Reggel a többiek kicsekkoltak, mi meg be. Elintéztem, hogy ne kelljen elhagyni a szobát majd visszatérni, így kitakarították úgy, hogy még benne volt a cuccunk. Az én szobámat kértem, mert az a sarkon volt, így csak egy oldalról fenyegetett volna zajos szomszéd (de szerencsére nem volt onnan sem). Zs áthúzta a csomagjait, neki kellett kicsit pakolnia, de neki szerintem gyorsabban ment, mint ha nekem kellett volna. Más hihető érv most nem jut eszembe, ami eltereli a figyelmet arról, hogy szimplán az önérdek vezérelt igazából, úgyhogy inkább ugorjunk.
A többiekkel együtt elvonatoztunk Tokyo állomásig, ők ugyanis innen mennek tovább shinkansennel Osakába. Nekünk Asakusában (igen, már megint) volt program betervezve, Tokyoig csak úgy elkísértük őket, halogattuk a búcsút. Elcsattant az utolsó közös selfie, minden jót kívántunk egymásnak, és japánosan integettünk utánuk, amíg el nem tűntek szem elől.
Asakusában először a Miyamoto boltot vettük célba, ezúttal pénzköltés céljából. Dobot sajnos nem, viszont beszereztem egy legyezőt, egy lámpást és egy maszkot, mindegyiket a jövő heti koncertünkre, remélem, mindnek lesz sikere. Utána felmentünk a negyediken lévő dobmúzeumba, ami jó kis hely. Szinte az összes kiállított dobot ki lehet próbálni, még ütőt is adnak hozzá. Viszont csak finoman, mert mégiscsak kiállított tárgyak, na meg Tokió közepén vagyunk és eléggé berezonálnak a falak is. Volt kirakva egy magnó is, amin különféle természethangok rekreálását lehetett meghallgatni dobokkal és egyéb hangszerekkel. A békabrekegés kagylókkal egész hihető volt. Az esőt utánzó egyik hangszer ki is volt állítva, egy papírlegyezőre voltak fűzve gyöngyök és azt rázogatva egész zápor keletkezett. A magnóról felkeltette az érdeklődésemet a noh furulya, nagyon sejtelmes hangja van.
Még elidőztünk volna a múzeumban, de várt a neten talált ingyen kultúr program: nihon buyot, azaz japán táncot tanultunk az Asakusa túrista centerben. Amikor odamentünk az információs pulthoz megérdeklődni a dolgot, az első hölgy mutogatott a szomszéd pulthoz, hogy ott beszélnek angolul. Nem akartam feleslegesen riogatni angolbeszéddel fenyegető kinézetemmel, ezért átsétáltam oda, és valóban ki is volt írva egy táblácskára, hogy English. A néni ehhez képest japánul magyarázott főleg, ami ezek után vicces volt, de nem probléma. A megfelelő pultnál bejelentkeztünk a táncra és felmentünk a 6-ik emeletre. Itt beöltöztettek minket yukatába és kaptunk lábujjas zoknit is mellé. Zs-n kívül volt még egy pasi, meg kezdés után is fogtak még kettőt, így egész jól összegyűlt a csapat. Olyan 10-en lehettünk. Az öltöztetés során volt, amikor egyszerre ketten is igazgatták rajtam a köntöst, amitől egész királylány érzésem támadt.
Immár táncra készen, először megismerkedtünk az oktatónkkal és magával a darabbal. A tolmácsnéni elmondta, hogy a darab a Sakura Sakura lesz, aminek főszereplője egy 16 éves tinilány. Azt is megtudtuk, hogy a japánok nem zavartatják magukat, amikor ellenkező nemet kell eljátszaniuk, így mi se tegyük, a férfiak is képzeljék magukat egy 16 éves lány szerepébe.
Ezen persze jót derültünk, főleg a férfi résztvevők, de egész jól szótfogadtak. Miután megkaptuk a legyezőket, kezdődhetett a móka. Az instruktorral háromszor táncoltuk el a táncot, melyből az első kettő alatt mondta is a lépéseket, az utolsónál csak a szemünkkel igyekeztünk leutánozni. Közben marketing célokból jó sok fotó készült, amihez előre hozzájárultunk. Utána a profi táncosok bemutattak még pár japán táncot, majd a végén csoportkép következett. A yukatából kicsomagoltak minket és pillanatok alatt visszaváltoztam hétköznapi turistává. A zoknit megtarthattuk.
A végén kitöltöttünk egy értékelést, és ezzel végetért a program. A tolmácsnéni büszkén mutatta nekünk az előző alkalmon készült képet, amelyen Miss Korea, Miss Kína és Miss Tajvan is részt vettek. Az én gondolatom az volt, hogy ennyi Miss után a mi marketing képeink nem tudom, mennyire lesznek vonzóak, de tolmácsnéni szerint inkább örüljünk, hogy ugyanazon az eseményen vettünk részt, mint a Miss-ek, majdnem olyan, mintha egy helyiségben lettünk volna velük, ami szerinte jó dolog.
Ebédre csípős rament ettünk, ami meglepő módon tényleg csípett. Még szerencse, hogy csak az egyes fokozatot rendeltük a háromból. Azért finom volt, de tisztította a legutakat rendesen. Mivel a ramenes pont ott volt a dobbolt mellett, nem lehetett nem betérni ismét. Előző alkalommal ugyanis kimaradt a második emelet, ahol a drága mikoshik és dobok voltak. Ezúttal már nem vettünk semmit.
Gyalog mentünk vissza egészen Yanakáig. Közben láttunk jó vonat figyelő felüljárót, meg Ueno parkban a művészeti egyetem kiállított díjnyertes fantázia-mikoshijait: egy tori kapun átbújó teknőst, milói Vénuszt, és egy motort. A park taván egy japán kastély váza is figyelt, ami egész jól mutatott megvilágítva.
A szálláson gyorsan lecuccoltunk, majd visszatértünk Uenoba, ahol ismerősömmel, az idén Japánba kiköltözött D-vel beszéltem meg találkozót. A Torikizoku nevű csirkés izakayába vitt minket, ahol megbeszéltük a japán élet és utazásaink részleteit, fincsi csirkefalatok és sör kíséretében. Volt egy kis meglepetés is, mivel Zs berendelt kép alapján valami rántott falatkákat, amikről kiderült, hogy a csirke alsócombja végén lévő porc volt önmagában. Ezen még D is meglepődött kicsit. Tényleg minden részét külön külön is felszolgálják a csirkének.
D javasolta, hogy folytassuk az iszogatást a parkban, így az egyik boltban vettünk Strong nevezetű alkoholos italt, ami főleg energiaitalra emlékeztetett, aztán kiültünk a D által ajánlott helyre. A beszélgetés során D említette, hogy Nippori felett van az egyik kedvenc vonatnéző helye egy szentély kertjében, amit ha van időnk, majd nézzünk meg. Addig addig, hogy végül még akkor este elsétált velünk oda, és figyeltük az elhaladó vonatokat, shinkanseneket. Volt néhány egész csinos is köztük. Jó kis este volt, örülök, hogy sikerült összefutnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése