Ez a nap Micchi nap volt, amit Micchi barátnőmmel töltöttem. Délben találkoztunk Nippori állomásnál, és mentünk Asakusába (mivel nem múlhat el nap, hogy ne járjak arra), ahol felszálltunk egy hajóra. Az első program ugyanis sétahajókázás volt a Sumida folyón, Odaibáig. Szerencsére nagyon szép napos időnk volt, így a hajó fedélzetére is ki tudtunk menni. Az út második fele különösen látványos volt, amikor leértünk az öbölrészbe a magas toronyházakkal és a Rainbow híddal. Maga a hajó úgy nézett ki a sok buborékszerű üvegablak miatt, mint egy scifi filmbeli űrhajó.
Odaibában leszálltunk és elnéztünk a Fuji tv épületébe, ahol óriás Arashi plakátot fotóztunk. Aztán megkerestük az új unikornis szarvú óriás gundam robotot a Diver City pláza előtt. Nemrég lett lecserélve a korábbi erre a felfejlesztett verzióra. Mondjuk én még mindig azt a verziót várom, amibe bele is lehet ülni. Remélem, egyszer lesz olyan is!
Ebédre a pláza étteremrészén ültünk be kaisendont enni, ami a sashimi rizságyon. Az enyémen volt tonhal szelet, lazac és mégtöbb tonhal, csak pépes formában. Nagyon finom és friss ízű volt. Közben tanakodtunk, hogy mi legyen a következő program, és kitaláltuk, hogy üljünk be moziba. Jelenleg két Arashi tag filmje is ment, így választanom kellett, hogy melyik legyen a kiválasztott. Az egyik most jött ki, a másikban viszont a kedvencem volt és Micchi szerint meglepő, hogy még mindig műsoron van, mivel július óta adják már. Jobban megnézve, már csak Odaibában adták, így ezt jelnek vettem és amellett döntöttem.
Mivel még volt a moziig egy kis idő, azt a pláza játéktermében töltöttük, végre végre a dobos Taiko no tatsujin játékkal. Jó móka volt, és Micchi is játszott velem. Viszont aki kipróbálja, ne Odaibában tegye, mert itt a kétfős menet 400 yen volt, és máshol fele ennyiért is játszható.
A mozinak szép nagy vászna volt, és mivel régebbi filmet néztünk, alig voltak rajtunk kívül. Tuti a többi néző is Arashi rajongó volt. A film címe Shinobi no kuni, azaz ninják országa (angol címe Mumon, a szereplő neve után) és az Iga prefektúra ninjáinak összecsapását mutatja be Nobunaga hódító seregeivel és a ninjaéletet. Volt benne CGI, sok komikus elem és szomorú rész is. Nekem tetszett, és bár felirat nélkül nem mindent értettem, azért nagyjából tudtam követni.
Vacsorára Tokyo állomásra mentünk, ott pedig a Marunouchi épület 35. emeletén található elegáns Moritaya étterembe. Nem is tudom, ettem-e már ilyen elegáns helyen. A kilátás az esti tokiói fényekkel természetesen pazar volt, és az étel is nagyon finom. Menüsort szolgáltak fel nekünk. Elsőként előételeket kaptunk gyönyörű őszi dekorációval és külön leírással angolul, hogy mi micsoda. Aztán főételként a sukiyaki következett, amit egy kimonós felszolgáló néni sütött meg nekünk az asztalnál. Először felvert egy tojást a tányérunkban, majd arra szedte rá mindig az aktuálisan elkészített adagot. Amint kiűrült a tányérka, szedte is a következőt. A marhahús vékonyra volt szeletelve, hamar megsült. Mint megtudtam, Kagoshimáról származott, ahol híresek a marhák. Maga az étterem kiótói, és a rizs is kiotói rizs volt. Természetesen nem maradhatott el a desszert sem, amit szintén elegánsan tálaltak, virág dekorációval. Az étterem többi vendége mind külföldi business partnerét lenyűgözni kívánó japán üzletember felállás volt. A szomszédos asztalnál valami amerikai fejes osztotta az észt a japán leányvállalati alfejesnek mindenféle szervezeti átalakításról, meg hogy mit szeretne látni a jövőben. A végén meg tanácsot kért, hogy hol vegyen jó minőségű öltönyt Tokióban. Komikusan filmszerű volt az egész, bár az amerikai pökhendi lekezelő stílusa eléggé idegesített.
Micchitől, ha ez eddig mind nem lett volna elég, még szülinapi ajándékot is kaptam! Természetesen Arashi-sat, a legújabb CD-jüket. Alig várom, hogy meghallgassam.
Utána még sétáltunk picit a környék utcáin, csodáltuk a karácsonyi kivilágítást és egy dán ikebana művész virágos karácsonyi kompozícióit, amíg ránk nem kapcsolták a fényeket egyszercsak. Ez egyértelmű jele volt, hogy már későre jár és ideje elbúcsúzni, így együtt visszamentünk Nipporiba, ahol Micchi átszállt a saját vonatára. Az éjszakai vonatok hangulata teljesen más, sok a dülöngélő ember, és árad a kocsikban az alkoholszag, mint ahogy a pesti éjszakai buszokon is jellemző. Viszont továbbra is csendben vonatoznak az emberek, nincs a vonaton hangoskodás, bár lehet, hogy csak ilyen kocsit fogtunk ki, ehhez még nem vonatoztam kint eleget éjszaka, hogy általános következtetést tegyek a témában. Minden esetre Tokióban sem szeretem az éjszakai vonatokat.
Micchivel nagyon jó tartalmas és vidám napot töltöttem, olyan programot próbáltam, amit eddig Tokióban még nem, és mivel végig japánul beszéltünk, a nyelvet is sokat gyakorolhattam. Örülök, hogy rámírt és sikerült találkoznunk. Remélem, hamarosan Budapesten is találkozunk, hogy viszonozni tudjam a sok ajándékot és pátyolgatást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése