Reggel annyira nem ébredtem, inkább felkeltem, mivel aludni ugye nem nagyon sikerült és ellátogattunk a konyhába reggeliért. Sablon önkiszolgálós reggeli volt, ami pirítósból, tojásból, vajból, lekvárból és müzliből állt, de mivel pont a konyhában volt a tulajnéni, elkészítette nekünk a tojást és pirítóst. Legalább megfigyeltük, mit hol találunk. Szuper repülős koreai tudásommal kértem tőle tejet a kávémba, és meg is értette, úgyhogy hihetetlenül elégedett voltam magammal. Más egyebet annyira nem tudok, a helyneveket különösen lehetetlen megjegyezni, mert mindegyik hasonlóan hangzik. Szóval bármit amit itt leírok, előtte ki kellett keresnem, és valószínüleg háromszor néztem vissza az oldalra, hogy hogy is írják pontosan, mert minden csak odáig marad meg, hogy milyen betűvel kezdődik.
Mivel Francknak hétfő reggelig el kellett küldenie valami munkát, még azon dolgozott kicsit, én pedig átcuccoltam a nagyobb szobába. Ez így azért sokkal kényelmesebb már, jobban elférünk, bár a fürdő változatlanul picike.
A tervezett program kirándulás volt korábbi szállásadómmal, Sophie-val, akivel 11-re beszéltünk meg találkozót Seodaemun metrómegállóhoz. Innen már egyből el is kezdtük a kirándulást, először a házak között, aztán a turista úton, Inwangsan hegy tetejére. A hegy ott van Szöulban, 338 méter, és rajta húzódik a régi városfal egy része, amit újjáépítettek. A túra útvonal fokozatosan emelkedett, ahogy haladtunk, és sok helyen szőttes szőnyeg borította az utat, ami gátolta a csúszkálást és kényelmes volt rajta sétálni. Franck simán elhúzott mellettünk, mivel neki meg sem kottyant ez a másfél kilométer. Szerencsére Sophie kb. az én szintemen volt, így együtt pihegtünk és csodáltuk szakaszosan a tájat. A tetőhöz közeledve volt egy köves mászósabb rész is, ahol a kezünkkel is kellett kapaszkodni, de azért nem volt nagyon nehéz, és sok idősebb kirándulót is láttunk, meg gyerekeket is. A hegycsúcson már folyt a piknikezés, egy két csoportot láttam, akik lepedőn ülve szürcsölték az instant tésztát kimcsivel. A kilátás jó volt, ráláttunk a Kékházra, és az N toronyra is, vagyis gyakorlatilag mindenre, ahol eddig voltam.
Mivel másfél kilométeres túrára mi nem csomagoltunk ebédet, vissza kellett gyalogolnunk a városba érte. Sophie kinézett egy tésztás helyet, ahova magunktól biztos nem mentünk volna be, mert a feliratokból nem volt egyértelmű a hely, és a pincébe kellett hozzá lemenni. Cipő-levevős hely volt, fűtött padlóval, és meglepő módon angol nyelvű menüvel is rendelkeztek. Pedig majdnem lemondtunk róla, mert arra a kérdésre, hogy van-e, a felszolgáló néni csak kaccantott egyet, de aztán mégis hozott. Én tésztás levest rendeltem, Franck töltött batyusat (mandu) és hárman osztoztunk egy külön tál mandun. A töltelék sertéshúsos volt, és minden nagyon könnyedén volt fűszerezve, és talán most először semmi nem csípett. Persze ez a koreaiaknál nem mehet így, ezért Sophie kért a szakácstól valami savanyított zöldpaprika őrleményt, amit alapból nem tesznek ki, a helyieknek van, nagyon csíp és úgy kell külön kérniük, ilyen vészhelyzetek esetén, amikor alapból nem csíp az étel. Vagy ha nem eléggé. Az ebéd finom volt, jól laktunk mind. Utána elbúcsúztunk Sophie-tól és turistáskodtunk tovább.
Ezúttal úgy döntöttünk, újra megpróbálkozunk a tegnapi kihagyott palotával, a Changdeokgunggal, és annak kertjével. Franck a konferencia keretében kapott 4 db turista kedvezményes Szöul kártyát, amiből kettőt most bevetettünk és ingyen mentünk a palotába. A kerttért külön kellett fizetni, de így is spóroltunk egy sörre valót.
Ez a palota jobban tetszett a másiknál. Második palotának épült, ha valami történne az elsődlegessel. Itt be lehetett nézni és néha menni több épületbe is, és változatosabbnak meg zöldebbnek tűnt az egész. A nem is olyan titkos Titkos kertet másfél órás angol idegenvezetés keretében néztük meg. Tele volt szép piros őszi falevéllel, alig győztük fényképezni. Volt benne pár tó, pavilon és egy régi könyvtár, amit a 22. uralkodó épített, de a könyveket már átmozgatták a védettebb központi könyvtárba. Dombosabb volt a kert egy része, ezért mászni is kellett kicsit, de természetesen a szőttes szőnyeg itt is segített.
A kert utáni programunk Insadong negyed volt, ahol kézműves boltokat lehet találni. Rákeresve a Google-ön, hogy mit célszerű megnézni a környéken, eljutottunk a Shin Old tea house névű teaházba, ami nagyon hangulatos volt. Volt egy kis belső udvara, ahol virágok, kalitkás madarak és apró dekorációk voltak. Itt kellett levenni a cipőnket belépés előtt. A benti dekoráció is elég eklektikus volt, csecsbecsék, szobrocskák, antik szekrénykék díszítették a csupasz fagerendás szobákat. Hanok épület volt, és persze fűtött volt a padló itt is. Ülve azért kellemes, csak alváskor zavaró. Ssanghwa teát választottam, ami kesernyés barna tea volt gyógynövényekből. Az internet szerint energizál és jó meghülésre. Nekem kissé túl gyógyszeres keserű volt, úgyhogy nem lesz a kedvencem. Rendeltünk mellé rizs sütit és kaptunk egy édes puffasztott rizses rágcsát is. Ezek jók voltak. Minden esetre a hangulat miatt már amúgy is megérte betérni oda.
Szöul kártyánk ingyenes belépést biztosított a környéken található Alive múzeumba, úgyhogy oda is elnéztünk. Itt minden féle furcsa vagy vicces díszlet között lehetett fotózkodni, igazából erről szólt az egész múzeum, úgyhogy fényképezés nélkül nem ajánlom, meg úgy sem, ha fizetni kell érte. De így ingyen jól elszórakoztunk egy kicsit, aztán tovább mentünk a Ssamjigil piacra. Ez egy 4 szintes épület volt, tele kézműves design boltokkal, a legtetején pedig egy WC témájú kávézóval. Utóbbi azt jelentette, hogy mindent WC csésze formájú edényben tálalnak, ételt és italt is. A fénykép alapján a bolognai spaggetti különösen guszta volt így tálalva... Inkább nem próbáltuk.
Azért vacsizni szerettünk volna valamit, de keresés közben kiderült, hogy Szöulban szinte minden étterem bezár 9 körül és csak a kocsmák vannak nyitva sokáig. Szerencsére a szálláshoz közel még nyitva találtunk egy éttermet, ahol utolsó vendégként gyorsan benyomtunk egy egy Bibimbap-ot, sörrel. Utána legalább közel volt a szállás, és most jó mélyen aludtam a túrámak hála.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése