November 9-e csütörtök volt az utolsó dobolós napunk. Busszal érkeztünk reggel Asakusába, a Miyamoto studióba ahol odaiko és shime workshopot tartott nejünk Yamabe Taishi. Itt ismét taliztunk I-vel, aki csatlakozott hozzánk az óra erejéig. Tanárunkról megtudtuk, hogy Kondo sensei zseniként emlegeti, és hogy nagyon fiatalon megnyert valami nemzetközi taiko versenyt, ami ritkaságnak számít. Erőssége különösen a precíz shime technika. Angolul nem beszélt, így ismét hárman (de főleg én) fordítottunk. Óra közben bekukkantott Miyamoto Yoshi is, a Miyamoto dob és fesztiválkellék készítő cég feje, aki szervezte nekünk a workshopot, és akit haveri szinten ismertünk az európai taiko konferenciáról. Öltönyben volt és nagyon hivatalosan és komolyan viselkedett, mint ahogy az egy japán cégvezetőhöz illik. Kicsit fordított is nekünk, elkápráztatva dobtanárunkat az angol tudásával.
A workshop során először a shimén vettünk alap ritmust, majd a matsuri ritmust váltott kézzel. Volt egy különösen érdekes rész, amikor tanárunk azt magyarázta, hogy hogyan találjuk meg a megfelelő szöget a kézfejünk tartására, mi az, ami a legnagyobb súlyt elbírja, de nem teszi tönkre a csuklót. Odaikon is vettünk egy gyakorló ritmust, amit jó nagy kihívás volt memorizálni. A balkéz erősítésére hasznos. A workshop után természetesen közös fotó következett, majd ajándékozás (minipálinka, almacsipsz).
Ezt követően megjelent megint Yoshi és a hugával elküldött minket gyárlátogatni. A dob és mikoshi gyárrész a studió épületének hátsó részén volt. Megnéztük, hol készítik a dobtestet, hol húzzák rá a bőrt, hol lakkozzák a mikoshi állványát. Megtudtuk, hogy 25 fő dolgozik a gyárrészlegen, köztük három nő. Amikor tanoncként bekerül valaki, először végig ugyanabban a szobában csinálja ugyanazt a lépést három évig, majd továbbmehet a következő szobába. Mindennel együtt 15 év múlva végez a teljes ciklussal, akkorra hívhatja magát mesternek.
A lakkozásról megtudtuk, hogy 27 lépcsőből áll, rétegenként kezelik a fát, amit mindig lecsiszolnak. Az utolsó rétegig 4 hónap múlva jutnak el. A mikoshi (hordozható szentély) 2000 darabját egy évig rakják össze a kész termékké, amennyiben már megvan előre a tervrajz. Természetesen az árak is tükrözik ezeket a folyamatokat, csupán a kölcsönzés egyetlen napra 100 ezer yen. Viszont megfelelő karbantartás mellett 200 évig kitart annak, aki megveszi.
A gyárlátogatás végén az elmaradhatatlan közös fotó következett, ezúttal Yoshival a bolt előtt. Adtunk neki is ajándékot (Unikum), és mi is kaptunk tőle egy kendőt, továbbá mindannyiunkat meghívott a cége által szponzorált Fuerza Bruta előadásra. Mondta, hogy majd írjuk meg neki, hogy mikor szeretnénk menni és feltesz minket a vendéglistára. Nagyon hálásak voltunk és örültünk, hogy lett még valami érdekes programunk.
Ebédre Asakusában maradtunk futószalagos sushira, ami nagyon fincsi volt. Hét tányérkát sikerült feltornyozni magam előtt a végére, úgyhogy jól laktam. Ezt követően kettészakadt a banda, a többiek visszamentek a hotelbe, míg én I-vel shoppingoltam a környéken, mivel már reggel elhoztam a délutáni programhoz szükséges cuccaim.
I-vel benéztünk a Don Quijotéba és vettünk neki ajikat. Holnap utazik haza, így utolsó bevásárlási körútját végezte. A Donqi melletti fagyizóban benyomtam egy fekete szezámmagos fagyit, majd elbúcsúztunk a Miyamoto dobmúzeum előtt, ahova beküldtem I-t, hogy ne hagyja ki ha már pont előtte sétálunk el. Én majd vasárnap nézek be.
Délutáni programunk 5-től kezdődött, az Oedo Sukeroku Taiko egyik vezető tagjával, Mizuho Zakoval volt workshopunk. Mizuhot már ismertem korábbról, mivel volt nálunk Budapesten, és akkor én voltam a főkalauza. Vittem Gödöllőre és a Rudasba, szóval jóban voltunk. Örült is nekem, kaptam tőle ölelést. Találkoztunk Kobayashi Seidoval is, aki az Oedo Sukeroku alapító tagja, és tőle származik a felemelt döntött dob stílus. Ők készítették el először ehhez a stílushoz az álványokat. Kobayashi mester most 73 éves, de jól tartja magát.
A workshop előtt szusszantunk, teáztunk, majd a lányok létrán felmásztak a tetőtérbe átöltözni. Lefelé kicsit félelmetes volt, eléggé meredek lépcső vezetett le onnan, de valahogy lejutottam. A workshopot Mizuho tartotta, és mivel jól beszél angolul, nem kellett fordítani. Nehéz stílus ez az Oedo Sukeroku, még a 16 éve doboló Oliver is megszenvedett vele. Jó és vidám hangulatú óra volt, és a végén persze megint fotó, aztán szuvenírosztás. A mesternek és a csapatnak hoztunk egy Tokajit és konyakos meggyet, és Mizuho külön kapott konyakosmeggyes és akácmézet. Nagy meglepetésemre kapta szülinapi ajándékot Mizuhotól! Nagyon aranyos volt tőle, és még azt is eltalálta, hogy szeretem a pandákat (bár ki nem), ugyanis egy pandás kendővel lepett meg. Japánban a kendő ajándékozás nagyon divatos, már van eddig három ajándékként, ha jól számolom.
Az esti terv az volt, hogy Mizuhoval elmegyünk a szomszédos izakayába koccintani és vacsizni, úgyhogy megvártuk, hogy végezzen egy utánunk következő workshoppal. Addig előadás videókat néztünk a csapattól.
Az izakaya hangulatos volt és finom volt minden amit próbáltunk. Rendeltem például tonhal pofát finom szószban, meg húsnyársakat és Mizuho ajánlására megkóstoltam a jégkásás szakét is. Azt úgy szolgálták fel, hogy a szakét fagyos pohárba öntötték, és akkor lett jégkása állagú. Aztán ideje volt ágybadőlni, így elbúcsúztunk Mizuhotól és visszavonatoztunk Nipporiba.
Mindegyik workshopot nagyon élveztem az út során. Mindegyik más volt, így nem tudnék kedvencet választani. Örülök, hogy ennyi tehetséges tanártól vehettem leckét. Köszönet Olivernek és Yoshinak, hogy összehozott velük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése