Szerdán reggel 10-kor kifizettük a szállásunkat egy köteg pénzzel, mivel a sok nulla miatt a leggyakoribb papírpénz egység a 10 ezres, és az automata is abban adta ki nekünk a 400 ezer wont. Utána elhúztuk bőröndjeinket Szöul állomásra. Franck szerette volna otthagyni a legnagyobb bőröndjét, hogy ne kelljen körbeutaztatnia, de a péntek esti szállásunkon nem nyitottak ajtót, a csomagmegőrző csak reggel 8-kor nyitott, így az a korai járat miatt nem lett volna jó, és végül a szekrényeknél nem írták ki, hogy több napra mennyibe kerülne, ezért nem akart látatlanban bepakolni. Szóval bőröndöstül felszálltunk a Busan felé tartó KTX gyorsvonatra, útban Gyeongju felé.
Reménykedtem, de sajnos a vonaton nem volt büfés vagon, csak csoki és nasi automata, így kissé már éhesen érkeztünk Shingyeongju állomásra, kb. két és fél óra múlva. A jegy kb. 48 ezer wonba került, ami olyan 12 ezer forint. Shingyeongju-ban a túrista információs pultnál kértünk útbaigazítást, és a pultos egy 5 perc múlva induló buszt írt fel nekünk a papírra, úgyhogy igyekeznünk kellett. Amint megtaláltuk a megállót, már pont indult is, és pont elcsíptük a buszt.
Olyan 30 perc volt az út a szállásunkhoz legközelebbi megállóig, és ahogy közeledtünk egyre jobban koncentrálnom kellett, mivel az információs pultnál csak koreaiul írták fel nekünk a megálló nevét, és bár néha egyes megállóknál angol név is volt, az sokszor egyáltalán nem hasonlított a koreaira. Végül pont az utolsó pillanatban sikerült jelezni és leugrani a buszról. Már amennyire ugrani tudtunk a bőröndökkel. A megállóban bolyongtunk egy minimálisat, mint rendes túristák, de aztán kis gps-es segítséggel megtaláltuk a Doran Doran vendégházat. Nagyon kis takaros hely volt, hanok stílusú, de nyitottabb kerttel. Volt egy főépület, amiben a közös konyha, az iroda és oldalt szobák voltak, meg egy melléképület több szobával. Egy olyan hatvanas éveikben járó házaspár üzemeltette a vendégházat és nagyon kedvesek és aranyosak voltak. A férj beszélt jól angolul, és sok hasznos tippet adott. A feleség csak koreaiul tudott, de kedvességgel tökéletesen kommunikált. A szállás is kényelmes volt, és az előzőhöz képesti mini fürdő után szinte csodájára jártunk a mostaninak.
Lecuccoltunk, majd a bácsi által adott térkép segítségével elindultunk felfedezni Gyeongju-t. Szerencsére sok minden este 10-ig is nyitva van, így a látnivalók nagy részét 4 óra után is meg tudtuk nézni, ha a végére ránk is sötétedett. Elsőként az 5-kor záró hidat mentünk felfedezni, és út közben belebotlottunk egy nagy kőkéménybe, a Cheomseongdae-be, ami a Silla királyság alatt épült és egykor csillagvizsgálóként működött. Mellette egy nagyobb területen Muhlenberg fű (Muhlenbergia capillaris) virágzott, ami legalább derékig ért és halvány lilás árnyalata volt. Kis ösvények vezettek a fű között és remek képeket lehetett itt készíteni. Különösen jól mutattak a férfi hanbokba öltözött túristák, akiknek a fekete kalapja peckesen figyelt a magas fűben.
Ezen kitérő után elértünk a hídhoz. A Wolyeong-híd, amint azt egy lelkes koreai látogató által mozgósított koreai idegenvezetőtől megtudtuk, a 8. században épült, a Silla uralom alatt. A híd nem maradt meg egyáltalán abból az időből, de a folyóban megtalálták sok darabját és azok, valamint a korabeli leírások alapján felépítették fából a teljes hidat a 21. században. Pontosabban elvileg idén fejezték be teljesen a munkálatokat, úgyhogy szerencsénk volt és állványok nélkül láthattuk. Szép nagy híd, tényleg csupa fából. Teteje van és a két végén emelete is. Az alján lótuszvirágok díszítik a kő járólapokat. A híd után mászkáltunk kicsit hanok házak között, bár ilyenekből Szöulban már sokat láttunk. A hanok házak egy része a gazdag ősi Choi család rezidenciája volt, amelynek tagjai hősiesen küzdöttek az iperialista japánok ellen, majd Kínába emigráltak a megszállás alatt. Szép házban laktak valóban.
Amint az az eddigiekből már gyanítható volt, Gyeongju a Silla királyságban fontos szerepet töltött be, maga a főváros volt. A sok korabeli leleten túl különösen látványos nyomai ennek a múltnak a királyi sírok. Ilyen szempontból a település olyan mint egy koreai Egyiptom, ugyanis tele van ilyen piramis szerű sírokkal, melyek óriás füves domboknak tűnnek, néha még egy-egy fa is van rajtuk, belül pedig sírkamrát rejtenek. Egybe be lehetett menni és megnézni a szerkezetét, meg a benne talált kincsek replikáját. A 70-es években tárták fel a koreai archeológusok. Ez a rész is nyitva volt este tízig, így kényelmesen körbejárhattuk. (Azért az egyiptomi piramisok látványosabbak.)
Utána egy sor gyaloglás, bolyongás következett a városban, ahogy megpróbáltuk egy gps-es félrenavigálás alapján megtalálni Franck utikönyvéből az egyik éttermet. Aztán mire rájöttünk, hogy téves címre mentünk, addigra majdnem 7 óra volt, és vendégházas bácsi papírja szerint este 7-től az egyik piac átalakul esti streetfood sorrá, ezért ingább biztosra mentünk. Meg is találtuk a helyet és örömömre volt nekik csípős csirkelábuk, amit sorozatokban láttam és ki akartam próbálni. A sorozatban műanyag kesztyűvel ették és szopogatták a csontot, de ez a lustább és praktikusabb kicsontozott verzió volt. Mondjuk elég macerás lehet kicsontozni a csirkelábat. Meglepőt nem mondok, de annak ajánlom, aki szereti a csirkelábat és bírja a csípőset. Nekem ízlett, csak ez az alattomos fajta csípős volt, ami nehezen megy el. A többi koreai csípős étel amit próbáltam az általában az azon nyomban csípős, de elmúlós fajta inkább.
A vacsi után utolsó sétánk az Anapji tóhoz vezetett, amely szintén Silla leírás alapján lett rekonstruálva és eredetileg a 7. században alakították ki, a királyi palotanegyed mesterséges tavaként. Ahogy vendégházas bácsi ajánlotta, este érkeztünk, és már szépen ki voltak világítva a tóra épült pavilonok meg a környező fák, és nagyon jó tükröződő képeket lehetett készíteni. És a legjobb, hogy csak 15 perc sétára volt a szállásunktól, úgyhogy gyorsan visszaértünk utána.
Tetszik Gyeongju, sok a látnivaló és sétálva el lehet jutni a legtöbbhöz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése