Szép napos időre ébredtünk, immár Tokióban. Szobatársam azt mondta, egyszer horkoltam picit, de amikor odasúgta a nevem, arra abbahagytam, így minden oké volt. Huhh, nem leszek kirúgva a szobából.
Vonattal elmentünk Nippori állomásról Uenóba, ahol az állomás területén kerítettünk magunknak reggelit, majd elgyalogoltunk Asakusa felé. Ott található a Miyamoto dob bolt, gyár és dob múzeum, ami első uticélunk volt. Most csak a boltot néztük meg, ahol egyesek ütőket, DVD-ket, furulyát vettek, mások, mint én is, csak nézelődtek. Még mindenképpen visszatérünk oda, mivel a múzeum is érdekel, de zárva van hétfőn és kedden.
A bolt után donuttal ünnepeltünk a szomszédos Mister Donutban, ahol a szezonális édestökös ízesítést választottam. Nem volt rossz. Aztán sétáltunk még egy kicsit a konyhanegyedben, majd elballagtunk a Sensoji templomig és a kapukig. Itt harcitervet alkottunk, mely szerint szétszéledünk a bevásárló utcában, majd a meghatározott helyen találkozunk, a meghatározott időben. Ezt mindenki kihasználta ajándék vásárlásokra. Valahogy sikerült tartani is mindannyiunknak a tervet, így hamarosan ismét összeállt a csapat és együtt elmentünk a padokhoz, ahol ott maradtak a pihenni vágyók a cuccokkal, a többiek meg benéztek a sarki matsuri boltba. Még lehet, hogy oda is visszatérek, mert kinéztem valamit, csak férjen be a bőröndömbe! Határozottan túl sok ruhát hoztam... De hát ki gondolta, hogy hamburgi nyár lesz és elég a rövidujjú is nappalra, novemberben?!
Matsuri bolt után beugrottunk a Don Quijote mindenes emeletes boltba, de nem időztünk sokáig, mert már kezdtünk eléggé megéhezni. A feladat ismét egy potenciális ramenhely felkutatása volt, amit ezúttal sikeresen abszolváltunk és beültünk rament enni. Szerencsére volt nekik vega gyozájuk, így mindenki tudott mit ebédelni.
Miután eloltottuk éhségünket, ketté szakadt a társaság. Oliver a bevásárló árkádon keresztül szeretett volna a hídig menni, így a külföldi csapat arra ment, míg a magyar küldöttség megpróbálta megtalálni a cirka 7 évvel ezelőtti kávézót, ahol cuki latteartot kaptam anno, de sajnos nem jártunk sikerrel.
A hídnál megkonzultáltuk a térképet, és elindultunk a keddi workshopunkra: ezúttal chappát fogunk tanulni, ami a kis tenyércintányér. Ehhez Osakiban (Shinagawa után) átszálltunk egy megálló erejéig egy másik vonatra, majd onnan buszoztunk a stúdióig, ahol a workshop volt. A tokiói busz nem távolság alapon számolja a jegyet, mint a metró meg a vonat, hanem egységár van, ami 210 yen per felnőtt, vagy Suica kártyával 206 yen. Megtaláltuk a helyszínt és az oktatónkat is, Hashiguchi Takayuki senseit.
A chappa óra nagyon szórakoztató volt. Külön öröm volt számomra, hogy nagyjából mindenki kezdő szinten volt, így együtt bénázhattunk. Persze én vittem a prímet, amikor rácsaptam az ujjamra és a körmömnél elkezdett vérezni kicsit. Az egyik német nő gyorsan adott ragtapaszt rá, és folytattam tovább. Veszélyes dolog ez a cintányér! Azért nem kell aggódni, hamar elállt és kutya bajom sem volt, csak kiemelten bénáztam kicsit. Tanultunk vagy 4 fajta ütést, meg némításokat, majd kaptunk egy kottát, amit párszor lejátszottunk. Egész jól ment, kivéve a gyors dokodoko részt, amit eléggé szétvertünk. Hoznom kellett volna az órára füldugót, mert csattogtunk azért elég rendesen.
Hashiguchi sensei is megkapta európai ajándék csomagját, köztük egy minipálinkával meg szárított étcsokis almakarikákkal, aztán vettünk től CD-t, majd elbúcsúztunk és felszálltunk a Shinagawa állomás felé tartó buszra. Amiről, hála nekem, aki határozottan felpattant, jóval előbb szálltunk le, mint ahogy kellett volna, így várnunk kellett a következő buszra, amivel mentünk még jópár megállót az állomásig. Szerencsére megbocsájtónak tűnt a társaság, így nagy kárt nem okoztam.
A sarki közértben vettünk vacsorát (onigirit), amit a szobában ettem meg, aztán zuhanyzás után eltettem magam másnapra, miközben altatót csilingelt fülemben a chappa utórezgése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése