Nagyon jót aludtam Sophie kanapéján, és a cicája sem jött reggel a fejemen ugrálni, így kipihenten ébredtem. Sophie adott reggelit és kávét, aztán összepakoltam a cókmókom és elindultunk a metróhoz. Sophie edzeni ment, én pedig Anguk megállóig, ahonnan elsétáltam következő szállásomig Bukchon faluban, ami nem külön falu, csak egy városrész, régi típusú hanok házakkal. Szállásom is egy ilyen hanokban lesz most pár napig. A bejárat előtt már várt rám francia lakótársam, Franck, aki már szerepelt egy régebbi japános bejegyzésemben, ugyanis a naganoi Art Lee workshopon találkoztunk először. Munka miatt jött Szöulba a hétre, és itt maradt utána turistáskodni.
A hanokban hagytuk a bőröndöket, és elindultunk felfedezni a környéket, amihez külön térképet is kaptunk. A térkép mutatta, hogy melyek a nyilvános hanokok, amikbe be lehetett kukkantani, és különféle kézműves workshopra befizetni, de utóbbit most kihagytuk inkább és csak nézelődtünk. A hanokok általában úgy voltak kialakítva, hogy középen volt egy belső nyitott udvar, melyet körbevettek az elhúzható ajtajú épületrészek, kis szobákat rejtve. Az épületek egy vagy két lépcsővel a kert fölött voltak, és le kellett venni a cipőt, mielőtt felléptél a fapadlóra.
Jópár épületben laktak, ezért külön turista csitító önkéntesek ügyelték a környék nyugalmát, "ne zajoskodj" táblákat lóbálva, és ujjukkal a szájuk előtt pisszegve. A sok turista így is csapott valamennyi zajt, ezért meg sem botránkoztam a turista-gyűlölő molinóról az egyik utca sarkán, ami hazazavarta a turistákat, mivel "elrontják a környék élhetőségét és nyugalmát".
A hanoknegyed után egy palotába mentünk, ami a negyed nyugati oldalára esik, és a neve Gyeongbokgunk. Egy része sajnos átalakítás alatt állt és el volt kerítve, de azért egész sokat láttunk belőle így is. Az épületekbe nem lehetett bemenni és a nagyrészük frissen festettnek tűnt, ami inkább filmdíszlet hatását keltette, főleg a királyi családi és palota öltözékbe bújt turisták hadával együtt, akik vidáman bóklásztak a szettingben, mint korabeli sorozat szereplői. Csak a tornacipők ütöttek el kissé. Állítólag kedvezményt kapnak a belépőből, akik ilyen öltözékben jönnek, amit sok bolt ajánl kölcsönzésre. Már a Bukchon negyedben is ebben flangált nagyrészük. Az épületekbe sajnos nem lehetett bemenni, csak kívülrők nézhettük meg, illetve két trónos terembe kordon mögül be lehetett lesni. A palotta egyik kijáratánál volt a jelenkori elnöki Kékház, amely az amerikai Fehérház koreai megfelelője. Messziről erre is ránéztünk. A teteje tényleg kék.
A palota után már elég éhesek voltunk, ezért kerestünk valami harapnivalót. Betértünk találomra egy étterembe, ahol ismét kaptam egy csípős levest, de ebben most marha volt meg tofu. Bár igazából csak a csípőset éreztem. Kaptam mellé egy zöltséges bibimbap-ot, ami rizs és zöldségek, összekeverve.
Az étterem alagsorából dobszó szűrődött ki, így kíváncsian lelopakodtunk megnézni mi történik. Dobóra volt, koreai dobokon, zenei aláfestéssel. Amolyan dobos aerobik szerű, ahol a zenére mozogtak és doboltak. Éppen előadta a csoport a tanultakat, úgyhogy végignézhettünk egy darabot. Olyan 50-es év körüli nőkből állt a csoport, akik nagyon vidáman és tele energiával doboltak, valami régebbi koreai tánczenére. A tanár észrevett minket és beinvitált a küszöbig, ahol jobban láttunk. Azért inkább maradok a japándobnál.
Terveztünk megnézni egy másik palotát is, de a kertrésze már zárva volt, így halasztottuk másik napra. Helyette megnéztünk egy házat, amelyben egy koreai festő lakott és most házmúzeumként működik, aztán elsétáltunk találkozni Hyangsuk nevű Couchsurfinges ismerősömmel, akit egyszer Budapesten kalauzoltam körbe.
Hyangsuk elnavigált minket a Namsan toronyhoz, amit röviden csak N toronynak hívnak. Egy ingyen shuttle busz vitt fel minket a libegő aljáig, ahol aztán sorban álltunk egy darabig a libegőhöz, mert elég sokan voltak. Fel lehet menni gyalog is, annak aki inkább kihagyná a sort. A hegyen megcsodáltuk az esti kilátást, a kivilágított óriási várost, a tornyot alulról, meg a sok ezer szerelmeslakatot. Hyangsuk elmondta, hogy az N torony nagyon népszerű randi hely, így ha valakinek új párja lesz, minden alkalommal ellátogat ide. Magába a toronyba nem mentünk fel, így is jó volt a kilátás. Inkább vettünk egy forró italt és úgy nézelődtünk, majd lelibegőztünk és buszoztunk, vissza a városba.
A következő uticél a lámpás fesztivál volt, amit a Cheonggyecheon patakon rendeztek meg és ez volt az utolsó hétvégéje. A patakban voltak a népszerű koreai jellegzetességeket ábrázoló lámpások, láttunk történelmi karaktereket, k-pop táncost, szánkózó gyerekeket, koteai mesefigurákat. A látogatók a patak két oldalán haladtak egy-egy irányba. Egy szakaszon lehetett venni hajtogatható kis lámpást, amit aztán vízreereszthettél a kívánságoddal.
A fesztivál után vacsorázni mentünk. Kívánságom a koreai rántottcsirke volt, ami nagyon sokszor szerepel a sorozatokban, ezért nagyon kíváncsi voltam, tényleg olyan finom-e vagy különleges, mint mondják. Hyangsuk egy olyan éttermet nézett ki, ahol az egyik általam látott sorozatot is forgatták, úgyhogy reméltük, hogy fincsi csirkéjük lesz, de sajnos csalódnunk kellett. Mivel Hyangsuk is csalódott, ez tartja bennem a reményt, hogy tényleg van nagyon finom rántottcsirkéjük is, csak most nem találtuk el. Azért nem volt rossz sem, csak semmi különös. Kóstoltuk a sima klasszikusat, és egy édessavanyú szószosat. Vacsi után későre járt már, ezért Hyangsuk taxit rendelt, és útközben kitett minket is. Örülök, hogy sikerült vele találkoznunk, nagyon aranyos idegenvezetőnk volt és sokat segített.
Ideje volt kipróbálni a szállásunkat. A régi típusú hanok kapujára elektromos kapukódos zár van szerelve, ezért kulcsot nem is kaptunk, csak kódot. Első este még egy kisebb szobát kaptunk, amibe épp hogy elfértünk, de második estétől nagyobba költözhetünk majd. A fürdőszoba különösen pici és egyben van a wc-vel, ezért zuhanyzáskor vigyázni kell, nehogy elázzon a wc papír. A szobánk ajtaján nincs zár, hanem egy forgó számzáras lakat zárja, amihez szintén kaptunk számot. És ami még különleges: fűtött a padló. Ez nem modern dolog, bár most már árammal fűtik, viszont régen is fűtötték, fás kazánnal. A fűtött szoba kőpadlóját felmelegítette a szoba alatt húzódó alagúton keresztül a fafüst, mely a szoba másik végén lévő kéményen távozott. Nagyon praktikus megoldás, csak meg kell szokni. Első este nekem nagyon melegem volt, úgy ketestem a kevésbé fűtött padlórészeket, és már szinte az ablakon feküdtem, hogy hűtsön. Az sem segített, hogy beütött az időeltolódás, úgyhogy alig aludtam valamit. Remélem, hamarosan átállok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése