Reggeli után kifizettük a szállást és búcsút vettünk a Yakimochiyától. Elvittek minket kocsival az állomásra, ami 45 perc volt, így, hogy nem álltunk meg útközben a szupermarketnél. Vagyis jó, hogy nem gyalog kellett eljutnunk odáig a bőröndökkel! Nagano állomáson beraktuk a csomagokat szekrényekbe, hogy ne kelljen cipelni, aztán két felé szakadt a csapat. I-vel és Zs-vel Matsumotó városba mentünk, a többiek pedig Naganó belvárosában néztek körül. Mi azért Matsumotó mellett döntöttünk, mert I kiszúrta, hogy ez egy ünnepnap Japánban, a kultúra napja, és mindenféle programot hirdettek oda, míg Naganóhoz nem találtunk semmi kultúra napi kiemelt programot.
Érvényesítettük a második napot a bérletünkből, és kb. egy óra vonatozás után megérkeztünk Matsumotóba, ahol a belvárosi részek már teljesen le voltak zárva a kocsik elől, a gyalogosok részére. Első küldetésünk az volt, hogy megtaláljuk a parádét, oldalküldetés pedig, hogy találjunk takoyakit ebédre. A várhoz vezető úton beleütköztünk az első érdekes programba, egy gimis kanji klub performanszába. Egy óriás földre terített papír poszteren állva festettek valami szöveget 4-en a papírra, amíg oldalt a társaik pompomos lányokká alakulva szurkoltak nekik. Persze az egész vidám zenére ment.
Nagyon mókásnak találtam és igyekeztem részleteket videózni is, amikoris arra lettem figyelmes, hogy valaki vadul legyezi magát mellettem a tömegben. Igaz, hogy elég meleg volt, főleg a napon, de nem adott okot ilyen vad legyezésre, ezért odapillantottam, hogy mi lehet, erre egy minibagoly nézett vissza rám. A mellettem lévő pasi háziállatának tűnt szegényke, aki pont mellettem nézte az előadást. Üdv Japánban.
Út közben láttunk hiphop csapatokat, énekkart, helyi svájci hegyikürtös csapatot, és persze a parádét. Utóbbihoz igénybe vettük a turista információt, mert meguntuk a vadászatot. A parádén a vár őrzőinek beöltözött résztvevők voltak minden korosztályban. Aranyos gyerekninják pirosban meg feketében, várhölgy mozgó emelvényen, a főgenerális lovon. Amikor megtaláltuk őket, épp gyülekeztek egy mellékutcában, várták a következő szakasz kezdését, mu meg azt, hogy elinduljanak. Közben az egyik szervező izgatottan odajött hozzánk, hogy szívesen készít közös fotót velünk a generálissal, így felváltva fényképezkedtünk vele. A pózoláshoz még az ál szamurálykardját is megkaptuk.
Miután elvonult a parádé, siettünk Matsumotó várába, hogy feljussunk mielőtt el kell indulnunk visszafelé. Közben láttuk a svájcikürtös csapatot, meg egy embert sapkás macskával a vállán. A várkertben már pont végetért a kendó és naginata mérkőzés, így már csak egy magányos kendós téblábolt a környéken. A taiko csapat viszont épp fellépéshez készülődött. Reméltük, hogy megnézhetjük őket amíg sorakozunk a várhoz, de sajnos pont akkor kezdték, amikor bejutottunk, így már csak az ablakokból lestük őket.
A várba le kellett venni a cipőnket, amit kapott zacskóba téve vittünk magunkkal a túra alatt. Sajnos idén nyáron zárták le a vár északi tornyát, mert felmérték, hogy nem elég földrengésbiztos. Átalakításig nem szabad látogatni. A vár 5 emeletes és ez az egyetlen fekete falú vár Japánban. Mivel többször leégett, az eredeti épületből nem sok maraft meg, de azért egyes részei túlélték. Persze ez kívülről nem látszik, mert az egész szépen újjá lett építve. Az emeletekre szűk kétirányú többszakaszos lépcsőkön másztunk fel, így néha nehéz volt elférni a szembeforgalom miatt. Az utolsó előtti szakasznál a tetőgerenda olyan közel volt, hogy I hátizsákja majdnem fennakadt. A belső épületszerkezeten és a kilátáson túl vitrinben kiállított harci tárgyak, fegyverek, páncélok teszik még színesebbé a túrát, meg az emeletenként kihelyezett őrbácsik, akik arra figyelnek, nehogy leesünk a lépcsőn. Sikeresen megmásztuk a várat, aztán csináltunk pár képet róla még kívülről is, a külső park felől. Itt kutyakocsiban csücsülő pudlikra bukkantuk, akiket a gazdi esztétikus várhátteres fotóra igazított be épp. Persze nem hagyhattuk ki, hogy ne fotozzuk le őket mi is. A következő fánál meg házinyulakat legeltettek pórázon, akiket lehetett simogatni. Ezen már meg sem lepődtünk.
Ideje volt visszatérni Naganóba és csatlakozni a többiekhez. Szépen elértük a visszafele induló vonatot, de mivel nem volt előre foglalt helyünk, külön tudtunk csak leülni. Én egy japán bácsi mellé kerültem, aki morcosnak tűnt elsőre, amikor félrerakattam vele a kabátját, de a végén jóba lettünk. Mutatott képet az ikerunokáiról, a kertjéről tavasszal, ősszel meg télen, és a koi pontyairól, ugyanis mint megtudtam, koi bíró és saját halai is vannak. Én cserébe megmutattam a matsumotói generálissal készült képet, Budapestet és az Eiffel tornyot. Vagyis jól elbeszélgettünk, természetesen japánul, így ismét gyakorolhattam.
Naganóban csatlakoztunk a többiekhez, felszedtük a csomagokat és kettős átszállással elnavigáltunk Yudanakába, ahol Oliver talált nekünk szállást. Kissé későn foglalta le, ezért kellett ennyit utazni hozzá, közelebbit nem talált, de csak egy estét töltöttünk itt. Yudanaka a japán makákók fürdővárosa. Sok az onsen, és ide járnak le fürdőzni télen a hegyekből. Még nem volt olyan hideg, ezért a napokban annyira nem merészkedtek le, ezért sem ezt a programot választottuk Matsumotó helyett. Viszont fürdőváros lévén, a hotelünkben is volt onsen, így mi azért mártóztunk egyet a kinti medencében ezen az estén is. Kezdek hozzászokni a fürdőkhöz. Még a végén rászokom és otthon is járni fogok.
Vacsorára a vonatállomással szemközti étterembe ültünk be hotpot-ot enni. Hárman osztoztunk rajta I-vel és Oliverrel. Halas hotpot volt, jól esett. Jó volt a kikapcsolódás, de készen állok a következő taikós napra. Holnap irány a japán csapatdobolást elterjesztő nagymester, Oguchi Daihachi városa és dobterme, Okaya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése