Korán keltünk, 7-kor, hogy minden tervezett látnivaló beleférjen a napba. Először elbuszoztunk a Bulguksa Buddhista templomhoz, ami szintén a régről újraépített kategóriába esett. Több épületegyüttes található itt, szerzetes lakórésszel. Foglalkoznak szállásadással is, amikor bentlakva megtapasztalható, hogy hogyan élik mindennapjaikat a szerzetesek. Hangulatos hely volt, és még egy szép dobot is láttunk, amit egy teknős vitt a hátán. Valamiért volt a központi udvaron egy kis bronz szerencsét hozó malacszobor is. Jó fényesre tapizták már a látogatók.
A templomtól egy kb. 15 perces buszút, vagy egy 50 perces séta vezetett a Seokguram nevezetű helyhez, ahol egy tényleg korabeli Buddha kőszobor ül egy barlangvájatban. Üveggel védik, hogy ne rongálják a látogatók, úgyhogy egész közel nem mehettünk, viszont jó magasan volt és szép volt a kilátás.
Lefelé inkább a buszt választottuk, hogy időt nyerjünk. Hát, kicsit bántam, mert jó szerpentines út volt és a sofőr elég rutinos vadsággal vette be a kanyarokat. A második busz már nyugisabban vitt vissza minket a településre, ahol siettünk ebédelni. A helyi nevezetesség a ssambap, ami levelekbe tekert rizsből és egyéb kiegészítőkből áll. Marha ssambapot ettünk, ami nem volt rossz. Olyan, mint a koreai bbq, csak nem grillezzük a húst, hanem szottyban főzzük, mint a japán sukiyakit. Persze mint mindenhez, ehhez is járt kimcsi meg sok egyéb melléktál, így alig maradt üres hely az asztalon.
Utána összeszedtük a vendégházban hagyott csomagokat, elbúcsúztunk a kedves házaspártól és elballagtunk a vonatállomásra. Úgy döntöttünk, inkább a lassabb, de kevésbé macerás helyi vonatot választjuk a gyors KTX helyett, mivel ez a közeli állomásról ment egyenesen Buszanba. A jegyvételnél kissé elbizonytalanodtunk, hogy melyik pályaudvar lenne jobb nekünk, de aztán Haeundae állomás tűnt jobb megoldásnak. Szerencsére a jegypánztáros jól beszélt angolul és tanácsolta, hogy onnan taxival menjünk a szállásra, mert nem nagyon van a környékén jó tömegközlekedés.
Amimt megérkeztünk Buszanba, ami olyan 2 órás út volt, kerestünk is egy taxit. Egyetlen állt bent a taxiállomáson égő lámpával, amiben a taxis bácsi éppen aludt, de hát égett a lámpája, így felébresztettük. Nem tudom, hogy a rossz kiejtésünk, az álmosság vagy egyéb miatt-e de nem tudta megtalálni sehogyan sem gps-én taxisunk az uticélunkat. Így az az érdekes helyzet állt elő, hogy hárman ültünk a taxiban három gps-szel, és hármunk közül kettő tudta az utat, de ebből egyik sem a sofőr volt. Aztán gyorsan feltaláltam magam és bemondtam egy közeli nagyhotel nevét, amit taxis bácsi is megtalált, és végül ott tett ki minket két saroknyira a mienktől. Nem akartuk tovább bonyolítani.
A hotel igazán luxus volt az eddigi szállásokhoz képest. Tudom, legutóbbinál is luxus fürdőszobát emlegettem, de ez tényleg az volt, jacuzzi káddal, amit sajnos nem próbáltam ki. Ráadásul ez volt a legolcsóbb szállásunk, csupán 7 ezer forint volt per fő egy éjszaka, ami hihetetlen ahhoz képest, hogy egy jó szálloda a tengerparton. Ennyit jelent, hogy nincs túrista szezon. Persze ez azzal is járt, hogy nem tudtunk fürdeni a tengerben, de legalább sütött a nap és homokos volt a part. Mivel már sötétben érkeztünk, ezért most csak az esti tengerpartot tudtuk megnézni, háttérben a kivilágított felhőkarcolókkal. Utána elmetróztunk vagy egy órát a Jagalchi halpiacra, ami a könyveink szerint este 10-ig volt nyitva.
Szinte nem is kellett gps a navigáláshoz, hiszen halpiacról beszélünk és szag után mentünk. Elég kihaltnak tűnt kívülről az épület és körben fel is volt túrva valami útépítés miatt, úgyhogy ha nincs Franck, egyedül be sem mertem volna menni, abban a hitben, hogy mégis csak zárva van már. Azért tettünk egy próbát és bár a halas tárolók egy része már le volt fedve éjszakára, egy jópár még nyitva volt és megcsodálhattam mi mindent össze nem esznek az emberek. Legutóljára a japán halpiacon láttam ilyen változatosságot.
A piac második emeletén bisztrók voltak, ahol a lenti halakat és herkentyűket lehetett befalatozni. Itt még azért volt élet és nagyban falatoztak az emberek. Turistát nem sokat láttunk, de elszórva akadt pár, helyiek társaságában. Mi helyi idegenvezető hiányában kiválasztottunk egy helyet ahol többen ültek, és drukkoltunk, hogy legyen angol vagy képes menü. Szerencsére mindkettő volt és ez alapján rendeltünk grillezett angolnát meg kagylólevest. Persze megint kaptuk a kimcsit is azért, biztos ami biztos. Örömünkre minden finom volt és ehető. Az angolna olyan kásás állagúra volt amikor beleharaptam és szószba mártva, levélbe tekerve kellett fogyasztani. Jól laktunk és elégedetten távoztunk halpiaci kalandunkról.
Mivel a metróban nem látunk semmit és elvesz egy órát, ezért most inkább sétálva aztán bussszal tettük meg a szállodához az utat. Jó hír az utazóknak, hogy a Szöulban kiváltott közlekedési T-money kártyát itt is elfogadják, buszon, metrón egyaránt. Nem tudom, írtam-e, de Gyeongjuban is. Kissé aggódtam emiatt, mert rátöltöttem 50 ezer wont még az elején, de így tudtam tovább használni, nem volt hiába.
A szálláson megterveztük a másnapot, hogy hatékonyak legyünk, mivel az lesz Franck utolsó teljes napja és este még vissza is kell érni Szöulba. Remélhetőleg minden terv szerint megy majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése