Korea - hetedik nap (2018.11.22)

Korán keltünk, 7-kor, hogy minden tervezett látnivaló beleférjen a napba. Először elbuszoztunk a Bulguksa Buddhista templomhoz, ami szintén a régről újraépített kategóriába esett. Több épületegyüttes található itt, szerzetes lakórésszel. Foglalkoznak szállásadással is, amikor bentlakva megtapasztalható, hogy hogyan élik mindennapjaikat a szerzetesek. Hangulatos hely volt, és még egy szép dobot is láttunk, amit egy teknős vitt a hátán. Valamiért volt a központi udvaron egy kis bronz szerencsét hozó malacszobor is. Jó fényesre tapizták már a látogatók. 

A templomtól egy kb. 15 perces buszút, vagy egy 50 perces séta vezetett a Seokguram nevezetű helyhez, ahol egy tényleg korabeli Buddha kőszobor ül egy barlangvájatban. Üveggel védik, hogy ne rongálják a látogatók, úgyhogy egész közel nem mehettünk, viszont jó magasan volt és szép volt a kilátás.

Lefelé inkább a buszt választottuk, hogy időt nyerjünk. Hát, kicsit bántam, mert jó szerpentines út volt és a sofőr elég rutinos vadsággal vette be a kanyarokat. A második busz már nyugisabban vitt vissza minket a településre, ahol siettünk ebédelni. A helyi nevezetesség a ssambap, ami levelekbe tekert rizsből és egyéb kiegészítőkből áll. Marha ssambapot ettünk, ami nem volt rossz. Olyan, mint a koreai bbq, csak nem grillezzük a húst, hanem szottyban főzzük, mint a japán sukiyakit. Persze mint mindenhez, ehhez is járt kimcsi meg sok egyéb melléktál, így alig maradt üres hely az asztalon. 

Utána összeszedtük a vendégházban hagyott csomagokat, elbúcsúztunk a kedves házaspártól és elballagtunk a vonatállomásra. Úgy döntöttünk, inkább a lassabb, de kevésbé macerás helyi vonatot választjuk a gyors KTX helyett, mivel ez a közeli állomásról ment egyenesen Buszanba. A jegyvételnél kissé elbizonytalanodtunk, hogy melyik pályaudvar lenne jobb nekünk, de aztán Haeundae állomás tűnt jobb megoldásnak. Szerencsére a jegypánztáros jól beszélt angolul és tanácsolta, hogy onnan taxival menjünk a szállásra, mert nem nagyon van a környékén jó tömegközlekedés. 

Amimt megérkeztünk Buszanba, ami olyan 2 órás út volt, kerestünk is egy taxit. Egyetlen állt bent a taxiállomáson égő lámpával, amiben a taxis bácsi éppen aludt, de hát égett a lámpája, így felébresztettük. Nem tudom, hogy a rossz kiejtésünk, az álmosság vagy egyéb miatt-e de nem tudta megtalálni sehogyan sem gps-én taxisunk az uticélunkat. Így az az érdekes helyzet állt elő, hogy hárman ültünk a taxiban három gps-szel, és hármunk közül kettő tudta az utat, de ebből egyik sem a sofőr volt. Aztán gyorsan feltaláltam magam és bemondtam egy közeli nagyhotel nevét, amit taxis bácsi is megtalált, és végül ott tett ki minket két saroknyira a mienktől. Nem akartuk tovább bonyolítani. 

A hotel igazán luxus volt az eddigi szállásokhoz képest. Tudom, legutóbbinál is luxus fürdőszobát emlegettem, de ez tényleg az volt, jacuzzi káddal, amit sajnos nem próbáltam ki. Ráadásul ez volt a legolcsóbb szállásunk, csupán 7 ezer forint volt per fő egy éjszaka, ami hihetetlen ahhoz képest, hogy egy jó szálloda a tengerparton. Ennyit jelent, hogy nincs túrista szezon. Persze ez azzal is járt, hogy nem tudtunk fürdeni a tengerben, de legalább sütött a nap és homokos volt a part. Mivel már sötétben érkeztünk, ezért most csak az esti tengerpartot tudtuk megnézni, háttérben a kivilágított felhőkarcolókkal. Utána elmetróztunk vagy egy órát a Jagalchi halpiacra, ami a könyveink szerint este 10-ig volt nyitva. 

Szinte nem is kellett gps a navigáláshoz, hiszen halpiacról beszélünk és szag után mentünk. Elég kihaltnak tűnt kívülről az épület és körben fel is volt túrva valami útépítés miatt, úgyhogy ha nincs Franck, egyedül be sem mertem volna menni, abban a hitben, hogy mégis csak zárva van már. Azért tettünk egy próbát és bár a halas tárolók egy része már le volt fedve éjszakára, egy jópár még nyitva volt és megcsodálhattam mi mindent össze nem esznek az emberek. Legutóljára a japán halpiacon láttam ilyen változatosságot. 

A piac második emeletén bisztrók voltak, ahol a lenti halakat és herkentyűket lehetett befalatozni. Itt még azért volt élet és nagyban falatoztak az emberek. Turistát nem sokat láttunk, de elszórva akadt pár, helyiek társaságában. Mi helyi idegenvezető hiányában kiválasztottunk egy helyet ahol többen ültek, és drukkoltunk, hogy legyen angol vagy képes menü. Szerencsére mindkettő volt és ez alapján rendeltünk grillezett angolnát meg kagylólevest. Persze megint kaptuk a kimcsit is azért, biztos ami biztos. Örömünkre minden finom volt és ehető. Az angolna olyan kásás állagúra volt amikor beleharaptam és szószba mártva, levélbe tekerve kellett fogyasztani. Jól laktunk és elégedetten távoztunk halpiaci kalandunkról. 

Mivel a metróban nem látunk semmit és elvesz egy órát, ezért most inkább sétálva aztán bussszal tettük meg a szállodához az utat. Jó hír az utazóknak, hogy a Szöulban kiváltott közlekedési T-money kártyát itt is elfogadják, buszon, metrón egyaránt. Nem tudom, írtam-e, de Gyeongjuban is. Kissé aggódtam emiatt, mert rátöltöttem 50 ezer wont még az elején, de így tudtam tovább használni, nem volt hiába. 

A szálláson megterveztük a másnapot, hogy hatékonyak legyünk, mivel az lesz Franck utolsó teljes napja és este még vissza is kell érni Szöulba. Remélhetőleg minden terv szerint megy majd. 

Korea - hatodik nap, Gyeongju (2018.11.21)

Szerdán reggel 10-kor kifizettük a szállásunkat egy köteg pénzzel, mivel a sok nulla miatt a leggyakoribb papírpénz egység a 10 ezres, és az automata is abban adta ki nekünk a 400 ezer wont. Utána elhúztuk bőröndjeinket Szöul állomásra. Franck szerette volna otthagyni a legnagyobb bőröndjét, hogy ne kelljen körbeutaztatnia, de a péntek esti szállásunkon nem nyitottak ajtót, a csomagmegőrző csak reggel 8-kor nyitott, így az a korai járat miatt nem lett volna jó, és végül a szekrényeknél nem írták ki, hogy több napra mennyibe kerülne, ezért nem akart látatlanban bepakolni. Szóval bőröndöstül felszálltunk a Busan felé tartó KTX gyorsvonatra, útban Gyeongju felé. 

Reménykedtem, de sajnos a vonaton nem volt büfés vagon, csak csoki és nasi automata, így kissé már éhesen érkeztünk Shingyeongju állomásra, kb. két és fél óra múlva. A jegy kb. 48 ezer wonba került, ami olyan 12 ezer forint. Shingyeongju-ban a túrista információs pultnál kértünk útbaigazítást, és a pultos egy 5 perc múlva induló buszt írt fel nekünk a papírra, úgyhogy igyekeznünk kellett. Amint megtaláltuk a megállót, már pont indult is, és pont elcsíptük a buszt. 

Olyan 30 perc volt az út a szállásunkhoz legközelebbi megállóig, és ahogy közeledtünk egyre jobban koncentrálnom kellett, mivel az információs pultnál csak koreaiul írták fel nekünk a megálló nevét, és bár néha egyes megállóknál angol név is volt, az sokszor egyáltalán nem hasonlított a koreaira. Végül pont az utolsó pillanatban sikerült jelezni és leugrani a buszról. Már amennyire ugrani tudtunk a bőröndökkel. A megállóban bolyongtunk egy minimálisat, mint rendes túristák, de aztán kis gps-es segítséggel megtaláltuk a Doran Doran vendégházat. Nagyon kis takaros hely volt, hanok stílusú, de nyitottabb kerttel. Volt egy főépület, amiben a közös konyha, az iroda és oldalt szobák voltak, meg egy melléképület több szobával. Egy olyan hatvanas éveikben járó házaspár üzemeltette a vendégházat és nagyon kedvesek és aranyosak voltak. A férj beszélt jól angolul, és sok hasznos tippet adott. A feleség csak koreaiul tudott, de kedvességgel tökéletesen kommunikált. A szállás is kényelmes volt, és az előzőhöz képesti mini fürdő után szinte csodájára jártunk a mostaninak. 

Lecuccoltunk, majd a bácsi által adott térkép segítségével elindultunk felfedezni Gyeongju-t. Szerencsére sok minden este 10-ig is nyitva van, így a látnivalók nagy részét 4 óra után is meg tudtuk nézni, ha a végére ránk is sötétedett. Elsőként az 5-kor záró hidat mentünk felfedezni, és út közben belebotlottunk egy nagy kőkéménybe, a Cheomseongdae-be, ami a Silla királyság alatt épült és egykor csillagvizsgálóként működött. Mellette egy nagyobb területen Muhlenberg fű (Muhlenbergia capillaris) virágzott, ami legalább derékig ért és halvány lilás árnyalata volt. Kis ösvények vezettek a fű között és remek képeket lehetett itt készíteni. Különösen jól mutattak a férfi hanbokba öltözött túristák, akiknek a fekete kalapja peckesen figyelt a magas fűben. 

 Ezen kitérő után elértünk a hídhoz. A Wolyeong-híd, amint azt egy lelkes koreai látogató által mozgósított koreai idegenvezetőtől megtudtuk, a 8. században épült, a Silla uralom alatt. A híd nem maradt meg egyáltalán abból az időből, de a folyóban megtalálták sok darabját és azok, valamint a korabeli leírások alapján felépítették fából a teljes hidat a 21. században. Pontosabban elvileg idén fejezték be teljesen a munkálatokat, úgyhogy szerencsénk volt és állványok nélkül láthattuk. Szép nagy híd, tényleg csupa fából. Teteje van és a két végén emelete is. Az alján lótuszvirágok díszítik a kő járólapokat. A híd után mászkáltunk kicsit hanok házak között, bár ilyenekből Szöulban már sokat láttunk. A hanok házak egy része a gazdag ősi Choi család rezidenciája volt, amelynek tagjai hősiesen küzdöttek az iperialista japánok ellen, majd Kínába emigráltak a megszállás alatt. Szép házban laktak valóban. 

Amint az az eddigiekből már gyanítható volt, Gyeongju a Silla királyságban fontos szerepet töltött be, maga a főváros volt. A sok korabeli leleten túl különösen látványos nyomai ennek a múltnak a királyi sírok. Ilyen szempontból a település olyan mint egy koreai Egyiptom, ugyanis tele van ilyen piramis szerű sírokkal, melyek óriás füves domboknak tűnnek, néha még egy-egy fa is van rajtuk, belül pedig sírkamrát rejtenek. Egybe be lehetett menni és megnézni a szerkezetét, meg a benne talált kincsek replikáját. A 70-es években tárták fel a koreai archeológusok. Ez a rész is nyitva volt este tízig, így kényelmesen körbejárhattuk. (Azért az egyiptomi piramisok látványosabbak.)

Utána egy sor gyaloglás, bolyongás következett a városban, ahogy megpróbáltuk egy gps-es félrenavigálás alapján megtalálni Franck utikönyvéből az egyik éttermet. Aztán mire rájöttünk, hogy téves címre mentünk, addigra majdnem 7 óra volt, és vendégházas bácsi papírja szerint este 7-től az egyik piac átalakul esti streetfood sorrá, ezért ingább biztosra mentünk. Meg is találtuk a helyet és örömömre volt nekik csípős csirkelábuk, amit sorozatokban láttam és ki akartam próbálni. A sorozatban műanyag kesztyűvel ették és szopogatták a csontot, de ez a lustább és praktikusabb kicsontozott verzió volt. Mondjuk elég macerás lehet kicsontozni a csirkelábat. Meglepőt nem mondok, de annak ajánlom, aki szereti a csirkelábat és bírja a csípőset. Nekem ízlett, csak ez az alattomos fajta csípős volt, ami nehezen megy el. A többi koreai csípős étel amit próbáltam az általában az azon nyomban csípős, de elmúlós fajta inkább.

A vacsi után utolsó sétánk az Anapji tóhoz vezetett, amely szintén Silla leírás alapján lett rekonstruálva és eredetileg a 7. században alakították ki, a királyi palotanegyed mesterséges tavaként. Ahogy vendégházas bácsi ajánlotta, este érkeztünk, és már szépen ki voltak világítva a tóra épült pavilonok meg a környező fák, és nagyon jó tükröződő képeket lehetett készíteni. És a legjobb, hogy csak 15 perc sétára volt a szállásunktól, úgyhogy gyorsan visszaértünk utána. 

Tetszik Gyeongju, sok a látnivaló és sétálva el lehet jutni a legtöbbhöz. 

Korea - ötödik nap (2018.11.20)

Erre a napra kirándulást terveztem a Gwangmyeong barlangba. A barlan régen ércbánya volt, ahol a japánok dolgoztatták a megszállt koreaiakat, aztán menedék volt a Koreai háború idején, majd elöntötte a víz és sokáig nem használták, csak sózott rákok tárolására. Olyan harminc évig elhagyatott volt, majd 2011-ben újjászületett, mint kulturális élménypark. Egész mély bánya, 9 szintes és különböző témákra van osztva. 

Rögtön az első barlangfolyosó apró fényvilágítást kapott, olyan volt mint egy fényalagút. Utána föld alatti növény termesztést láthattunk és akváriumokat, kisebb halakkal, meg egy egész nagy szingapuri sárkányhallal, aminek tenyésztési száma és tanúsítványa is volt. A halak után az arany szakasz következett, ahol a teljes barlanrészt befestették aranyfestékkel és egy gazdagságot hozó kabala szoborral lehetett fényképezkedni, amit természetesen meg is tettem. 

A földalatti világ nevezetű rész volt a barlang legmélyebb látogatható pontja, innen lehetett egy külön ágon befizetni a szellem barlang részre, amit most kihagytunk. Bár ha az előttünk haladó három nagyon vidám és lelkes néniből álló csapat arra vette volna az irányt, őket megnéztem volna azért! 

Helyette a fantasy részbe követtük őket, ahol a Gyűrűk urán dolgozó Weta csapat által készített nagy sárkány és Gollum fogadtak minket és a vidám nénik megkértek, hogy csináljak róluk közös fotót, sárkányostól. Itt voltak kiállítva továbbá a nemzetközi fantasy látványtervező verseny nyertesei és kiemeltjei. Volt pár különösen látványos kép, meg humorosabb szelfiző képzeletbeli lények. 

Utána áthaladtunk az örök fiatalság kapuja alatt és lépcsőztünk felfelé a következő szekcióba, ami a barlang történelmét és szerkezetét mutatta be, mini múzeum formájában. Végül pedig borkóstoló és borbolt várt minket, de csak én kóstoltam, mivel francia utitársam elmondása szerint érzékeny a rossz borokra, nem akart csalódni. Mondjuk jól döntött, mert tényleg nem volt valami jó az a bor. 

A boros részből még nyílt egy étterem, de oda nem mentünk be, hanem visszafordultunk a vendégköny irányába, ahova beírtam megjegyzésként az utóiratba, hogy hiányoltam a világ borait felsorakoztató vitrinből a magyart. Francia bezzeg volt tömegével. Bár a francia, különösen Párizs nagyon népszerű mindenfelé. Szöulban például szinte minden második sarkon a Paris Baguette nevezetű péksütemény lánc figyel. 

A barlang kijárata és bejárata egy elágazásban találkozott, ahol "fénykardos" alkalmazottak irányították az érkezőket és távozókat a megfelelő irányba. Ahogy közeledtünk, nekünk is mutogatták a kijáratot, mi azonban megleptük őket, és újra kezdtük a túrát, ugyanis az akváriumos részből volt az átjárás a koncertterembe, amit először kihagytunk mert éppen nem ment műsor. Én már akkor is belestem kicsit és gondoltam, Franck is biztosan megnézné, mivel tágas barlangi csarnok, ami műsor nélkül is érdekes. Ha meg is lepődtek, szerencsére nem szaladtak utánunk a fénykarddal. Jól döntöttünk, hogy visszanéztünk, mivel most nyitva volt a terem és már gyülekeztek a nézők a műsorra. Mi is elvegyültünk köztük, majd hamarosan kezdődött a fényvetítés. Története nem igazán volt, de jól nézett ki azért. Utána kihívás előtt álltunk, mivel ugye megint ellenkező irányba kellett mennünk, ha nem akartuk újrajárni a teljes barlangot, viszont a terelők elállták az utat. Próbálkoztunk az Exit szóval, de mindenáron le akartak küldeni minket a lépcsőn. Nem hagytuk magunkat, és végül az "out" szó lett a megoldás, amire megnyílt az út a másik irányba, az elágazáshoz vezető közelebbi folyosóra. Megtanultuk, hogy ha valamit tagadni vagy tiltani akarunk, akkor először határozottan kimondjuk a dolgot, utána egy még határozottabb "No"-val. Pl. "Föld alatti világ - No!" Persze nyilván nem magyarul. 

Kint visszabuszoztunk a vonatállomáshoz, és a környéken kerestünk valami ebédet. Koreai szusira esett a választásom így egy kimbap helyre mentünk, ahol senki nem beszélt angolul és a menü is koreai volt. Franck a bolt falán levő képek közül bökött rá egyre, én meg az első kimbapra a menünk, ami sertéshúsos volt. Megúsztam az ételrulettet, finom volt és jól laktam. 

Szöulba visszatérve meglátogattuk Sejong király szobrát és a neki szentelt múzeumot is. Sejong király vezette be a koreai írásjeleket, egy csomó tudományos meg zenei eszközt és magát a koreai zenét, úgyhogy ódákat zengtek róla. Utána beültünk egy kávézóba kávéra és édességre, majd elmentünk utam egyik korai állomására, Gongdeokba koreai bbq-t enni. Ezúttal marhát is rendeltünk a sertésen túl és nagyon finom omlós volt. A szodzsujuk viszont kevésbé volt jó. 

Vacsi után sétáltunk a környéken, majd csatlakozott hozzánk Hyangsuk, akinek azt a kihívást adtuk, hogy találjon egy olyan beülős helyet, ahol adnak sört és teát is és még nyitva van. Az első helyről sajnos kiderült, hogy este csak alkoholt szolgálnak fel, teát nem, ami mondjuk kissé furcsa nekem, de ez van. Viszont a közelében volt egy másik hely, ami teljesítette elvárásainkat, adtak sörr, teát és kávét is. Csak rendelni kellett minimum egy ételt, amit vidáman teljesítettünk. Ismét élveztük Hyangsuk társaságát, jól elbeszélgettünk, aztán ideje volt elbúcsúzni és visszatérnünk szállásunkra. Sokkal hidegebb lett közben az idő és ahogy kiléptünk a bárból, esett az eső is sajnos. Remélem, a többi napra nem húzódik át, mert az előrejelzés nem mutatott esőt!

Korea - negyedik nap (2018.11.19)

Hétfőn itt is sok minden zárva van, így a kedvezményes kártyánkat ezen a napon nem tudtuk kihasználni sajnos. A szokásos pirítós-tojás-müzli reggelinket követően elindultunk felfedezni Szöul Han folyótól délre eső oldalát. Azaz főleg nekem volt felfedezés, mivel Francknak erre volt a konferenciája, így már ismerte a környéket. Első uticélunk Gangnam negyed volt, ahol a viszonylag új Gangnam Style szobor előtt megfelelő pózba vágtam magam a kötelező fénykép erejéig. A szobor melletti hangszóró a zenét is adta hozzá. Utána Franck elvitt egy közeli Buddhista templomhoz, ahol a szép festett épületek mellett egy óriás álló Buddha is található. Bónusz látványosság a nagy festett koreai taiko dob volt, amit mindketten értékeltünk.

Ezt követően a Starfield Coex bevásárlóközpontban vettünk fel pénzt egy ATM-ből, ami nem korlátozza 100 ezer wonra az egyszeri felvételt, aztán szintén a bevásárlóközpontban megcsodáltam az 50 ezer könyvet és magazint tartalmazó nyilvános könyvtárat, ami két emeleten várja a látogarókat, hatalmas és látványos könyvespolcaival. Sok jó képet lehet csinálni, hamár olvasni nem tudtam idő és koreai nyelvtudás hiányában. 

Rémlett, hogy a folyónak ezen az oldalán is van valami piac, ezért odanavigáltunk busszal internetes segítséggel, de csalódnunk kellett, mert elég picike helyi piac volt. Azért az egyik sarki kifőzdébe beültünk csípős ttokbokkira, ami rizstésztás nudli, meg olajban kisült csemegékre. Nekem az utóbbiak közül az algalapba tekert üvegtészta ízlett a legjobban, Francknak meg az édestök. Kettőnk ebédje került 10 ezer won-ba, így eddig ez volt a legolcsóbb (nem számítva az első napi közértes ebédem) és még jól is laktunk. Azért talán nem kell feltétlenül arra a helyre menni érte, mert tele van Szöul északi része is ilyenekkel. 

Eljött az idő megnézni a Han folyót. Ehhez egy Hangang-ba, azaz Han folyó parkba mentünk. Konkrétan abba, ami a net szerint a legnépszerűbb kempingező, sétálós, relaxálós hely, a Yeouido parkba. Meglepetésünkre még most november vége felé is kempingeztek néhányan, mert fel volt állítva pár sátor és árulták is őket kölcsönzésre. Egy párocska simán egy fólián ücsörögve nézett valamit laptopon kabátban, vagyis volt élet, úgyhogy képzelem, nyáron vagy melegebb időben milyen tömegek lehetnek. Állítólag sokan oda rendelik a rántott csirkét, vagy egyéb ételeket. A sétányon minden féle műalkotást csodálhattunk meg, köztük a koreai The Host című horror-vígjáték szörnyét, amely itt mászott ki a filmben a Han folyóból. A kedvencem egy olyan kupola volt, amibe egy vers volt vésve, és úgy lett kialakítva, hogy a vers sorokon úgy süssön át a nap, hogy amint múlik az idő, mindig egy új sor árnyéka jelenik meg a földön. Az ötlet nagyon tetszett, csak sajnos felhős volt az idő, így nem láttam a gyakorlatban. 

A folyó után Myeongdong negyedbe buszoztunk a nagy Daiso bolthoz, ahonnan Francknak kellett valami, és benéztünk még pár környéki boltba, köztük egy nagyon divatos teaboltba. Ötletes volt az egész, mert a teák divatos csomagolásban voltak, lehetett összeválogatni variációkat hármas, ötös, és nagyobb szettbe, de ami a legjobb, mindegyik elé ki volt rakva a teafűből egy kis csomag egy üvegcsében, amit meg lehetett szagolni, mint a parfümöt. A mangósnak meg a cseresznyésnek nagyon erős édes illata volt. 

Myeongdongban utcai ételárus targoncák is voltak, és vettem egy pálcikás rántott mozzarellás virslit előételnek a vacsihoz. Érdekességként megkóstoltuk a pörkölt ginko termést is, aminek kicsit gesztenyés  beütése volt szerintem. 

Vacsi a szállásunkhoz közel felfédezett koreai BBQ hely volt, ahol utolsó beeső vendégek voltunk és közölték velünk, hogy egy óránk van enni. Ebből szerintem 50 perc a sütögetés volt, és 10 perc alatt beburkoltunk mindent, miközben már szinte körbetakarítottak minket. Sertést sütöttünk, és Jeju szigetről származó szodzsuval (koreai vodka) mostuk le és pont jól laktunk. Jó ez a koreai BBQ, nincs mese. Eldöntöttük, hogy biztosan eszünk még az utunk során. 

Vacsi után, hogy lesétáljuk a szodzsut, elmentünk egy közeli Buddhista templomhoz, amit a buszról láttunk. Szépen ki volt világítva és most valami virágszobor kiállítás is volt körülötte, kivilágított virágsárkányokkal és karakterekkel. Egyik kedvencem a három nagy Buddhát rejtő épület és az előtte álló, színes lámpásokkal teleaggatott fa volt. Nagyon hangulatos volt az egész. 

Sajnos megint nem tudtam olyan jól aludni a hanokban, ez a fránya időeltolódás most jobban elhúzódik. Mire átállok, mehetek is vissza. Na de még azért van pár nap, így ne siessünk!

Korea - harmadik nap (2018.11.18)

Reggel annyira nem ébredtem, inkább felkeltem, mivel aludni ugye nem nagyon sikerült és ellátogattunk a konyhába reggeliért. Sablon önkiszolgálós reggeli volt, ami pirítósból, tojásból, vajból, lekvárból és müzliből állt, de mivel pont a konyhában volt a tulajnéni, elkészítette nekünk a tojást és pirítóst. Legalább megfigyeltük, mit hol találunk. Szuper repülős koreai tudásommal kértem tőle tejet a kávémba, és meg is értette, úgyhogy hihetetlenül elégedett voltam magammal. Más egyebet annyira nem tudok, a helyneveket különösen lehetetlen megjegyezni, mert mindegyik hasonlóan hangzik. Szóval bármit amit itt leírok, előtte ki kellett keresnem, és valószínüleg háromszor néztem vissza az oldalra, hogy hogy is írják pontosan, mert minden csak odáig marad meg, hogy milyen betűvel kezdődik. 

Mivel Francknak hétfő reggelig el kellett küldenie valami munkát, még azon dolgozott kicsit, én pedig átcuccoltam a nagyobb szobába. Ez így azért sokkal kényelmesebb már, jobban elférünk, bár a fürdő változatlanul picike. 

A tervezett program kirándulás volt korábbi szállásadómmal, Sophie-val, akivel 11-re beszéltünk meg találkozót Seodaemun metrómegállóhoz. Innen már egyből el is kezdtük a kirándulást, először a házak között, aztán a turista úton, Inwangsan hegy tetejére. A hegy ott van Szöulban, 338 méter, és rajta húzódik a régi városfal egy része, amit újjáépítettek. A túra útvonal fokozatosan emelkedett, ahogy haladtunk, és sok helyen szőttes szőnyeg borította az utat, ami gátolta a csúszkálást és kényelmes volt rajta sétálni. Franck simán elhúzott mellettünk, mivel neki meg sem kottyant ez a másfél kilométer. Szerencsére Sophie kb. az én szintemen volt, így együtt pihegtünk és csodáltuk szakaszosan a tájat. A tetőhöz közeledve volt egy köves mászósabb rész is, ahol a kezünkkel is kellett kapaszkodni, de azért nem volt nagyon nehéz, és sok idősebb kirándulót is láttunk, meg gyerekeket is. A hegycsúcson már folyt a piknikezés, egy két csoportot láttam, akik lepedőn ülve szürcsölték az instant tésztát kimcsivel. A kilátás jó volt, ráláttunk a Kékházra, és az N toronyra is, vagyis gyakorlatilag mindenre, ahol eddig voltam. 

Mivel másfél kilométeres túrára mi nem csomagoltunk ebédet, vissza kellett gyalogolnunk a városba érte. Sophie kinézett egy tésztás helyet, ahova magunktól biztos nem mentünk volna be, mert a feliratokból nem volt egyértelmű a hely, és a pincébe kellett hozzá lemenni. Cipő-levevős hely volt, fűtött padlóval, és meglepő módon angol nyelvű menüvel is rendelkeztek. Pedig majdnem lemondtunk róla, mert arra a kérdésre, hogy van-e, a felszolgáló néni csak kaccantott egyet, de aztán mégis hozott. Én tésztás levest rendeltem, Franck töltött batyusat (mandu) és hárman osztoztunk egy külön tál mandun. A töltelék sertéshúsos volt, és minden nagyon könnyedén volt fűszerezve, és talán most először semmi nem csípett. Persze ez a koreaiaknál nem mehet így, ezért Sophie kért a szakácstól valami savanyított zöldpaprika őrleményt, amit alapból nem tesznek ki, a helyieknek van, nagyon csíp és úgy kell külön kérniük, ilyen vészhelyzetek esetén, amikor alapból nem csíp az étel. Vagy ha nem eléggé. Az ebéd finom volt, jól laktunk mind. Utána elbúcsúztunk Sophie-tól és turistáskodtunk tovább. 

Ezúttal úgy döntöttünk, újra megpróbálkozunk a tegnapi kihagyott palotával, a Changdeokgunggal, és annak kertjével. Franck a konferencia keretében kapott 4 db turista kedvezményes Szöul kártyát, amiből kettőt most bevetettünk és ingyen mentünk a palotába. A kerttért külön kellett fizetni, de így is spóroltunk egy sörre valót. 

Ez a palota jobban tetszett a másiknál. Második palotának épült, ha valami történne az elsődlegessel. Itt be lehetett nézni és néha menni több épületbe is, és változatosabbnak meg zöldebbnek tűnt az egész. A nem is olyan titkos Titkos kertet másfél órás angol idegenvezetés keretében néztük meg. Tele volt szép piros őszi falevéllel, alig győztük fényképezni. Volt benne pár tó, pavilon és egy régi könyvtár, amit a 22. uralkodó épített, de a könyveket már átmozgatták a védettebb központi könyvtárba. Dombosabb volt a kert egy része, ezért mászni is kellett kicsit, de természetesen a szőttes szőnyeg itt is segített. 

A kert utáni programunk Insadong negyed volt, ahol kézműves boltokat lehet találni. Rákeresve a Google-ön, hogy mit célszerű megnézni a környéken, eljutottunk a Shin Old tea house névű teaházba, ami nagyon hangulatos volt. Volt egy kis belső udvara, ahol virágok, kalitkás madarak és apró dekorációk voltak. Itt kellett levenni a cipőnket belépés előtt. A benti dekoráció is elég eklektikus volt, csecsbecsék, szobrocskák, antik szekrénykék díszítették a csupasz fagerendás szobákat. Hanok épület volt, és persze fűtött volt a padló itt is. Ülve azért kellemes, csak alváskor zavaró. Ssanghwa teát választottam, ami kesernyés barna tea volt gyógynövényekből. Az internet szerint energizál és jó meghülésre. Nekem kissé túl gyógyszeres keserű volt, úgyhogy nem lesz a kedvencem. Rendeltünk mellé rizs sütit és kaptunk egy édes puffasztott rizses rágcsát is. Ezek jók voltak. Minden esetre a hangulat miatt már amúgy is megérte betérni oda. 

Szöul kártyánk ingyenes belépést biztosított a környéken található Alive múzeumba, úgyhogy oda is elnéztünk. Itt minden féle furcsa vagy vicces díszlet között lehetett fotózkodni, igazából erről szólt az egész múzeum, úgyhogy fényképezés nélkül nem ajánlom, meg úgy sem, ha fizetni kell érte. De így ingyen jól elszórakoztunk egy kicsit, aztán tovább mentünk a Ssamjigil piacra. Ez egy 4 szintes épület volt, tele kézműves design boltokkal, a legtetején pedig egy WC témájú kávézóval. Utóbbi azt jelentette, hogy mindent WC csésze formájú edényben tálalnak, ételt és italt is. A fénykép alapján a bolognai spaggetti különösen guszta volt így tálalva... Inkább nem próbáltuk. 

Azért vacsizni szerettünk volna valamit, de keresés közben kiderült, hogy Szöulban szinte minden étterem bezár 9 körül és csak a kocsmák vannak nyitva sokáig. Szerencsére a szálláshoz közel még nyitva találtunk egy éttermet, ahol utolsó vendégként gyorsan benyomtunk egy egy Bibimbap-ot, sörrel. Utána legalább közel volt a szállás, és most jó mélyen aludtam a túrámak hála. 

Korea, második nap (2018.11.17)

Nagyon jót aludtam Sophie kanapéján, és a cicája sem jött reggel a fejemen ugrálni, így kipihenten ébredtem. Sophie adott reggelit és kávét, aztán összepakoltam a cókmókom és elindultunk a metróhoz. Sophie edzeni ment, én pedig Anguk megállóig, ahonnan elsétáltam következő szállásomig Bukchon faluban, ami nem külön falu, csak egy városrész, régi típusú hanok házakkal. Szállásom is egy ilyen hanokban lesz most pár napig. A bejárat előtt már várt rám francia lakótársam, Franck, aki már szerepelt egy régebbi japános bejegyzésemben, ugyanis a naganoi Art Lee workshopon találkoztunk először. Munka miatt jött Szöulba a hétre, és itt maradt utána turistáskodni. 

A hanokban hagytuk a bőröndöket, és elindultunk felfedezni a környéket, amihez külön térképet is kaptunk. A térkép mutatta, hogy melyek a nyilvános hanokok, amikbe be lehetett kukkantani, és különféle kézműves workshopra befizetni, de utóbbit most kihagytuk inkább és csak nézelődtünk. A hanokok általában úgy voltak kialakítva, hogy középen volt egy belső nyitott udvar, melyet körbevettek az elhúzható ajtajú épületrészek, kis szobákat rejtve. Az épületek egy vagy két lépcsővel a kert fölött voltak, és le kellett venni a cipőt, mielőtt felléptél a fapadlóra. 

Jópár épületben laktak, ezért külön turista csitító önkéntesek ügyelték a környék nyugalmát, "ne zajoskodj" táblákat lóbálva, és ujjukkal a szájuk előtt pisszegve. A sok turista így is csapott valamennyi zajt, ezért meg sem botránkoztam a turista-gyűlölő molinóról az egyik utca sarkán, ami hazazavarta a turistákat, mivel "elrontják a környék élhetőségét és nyugalmát". 

A hanoknegyed után egy palotába mentünk, ami a negyed nyugati oldalára esik, és a neve Gyeongbokgunk. Egy része sajnos átalakítás alatt állt és el volt kerítve, de azért egész sokat láttunk belőle így is. Az épületekbe nem lehetett bemenni és a nagyrészük frissen festettnek tűnt, ami inkább filmdíszlet hatását keltette, főleg a királyi családi és palota öltözékbe bújt turisták hadával együtt, akik vidáman bóklásztak a szettingben, mint korabeli sorozat szereplői. Csak a tornacipők ütöttek el kissé. Állítólag kedvezményt kapnak a belépőből, akik ilyen öltözékben jönnek, amit sok bolt ajánl kölcsönzésre. Már a Bukchon negyedben is ebben flangált nagyrészük. Az épületekbe sajnos nem lehetett bemenni, csak kívülrők nézhettük meg, illetve két trónos terembe kordon mögül be lehetett lesni. A palotta egyik kijáratánál volt a jelenkori elnöki Kékház, amely az amerikai Fehérház koreai megfelelője. Messziről erre is ránéztünk. A teteje tényleg kék. 

A palota után már elég éhesek voltunk, ezért kerestünk valami harapnivalót. Betértünk találomra egy étterembe, ahol ismét kaptam egy csípős levest, de ebben most marha volt meg tofu. Bár igazából csak a csípőset éreztem. Kaptam mellé egy zöltséges bibimbap-ot, ami rizs és zöldségek, összekeverve. 

Az étterem alagsorából dobszó szűrődött ki, így kíváncsian lelopakodtunk megnézni mi történik. Dobóra volt, koreai dobokon, zenei aláfestéssel. Amolyan dobos aerobik szerű, ahol a zenére mozogtak és doboltak. Éppen előadta a csoport a tanultakat, úgyhogy végignézhettünk egy darabot. Olyan 50-es év körüli nőkből állt a csoport, akik nagyon vidáman és tele energiával doboltak, valami régebbi koreai tánczenére. A tanár észrevett minket és beinvitált a küszöbig, ahol jobban láttunk. Azért inkább maradok a japándobnál. 

Terveztünk megnézni egy másik palotát is, de a kertrésze már zárva volt, így halasztottuk másik napra. Helyette megnéztünk egy házat, amelyben egy koreai festő lakott és most házmúzeumként működik, aztán elsétáltunk találkozni Hyangsuk nevű Couchsurfinges ismerősömmel, akit egyszer Budapesten kalauzoltam körbe. 

Hyangsuk elnavigált minket a Namsan toronyhoz, amit röviden csak N toronynak hívnak. Egy ingyen shuttle busz vitt fel minket a libegő aljáig, ahol aztán sorban álltunk egy darabig a libegőhöz, mert elég sokan voltak. Fel lehet menni gyalog is, annak aki inkább kihagyná a sort. A hegyen megcsodáltuk az esti kilátást, a kivilágított óriási várost, a tornyot alulról, meg a sok ezer szerelmeslakatot. Hyangsuk elmondta, hogy az N torony nagyon népszerű randi hely, így ha valakinek új párja lesz, minden alkalommal ellátogat ide. Magába a toronyba nem mentünk fel, így is jó volt a kilátás. Inkább vettünk egy forró italt és úgy nézelődtünk, majd lelibegőztünk és buszoztunk, vissza a városba. 

A következő uticél a lámpás fesztivál volt, amit a Cheonggyecheon patakon rendeztek meg és ez volt az utolsó hétvégéje. A patakban voltak a népszerű koreai jellegzetességeket ábrázoló lámpások, láttunk történelmi karaktereket, k-pop táncost, szánkózó gyerekeket, koteai mesefigurákat. A látogatók a patak két oldalán haladtak egy-egy irányba. Egy szakaszon lehetett venni hajtogatható kis lámpást, amit aztán vízreereszthettél a kívánságoddal. 

A fesztivál után vacsorázni mentünk. Kívánságom a koreai rántottcsirke volt, ami nagyon sokszor szerepel a sorozatokban, ezért nagyon kíváncsi voltam, tényleg olyan finom-e vagy különleges, mint mondják. Hyangsuk egy olyan éttermet nézett ki, ahol az egyik általam látott sorozatot is forgatták, úgyhogy reméltük, hogy fincsi csirkéjük lesz, de sajnos csalódnunk kellett. Mivel Hyangsuk is csalódott, ez tartja bennem a reményt, hogy tényleg van nagyon finom rántottcsirkéjük is, csak most nem találtuk el. Azért nem volt rossz sem, csak semmi különös. Kóstoltuk a sima klasszikusat, és egy édessavanyú szószosat. Vacsi után későre járt már, ezért Hyangsuk taxit rendelt, és útközben kitett minket is. Örülök, hogy sikerült vele találkoznunk, nagyon aranyos idegenvezetőnk volt és sokat segített. 

Ideje volt kipróbálni a szállásunkat. A régi típusú hanok kapujára elektromos kapukódos zár van szerelve, ezért kulcsot nem is kaptunk, csak kódot. Első este még egy kisebb szobát kaptunk, amibe épp hogy elfértünk, de második estétől nagyobba költözhetünk majd. A fürdőszoba különösen pici és egyben van a wc-vel, ezért zuhanyzáskor vigyázni kell, nehogy elázzon a wc papír. A szobánk ajtaján nincs zár, hanem egy forgó számzáras lakat zárja, amihez szintén kaptunk számot. És ami még különleges: fűtött a padló. Ez nem modern dolog, bár most már árammal fűtik, viszont régen is fűtötték, fás kazánnal. A fűtött szoba kőpadlóját felmelegítette a szoba alatt húzódó alagúton keresztül a fafüst, mely a szoba másik végén lévő kéményen távozott. Nagyon praktikus megoldás, csak meg kell szokni. Első este nekem nagyon melegem volt, úgy ketestem a kevésbé fűtött padlórészeket, és már szinte az ablakon feküdtem, hogy hűtsön. Az sem segített, hogy beütött az időeltolódás, úgyhogy alig aludtam valamit. Remélem, hamarosan átállok!

Koreai kalandozások - első nap (2018.11.16)

Mivel mehetnékem támadt, kicsit szüneteltetve Japánt, úgy döntöttem, hogy meglátogatom Koreát. Igen, a délit. A török légitársasággal utaztam, most először, és nem volt panaszom velük. A Budapest-Isztambul járat elég üres volt, majdnem mindenhol szabad maradt a középső ülés, így kényelmesen elfértünk. Bár csak kétórás volt az út, már ezen a gépen is volt ülésbe szerelt képernyő, ami ritka ilyen távra Európában, így meglepett. Késtünk az indulással fél órát, ezért csak másfél órám maradt átszállni, de szerencsére simán elértem a csatlakozást, annak ellenére, hogy az isztambuli reptér elég hatalmas. Még az is belefért, hogy beugorjak a duty free boltba ajándékot venni a Couchsurfing-es szállásadómnak, akinek a reggeli nagy kapkodásban otthon felejtettem a magyar szuvenírjét. Sebaj, mert már úgyis volt magyar vendége korábban, ezért tőlük biztos kapott valami magyarosat. 

A reptéren két órás az ingyen wifi és megtévesztően azt írják, hogy be kell kapcsolni a roaming-ot, hogy megkapd hozzá az SMS-kódot, pedig nem is. Tanulva a japán utamból, első dolgom volt még a gépen a roaming kilövése! A beszálló kapunál töltők is vannak, így a mobilok jól el vannak látva.

A második repülési szakaszon egy fiatal ukrán lány mellett ültem, aki rendes és csendes utitárs volt. Kíváncsi lettem volna, hogy ő milyen célból megy koreába, de a fülhallgatóból azt olvastam ki, hogy ne zaklassam inkább, így nem cseverésztünk. Az időt ehelyett olvasással és alvással töltöttem, bár az utóbbi nehézkesen ment sajnos, úgyhogy fáradtan és fejfájósan érkeztem meg a 10 és fél órás út végén Szöulba. 

A bevándorlás és vámos kapun is gond nélkül átjutottam, itt is, mint Japánban volt fénykép és ujjlenyomat vétel, majd a csomagom is rendben befutott. A reptéren elsőként egy abc-t kerestem, ahol T-money kártyát vettem, ami a japán Suica illetve a londoni oyster kártya koreai verziója. Feltöltöttem 10000 wonnal, aztán a szemályvonattal bejöttem Szöulba. Nem volt bonyolult, mert minden ki volt írva a vonaton angolul, és az angol mellett kínaiul meg japánul is. Az első furcsaság egy nő volt, aki úgy haladt át a vonatkocsin, hogy közben négy lépésenként kimondta Jézus Krisztus nevét. A második a reklámképernyőn kijelzett műsor volt, ami épp azt elemezte, melyik macskaalom az ideális, kakiló macskákat mutogatva... 

Szöul állomáson beadtam a bőröndöm négyórás megőrzésre, aztán sétáltam egyet a környéken. Találtam sok divatos kávézót és pár étteremnek tűnő helyet de, bár éhes voltam, egyikbe sem mertem beülni egyedül, főleg, mivel gyér koreai tudásom miatt és képes menü hiányában nem igazán tudtam, milyen ételt kínálnak. Végül a boltban vettem egy koreai sushitekercset, azaz gimbap-ot és örültem, hozy lehet kártyával fizetni. A bőröndösnél is lehetett így eddig csak a közlekedési kártya feltöltésénélnkellett készpénzeznem. 

Mivel még volt időm, vettem az egyik kávézóban kávét, hoszen a latte az latte, és nézelődtem tovább. Szöul állomásnál találtam egy felüljárót, amit rózsákkal és egyéb növényekkel, meg kék hangulat világítással dobtak föl. Még egy élőzenés zongorista is volt rajta, így nagyon hangulatos volt. Egy parkban gyerekek fociztak, egy sarki zöldségesnál kínai kelt mostak a nénik a kimchihez, zajlott az élet. 

Miután begyűjtöttem a bőröndöm, visszametróztam egy megállót Gongdeokba, ahol a Couchsurfing-es szállásadómmal Shopie-val volt találkozóm. Még mindig volt egy kis időm, így itt is nézelődzem kicsit, bár bőröndöstül macerásabb volt, főleg mivel a kús utcákban nem, vagy nagyon keskeny volt a járda. Ez a rész tele volt kis éttermekkel és beülős helyekkel. Illatozott a koreai BBQ. 

Sophie-val sikeresen megtaláltuk egymást, és elvitt a lakására, ami egész tágas és kényelmes. Van egy 13 év körüli szép fehér cicája, aki kissé bizonytalanul méregetett engem és a bőröndömet, de azért befogadott ő is. Vendéglátóm egy harmincas koreai lány, szintén jogász és nagyon kedves. Szerencsémre nem volt túlzottan fáradt, és elvitt egy helyi étkezdébe, ahova vágytam, de egyedül nem mertem volna bemenni. Csülkös helyre mentünk, és azt is rendeltünk, de a ház ajándékaként kihoztak hozzá egy teljes disznótorost! Eleve a csülök is egy nagy halom volt, járt mellé salátalevél, amibe fel lehetett göngyölni a falatokat, két fajta kimchi, valami egyéb shrimpes csípős szósz, koteai miszó paszta, jó sok foghagyma és csípőspaprika. Emellé rendeltünk egy üveg sört. A ház ajándékaként egy tálat kaptunk főtt sertésmájjal, helyi véreshurkával, tüdővel, valami porcos sertésrésszel, melyek disznótoros emlékeket idéztek és egész nosztalgikus volt. Kaptunk egy tál bugyogóan forró levest is, benne szintén disznótoros elemekkel, melyet már égész jól megettünk volna, de közben elvitték újra megmelegíteni, és ismét teleszedve hozták vissza! Ha mindenkinek ennyi ételt dzolgálnak fel, akkor vagy a koreaiak nagyon sokat bírnak enni, vagy sok felesleges ételmaradékot termelnek. Sophie azt mondta, tilos újrafelhasználni a maradékokat, úgyhogy akkor jól mehet a moslékos biznisz. Mondanom sem kell, nagyon jól laktam és a hely is nagyon helyi és hangulatos volt. Ennél koreaibb nem is lehetett volna az első vacsora élményem. És persze itt is lehetett kártyával fizetni, ezért meg is vendégeltem kedves szállásadómat, akivel lehet, hogy még találkozom az út során, mert hívott vasárnapra kirándulni. 

Jól alakul a kiruccanás, izgatottan várom a többi napot!