Japán 2017Q4 - Okaya, Osuwa workshop 1. nap

A yudanakai hotelből elvittek minket hotelbusszal a vonatállomásig, ahonnan visszatértünk Naganó városba. Itt egy oldalküldetést kellett teljesítenünk Zs-vel, aki tegnap értesült róla, hogy a yakimochiyai hotelbuszban felejtette a dzsekijét, benne a bankkártyáival. Ehhez bonyolult kommunikációba kezdtünk tegnap este, hogy hogyan tudnák visszajuttatni hozzánk. Ők rögtön távozásunk után észlelték a dolgot, felvették a kapcsolatot Kondo-senseijjel, aki facebook-on üzent Olivernek. Azt is írta, hogy másnap reggel 10:10-kor hoznák a dzsekit a naganói állomáshoz. Viszont ezzel az volt a gond, hogy mi az állomást a 10:07-es vonattal terveztük elhagyni Oliver számításai szerint, hogy odaérjünk a következő helyre időben. Ekkor következtem én, hogy hívjam fel telefonon a szállót, hogy nem tudnak-e korábban jönni. Ez volt eddigi leghosszabb japán telefon beszélgetésem, és utána úgy éreztem, szintet léptem. Persze a végén teljesen felesleges volt, mert közben Oliver benyögte, hogy ja akinek van vonatbérlete, mint nekünk Zs-vel, azoknak jó még az eggyel későbbi 11-órás vonat is, mert az gyorsabb és csak 6 perccel az előző után fut be. Oké. Akkor elnézést kértema felesleges kavarásért a legalázatosabb nyelvtannal amire még képes vagyok, és lezártuk azzal, hogy maradhat az eredeti terv. 

Terv szerint meg is hozták a dzsekit a cuccokkal, még nyugodtan volt időnk teggelizni is az állomáson, és szépen kényelmesen helyetfoglaltunk a vonatunkon. A bérletes csapathoz I és a svéd lány is csatlakozott. Okayamában értük be a többieket, ahol várni kellett kicsit taxira. A taxis nem nagyon tudta, hogy merre van a cím, ahova menni akartunk, hevesen konzultált az utána érkező kollégákkal, de végül három kocsival (a sok csomag miatt) eljutottunk a csoportos taikó szülőatyjának, Oguchi Daihachi mesternek a dobtermébe, amit jelenleg unokája, Yamamoto Makoto visz. A csapat neve Osuwa Taiko. Még a taxi állomáson betársult hozzánk egy szingapúri srác is, aki a taxisok taiko kiáltásaiból kikövetkeztette, hogy mi is a dobterembe megyünk, ugyanarra a workshopra. 

A workshopon japánok is résztvettek, akik szomszédos városokból, vagy picit messzebbről, Tokióból érkeztek. Összesen 12-en lehettünk talán. Elkeztük megtanulni Oguchi Daihachi egyik legnépszerűbb és legjobban elterjedt darabját, a Hiryu Sandan Gaeshit. A főszólamot mi már ismertük Zs-vel szerencsére, mivel jó rohamtempóban haladtunk. Viszont koncentrálni azért kellett, mivel mi pontozott ritmusban vettük és az eredeti egyenes ritmus. 

Az óra zárásaként laza 30 percen át ugyanazt az ütemet doboltuk megállás nélkül, de nem simán állva, hanem a csapat fele ülődobon, felülésesen, másik fele odaikón. A végén már majdnem leszakadt a karom, de nem álltam meg. Ugyan nem futok, de olyasmi lehetett mint a maraton. Holtpontokon kellett átbillenni közben, amikor már azt hiszed, nem bírod tovább, de aztán mégis találsz valahol erőt. Mi szerencsére a két és fél napunk alatt csak egyszer csináltuk, de a rendszeres óralátogatók hetente megtapasztalják. 

Óra után Yamamoto-sensei kocsival elvitt minket és csomagjainkat a hotelünkbe. Most egy három futonos szobán osztoztam I-vel és a svéd E-vel. Ez egy business hotel volt, ezúttal onsen nélkül, viszont saját fürdőszobával. Még pokemonozni is tudtam a szobából, úgyhogy nekem megfelelt. 

Lecuccolás után kollektíven elsétáltunk a sarki mosodába, ahol ipari méretű mosógépekben 30 perc alatt kimostuk majd megszárítottuk a legkoszosabbnak ítélt ruháinkat. Most használtam először Japánban mosodát, úgyhogy érdekes volt, de szerencsére érthető volt a folyamat. A mosópor eleve benbe volt a gépben, így nem kellett mást, csak pénzt bedobni és várni a ciklus végét. A szárításhoz átraktuk a ruháinkat a szárítóba, amit aztán kétszer 10 percig futtattunk, hogy viszonylag száraz legyen minden.

Mosás után visszamentünk a hotelbe, aztán Yamamoto-sensei eljött értünk és gyalog elsétáltunk együtt egy étterembe, közös falatozásra. Ott volt a sensei kisfia és felesége is, a szingapúri dobos és két japán dobos a workshopról. Az egyiknek nézegetnie kellett az óráját, nehogy lekésse az utolsó vonatot. 

4ezer yent kellett bedobni a közösbe a végén, ami tartalmazta az alkoholokat is, de tény, hogy nagyon finom volt minden, és mégiscsak a sensei társadágában ettünk, így megérte. Kiemelném a bacon-be tekert spárgát és a desszertként kihozott almás sajtos pizzát. 

Vacsi után az egyik dobos nő és a feleség visszavittek minket kocsival a hotelig, ahol kidőltünk és aludtunk reggelig. 

Japán 2017Q4 - Matsumotói szabadnap és költözés

Reggeli után kifizettük a szállást és búcsút vettünk a Yakimochiyától. Elvittek minket kocsival az állomásra, ami 45 perc volt, így, hogy nem álltunk meg útközben a szupermarketnél. Vagyis jó, hogy nem gyalog kellett eljutnunk odáig a bőröndökkel! Nagano állomáson beraktuk a csomagokat szekrényekbe, hogy ne kelljen cipelni, aztán két felé szakadt a csapat. I-vel és Zs-vel Matsumotó városba mentünk, a többiek pedig Naganó belvárosában néztek körül. Mi azért Matsumotó mellett döntöttünk, mert I kiszúrta, hogy ez egy ünnepnap Japánban, a kultúra napja, és mindenféle programot hirdettek oda, míg Naganóhoz nem találtunk semmi kultúra napi kiemelt programot. 

Érvényesítettük a második napot a bérletünkből, és kb. egy óra vonatozás után megérkeztünk Matsumotóba, ahol a belvárosi részek már teljesen le voltak zárva a kocsik elől, a gyalogosok részére. Első küldetésünk az volt, hogy megtaláljuk a parádét, oldalküldetés pedig, hogy találjunk takoyakit ebédre. A várhoz vezető úton beleütköztünk az első érdekes programba, egy gimis kanji klub performanszába. Egy óriás földre terített papír poszteren állva festettek valami szöveget 4-en a papírra, amíg oldalt a társaik pompomos lányokká alakulva szurkoltak nekik. Persze az egész vidám zenére ment. 

Nagyon mókásnak találtam és igyekeztem részleteket videózni is, amikoris arra lettem figyelmes, hogy valaki vadul legyezi magát mellettem a tömegben. Igaz, hogy elég meleg volt, főleg a napon, de nem adott okot ilyen vad legyezésre, ezért odapillantottam, hogy mi lehet, erre egy minibagoly nézett vissza rám. A mellettem lévő pasi háziállatának tűnt szegényke, aki pont mellettem nézte az előadást. Üdv Japánban. 

Út közben láttunk hiphop csapatokat, énekkart, helyi svájci hegyikürtös csapatot, és persze a parádét. Utóbbihoz igénybe vettük a turista információt, mert meguntuk a vadászatot. A parádén a vár őrzőinek beöltözött résztvevők voltak minden korosztályban. Aranyos gyerekninják pirosban meg feketében, várhölgy mozgó emelvényen, a főgenerális lovon. Amikor megtaláltuk őket, épp gyülekeztek egy mellékutcában, várták a következő szakasz kezdését, mu meg azt, hogy elinduljanak. Közben az egyik szervező izgatottan odajött hozzánk, hogy szívesen készít közös fotót velünk a generálissal, így felváltva fényképezkedtünk vele. A pózoláshoz még az ál szamurálykardját is megkaptuk. 

Miután elvonult a parádé, siettünk Matsumotó várába, hogy feljussunk mielőtt el kell indulnunk visszafelé. Közben láttuk a svájcikürtös csapatot, meg egy embert sapkás macskával a vállán. A várkertben már pont végetért a kendó és naginata mérkőzés, így már csak egy magányos kendós téblábolt a környéken. A taiko csapat viszont épp fellépéshez készülődött. Reméltük, hogy megnézhetjük őket amíg sorakozunk a várhoz, de sajnos pont akkor kezdték, amikor bejutottunk, így már csak az ablakokból lestük őket. 

A várba le kellett venni a cipőnket, amit kapott zacskóba téve vittünk magunkkal a túra alatt. Sajnos idén nyáron zárták le a vár északi tornyát, mert felmérték, hogy nem elég földrengésbiztos. Átalakításig nem szabad látogatni. A vár 5 emeletes és ez az egyetlen fekete falú vár Japánban. Mivel többször leégett, az eredeti épületből nem sok maraft meg, de azért egyes részei túlélték. Persze ez kívülről nem látszik, mert az egész szépen újjá lett építve. Az emeletekre szűk kétirányú többszakaszos lépcsőkön másztunk fel, így néha nehéz volt elférni a szembeforgalom miatt. Az utolsó előtti szakasznál a tetőgerenda olyan közel volt, hogy I hátizsákja majdnem fennakadt. A belső épületszerkezeten és a kilátáson túl vitrinben kiállított harci tárgyak, fegyverek, páncélok teszik még színesebbé a túrát, meg az emeletenként kihelyezett őrbácsik, akik arra figyelnek, nehogy leesünk a lépcsőn. Sikeresen megmásztuk a várat, aztán csináltunk pár képet róla még kívülről is, a külső park felől. Itt kutyakocsiban csücsülő pudlikra bukkantuk, akiket a gazdi esztétikus várhátteres fotóra igazított be épp. Persze nem hagyhattuk ki, hogy ne fotozzuk le őket mi is. A következő fánál meg házinyulakat legeltettek pórázon, akiket lehetett simogatni. Ezen már meg sem lepődtünk. 

Ideje volt visszatérni Naganóba és csatlakozni a többiekhez. Szépen elértük a visszafele induló vonatot, de mivel nem volt előre foglalt helyünk, külön tudtunk csak leülni. Én egy japán bácsi mellé kerültem, aki morcosnak tűnt elsőre, amikor félrerakattam vele a kabátját, de a végén jóba lettünk. Mutatott képet az ikerunokáiról, a kertjéről tavasszal, ősszel meg télen, és a koi pontyairól, ugyanis mint megtudtam, koi bíró és saját halai is vannak. Én cserébe megmutattam a matsumotói generálissal készült képet, Budapestet és az Eiffel tornyot. Vagyis jól elbeszélgettünk, természetesen japánul, így ismét gyakorolhattam. 

Naganóban csatlakoztunk a többiekhez, felszedtük a csomagokat és kettős átszállással elnavigáltunk Yudanakába, ahol Oliver talált nekünk szállást. Kissé későn foglalta le, ezért kellett ennyit utazni hozzá, közelebbit nem talált, de csak egy estét töltöttünk itt. Yudanaka a japán makákók fürdővárosa. Sok az onsen, és ide járnak le fürdőzni télen a hegyekből. Még nem volt olyan hideg, ezért a napokban annyira nem merészkedtek le, ezért sem ezt a programot választottuk Matsumotó helyett. Viszont fürdőváros lévén, a hotelünkben is volt onsen, így mi azért mártóztunk egyet a kinti medencében ezen az estén is. Kezdek hozzászokni a fürdőkhöz. Még a végén rászokom és otthon is járni fogok.

Vacsorára a vonatállomással szemközti étterembe ültünk be hotpot-ot enni. Hárman osztoztunk rajta I-vel és Oliverrel. Halas hotpot volt, jól esett. Jó volt a kikapcsolódás, de készen állok a következő taikós napra. Holnap irány a japán csapatdobolást elterjesztő nagymester, Oguchi Daihachi városa és dobterme, Okaya.

Japán 2017Q4 - Kondo workshop utolsó nap

Az utolsó Kondo workshop napja is eljött. Ismét gyönyörű japán "hamburgi nyárra" ébredtünk, és a reggeli közben megcsodáltuk a hegyek közé ereszkedő felhőtengert. Aztán megkezdtük sétánkat a dobterem felé. Kondo-sensei már várt minket és indulhatott az utolsó tanóra. Állódobon és odaikón is játszottunk ma, a korábbi ritmusokat ismételve. A workshop végére valahogy én léptem elő főtolmáccsá, pedig a német szobatársam jobban tudott, csak nehezebben jutottak eszébe a szavak fordításkor. Úgyhogy japántudások is egész sokat fejlődött ezalatt a pár nap alatt.

Sok hasznosat tanultam most is, pl. ütőtartást és trükköket a ritmustartáshoz. Doboltunk hangsúlyokat kétdobon őrült tempóban, majd ugyanezt nagydobon, szintén őrült tempóban. Amikor egyesével kellett az egyik 16-odos ritmust játszani, akkor kibukott, hogy sokunk még eléggé küzd vele, így kaptunk fél órát, hogy különvonulva gyakoroljuk a ritmust. Jól elfáradt a végén a markom, de remélhetőleg volt haszna is. Azért ilyenkor nem egyfolytában dobolunk, vannak közben szünetek, amikor teázunk meg zöldteás KitKattot eszünk. Az ebédszünet végén mi is kaptunk ajándékot Kondo-senseitől és Sumikótól, Sumikó kézzel készített kendőcskéjét és sobateát, ami naganói különlegesség. Szép origami díszpapírba volt csomagolva.

A nagydobon fejeztük be a napot, és konkrétan Zs és én, mivel mi voltunk az utolsó körben, miénk volt az utolsó ütés. Vagyis igazából csak Zs lett volna egyedül, de mivel csoporttársa vagyok, ezért Kondo-sensei beállított engem is, hogy ne doboljon magában, pedig már kezdett leszakadni a karom. Persze azért élveztem, izgi volt az őrült tempó, jó kihívás na meg dobolásból sosem elég.

A végén elkészültek a csapatképek és kértem aláírást az ütőimre, majd búcsútvettünk a doboktól és szuper oktatónktól, meg feleségétől és elindultunk vissza. Aztán félúton ügyesen rájöttem, hogy otthagytam a teremben a mobilom, így hamar viszontláthattak minket. Kicsit kínos volt, hogy ilyen figyelmetlen voltam, de a lényeg, hogy meglett, és így tudok tovább blogolni. 

Utolsó vacsira a vendéglátóink bepótolták az előző napok elmaradt húsadagját, annyi húst kaptunk. Közben megfigyeltem, hogy az ott töltött napok sorszámához igazodik mindenkinél az étrend, így nem ugyanazt kapja mindenki. Az új vendégnek az asztali grillezés jár. Most teltház volt, foglalt volt az étkezőben minden asztal. 

Végül ismét egy Uno partival zárult az este, hiszen el kellett fogyasztani bepakolás előtt a maradék söröket és rágcsákat, hogy ne cipeljük magunkkal a következő helyre. 

Holnap dobolás mentes pihenőnap lesz, irány Matsumoto városa.

Japán 2017Q4 - Kondo workshop 3. nap

Ez volt a szabad délelőttös napunk. A reggeli bőségtál becsipegetését követően felkerekedtünk és nekivágtunk a kirándulásnak. Nagyon szép napos idő volt és ahogy vedlettük le magunkról a ruharétegeket, a végén rövidujjúban bandukoltunk. A németek meg is jegyezték, hogy tisztára olyan az idő, mint a hamburgi nyár. Első uticélunk egy 1300-2000 év közötti óriás cédrus volt. Egy kis akadályon kellett átjutni, mivel az előző heti tájfun kimosta az egyik útszakaszt, és le volt szakadva az aszfalt völgy felőli része. Autók elől el is volt zárva az út, de rajtunk gyalogosokon nem fogott ki. A fát sikeresen megtaláltuk. Jó magas volt. 

Következőként egy buddhista templomnál álltunk meg, ahol sok hangulatos képet készítettünk. Érdekességként meg kell említeni, hogy még az itt található mosdóban is fullextrás volt a wc, fűtött ülőkével meg beépített bidével. Az épületet külön istenség őrizte. A wc istene..? 

Sok tücsköt bogarat láttunk út közben, meg lódarázsfészkeket. Lakóik szerencsére elkerültek minket. Az emlős kategóriából egy macskával találkoztunk, meg út közben volt egy szerencsétlenül járt elütött tanuki. 

A kirándulókörutunk a dobteremnél végződött, ahol a napsütötte lépcsőkre telepedve elmajszoltuk az ebédünket. A szállóban parázson sütött töltött mochikat hoztuk ebédre. Kettőt ettem, egy valamilyen zöldségeset és egy gombás japánretkes gombócot. A második finomabb volt, bár mindkettő jobb lett volna frissen melegen. Maga a szálló is ezeknek a sült mochiknak a nevét hordozza: yakimochi-ya, azaz sültmochi szálló. 

Délután nekiláttunk a dobolásnak. Ez a nap odaiko, azaz nagydob nap volt. Megtanultunk három féle módot a karlendítésre az ütésekhez és felidéztük az elmúlt két nap ritmusait a nagydobon. A hansúlyos paraddidle továbbra is nagy kihívás volt az elvárt sebességgel! Csakúgy mint dondoko. Szokni kell még ezt a dobot, de nem rossz, nem rossz. :)

Este a rutin események után (ezúttal gyönyörűséges sashimi, szezonálisan dekorált tofutál és marhahúsos shabushabu volt a lakoma) ismét felcuccoltunk és visszasétáltunk a dobterembe, hogy együtt doboljunk az este fél 8-tól gyakorló helyiekkel. A hold szépen világította az utunk, nem is hiányzott az utcai lámpa. 

Három nő és két kislány jött el ezen az estén, a többiek nem értek rá. Általában 8-15 fő körül szoktak lenni máskor. Mivel a hamburgiak Kondo-repertoárban bővelkednek, így volt sok közös darab amit ők együtt tudtak játszani. Mi többiek addig vagy alapütést játszottunk nekik, vagy a most tanult részeit az egyik darabnak. Jól el örömdobolgattunk, aztán adtunk nekik európai édességet. Magyarországról Sport szeletet, Balatont és Tibit kaptak. 

Visszafele hangosabban trappolva mentünk már, mivel a helyiek megosztották velünk a medve találkozásos történeteket. Szerencsére minket nem látogatott meg egy medve sem, így sikeresen visszaértünk a szállásra. 

Ott még egy kis Uno kártyaparti következett helyi, azaz naganoi sörök kíséretében, végül mindenki visszavonult saját szobájába aludni. A következő nap lesz az utolsó Kondo-senseijel. Gyorsan elment az idő.

Japán 2017Q4 - Kondo workshop 2. Nap

Második napunkon szép napsütésre ébredtünk és így a kilátás is sokkal szebb volt szobánk ablakából. A 30 év körüli I-vel osztozom egy japán stílusú szobán. Aranyos német lány, aki szintén hetedszerre jár Japánban, így van miről beszélnünk. Volt félévig cserediák is itt, úgyhogy ő a fő kanji olvasónk. Meg mivel már járt ezen a workshopon három éve, tudja, hogy mire számíthatunk, így tudom faggatni. Szóval jól jártam szerintem.

A reggeli ismét bőséges és szépséges volt, alig bírtam megenni mindent. Végén a két szelet felvágottat hagytam meg, ami elütött a japános összképtől. 

A dobteremig tartó séta ismét más hangulatú volt, mint ezelőtt, mivel reggeli napsütésben sétáltunk. Ma is, mint előző nap bemelegítéssel, nyújtással kezdtünk. Ehhez leterítettünk egy pokrócot a teremben mint jógamatracot, és azon ülve nyújtottunk. 

A fő téma ezúttal a mitsu-uchi azaz a dondoko ütés volt. Hangsúlyokkal, meg váltottkézzel. Kondo-sensei megint megnézte egyenként is mindenki formáját és adott hasznos tanácsokat. Amikor én kerültem sorra, Oliver mondta neki, hogy én is értek japánul, aminek nagyon megörült és onnantól úgy magyarázott. Szerencsére végig értettem. Kondo-sensei mindig megdícséri a ritmusérzékem, csak a technika az amin javítani kéne. Azt mondta, ha szorgalmasan gyakorolok, kb. két év múlva nagyon jó lehetek... Kérdés, hogy vele kell-e ehhez gyakorolnom, mert akkor elég esélytelen az a két év. 

A dobolás után ismét a "szokásos" rutin következett. Séta vissza, vacsi, fürdő, kidőlés és alvás reggelig. A vacsora természetesen ismét fenséges volt, középpontban ezúttal udon leves volt, meg oden és valami okonomiyaki szerűség. Vagyis továbbra is elég japános. 

Holnap Olivernek reggel privát órája lesz, ezért szabadnaposak leszünk délelőtt. A terv a túrázás a környéken. Remélhetőleg jó lesz hozzá az idő is!

Japán 2017Q4 - Kondo workshop 1. nap

Egy jól megérdemelt alvás után, reggel fél 8-kor gyülekeztünk reggelire az étkezőben. Rég étkeztem ilyen bőségesen. A ryokan (tradicionális stílusú japán szálló) élményhez tartozik a sok apró tálas felszolgálás. Jó sokat mosogathatnak. Természetesen a reggelihez is járt rizs is. 

Sajnos tegnap óta megállás nélkül esett az eső, de minket nem tántorított el, és esőkabátokkal felszerelkezve nekivágtunk a 20 perces sétának a dobteremig. Örültem, hogy az új, angliában edzett vízálló bakancsomba jöttem, mert így nem kellett aggódnom, hogy átázik. 

A teremben már várt minket Kondo-sensei és felesége Sumiko. Nagyon kedvesek voltak mindketten és Kondo-sensei szuper dobórát tartott nekünk. Előjöttek a gyengepontjaim is, hogy nehéz gyorsan játszanom, és nem vagyok jó improvizációban. Egyébként nagyon megdícsérte a ritmusérzékem, és szerintem is jól teljesítettem, úgyhogy elégedett voltam magammal. A csapat is ügyes, csak a svéd lány egészen kezdő, így neki elég nagy kihívás a workshop. De nagyon pozitívan áll hozzá ő is. 

Kondo-sensei nagyon türelmes egyébként, és sok jó tanácsot ad. Volt olyan rész is, amikor egyesével fáradtunk be a dobterembe, és megnézte, ahogy eldoboljuk neki a feladatot, és kijavította a hibákat. Tiszta magánrendelés. 

Ebédre Sumiko-san készített nekünk szendvicseket, salátát, gyümölcsöt, és Kondo-sensei maga keverte nekünk a kukorica porlevest. Igazi megtiszteltetésnek vettem és meg is ettem mindent jóízűen. Aztán ebéd után átadtuk az ajándékokat, részünkről egy Tokajit, paprikát és csigatésztát, a németek részéről jó sok lekvárt, mézet meg csokit, a svéd lány ajándéka pedig valami kétszersült svéd lepény volt. 

Utána doboltunk még jó sokat, mindenféle hasznos hangsúlyos gyakorlatokat, ellenpontozást és paraddle-t, aztán elköszöntünk és visszasétáltunk a szállásra. Azért eső nélkül teljesen más élmény volt az út, és végre láttam is a tájat. Meg is lepett a szépsége. Már színesednek a levelek és jó magasak a fák. Hangulatos hely ez itt az Isten háta mögött. 

A szálláson most felkészültem, hogy biztos füstszagú lesz mindenem, ezért a szobákhoz járó köntöst vettem fel direkt, a füst ellen. Aztán ezen az estén végül nem gyújtottak be a bogrács alatt, így hiába aggódtam. A vacsora ezúttal tempura volt, bundázott dolgok szósszal, meg egyéb kiegészítők, mint pl. soba tésztás leves. Volt kirakva egy desszertvilla is, ezért egy darabig vártunk valami desszertre, de amikor nem jött, végül elmentünk fürdeni. 

A fürdő után Zs üzent, hogy hozzájuk vitte be a pincér mindannyiunk desszertjét, mert eltűntünk az asztaltól, a szobánk meg üres volt. A desszert szőlő szemek voltak, de akkorák, mint egy szilva. Az ízük olyan volt, mintha borba hajlana, enyhén erjedt, de ténylegesen nem volt az, direkt ilyen. Az otthoni szerintem jobb. De nem is a szőlő miatt jöttem ide. Holnap újabb bölcsességek várnak rám a dobteremben!

Japán 2017Q4 - utazás

Najó, negyedévente azért nem járok Japánba, csak jobban szeretem ezt a rövidítést, mint a félévit, mert ezt egyértelműen felismerem. Meg munkahelyi ártalom is persze. Ezúttal 18 napra megyek ki, és ismét a japándob lesz előtérben, ugyanis különféle workshopokon fogok részt venni 6 másik európai dobostársammal együtt, akik közül Zs a magyar tábort erősíti, van egy svéd (aki emellett félig görög és félig finn) és a többi német. Remélem, sok jót fogok tanulni az új tanáraimtól!

Az út Helsinkin keresztül vezetett, Fukuokán át, Tokióig, így második beszállókártyámon a  HEL - FUK figyelt. Reméltem, az utazás annál kellemesebb lesz, mint amit a névkombináció sugallt, és szerencsére nem is végződött káromkodásban. Ez a szakasz 9 óra 10 perces volt, rövidebb, mint az arabok felől menni, de így is túl hosszú. A finnair lehetne kissé kényelmesebb is. A legfurább az volt, hogy elvileg az utaztatós oldalon foglalt jegy visszaigazolása mellett ott volt, hogy a 21L helyre van megerősítve a foglalásom, de a beszállókártya már mást mutatott. Így Zs, aki direkt a mellettem levő helyet foglalta, végül nem is mellém került volna, ha nem egyezünk meg a mellettem ülő kedves hölggyel egy helycserében. Egy filmet néztem aztán próbáltam aludni, hogy legyen energiám még az érkezés napján eljutni Naganóba. 

Aztán következett a stresszesebb belföldi átszállás Fukuókában, ahol két óránk volt erre. Ebből 10 percet késett a gép, és bár ezt behoztuk az útlevélkezelésnél, többszörösét buktuk a bőröndre váráskor. Amikor végre megkaparintottuk a bőröndöket, odakint azzal szembesültünk, hogy a belföldi járatok úgymint a tokiói természetesen a belföldi terminálról indulnak, mi meg a nemzetközin voltunk. Gyorsan levadásztuk az összekötő buszt, és eldöcögtünk vele a másik terminálig, ahol átestünk a japán belföldi becsekkolás élményén (elsőpult, bőröndátvilágítós pult, bőrönd befogadós pult), és végül sikeresen elértük a gépet. 

A tokiói gép sokkal nagyobb volt, mint a finn, rengetegen voltak rajta, és csak másfél órás volt a menetidő. És végre Tokió Haneda repterén voltunk. Innen bevonatoztunk Ueno állomásra, és onnan a shinkansen vonattal Naganóba. Na ezen a vonaton már kidőltem, és szerencse, hogy Naganó volt a végállomás, különben kitudja, hol ébredünk fel. 

Itt állt össze a teljes 7-fős csapat, és amikor mindenki befutott, mentünk a kisbuszhoz, amely a pályaudvaron várt minket dobtanárunk feleségének felügyelete alatt, hogy elvigyen az Isten háta mögé, a szállásunkra, a Yakimochiya nevű tradicionális japán szállóba, ahol már várt minket a finom vacsora. Meg egy jóadag füst, ugyanis a főcsarnok közepére egy nyitott tűzhelyet helyeztek, és a parázs felett egy bogrács függött, amelyben szélesmetéltes japán leves rotyogott. 

A vacsi grill feletti sütögetés volt az asztalnál, minden féle finomságokkal, de különösen gombákkal. Mindent eltüntettünk pikk pakk, beleértve a meleg szakémat, amit szülinapom alkalmából rendeltem magamnak, aztán szuszogtunk egy kicsit az esti fürdőzés előtt. 

A szállóban meleg fürdő működik, benti és kinti medencével, ahol 40 fokos vízben lehet áztatni magunkat. Csupaszon kell a vízbe menni és van külön női meg férfi rész. A szállásadók mókás kedvükben lehetnek, mert reggelre kicserélik egymással rendszerint a férfi és női feliratot, ami csak japánul van kiírva. Aki tehát korán reggel és félálomban kívánna fürdőbe menni, annak is ébernek kell lennie, ha nem akar a hasonlóan korán kelő ellenkező neműekre törni, mert nem figyelt a táblára és előző napi megszokásból besétálna a másik helyiségbe. Elvileg az áll a csere hátterében, hogy azt akarják, hogy mindkettő helyiséget megismerje a vendég, mivel a kinti medencéje mindkettőnek más formájú és hangulatú. Vagy csak látták, hogy jött egy rakás mit sem sejtő külföldi, akiket meg lehet viccelni. Bármi legyen is az igazság, elnézem nekik, mert főzni igen jól tudnak és a hely ennél tradicionálisabb nem is lehetne. :)

Főszervezőnk, Oliver megkérdezte még vacsi után, hogy akarunk-e valami szobabulit, de a hosszú ideút teljesen kiütött mindenkit, így fürdőzés után ágyba, azaz futonba zuhantunk és aludtunk reggelig.