Kissé lemaradtam a történettel, de jussunk a végére, mert még két izgalmas nap hátra van. Péntek volt Franck utolsó teljes napja Koreában, és utolsó napunk Buszanban. Ideje volt felfedezni a várost nappali világosságban is. Kijelentkeztünk a hotelból, ott hagyva a bőröndöket, és elmetróztunk a távolabbi strandszakaszra, Gwangalli beach-re. Ez is homokos part mint a hotelünknél levő Haeundae, csak innen teljes rálátás nyílik Korea leghosszabb hídjára, a Gwangandaegyo hídra, aminek esti kivilágításáról tegnap már lecsúsztunk. Aki meg szeretné csodálni a híd esti fényeit, innen tegye. Nappal, főleg így télen nem volt semmi igazán extra a strandon, magán a tengeren kívül. Jó volt látni a tengert, főleg ahogyan csillogott a hullámokon a reggeli napsugár. Mászkáltunk kicsit a homokon és Franck kagylókat gyűjtött hangszer készítéshez. Reggelire áfonyás bagelt ettem egy kávézóban, aminek szép lila színe volt. Utána, hogy ne töltsünk sok időt a föld alatt, busszal mentünk vissza Haeundae-ra, ahol szintén mászkáltunk kicsit a parton. A kagyló felhozatal itt gyengébb volt, de a tengeri kilátásba nem zavart bele a híd. A tengerrel pózolós képbe viszont kissé bezavart a télikabát...
Miután kitengerpartoztuk magunkat, begyűjtöttük a bőröndöket és elmentünk Buszan állomásra, megvenni a vonatjegyet Szöulba. Még szerencse, hogy nem indulás előtt terveztük a jegyvásárlást, mert egész hosszú volt a sor, és a kinézett 7 órai vonatra már nem is volt hely. Ezzel viszont nyertünk egy extra órát Buszan felfedezésére, mivel este 8-ig volt időnk.
Az állomáson hagytuk a bőröndöket csomagmegőrzőben, ami 5ezer won volt (1300 forint) egy napra. Nem ment azért ilyen simán, ahogy leírtam, mivel az automata csak készpénzt és papírból csak ezreseket fogadott el, így Franck elment felváltani a pénzünket, amíg én őriztem a szekrényeket. Közben segítettem két koreai nőnek, hogy hogyan kell kezelni az automatát, mivel mi már azon a részén túl voltunk és csak a fizetéskor akadtunk el. Hálásak voltak, és mindannyian mókásnak találtuk, hogy a külföldi ad tanácsot a helyieknek.
A vonatállomásról metróztunk vagy egy órát északnak, ugyanis első utikönyvek és net által is ajánlott uticélunk a Beomeosa buddhista templom volt. A metrótól egy kisebb busz vitt fel minket a hegyre, ahol a templom épületei voltak, de előtte egy utcai árustól vettünk ebédre gőzgombócokat.
A Beomeosa templom nekem nagyon tetszett. Lépcsőzetesen lehetett haladni felfelé a főépülerhez és az összes épületen szép díszes festmények voltak. Volt egy Buddhista múzeum nevezetű épület is, de nem a Buddhizmus rejtelmeit boncolgatta, hanem kiállítottak benne pár szerzetes által készétett művet, faragványt, könyvet. Voltak igazán régiek és viszonylag újabbak is, bár elég szűkös volt a felhozatal. Viszont a múzeum épülete tetszett, jó vaskos fagerendák tartották.
Beomeosa után egy kiemelt látványosság volt még a listámon, ami belefért az időbe, a Gamcheon Culture Village nevezetű negyed, amit az utikönyv Korea Machu Picchujaként emlegetett. A negyed sok kis színes házat takar egy meredek hegyoldalban, szűk lépcsőkkel és sikátorokkal. Eredetileg a koreai háború menekültjei által összeeszkábált nyomornegyed volt, melyet nemrég egy projekt keretében kicsinosítottak és teleszórták műalkotásokkal, hogy újjáéledjen mint kulturális negyed. Nagyon jól néztek ki a kis színes házak a hegyoldalban, és izgi, bár fárasztó volt kanyarogni az apró lépcsősorokon. A negyed egy része olyan volt, mintha visszautaztunk volna a múltba, tele régi boltokkal, fodrászattal, kacatossal. Az egyik épületben épp kimcsit készítettek nénikék. Mondjuk nem irigylem az idősebb lakókat, akiknek meg kell mászniuk a hegyoldalt a hazajutáshoz! Minden esetre, érdekes volt nagyon a negyed, ajánlom.
Utána elbuszoztunk vissza a vonatállomásra, és ott egy közeli étteremben vacsiztunk rizses kását, azaz koreaiul dzsuk-ot. Óriási adagot kaptam, de valahogy benyomtam mindet. Az enyém csirkés ginsenges volt. Nagyon ízlet.
Vacsi után begyűjtöttük a bőröndöket és felszálltunk a vonatra, majd olyan három óra múlva visszaérkeztünk Szöulba. Utolsó szállásunk, a Seoul Blues az állomás mellett volt, 10 perc gyalog, és már előre lebeszéltem velük, hogy későn érkezünk. A csöngetésre egy kedves koreai srác nyitott ajtót, körbemutatta a hosztelt, aztán ment vissza a szomszéd bárba dolgozni. Itt emeletes ágyas szobánk volt, ismét aprócska fürdővel. Franck összepakolt a hajnali indulásra, és még este elköszönt, mivel nem szándékoztam felkelni én is ötkor. Az én gépem csak szombat este ment, úgyhogy még volt egy teljes napom Szöulra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése