környéken található nagy temető és templomok miatt ez a rész sokkal csendesebb és nyugodtabb, mint Tokió többi része. Szerintem teljesen jó, hogy ide választottuk a szállodát, mert csendes éjszakánként is.

Elsőként végigsétáltunk a Yanaka Ginza utcán, ami régies bevásárló utca. Már jártunk itt párszor, de mindig zárva voltak a boltok, mert vagy túl korán volt, vagy túl későn. A boltokban egyértelműen a macskamotívum dominált. Minden macskás volt. Állítólag a környéket szeretik a macskák, ezért sokat látni errefelé. A túra során mi négyet számoltunk. Mindegyik jó duci volt, természetesen el vannak kényeztetve és ez meglátszik rajtuk. A bevásárló utca után a templomok következtek. Különösen a Zenshoan nevűt akartam megmutatni a csapatnak, amelyik kertjében egy nagy álló arany buddha található. 

Utána kígyóztunk kicsit az utcákban, majd sikeresen megtaláltuk az egyik kereszteződésben tornyosuló cédrusfát, ami szintén hangulatos és jellegzetesen yanakai kép. Azt olvastam róla, hogy 2012-ben átépítések miatt ki akarták vágni, de a környék lakói összefogtak és megmentették. Még saját honlapja is van elvileg, de arra nem kerestem még rá.

Mivel egyik csapattagunknak sokszor kell étkeznie, mert gyorsan égeti a kalóriákat, ezért ideje volt ebédelni valamit. Találtunk az egyik sarkon egy kis japán kávézó bisztrót, a Café Satsukit és elfoglaltuk öten majdnem az összes helyet. Volt egy nagy és két kisasztal, és a nagynál olvasgató vendég rendes volt és átült a kicsihez, hogy le tudjunk ülni együtt. Currys sajtos pirítóst ebédéltem melon szódával. Utóbbinak nagyon élénk zöld bájital színe van és rágógumi íze. Igazából a színe miatt kértem. A tulajnéni a végén odajött hozzánk és kínált nekünk pörgettyűre hajtogatott origamikat, és érdeklődött, kifélék mifélék vagyunk. Bevonta a szomszéd asztalnál ülő idős férfit is, akit csak főnökúrnak szólított. Kíváncsi vagyok, minek a főnöke. Kaptam tőle névjegykártyát a Taiko Hungarys névjegyért cserébe, már csak elemezni kell rajta a kanjikat, és kiderül. Csináltunk közös fotókat is mindannyiukkal amit feltettek instagramra, aztán folytattuk tovább a barangolást. 

A Nóra túra utolsó tervezett állomása a yanakai temető volt. Megkerestük a Tokugawa klán sírjait, köztük az utolsó shogunét, kiszúrtunk egy macskát, majd megcsodáltuk a Tennoji templomban ülő bronz buddhát, ami jóval kisebb mint a kamakurai, de azért már van mérete. Volt régen a környéken egy ötemeletes pagoda is, de porig égett az ötvenes években, egy gyujtogatós kettős öngyilkosság miatt, amely során egy varrónő és nős szeretője felgyújtották magukat a pagodában.

Túrám végeztével Oliver vette át az irányítást, és Nippori állomás túloldalán végigsétáltunk a textíl negyeden. Az egyik német lány vett magának használt kimonót, így eredményes séta volt. Bolyongtunk még kicsit a környéken, mely során a sasszemű B kiszúrt nekem egy automatát Coca Cola plusszal, azaz kávés kólával. Gyorsan meg is vettem és ezzel elvittem az utolsó darabot az autómatából, Zs nagy bánatára. Maga a kóla iható volt, leginkább kóla, enyhe kávés beütéssel, amit ha megszoksz, már alig veszel észre. 

Sétánk a hotelben zárult, ahol kicsit lepihentünk, mielőtt ismét útnak eredtünk az esti kiruccanáshoz. 7 órára az Osuwa workshopon megismert szingapúri sráccal beszéltünk meg találkát, aki rendes volt és egészen Yokohamából jött el Nipporiba. Beültünk egy emeleti étkezdébe, ahol csirkés és kimcsis hotpot-ot falatoztunk és beszélgettünk.

A nap végén a hotel előtt felfedeztem egy játszóteret, ahol lefotóztam egy koalás hintát. Ez azért érdekes, mivel utána nemsokkal rájöttem, hogy pontosan ezen a napon egy éve szintén koalát fotóztam, csak élőt, Ausztráliában. Ez lesz ezek szerint a fotózz koalát napom. Igyekszem tartani!

Japán 2017Q4 - Miyamoto bolt és chappa nap

Szép napos időre ébredtünk, immár Tokióban. Szobatársam azt mondta, egyszer horkoltam picit, de amikor odasúgta a nevem, arra abbahagytam, így minden oké volt. Huhh, nem leszek kirúgva a szobából. 

Vonattal elmentünk Nippori állomásról Uenóba, ahol az állomás területén kerítettünk magunknak reggelit, majd elgyalogoltunk Asakusa felé. Ott található a Miyamoto dob bolt, gyár és dob múzeum, ami első uticélunk volt. Most csak a boltot néztük meg, ahol egyesek ütőket, DVD-ket, furulyát vettek, mások, mint én is, csak nézelődtek. Még mindenképpen visszatérünk oda, mivel a múzeum is érdekel, de zárva van hétfőn és kedden. 

A bolt után donuttal ünnepeltünk a szomszédos Mister Donutban, ahol a szezonális édestökös ízesítést választottam. Nem volt rossz. Aztán sétáltunk még egy kicsit a konyhanegyedben, majd elballagtunk a Sensoji templomig és a kapukig. Itt harcitervet alkottunk, mely szerint szétszéledünk a bevásárló utcában, majd a meghatározott helyen találkozunk, a meghatározott időben. Ezt mindenki kihasználta ajándék vásárlásokra. Valahogy sikerült tartani is mindannyiunknak a tervet, így hamarosan ismét összeállt a csapat és együtt elmentünk a padokhoz, ahol ott maradtak a pihenni vágyók a cuccokkal, a többiek meg benéztek a sarki matsuri boltba. Még lehet, hogy oda is visszatérek, mert kinéztem valamit, csak férjen be a bőröndömbe! Határozottan túl sok ruhát hoztam... De hát ki gondolta, hogy hamburgi nyár lesz és elég a rövidujjú is nappalra, novemberben?! 

Matsuri bolt után beugrottunk a Don Quijote mindenes emeletes boltba, de nem időztünk sokáig, mert már kezdtünk eléggé megéhezni. A feladat ismét egy potenciális ramenhely felkutatása volt, amit ezúttal sikeresen abszolváltunk és beültünk rament enni. Szerencsére volt nekik vega gyozájuk, így mindenki tudott mit ebédelni. 

Miután eloltottuk éhségünket, ketté szakadt a társaság. Oliver a bevásárló árkádon keresztül szeretett volna a hídig menni, így a külföldi csapat arra ment, míg a magyar küldöttség megpróbálta megtalálni a cirka 7 évvel ezelőtti kávézót, ahol cuki latteartot kaptam anno, de sajnos nem jártunk sikerrel. 

A hídnál megkonzultáltuk a térképet, és elindultunk a keddi workshopunkra: ezúttal chappát fogunk tanulni, ami a kis tenyércintányér. Ehhez Osakiban (Shinagawa után) átszálltunk egy megálló erejéig egy másik vonatra, majd onnan buszoztunk a stúdióig, ahol a workshop volt. A tokiói busz nem távolság alapon számolja a jegyet, mint a metró meg a vonat, hanem egységár van, ami 210 yen per felnőtt, vagy Suica kártyával 206 yen. Megtaláltuk a helyszínt és az oktatónkat is, Hashiguchi Takayuki senseit. 

A chappa óra nagyon szórakoztató volt. Külön öröm volt számomra, hogy nagyjából mindenki kezdő szinten volt, így együtt bénázhattunk. Persze én vittem a prímet, amikor rácsaptam az ujjamra és a körmömnél elkezdett vérezni kicsit. Az egyik német nő gyorsan adott ragtapaszt rá, és folytattam tovább. Veszélyes dolog ez a cintányér! Azért nem kell aggódni, hamar elállt és kutya bajom sem volt, csak kiemelten bénáztam kicsit. Tanultunk vagy 4 fajta ütést, meg némításokat, majd kaptunk egy kottát, amit párszor lejátszottunk. Egész jól ment, kivéve a gyors dokodoko részt, amit eléggé szétvertünk. Hoznom kellett volna az órára füldugót, mert csattogtunk azért elég rendesen. 

Hashiguchi sensei is megkapta európai ajándék csomagját, köztük egy minipálinkával meg szárított étcsokis almakarikákkal, aztán vettünk től CD-t, majd elbúcsúztunk és felszálltunk a Shinagawa állomás felé tartó buszra. Amiről, hála nekem, aki határozottan felpattant, jóval előbb szálltunk le, mint ahogy kellett volna, így várnunk kellett a következő buszra, amivel mentünk még jópár megállót az állomásig. Szerencsére megbocsájtónak tűnt a társaság, így nagy kárt nem okoztam. 

A sarki közértben vettünk vacsorát (onigirit), amit a szobában ettem meg, aztán zuhanyzás után eltettem magam másnapra, miközben altatót csilingelt fülemben a chappa utórezgése.