Korea - kilencedik, utolsó nap (2018.11.24)

Utolsó koreai reggelemen arra keltem, hogy leesett az első hó. Ez a tény, valamint a lehetőség, hogy elég délben kicsekkolnom meggyőzött, hogy aludjak még inkább egy kicsit, a korai napkezdés helyett. Így 10-ig a szálláson lustálkodtam, majd összepakoltam és felkerekedtem shoppingolni. A nagybőröndöt a szálláson hagytam megőrzésre és egy üres hátizsákot vittem magammal a gyűjtőkörutamra. 

Első állomásom Myeongdong arcápolós utcája volt, ahol begyűjtöttem pár kenceficét és maszkot. Volt arcmaszk akció is, úgyhogy az egyik csomag mellé kaptam még egyet, és meglepődve állapítottam meg, hogy az arcmaszkoknak milyen súlya van. Ha ennyi folyadékot belenyomnak, jobb lesz feladnom őket a reptéren, még mielőtt elkobozzák az átvilágításon! 

Következő a tennivalók listáján természetesen a kimcsi múzeum volt, amit csakis azért halogattam eddig, mert utitársamat nem érdekelte. Mivel utitársam mindeközben már a felhők felett repült Franciaország felé, én befizettem magam a kimcsi múzeumba. Aki azon tanakodik, hogy vajon mi mindent lehet elmondani a kimcsiről, ami kitölt egy egész múzeumot, azt meg kell hogy nyugtassam, hogy olyan sokat azért nem lehet, bár lehetett volna jobb az a múzeum. Azért így is volt pár érdekes dolog, mint például rögtön az elején egy interaktív játék, amely során digitálisan kimcsit készítettünk. Utána volt egy szoba a kimcsiben található tejsavbaktériumnak szentelve, egy terem ahol különféle kimcsiket készítettek dokumentumfilmeken, egy kimcsi kostoló szoba három féle kimcsivel, stb. stb. Elszórakoztam azért és még receptet is hoztam. 

Ezt a kulturális élményt követően Sinchon állomásra mentem, egy közeli boltba, és valamilyen rendezvénybe botlottam. Volt felállítva egy színpad is, amelyen hogyhogynem éppen koreaidob csapat lépett fel! Pont elcsíptem belőle az utolsó öt percet, aminek nagyon örültem. Szerencsés véletlen volt, az biztos. A boltban már kevésbé volt szerencsém, mert a pultnál fizetéskor derült ki, hogy nem működik a kártya terminál és csak készpénzben lehet fizetni. Félretetettem az árut és elindultam automatát keresni, de közben rájöttem, hogy kifutok az időből, így inkább a metrómegállóhoz mentem, ugyanis ismét találkozóm volt Sophie-val. Sophie elmesélte, hogy délelőtt a környéken tűz volt, ami tönkretette az egyik kártyaterminál fajtát kiszolgáló szervert, emiatt sok helyen nem lehetett aznap kártyával fizetni. Sophie kerített nekem automatát, és drukkoltunk, hogy ne azon a rendszeren fusson ami leégett és működjön. Miután sikerült pénzhez jutnom, visszamentünk a boltba kifizetni a csomagom, aztán Sophie kérésemre kinézett egy közeli éttermecskét késői ebédre/korai vacsira, ahol Seolleongtang levest készítettek. Ez Szöul helyi levese és marhalábszárból készül. Viszonylag enyhe a fűszerezése, de az asztalnál saját ízlés szerint fel lehet turbózni. Érdekessége, hogy annak ellenére, hogy már van benne tészta, a mellé járó rizst is beleöntik evés előtt. Legalábbis Sophie szerint, aki így is tett, én meg követtem. Kellemes marhahúsleves volt, rizzsel. Kíváncsi vagyok, mit szólnának otthon, ha legközelebb rizst tennék a húslevesbe! 

Miután jól laktunk, mivel még jól álltam időben, Sophie elvitt egy íjász kávézóba. Itt 10 ezer wonért cserébe lehetett lőni háromszor 10-es kört, igazi verseny íjjal, kb. 15 méteres távolságból. Még karvédőt is kaptunk és az asszisztens elmagyarázta a helyes beállást és fogást. Baloldalas íjat kaptam és az is kellett. Az első kör közben az asszisztens figyelte a teljesítményünket, és néha odajött igazítani kicsit a fogásunkon vagy az irányzékon. Egész jó kis meccs volt, amit végül Shopie nyert összességében, de a második körben legalább megelőztem. Volt pár 10-es találatom is, bár teljesen a közepébe nem sikerült lőnöm sajnos. Még egy ráadás kört is kaptunk, aztán sietnem kellett a bőröndért meg a reptérre. Örülök, hogy ráért Sophie és izgalmasabbá tette utolsó koreai napomat. 

A szálláson átrendeztem a bőrönd és a hátizsák tartalmát, aztán mentem Szöul állomásra elérni a reptéri vonatot. Ott szembesültem azzal, hogy kétféle is van, egy közvetlen expressz ami csak ott áll meg, és egy sima expressz, ami minden állomáson. Elbizonytalanodtam, hogy az útvonaltervezőm vajon melyiket hozta fel a kettő közül, de végül megkockáztattam a lassabbikat. Szerencsére az sem ment egy óránál tovább, ezért jól odaértem a reptérre, a tervezettek szerint. 

Mivel a családnak ígértem képeslapot, reméltem, hogy a reptéren még találok, ugyanis a városban alig akadt. Még az első vagy második nap láttam párat, de nem voltak olyan jók, ezért elhalasztottam a vásárlást. Ne tegyétek! Mint Japánban, Koreában sem olyan divat a képeslapozás, ezért alig kapható. A neten említették, hogy a reptéren is van, ezért ez volt utolsó reménységem, de hátulütője is van annak, ha az esti járattal indulok, ugyanis ekkorra már majdnem minden bolt bezárt. Becsekkolás után is minden zárva volt, csak egy rántottcsirkés hely szolgálta még ki az utazókat. Ide én is betértem egy utolsó próbára, de a csípős szószos csirke falatkáiktól nem voltam annyira lenyűgözve. Korea, hol van az a híres rántottcsirkétek? Átverés az egész? Lehet, hogy vissza kell még térnem további kutatás céljából a jövőben. 

Az úton annyi érdekesség történt, hogy a mellettem ülő koreai nő megajándékozott egy doboz csokival, mert rendes szomszédja voltam, pl. megtaláltam az ülés alatt a leesett mobilját. Nem hiszem, hogy ezért csokit érdemeltem volna, bár minden viszonyítás kérdése, ki tudja milyen utitársakhoz volt már szerencséje! Az út egyébként főleg alvással meg olvasással telt, most nem volt kedvem filmeket nézni. Isztambulig 12 órás volt a repülés, ami kibírható, ha közvetlen járat. Az átszállás ezek után ugyanis már sokkal nehezebb, és a kétórás út sokkal hosszabbnak tűnik. Azért valahogy az is eltelt, és végül megérkeztem Budapestre. Koreai körutazásom ezzel véget ért. Én jól szórakoztam, remélem ti is! Köszönöm, hogy velem tartottatok! 

Korea - nyolcadik nap (2018.11.23)

Kissé lemaradtam a történettel, de jussunk a végére, mert még két izgalmas nap hátra van. Péntek volt Franck utolsó teljes napja Koreában, és utolsó napunk Buszanban. Ideje volt felfedezni a várost nappali világosságban is. Kijelentkeztünk a hotelból, ott hagyva a bőröndöket, és elmetróztunk a távolabbi strandszakaszra, Gwangalli beach-re. Ez is homokos part mint a hotelünknél levő Haeundae, csak innen teljes rálátás nyílik Korea leghosszabb hídjára, a Gwangandaegyo hídra, aminek esti kivilágításáról tegnap már lecsúsztunk. Aki meg szeretné csodálni a híd esti fényeit, innen tegye. Nappal, főleg így télen nem volt semmi igazán extra a strandon, magán a tengeren kívül. Jó volt látni a tengert, főleg ahogyan csillogott a hullámokon a reggeli napsugár. Mászkáltunk kicsit a homokon és Franck kagylókat gyűjtött hangszer készítéshez. Reggelire áfonyás bagelt ettem egy kávézóban, aminek szép lila színe volt. Utána, hogy ne töltsünk sok időt a föld alatt, busszal mentünk vissza Haeundae-ra, ahol szintén mászkáltunk kicsit a parton. A kagyló felhozatal itt gyengébb volt, de a tengeri kilátásba nem zavart bele a híd. A tengerrel pózolós képbe viszont kissé bezavart a télikabát...

Miután kitengerpartoztuk magunkat, begyűjtöttük a bőröndöket és elmentünk Buszan állomásra, megvenni a vonatjegyet Szöulba. Még szerencse, hogy nem indulás előtt terveztük a jegyvásárlást, mert egész hosszú volt a sor, és a kinézett 7 órai vonatra már nem is volt hely. Ezzel viszont nyertünk egy extra órát Buszan felfedezésére, mivel este 8-ig volt időnk. 

Az állomáson hagytuk a bőröndöket csomagmegőrzőben, ami 5ezer won volt (1300 forint) egy napra. Nem ment azért ilyen simán, ahogy leírtam, mivel az automata csak készpénzt és papírból csak ezreseket fogadott el, így Franck elment felváltani a pénzünket, amíg én őriztem a szekrényeket. Közben segítettem két koreai nőnek, hogy hogyan kell kezelni az automatát, mivel mi már azon a részén túl voltunk és csak a fizetéskor akadtunk el. Hálásak voltak, és mindannyian mókásnak találtuk, hogy a külföldi ad tanácsot a helyieknek. 

A vonatállomásról metróztunk vagy egy órát északnak, ugyanis első utikönyvek és net által is ajánlott uticélunk a Beomeosa buddhista templom volt. A metrótól egy kisebb busz vitt fel minket a hegyre, ahol a templom épületei voltak, de előtte egy utcai árustól vettünk ebédre gőzgombócokat. 

A Beomeosa templom nekem nagyon tetszett. Lépcsőzetesen lehetett haladni felfelé a főépülerhez és az összes épületen szép díszes festmények voltak. Volt egy Buddhista múzeum nevezetű épület is, de nem a Buddhizmus rejtelmeit boncolgatta, hanem kiállítottak benne pár szerzetes által készétett művet, faragványt, könyvet. Voltak igazán régiek és viszonylag újabbak is, bár elég szűkös volt a felhozatal. Viszont a múzeum épülete tetszett, jó vaskos fagerendák tartották. 

Beomeosa után egy kiemelt látványosság volt még a listámon, ami belefért az időbe, a Gamcheon Culture Village nevezetű negyed, amit az utikönyv Korea Machu Picchujaként emlegetett. A negyed sok kis színes házat takar egy meredek hegyoldalban, szűk lépcsőkkel és sikátorokkal. Eredetileg a koreai háború menekültjei által összeeszkábált nyomornegyed volt, melyet nemrég egy projekt keretében kicsinosítottak és teleszórták műalkotásokkal, hogy újjáéledjen mint kulturális negyed. Nagyon jól néztek ki a kis színes házak a hegyoldalban, és izgi, bár fárasztó volt kanyarogni az apró lépcsősorokon. A negyed egy része olyan volt, mintha visszautaztunk volna a múltba, tele régi boltokkal, fodrászattal, kacatossal. Az egyik épületben épp kimcsit készítettek nénikék. Mondjuk nem irigylem az idősebb lakókat, akiknek meg kell mászniuk a hegyoldalt a hazajutáshoz! Minden esetre, érdekes volt nagyon a negyed, ajánlom. 

Utána elbuszoztunk vissza a vonatállomásra, és ott egy közeli étteremben vacsiztunk rizses kását, azaz koreaiul dzsuk-ot. Óriási adagot kaptam, de valahogy benyomtam mindet. Az enyém csirkés ginsenges volt. Nagyon ízlet. 

Vacsi után begyűjtöttük a bőröndöket és felszálltunk a vonatra, majd olyan három óra múlva visszaérkeztünk Szöulba. Utolsó szállásunk, a Seoul Blues az állomás mellett volt, 10 perc gyalog, és már előre lebeszéltem velük, hogy későn érkezünk. A csöngetésre egy kedves koreai srác nyitott ajtót, körbemutatta a hosztelt, aztán ment vissza a szomszéd bárba dolgozni. Itt emeletes ágyas szobánk volt, ismét aprócska fürdővel. Franck összepakolt a hajnali indulásra, és még este elköszönt, mivel nem szándékoztam felkelni én is ötkor. Az én gépem csak szombat este ment, úgyhogy még volt egy teljes napom Szöulra. 

Korea - hetedik nap (2018.11.22)

Korán keltünk, 7-kor, hogy minden tervezett látnivaló beleférjen a napba. Először elbuszoztunk a Bulguksa Buddhista templomhoz, ami szintén a régről újraépített kategóriába esett. Több épületegyüttes található itt, szerzetes lakórésszel. Foglalkoznak szállásadással is, amikor bentlakva megtapasztalható, hogy hogyan élik mindennapjaikat a szerzetesek. Hangulatos hely volt, és még egy szép dobot is láttunk, amit egy teknős vitt a hátán. Valamiért volt a központi udvaron egy kis bronz szerencsét hozó malacszobor is. Jó fényesre tapizták már a látogatók. 

A templomtól egy kb. 15 perces buszút, vagy egy 50 perces séta vezetett a Seokguram nevezetű helyhez, ahol egy tényleg korabeli Buddha kőszobor ül egy barlangvájatban. Üveggel védik, hogy ne rongálják a látogatók, úgyhogy egész közel nem mehettünk, viszont jó magasan volt és szép volt a kilátás.

Lefelé inkább a buszt választottuk, hogy időt nyerjünk. Hát, kicsit bántam, mert jó szerpentines út volt és a sofőr elég rutinos vadsággal vette be a kanyarokat. A második busz már nyugisabban vitt vissza minket a településre, ahol siettünk ebédelni. A helyi nevezetesség a ssambap, ami levelekbe tekert rizsből és egyéb kiegészítőkből áll. Marha ssambapot ettünk, ami nem volt rossz. Olyan, mint a koreai bbq, csak nem grillezzük a húst, hanem szottyban főzzük, mint a japán sukiyakit. Persze mint mindenhez, ehhez is járt kimcsi meg sok egyéb melléktál, így alig maradt üres hely az asztalon. 

Utána összeszedtük a vendégházban hagyott csomagokat, elbúcsúztunk a kedves házaspártól és elballagtunk a vonatállomásra. Úgy döntöttünk, inkább a lassabb, de kevésbé macerás helyi vonatot választjuk a gyors KTX helyett, mivel ez a közeli állomásról ment egyenesen Buszanba. A jegyvételnél kissé elbizonytalanodtunk, hogy melyik pályaudvar lenne jobb nekünk, de aztán Haeundae állomás tűnt jobb megoldásnak. Szerencsére a jegypánztáros jól beszélt angolul és tanácsolta, hogy onnan taxival menjünk a szállásra, mert nem nagyon van a környékén jó tömegközlekedés. 

Amimt megérkeztünk Buszanba, ami olyan 2 órás út volt, kerestünk is egy taxit. Egyetlen állt bent a taxiállomáson égő lámpával, amiben a taxis bácsi éppen aludt, de hát égett a lámpája, így felébresztettük. Nem tudom, hogy a rossz kiejtésünk, az álmosság vagy egyéb miatt-e de nem tudta megtalálni sehogyan sem gps-én taxisunk az uticélunkat. Így az az érdekes helyzet állt elő, hogy hárman ültünk a taxiban három gps-szel, és hármunk közül kettő tudta az utat, de ebből egyik sem a sofőr volt. Aztán gyorsan feltaláltam magam és bemondtam egy közeli nagyhotel nevét, amit taxis bácsi is megtalált, és végül ott tett ki minket két saroknyira a mienktől. Nem akartuk tovább bonyolítani. 

A hotel igazán luxus volt az eddigi szállásokhoz képest. Tudom, legutóbbinál is luxus fürdőszobát emlegettem, de ez tényleg az volt, jacuzzi káddal, amit sajnos nem próbáltam ki. Ráadásul ez volt a legolcsóbb szállásunk, csupán 7 ezer forint volt per fő egy éjszaka, ami hihetetlen ahhoz képest, hogy egy jó szálloda a tengerparton. Ennyit jelent, hogy nincs túrista szezon. Persze ez azzal is járt, hogy nem tudtunk fürdeni a tengerben, de legalább sütött a nap és homokos volt a part. Mivel már sötétben érkeztünk, ezért most csak az esti tengerpartot tudtuk megnézni, háttérben a kivilágított felhőkarcolókkal. Utána elmetróztunk vagy egy órát a Jagalchi halpiacra, ami a könyveink szerint este 10-ig volt nyitva. 

Szinte nem is kellett gps a navigáláshoz, hiszen halpiacról beszélünk és szag után mentünk. Elég kihaltnak tűnt kívülről az épület és körben fel is volt túrva valami útépítés miatt, úgyhogy ha nincs Franck, egyedül be sem mertem volna menni, abban a hitben, hogy mégis csak zárva van már. Azért tettünk egy próbát és bár a halas tárolók egy része már le volt fedve éjszakára, egy jópár még nyitva volt és megcsodálhattam mi mindent össze nem esznek az emberek. Legutóljára a japán halpiacon láttam ilyen változatosságot. 

A piac második emeletén bisztrók voltak, ahol a lenti halakat és herkentyűket lehetett befalatozni. Itt még azért volt élet és nagyban falatoztak az emberek. Turistát nem sokat láttunk, de elszórva akadt pár, helyiek társaságában. Mi helyi idegenvezető hiányában kiválasztottunk egy helyet ahol többen ültek, és drukkoltunk, hogy legyen angol vagy képes menü. Szerencsére mindkettő volt és ez alapján rendeltünk grillezett angolnát meg kagylólevest. Persze megint kaptuk a kimcsit is azért, biztos ami biztos. Örömünkre minden finom volt és ehető. Az angolna olyan kásás állagúra volt amikor beleharaptam és szószba mártva, levélbe tekerve kellett fogyasztani. Jól laktunk és elégedetten távoztunk halpiaci kalandunkról. 

Mivel a metróban nem látunk semmit és elvesz egy órát, ezért most inkább sétálva aztán bussszal tettük meg a szállodához az utat. Jó hír az utazóknak, hogy a Szöulban kiváltott közlekedési T-money kártyát itt is elfogadják, buszon, metrón egyaránt. Nem tudom, írtam-e, de Gyeongjuban is. Kissé aggódtam emiatt, mert rátöltöttem 50 ezer wont még az elején, de így tudtam tovább használni, nem volt hiába. 

A szálláson megterveztük a másnapot, hogy hatékonyak legyünk, mivel az lesz Franck utolsó teljes napja és este még vissza is kell érni Szöulba. Remélhetőleg minden terv szerint megy majd. 

Korea - hatodik nap, Gyeongju (2018.11.21)

Szerdán reggel 10-kor kifizettük a szállásunkat egy köteg pénzzel, mivel a sok nulla miatt a leggyakoribb papírpénz egység a 10 ezres, és az automata is abban adta ki nekünk a 400 ezer wont. Utána elhúztuk bőröndjeinket Szöul állomásra. Franck szerette volna otthagyni a legnagyobb bőröndjét, hogy ne kelljen körbeutaztatnia, de a péntek esti szállásunkon nem nyitottak ajtót, a csomagmegőrző csak reggel 8-kor nyitott, így az a korai járat miatt nem lett volna jó, és végül a szekrényeknél nem írták ki, hogy több napra mennyibe kerülne, ezért nem akart látatlanban bepakolni. Szóval bőröndöstül felszálltunk a Busan felé tartó KTX gyorsvonatra, útban Gyeongju felé. 

Reménykedtem, de sajnos a vonaton nem volt büfés vagon, csak csoki és nasi automata, így kissé már éhesen érkeztünk Shingyeongju állomásra, kb. két és fél óra múlva. A jegy kb. 48 ezer wonba került, ami olyan 12 ezer forint. Shingyeongju-ban a túrista információs pultnál kértünk útbaigazítást, és a pultos egy 5 perc múlva induló buszt írt fel nekünk a papírra, úgyhogy igyekeznünk kellett. Amint megtaláltuk a megállót, már pont indult is, és pont elcsíptük a buszt. 

Olyan 30 perc volt az út a szállásunkhoz legközelebbi megállóig, és ahogy közeledtünk egyre jobban koncentrálnom kellett, mivel az információs pultnál csak koreaiul írták fel nekünk a megálló nevét, és bár néha egyes megállóknál angol név is volt, az sokszor egyáltalán nem hasonlított a koreaira. Végül pont az utolsó pillanatban sikerült jelezni és leugrani a buszról. Már amennyire ugrani tudtunk a bőröndökkel. A megállóban bolyongtunk egy minimálisat, mint rendes túristák, de aztán kis gps-es segítséggel megtaláltuk a Doran Doran vendégházat. Nagyon kis takaros hely volt, hanok stílusú, de nyitottabb kerttel. Volt egy főépület, amiben a közös konyha, az iroda és oldalt szobák voltak, meg egy melléképület több szobával. Egy olyan hatvanas éveikben járó házaspár üzemeltette a vendégházat és nagyon kedvesek és aranyosak voltak. A férj beszélt jól angolul, és sok hasznos tippet adott. A feleség csak koreaiul tudott, de kedvességgel tökéletesen kommunikált. A szállás is kényelmes volt, és az előzőhöz képesti mini fürdő után szinte csodájára jártunk a mostaninak. 

Lecuccoltunk, majd a bácsi által adott térkép segítségével elindultunk felfedezni Gyeongju-t. Szerencsére sok minden este 10-ig is nyitva van, így a látnivalók nagy részét 4 óra után is meg tudtuk nézni, ha a végére ránk is sötétedett. Elsőként az 5-kor záró hidat mentünk felfedezni, és út közben belebotlottunk egy nagy kőkéménybe, a Cheomseongdae-be, ami a Silla királyság alatt épült és egykor csillagvizsgálóként működött. Mellette egy nagyobb területen Muhlenberg fű (Muhlenbergia capillaris) virágzott, ami legalább derékig ért és halvány lilás árnyalata volt. Kis ösvények vezettek a fű között és remek képeket lehetett itt készíteni. Különösen jól mutattak a férfi hanbokba öltözött túristák, akiknek a fekete kalapja peckesen figyelt a magas fűben. 

 Ezen kitérő után elértünk a hídhoz. A Wolyeong-híd, amint azt egy lelkes koreai látogató által mozgósított koreai idegenvezetőtől megtudtuk, a 8. században épült, a Silla uralom alatt. A híd nem maradt meg egyáltalán abból az időből, de a folyóban megtalálták sok darabját és azok, valamint a korabeli leírások alapján felépítették fából a teljes hidat a 21. században. Pontosabban elvileg idén fejezték be teljesen a munkálatokat, úgyhogy szerencsénk volt és állványok nélkül láthattuk. Szép nagy híd, tényleg csupa fából. Teteje van és a két végén emelete is. Az alján lótuszvirágok díszítik a kő járólapokat. A híd után mászkáltunk kicsit hanok házak között, bár ilyenekből Szöulban már sokat láttunk. A hanok házak egy része a gazdag ősi Choi család rezidenciája volt, amelynek tagjai hősiesen küzdöttek az iperialista japánok ellen, majd Kínába emigráltak a megszállás alatt. Szép házban laktak valóban. 

Amint az az eddigiekből már gyanítható volt, Gyeongju a Silla királyságban fontos szerepet töltött be, maga a főváros volt. A sok korabeli leleten túl különösen látványos nyomai ennek a múltnak a királyi sírok. Ilyen szempontból a település olyan mint egy koreai Egyiptom, ugyanis tele van ilyen piramis szerű sírokkal, melyek óriás füves domboknak tűnnek, néha még egy-egy fa is van rajtuk, belül pedig sírkamrát rejtenek. Egybe be lehetett menni és megnézni a szerkezetét, meg a benne talált kincsek replikáját. A 70-es években tárták fel a koreai archeológusok. Ez a rész is nyitva volt este tízig, így kényelmesen körbejárhattuk. (Azért az egyiptomi piramisok látványosabbak.)

Utána egy sor gyaloglás, bolyongás következett a városban, ahogy megpróbáltuk egy gps-es félrenavigálás alapján megtalálni Franck utikönyvéből az egyik éttermet. Aztán mire rájöttünk, hogy téves címre mentünk, addigra majdnem 7 óra volt, és vendégházas bácsi papírja szerint este 7-től az egyik piac átalakul esti streetfood sorrá, ezért ingább biztosra mentünk. Meg is találtuk a helyet és örömömre volt nekik csípős csirkelábuk, amit sorozatokban láttam és ki akartam próbálni. A sorozatban műanyag kesztyűvel ették és szopogatták a csontot, de ez a lustább és praktikusabb kicsontozott verzió volt. Mondjuk elég macerás lehet kicsontozni a csirkelábat. Meglepőt nem mondok, de annak ajánlom, aki szereti a csirkelábat és bírja a csípőset. Nekem ízlett, csak ez az alattomos fajta csípős volt, ami nehezen megy el. A többi koreai csípős étel amit próbáltam az általában az azon nyomban csípős, de elmúlós fajta inkább.

A vacsi után utolsó sétánk az Anapji tóhoz vezetett, amely szintén Silla leírás alapján lett rekonstruálva és eredetileg a 7. században alakították ki, a királyi palotanegyed mesterséges tavaként. Ahogy vendégházas bácsi ajánlotta, este érkeztünk, és már szépen ki voltak világítva a tóra épült pavilonok meg a környező fák, és nagyon jó tükröződő képeket lehetett készíteni. És a legjobb, hogy csak 15 perc sétára volt a szállásunktól, úgyhogy gyorsan visszaértünk utána. 

Tetszik Gyeongju, sok a látnivaló és sétálva el lehet jutni a legtöbbhöz. 

Korea - ötödik nap (2018.11.20)

Erre a napra kirándulást terveztem a Gwangmyeong barlangba. A barlan régen ércbánya volt, ahol a japánok dolgoztatták a megszállt koreaiakat, aztán menedék volt a Koreai háború idején, majd elöntötte a víz és sokáig nem használták, csak sózott rákok tárolására. Olyan harminc évig elhagyatott volt, majd 2011-ben újjászületett, mint kulturális élménypark. Egész mély bánya, 9 szintes és különböző témákra van osztva. 

Rögtön az első barlangfolyosó apró fényvilágítást kapott, olyan volt mint egy fényalagút. Utána föld alatti növény termesztést láthattunk és akváriumokat, kisebb halakkal, meg egy egész nagy szingapuri sárkányhallal, aminek tenyésztési száma és tanúsítványa is volt. A halak után az arany szakasz következett, ahol a teljes barlanrészt befestették aranyfestékkel és egy gazdagságot hozó kabala szoborral lehetett fényképezkedni, amit természetesen meg is tettem. 

A földalatti világ nevezetű rész volt a barlang legmélyebb látogatható pontja, innen lehetett egy külön ágon befizetni a szellem barlang részre, amit most kihagytunk. Bár ha az előttünk haladó három nagyon vidám és lelkes néniből álló csapat arra vette volna az irányt, őket megnéztem volna azért! 

Helyette a fantasy részbe követtük őket, ahol a Gyűrűk urán dolgozó Weta csapat által készített nagy sárkány és Gollum fogadtak minket és a vidám nénik megkértek, hogy csináljak róluk közös fotót, sárkányostól. Itt voltak kiállítva továbbá a nemzetközi fantasy látványtervező verseny nyertesei és kiemeltjei. Volt pár különösen látványos kép, meg humorosabb szelfiző képzeletbeli lények. 

Utána áthaladtunk az örök fiatalság kapuja alatt és lépcsőztünk felfelé a következő szekcióba, ami a barlang történelmét és szerkezetét mutatta be, mini múzeum formájában. Végül pedig borkóstoló és borbolt várt minket, de csak én kóstoltam, mivel francia utitársam elmondása szerint érzékeny a rossz borokra, nem akart csalódni. Mondjuk jól döntött, mert tényleg nem volt valami jó az a bor. 

A boros részből még nyílt egy étterem, de oda nem mentünk be, hanem visszafordultunk a vendégköny irányába, ahova beírtam megjegyzésként az utóiratba, hogy hiányoltam a világ borait felsorakoztató vitrinből a magyart. Francia bezzeg volt tömegével. Bár a francia, különösen Párizs nagyon népszerű mindenfelé. Szöulban például szinte minden második sarkon a Paris Baguette nevezetű péksütemény lánc figyel. 

A barlang kijárata és bejárata egy elágazásban találkozott, ahol "fénykardos" alkalmazottak irányították az érkezőket és távozókat a megfelelő irányba. Ahogy közeledtünk, nekünk is mutogatták a kijáratot, mi azonban megleptük őket, és újra kezdtük a túrát, ugyanis az akváriumos részből volt az átjárás a koncertterembe, amit először kihagytunk mert éppen nem ment műsor. Én már akkor is belestem kicsit és gondoltam, Franck is biztosan megnézné, mivel tágas barlangi csarnok, ami műsor nélkül is érdekes. Ha meg is lepődtek, szerencsére nem szaladtak utánunk a fénykarddal. Jól döntöttünk, hogy visszanéztünk, mivel most nyitva volt a terem és már gyülekeztek a nézők a műsorra. Mi is elvegyültünk köztük, majd hamarosan kezdődött a fényvetítés. Története nem igazán volt, de jól nézett ki azért. Utána kihívás előtt álltunk, mivel ugye megint ellenkező irányba kellett mennünk, ha nem akartuk újrajárni a teljes barlangot, viszont a terelők elállták az utat. Próbálkoztunk az Exit szóval, de mindenáron le akartak küldeni minket a lépcsőn. Nem hagytuk magunkat, és végül az "out" szó lett a megoldás, amire megnyílt az út a másik irányba, az elágazáshoz vezető közelebbi folyosóra. Megtanultuk, hogy ha valamit tagadni vagy tiltani akarunk, akkor először határozottan kimondjuk a dolgot, utána egy még határozottabb "No"-val. Pl. "Föld alatti világ - No!" Persze nyilván nem magyarul. 

Kint visszabuszoztunk a vonatállomáshoz, és a környéken kerestünk valami ebédet. Koreai szusira esett a választásom így egy kimbap helyre mentünk, ahol senki nem beszélt angolul és a menü is koreai volt. Franck a bolt falán levő képek közül bökött rá egyre, én meg az első kimbapra a menünk, ami sertéshúsos volt. Megúsztam az ételrulettet, finom volt és jól laktam. 

Szöulba visszatérve meglátogattuk Sejong király szobrát és a neki szentelt múzeumot is. Sejong király vezette be a koreai írásjeleket, egy csomó tudományos meg zenei eszközt és magát a koreai zenét, úgyhogy ódákat zengtek róla. Utána beültünk egy kávézóba kávéra és édességre, majd elmentünk utam egyik korai állomására, Gongdeokba koreai bbq-t enni. Ezúttal marhát is rendeltünk a sertésen túl és nagyon finom omlós volt. A szodzsujuk viszont kevésbé volt jó. 

Vacsi után sétáltunk a környéken, majd csatlakozott hozzánk Hyangsuk, akinek azt a kihívást adtuk, hogy találjon egy olyan beülős helyet, ahol adnak sört és teát is és még nyitva van. Az első helyről sajnos kiderült, hogy este csak alkoholt szolgálnak fel, teát nem, ami mondjuk kissé furcsa nekem, de ez van. Viszont a közelében volt egy másik hely, ami teljesítette elvárásainkat, adtak sörr, teát és kávét is. Csak rendelni kellett minimum egy ételt, amit vidáman teljesítettünk. Ismét élveztük Hyangsuk társaságát, jól elbeszélgettünk, aztán ideje volt elbúcsúzni és visszatérnünk szállásunkra. Sokkal hidegebb lett közben az idő és ahogy kiléptünk a bárból, esett az eső is sajnos. Remélem, a többi napra nem húzódik át, mert az előrejelzés nem mutatott esőt!

Korea - negyedik nap (2018.11.19)

Hétfőn itt is sok minden zárva van, így a kedvezményes kártyánkat ezen a napon nem tudtuk kihasználni sajnos. A szokásos pirítós-tojás-müzli reggelinket követően elindultunk felfedezni Szöul Han folyótól délre eső oldalát. Azaz főleg nekem volt felfedezés, mivel Francknak erre volt a konferenciája, így már ismerte a környéket. Első uticélunk Gangnam negyed volt, ahol a viszonylag új Gangnam Style szobor előtt megfelelő pózba vágtam magam a kötelező fénykép erejéig. A szobor melletti hangszóró a zenét is adta hozzá. Utána Franck elvitt egy közeli Buddhista templomhoz, ahol a szép festett épületek mellett egy óriás álló Buddha is található. Bónusz látványosság a nagy festett koreai taiko dob volt, amit mindketten értékeltünk.

Ezt követően a Starfield Coex bevásárlóközpontban vettünk fel pénzt egy ATM-ből, ami nem korlátozza 100 ezer wonra az egyszeri felvételt, aztán szintén a bevásárlóközpontban megcsodáltam az 50 ezer könyvet és magazint tartalmazó nyilvános könyvtárat, ami két emeleten várja a látogarókat, hatalmas és látványos könyvespolcaival. Sok jó képet lehet csinálni, hamár olvasni nem tudtam idő és koreai nyelvtudás hiányában. 

Rémlett, hogy a folyónak ezen az oldalán is van valami piac, ezért odanavigáltunk busszal internetes segítséggel, de csalódnunk kellett, mert elég picike helyi piac volt. Azért az egyik sarki kifőzdébe beültünk csípős ttokbokkira, ami rizstésztás nudli, meg olajban kisült csemegékre. Nekem az utóbbiak közül az algalapba tekert üvegtészta ízlett a legjobban, Francknak meg az édestök. Kettőnk ebédje került 10 ezer won-ba, így eddig ez volt a legolcsóbb (nem számítva az első napi közértes ebédem) és még jól is laktunk. Azért talán nem kell feltétlenül arra a helyre menni érte, mert tele van Szöul északi része is ilyenekkel. 

Eljött az idő megnézni a Han folyót. Ehhez egy Hangang-ba, azaz Han folyó parkba mentünk. Konkrétan abba, ami a net szerint a legnépszerűbb kempingező, sétálós, relaxálós hely, a Yeouido parkba. Meglepetésünkre még most november vége felé is kempingeztek néhányan, mert fel volt állítva pár sátor és árulták is őket kölcsönzésre. Egy párocska simán egy fólián ücsörögve nézett valamit laptopon kabátban, vagyis volt élet, úgyhogy képzelem, nyáron vagy melegebb időben milyen tömegek lehetnek. Állítólag sokan oda rendelik a rántott csirkét, vagy egyéb ételeket. A sétányon minden féle műalkotást csodálhattunk meg, köztük a koreai The Host című horror-vígjáték szörnyét, amely itt mászott ki a filmben a Han folyóból. A kedvencem egy olyan kupola volt, amibe egy vers volt vésve, és úgy lett kialakítva, hogy a vers sorokon úgy süssön át a nap, hogy amint múlik az idő, mindig egy új sor árnyéka jelenik meg a földön. Az ötlet nagyon tetszett, csak sajnos felhős volt az idő, így nem láttam a gyakorlatban. 

A folyó után Myeongdong negyedbe buszoztunk a nagy Daiso bolthoz, ahonnan Francknak kellett valami, és benéztünk még pár környéki boltba, köztük egy nagyon divatos teaboltba. Ötletes volt az egész, mert a teák divatos csomagolásban voltak, lehetett összeválogatni variációkat hármas, ötös, és nagyobb szettbe, de ami a legjobb, mindegyik elé ki volt rakva a teafűből egy kis csomag egy üvegcsében, amit meg lehetett szagolni, mint a parfümöt. A mangósnak meg a cseresznyésnek nagyon erős édes illata volt. 

Myeongdongban utcai ételárus targoncák is voltak, és vettem egy pálcikás rántott mozzarellás virslit előételnek a vacsihoz. Érdekességként megkóstoltuk a pörkölt ginko termést is, aminek kicsit gesztenyés  beütése volt szerintem. 

Vacsi a szállásunkhoz közel felfédezett koreai BBQ hely volt, ahol utolsó beeső vendégek voltunk és közölték velünk, hogy egy óránk van enni. Ebből szerintem 50 perc a sütögetés volt, és 10 perc alatt beburkoltunk mindent, miközben már szinte körbetakarítottak minket. Sertést sütöttünk, és Jeju szigetről származó szodzsuval (koreai vodka) mostuk le és pont jól laktunk. Jó ez a koreai BBQ, nincs mese. Eldöntöttük, hogy biztosan eszünk még az utunk során. 

Vacsi után, hogy lesétáljuk a szodzsut, elmentünk egy közeli Buddhista templomhoz, amit a buszról láttunk. Szépen ki volt világítva és most valami virágszobor kiállítás is volt körülötte, kivilágított virágsárkányokkal és karakterekkel. Egyik kedvencem a három nagy Buddhát rejtő épület és az előtte álló, színes lámpásokkal teleaggatott fa volt. Nagyon hangulatos volt az egész. 

Sajnos megint nem tudtam olyan jól aludni a hanokban, ez a fránya időeltolódás most jobban elhúzódik. Mire átállok, mehetek is vissza. Na de még azért van pár nap, így ne siessünk!

Korea - harmadik nap (2018.11.18)

Reggel annyira nem ébredtem, inkább felkeltem, mivel aludni ugye nem nagyon sikerült és ellátogattunk a konyhába reggeliért. Sablon önkiszolgálós reggeli volt, ami pirítósból, tojásból, vajból, lekvárból és müzliből állt, de mivel pont a konyhában volt a tulajnéni, elkészítette nekünk a tojást és pirítóst. Legalább megfigyeltük, mit hol találunk. Szuper repülős koreai tudásommal kértem tőle tejet a kávémba, és meg is értette, úgyhogy hihetetlenül elégedett voltam magammal. Más egyebet annyira nem tudok, a helyneveket különösen lehetetlen megjegyezni, mert mindegyik hasonlóan hangzik. Szóval bármit amit itt leírok, előtte ki kellett keresnem, és valószínüleg háromszor néztem vissza az oldalra, hogy hogy is írják pontosan, mert minden csak odáig marad meg, hogy milyen betűvel kezdődik. 

Mivel Francknak hétfő reggelig el kellett küldenie valami munkát, még azon dolgozott kicsit, én pedig átcuccoltam a nagyobb szobába. Ez így azért sokkal kényelmesebb már, jobban elférünk, bár a fürdő változatlanul picike. 

A tervezett program kirándulás volt korábbi szállásadómmal, Sophie-val, akivel 11-re beszéltünk meg találkozót Seodaemun metrómegállóhoz. Innen már egyből el is kezdtük a kirándulást, először a házak között, aztán a turista úton, Inwangsan hegy tetejére. A hegy ott van Szöulban, 338 méter, és rajta húzódik a régi városfal egy része, amit újjáépítettek. A túra útvonal fokozatosan emelkedett, ahogy haladtunk, és sok helyen szőttes szőnyeg borította az utat, ami gátolta a csúszkálást és kényelmes volt rajta sétálni. Franck simán elhúzott mellettünk, mivel neki meg sem kottyant ez a másfél kilométer. Szerencsére Sophie kb. az én szintemen volt, így együtt pihegtünk és csodáltuk szakaszosan a tájat. A tetőhöz közeledve volt egy köves mászósabb rész is, ahol a kezünkkel is kellett kapaszkodni, de azért nem volt nagyon nehéz, és sok idősebb kirándulót is láttunk, meg gyerekeket is. A hegycsúcson már folyt a piknikezés, egy két csoportot láttam, akik lepedőn ülve szürcsölték az instant tésztát kimcsivel. A kilátás jó volt, ráláttunk a Kékházra, és az N toronyra is, vagyis gyakorlatilag mindenre, ahol eddig voltam. 

Mivel másfél kilométeres túrára mi nem csomagoltunk ebédet, vissza kellett gyalogolnunk a városba érte. Sophie kinézett egy tésztás helyet, ahova magunktól biztos nem mentünk volna be, mert a feliratokból nem volt egyértelmű a hely, és a pincébe kellett hozzá lemenni. Cipő-levevős hely volt, fűtött padlóval, és meglepő módon angol nyelvű menüvel is rendelkeztek. Pedig majdnem lemondtunk róla, mert arra a kérdésre, hogy van-e, a felszolgáló néni csak kaccantott egyet, de aztán mégis hozott. Én tésztás levest rendeltem, Franck töltött batyusat (mandu) és hárman osztoztunk egy külön tál mandun. A töltelék sertéshúsos volt, és minden nagyon könnyedén volt fűszerezve, és talán most először semmi nem csípett. Persze ez a koreaiaknál nem mehet így, ezért Sophie kért a szakácstól valami savanyított zöldpaprika őrleményt, amit alapból nem tesznek ki, a helyieknek van, nagyon csíp és úgy kell külön kérniük, ilyen vészhelyzetek esetén, amikor alapból nem csíp az étel. Vagy ha nem eléggé. Az ebéd finom volt, jól laktunk mind. Utána elbúcsúztunk Sophie-tól és turistáskodtunk tovább. 

Ezúttal úgy döntöttünk, újra megpróbálkozunk a tegnapi kihagyott palotával, a Changdeokgunggal, és annak kertjével. Franck a konferencia keretében kapott 4 db turista kedvezményes Szöul kártyát, amiből kettőt most bevetettünk és ingyen mentünk a palotába. A kerttért külön kellett fizetni, de így is spóroltunk egy sörre valót. 

Ez a palota jobban tetszett a másiknál. Második palotának épült, ha valami történne az elsődlegessel. Itt be lehetett nézni és néha menni több épületbe is, és változatosabbnak meg zöldebbnek tűnt az egész. A nem is olyan titkos Titkos kertet másfél órás angol idegenvezetés keretében néztük meg. Tele volt szép piros őszi falevéllel, alig győztük fényképezni. Volt benne pár tó, pavilon és egy régi könyvtár, amit a 22. uralkodó épített, de a könyveket már átmozgatták a védettebb központi könyvtárba. Dombosabb volt a kert egy része, ezért mászni is kellett kicsit, de természetesen a szőttes szőnyeg itt is segített. 

A kert utáni programunk Insadong negyed volt, ahol kézműves boltokat lehet találni. Rákeresve a Google-ön, hogy mit célszerű megnézni a környéken, eljutottunk a Shin Old tea house névű teaházba, ami nagyon hangulatos volt. Volt egy kis belső udvara, ahol virágok, kalitkás madarak és apró dekorációk voltak. Itt kellett levenni a cipőnket belépés előtt. A benti dekoráció is elég eklektikus volt, csecsbecsék, szobrocskák, antik szekrénykék díszítették a csupasz fagerendás szobákat. Hanok épület volt, és persze fűtött volt a padló itt is. Ülve azért kellemes, csak alváskor zavaró. Ssanghwa teát választottam, ami kesernyés barna tea volt gyógynövényekből. Az internet szerint energizál és jó meghülésre. Nekem kissé túl gyógyszeres keserű volt, úgyhogy nem lesz a kedvencem. Rendeltünk mellé rizs sütit és kaptunk egy édes puffasztott rizses rágcsát is. Ezek jók voltak. Minden esetre a hangulat miatt már amúgy is megérte betérni oda. 

Szöul kártyánk ingyenes belépést biztosított a környéken található Alive múzeumba, úgyhogy oda is elnéztünk. Itt minden féle furcsa vagy vicces díszlet között lehetett fotózkodni, igazából erről szólt az egész múzeum, úgyhogy fényképezés nélkül nem ajánlom, meg úgy sem, ha fizetni kell érte. De így ingyen jól elszórakoztunk egy kicsit, aztán tovább mentünk a Ssamjigil piacra. Ez egy 4 szintes épület volt, tele kézműves design boltokkal, a legtetején pedig egy WC témájú kávézóval. Utóbbi azt jelentette, hogy mindent WC csésze formájú edényben tálalnak, ételt és italt is. A fénykép alapján a bolognai spaggetti különösen guszta volt így tálalva... Inkább nem próbáltuk. 

Azért vacsizni szerettünk volna valamit, de keresés közben kiderült, hogy Szöulban szinte minden étterem bezár 9 körül és csak a kocsmák vannak nyitva sokáig. Szerencsére a szálláshoz közel még nyitva találtunk egy éttermet, ahol utolsó vendégként gyorsan benyomtunk egy egy Bibimbap-ot, sörrel. Utána legalább közel volt a szállás, és most jó mélyen aludtam a túrámak hála.