Először is: Boldog Szülinapot gacca!! :) (remélem, a napján olvasod!)
Másodszor pedig, ha már itt járok, ideje lezárni a Japán utat:
December 18. kedd. Minden cuccom befért a bőröndbe. Teljesen jól kiszámoltam mindent. Még a készpénzemet is, mert pontosan annyi maradt, amennyi a legutóbbi utam után is, 1000 JPY. Még az aprót is sikerült elköltenem a reptéri vonatra. Nem tudom, erről írtam-e már régebben, Tokióban olyan a jegyrendszer, hogy ha a bejáratnál nem fizetted meg az utazni tervezett távolsághoz szükséges pénzt, mert vagy kevesebbért vettél jegyet, vagy nem volt annyi a feltöltőkártyán, akkor a kilépésnél nem enged ki a kapu és vagy a pénztároshoz mehetsz különbözetet fizetni, vagy még a kiléptető kapu előtt van egy külön különbözetfizetésre szolgáló automata. Na miután lenulláztam az utazókártyám, ebbe dobáltam be a maradék aprómat, így nem akadtam fenn semmilyen kapun és akadálymentesen eljutottam a reptérre, szépen időben. Annak ellenére, hogy a járatom nem volt kiírva a kivetítőre, engedtek becsekkolni az oroszpultnál, azaz mégiscsak indult a járat, nem tudtak átverni. :) Búcsúzóul vettem még a Starbucksban egy matcha frapucchinot, és megállapítottam, hogy ha előbb tudtam volna, hogy sokkal finomabb a meleg változatánál, akkor csak ilyet iszom végig. Bejöhetne hozzánk is.
A gépen azt a taktikámat követtem az időeltolódás mellékhatásainak megelőzésére, hogy mivel este szállt le a gép, semmit nem aludtam végig, hogy jó fáradt legyek és otthon egy rendes alvás után simán visszaálljak a régi kerékvágásba. Az ébrenlét érdekében a gépen végig filmet néztem, összesen 5 fért bele. Egyik sem volt kiemelkedő alkotás, és már másnap alig emlékeztem mindegyik címére, nem hogy most. Azt leszámítva, hogy a mellettem ülő srácnak erős lábszaga volt, más említésre méltó nem történt (sőt, ez sem annyira az, de már leírtam, úgyhogy mindegy :D).
Most sokkal több időm volt az átszállásnál Moszkvában. Eléggé untam magam. Szerencsére az ingyen wifin keresztül tudtam bloglemaradásokat pótolni (lásd előző két bejegyzés), bár senkinek nem kívánok két blogbejegyzést iTouchon vagy hasonló maroknyi társain bepötyögni. Persze annak ellenére, hogy egy csomót vártam a beszállásra, majdnem sikerült mégis lekésnem a csatlakozást egy félbusznyi hozzám hasonló lúzer társammal együtt. Kb. 10 percenként mentem ránézni a beszállókapura, hogy ki van-e már írva Budapest, beszállunk-e már, de sokáig semmi nem volt, aztán talán Teherán volt egy darabig. Utána még Budapestet is láttam a kapun megjelenni, de akkor még nem volt beszállítás. Közben végig mondták be hangosbemondón a járatokat meg írogatták a kivetítőn hogy beszállás, de Budapestről egy kukkot sem hallottam és a képernyőn is végig nagy üresség volt a városnév mellett. Aztán amikor megint ránéztem a kapura, nem volt sehol senki! Jön ki rajta egy légitársaságos és jár körbe hogy Budapest Budapest. Így sikerült összeszednie minket. Akkor fogtam fel, hogy én lehettem a bamba, amikor a gépre lépve az utasok 80%-a fogadott. Hopsz! :) Mellettem egy olyan sorstárs ült, akivel egy napon (aztán másnap) utaztunk Lisztferihegyről. Na ezt kár volt megemlíteni neki, mert onnantól végig beszélt, ráadásul MLM-ről, amibe csakazért sem tudott beszervezni. Utastársamnak hála minden szempontból lefáradva érkeztem Budapestre, de szerencsére apa kijött elém kocsival, úgyhogy hamar hazaértem.
Aztán másnap már várt a munka és a karácsonyi bevásárlás, ideje volt hazajönni.
2013. január 23., szerda
2012. december 18., kedd
Amikor főleg csak eszem
December 17. hétfő. Az utazásom előtti utólsó teljes nap. Elég borús időre ébredtem, igaza volt Tomominak. Kissé elaludtam, így már nem volt idő Juliannel találkozni délelőtt. Ezt telefonon tisztáztuk, és megbeszéltük, hogy majd Budapesten találkozunk.
Utolsó napom első állomása Asakusa volt és a közelében lévő Kappabashi utca, ami konyhai és éttermi áruval van tele. Megcsodáltam ismét a tányérokat és műanyag ételeket és vettem egy tejkiöntőt latte arthoz. Asakusában vettem néhány ajándékot és beültem egy késői reggelire egy étterembe, ahol ki volt táblázva az omuraisu, azaz a pirított rizs omlettel és paradicsomszósszal. Hát nekem még mindig a maid cafés a nyerő! :P
Utána felmetróztam ismét a Skytreehez, mert amikor még azt hittem, hogy ma megyek fel, oda beszéltem meg találkozót Yukával. 13 után pár perccel befutott Yuka és bementünk együtt a Skytree melletti plázába éttermet nézni. Mondtam neki, hogy mondzsát szeretnék enni és találtunk is egy erre specializálódott éttermet, ahol azonban kint kanyargott a sor. Úgy döntöttünk, hogy kivárjuk, aminek titkon örültem, mert annyira még nem voltam éhes, hogy rögtön tudjak enni. Yukának van hordozható wifije, úgyhogy tudtam blogolni is kicsit várakozás közben. A mondzsát az asztal közepén lévő sütőlapon sütik, és káposztából, egyéb szabadon választott hozzávalóból és az egészet összefogó masszából áll. A miénkben mocsi volt, halikra, minirák és sajt. Nekem nagyon ízlett. Csakúgy mint az umeshu szilvapárlat, amit mellé ittam.
Ebéd után elmentünk Harajukuba további ajándékokért és mivel ott híres a palacsinta, természetesen nem lehetett kihagyni. Hát, elég nagyot csalódtam benne. Nem értem, miért olyan népszerű.
Következő állomásunk egy family restaurant volt, valami Jonathan's Omotesandóban. Itt japán desszertett ettünk, az anmitsut. Ez már jobban ízlett, volt benne édesbab, fagyi és valami átlátszó zselatinkocka.
És hogy teljesen gasztroblogos legyen a bejegyzés, utolsóként Nishi-Wasedába mentünk, ahol miso tsukemen rament ettem. Ez is nagyon ízlett, de ekkorra már alig bírtam mozogni a sok evés után, így gurulva mentem a metróhoz. Yukától elbúcsúztam, és visszametróztam Ojimába pakolni a holnapi útra, remélve, hogy minden ajándék befér! Tudnék még maradni, de azért Karácsonykor jobb otthon.
Utolsó napom első állomása Asakusa volt és a közelében lévő Kappabashi utca, ami konyhai és éttermi áruval van tele. Megcsodáltam ismét a tányérokat és műanyag ételeket és vettem egy tejkiöntőt latte arthoz. Asakusában vettem néhány ajándékot és beültem egy késői reggelire egy étterembe, ahol ki volt táblázva az omuraisu, azaz a pirított rizs omlettel és paradicsomszósszal. Hát nekem még mindig a maid cafés a nyerő! :P
Utána felmetróztam ismét a Skytreehez, mert amikor még azt hittem, hogy ma megyek fel, oda beszéltem meg találkozót Yukával. 13 után pár perccel befutott Yuka és bementünk együtt a Skytree melletti plázába éttermet nézni. Mondtam neki, hogy mondzsát szeretnék enni és találtunk is egy erre specializálódott éttermet, ahol azonban kint kanyargott a sor. Úgy döntöttünk, hogy kivárjuk, aminek titkon örültem, mert annyira még nem voltam éhes, hogy rögtön tudjak enni. Yukának van hordozható wifije, úgyhogy tudtam blogolni is kicsit várakozás közben. A mondzsát az asztal közepén lévő sütőlapon sütik, és káposztából, egyéb szabadon választott hozzávalóból és az egészet összefogó masszából áll. A miénkben mocsi volt, halikra, minirák és sajt. Nekem nagyon ízlett. Csakúgy mint az umeshu szilvapárlat, amit mellé ittam.
Ebéd után elmentünk Harajukuba további ajándékokért és mivel ott híres a palacsinta, természetesen nem lehetett kihagyni. Hát, elég nagyot csalódtam benne. Nem értem, miért olyan népszerű.
Következő állomásunk egy family restaurant volt, valami Jonathan's Omotesandóban. Itt japán desszertett ettünk, az anmitsut. Ez már jobban ízlett, volt benne édesbab, fagyi és valami átlátszó zselatinkocka.
És hogy teljesen gasztroblogos legyen a bejegyzés, utolsóként Nishi-Wasedába mentünk, ahol miso tsukemen rament ettem. Ez is nagyon ízlett, de ekkorra már alig bírtam mozogni a sok evés után, így gurulva mentem a metróhoz. Yukától elbúcsúztam, és visszametróztam Ojimába pakolni a holnapi útra, remélve, hogy minden ajándék befér! Tudnék még maradni, de azért Karácsonykor jobb otthon.
Amikor a világ tetején mutatom a békejelet
December 16. vasárnap. Egész jót aludtam a kapszulámban, aztán összepakoltam és 10 előtt kicsekkoltam. A recepción ezúttal egy néni volt a tegnapi bácsi helyett, és előszeretettel fitogtatta angoltudását. Még metrótérképet is adott. Azt elfelejtettem leírni, hogy a cipőt a bejáratnál le kellett venni, betenni egy kulcsos cipős szekrénybe és a szekrény kulcsát le kellett adni a recepción. Még most sem nagyon értem, hogy miért, mivel fizetni a becsekkoláskor kellett. Talán hogy biztosan tudják ki mikor jön-megy? Átvettem a cipőskulcsot, kiszabadítottam a csizmám és elsétáltam a közeli Zojoji templomig pár kép erejéig. Utána elmetróztam Ojimába Tomomiékhoz. Ojimában felhívtam Hyunt és megnyugtattam, hogy szerintem odatalálok hozzájuk, nem kell elém jönnie. Először ugyan rossz irányba indultam, de hamar rájöttem, és 11-re megérkeztem új szállásomra. Tomomiék egész sok mindenre emlékeztek legutóbbi beszélgetéseinkből, olyanok voltak, mint régi ismerősök. Ugyan hétfőre terveztem a Skytree meghódítását, de Tomomi meggyőzött, hogy próbáljam meg ma, mert holnapra esőt mondanak. Elsétáltunk együtt a toronyhoz, ahol jó sokan voltak, mert elég népszerű. A rendszer a következő volt: húzni kellett egy jegyet, amin rajta volt az idősáv, amikor megvehetem a jegyet a toronyba. Az enyém 18:00-18:30 közé esett. Ezt az idősávos cédulát egyébként 14:00 körül húztam. Utána pihentünk kicsit, élveztük a napsütést, végül indulnom kellett, mert 15:00-ra találkát beszéltem meg Yurikával, akit még new yorki Mariko húgának a szülinapi buliján ismertem meg két évvel ezelőtt, és azóta Facebook barátok maradtunk.
Sikerült Yurikával összefutnom és jobb híján beültünk egy Starbucksba beszélgetni. Szeret beszélni, így sok mindent megtudtam róla és 6-ig elvoltunk. Akkor viszont indulnom kellett a Skytree jegyért, nehogy lekéssem a sávom. Ez jó taktikának bizonyult, mert épp a sáv végére értem oda és külön sorban előreengedtek mindenki előtt, akik már a következő sávhoz álltak kanyargó sorba. Rögtön megvettem a jegyem, és irány fel a 350. emeletre! Ott lehetett feljebb is menni, csak kiegészítő jegyet kellett venni. Mivel nem gyakran járok arra, kiálltam a 10 perces sort és felmentem 450 méterre. Este volt és lenyűgöző volt a kilátás. Ha mondanék ilyeneket, azt mondanám, pazar. Az különösen tetszett, hogy 360 fokban körbe lehet menni, mindenfelé ellátni. Hát, jó nagy város ez a Tokió, így a fénytenger alapján. Volt természetesen üvegpadló is, amit nem lehetett kihagyni. A gyönyörködés után siettem vissza Tomomiékhoz, mert azt beszéltük meg, hogy 8-ig várnak a vacsorával. 8-kor már csak kb 5 percre voltam, úgyhogy gyorsan felhívtam Hyunt hogy várjanak! Vártak és így élvezhettem Tomomi finom főztjét, amiben volt egészben főtt mini tintahal is. Hyun kimcsije viszont nekem túl csípősnek bizonyúlt, azt inkább csak megkóstoltam.
Jó nap volt, örülök, hogy feljutottam a Skytreebe, nagyon szép tiszta volt a mai kilátás.
Sikerült Yurikával összefutnom és jobb híján beültünk egy Starbucksba beszélgetni. Szeret beszélni, így sok mindent megtudtam róla és 6-ig elvoltunk. Akkor viszont indulnom kellett a Skytree jegyért, nehogy lekéssem a sávom. Ez jó taktikának bizonyult, mert épp a sáv végére értem oda és külön sorban előreengedtek mindenki előtt, akik már a következő sávhoz álltak kanyargó sorba. Rögtön megvettem a jegyem, és irány fel a 350. emeletre! Ott lehetett feljebb is menni, csak kiegészítő jegyet kellett venni. Mivel nem gyakran járok arra, kiálltam a 10 perces sort és felmentem 450 méterre. Este volt és lenyűgöző volt a kilátás. Ha mondanék ilyeneket, azt mondanám, pazar. Az különösen tetszett, hogy 360 fokban körbe lehet menni, mindenfelé ellátni. Hát, jó nagy város ez a Tokió, így a fénytenger alapján. Volt természetesen üvegpadló is, amit nem lehetett kihagyni. A gyönyörködés után siettem vissza Tomomiékhoz, mert azt beszéltük meg, hogy 8-ig várnak a vacsorával. 8-kor már csak kb 5 percre voltam, úgyhogy gyorsan felhívtam Hyunt hogy várjanak! Vártak és így élvezhettem Tomomi finom főztjét, amiben volt egészben főtt mini tintahal is. Hyun kimcsije viszont nekem túl csípősnek bizonyúlt, azt inkább csak megkóstoltam.
Jó nap volt, örülök, hogy feljutottam a Skytreebe, nagyon szép tiszta volt a mai kilátás.
2012. december 17., hétfő
Amikor csupa japános dolgot csinálok
December 15. szombat. Gyorsan telnek a napok, már egy hete, hogy Tokióban vagyok. Eddig végig szép napsütéses idő volt, de hétvégére megjött az eső. Reggel összepakoltam kicsit, mivel ezen a napon terveztem a kapszula hotelbe átköltözni, aztán még a cuccom Marikóéknál hagyva elindultam az első programomra, ami az Aoyamában található Taiko Centerben volt: egy egy órás kezdő taiko óra. Időben megérkeztem és átöltözés után kiderült, hogy más most nem is lesz a kezdő csoportban, így volt egy magánórám Aoival. Ez így teljesen jó volt, mert tetszés szerinti ritmusban haladhattunk. Nyújtás után gyakoroltuk az ütést és alap ritmusokat. Egész jól ment, úgyhogy utàna Aoi megtanított egy rövid dalt, amire remélem, fogok majd otthon is emlékezni! A B A C D C részekből állt. Ezt addig játszottuk, amíg nem ment, és úgy is eljátszottuk, hogy Aoi ütötte a sime dobot. Jó óra volt, élveztem nagyon. Az is jó érzés volt, hogy összevissza dícsértek. :)
Utána vettem az itthoni taiko sulinak egy cintányért és fém dobot és visszamentem Marikóékhoz. A rossz idő miatt ki sem mozdultak, nézték a neten a politikusok vitáját a holnapi választásokkal kapcsolatban. Taichi felhívta nekem a kapszula hotelt, hogy gond-e hogy nincs foglalásom és kiderült, hogy amit kinéztem, már tele volt, nem volt hely! Taichi keresett nekem egy másikat és abban sem volt már hely, aztán végül talált egyet, ahova még befértem szerencsére, így nem kellett feladnom a kapszula hotel tervet.
5 körül becsekkoltam a hotelbe, ami a Daimon metrómegálló mellett található. Tényleg kapszula! De annyira nem pici, hogy ne férnék el benne. Van benne tv, rádió és ébresztő óra. Reggel 10-ig kell kicsekkolni majd. 3800 yent fizettem, amit előre kellett becsekkoláskor. Kapok a kapszulám mellé pizsamát (köntös és öv), fogkefét, törölközőt, fésűt és használhatom a sampont, tusfürdőt, arctonikot, hajszárítót. Külön van egy női emelet és a kapszulám a 313-as. Kulxs nem jár hozzá, mert nincs ajtaja sem, csak egy sötétítő függöny. A csomagomat leadtam a portán megőrzésre és kimentem mászkálni a városban. Elmetróztam ahhoz a szusi étteremhez, ahol Yukával voltunk legutóbb és ott jól beszusiztam. 9 tányért halmoztam magam elé a végén, tényleg jól laktam. Utána visszamentem ismét a Dome-hoz, mert legutóbb nem sikerült lefényképezni a karácsonyi kivilágítást, mert lemerült a gép. Most mindent megörökítettem, aztán ismét megcsodálhattam az Arashi koncert után kiáramló tömeget. A kapszulához menet betértem még egy Starbucksba, amit Tokióban már szinte minden sarkon találni, annyira népszerű lett, és mivel a nutty praliné latte elfogyott, ittam egy karamellásat. A gingerbreadessel most inkább nem kísérleteztem. A kapszulámban a tévén még pont elcsíptem az egyik Arashi műsor végét, lezuhanyoztam és átöltöztem a yukatámba. Nagyon japánnak éreztem magam ma. Holnap megyek Tomomiékhoz.
Utána vettem az itthoni taiko sulinak egy cintányért és fém dobot és visszamentem Marikóékhoz. A rossz idő miatt ki sem mozdultak, nézték a neten a politikusok vitáját a holnapi választásokkal kapcsolatban. Taichi felhívta nekem a kapszula hotelt, hogy gond-e hogy nincs foglalásom és kiderült, hogy amit kinéztem, már tele volt, nem volt hely! Taichi keresett nekem egy másikat és abban sem volt már hely, aztán végül talált egyet, ahova még befértem szerencsére, így nem kellett feladnom a kapszula hotel tervet.
5 körül becsekkoltam a hotelbe, ami a Daimon metrómegálló mellett található. Tényleg kapszula! De annyira nem pici, hogy ne férnék el benne. Van benne tv, rádió és ébresztő óra. Reggel 10-ig kell kicsekkolni majd. 3800 yent fizettem, amit előre kellett becsekkoláskor. Kapok a kapszulám mellé pizsamát (köntös és öv), fogkefét, törölközőt, fésűt és használhatom a sampont, tusfürdőt, arctonikot, hajszárítót. Külön van egy női emelet és a kapszulám a 313-as. Kulxs nem jár hozzá, mert nincs ajtaja sem, csak egy sötétítő függöny. A csomagomat leadtam a portán megőrzésre és kimentem mászkálni a városban. Elmetróztam ahhoz a szusi étteremhez, ahol Yukával voltunk legutóbb és ott jól beszusiztam. 9 tányért halmoztam magam elé a végén, tényleg jól laktam. Utána visszamentem ismét a Dome-hoz, mert legutóbb nem sikerült lefényképezni a karácsonyi kivilágítást, mert lemerült a gép. Most mindent megörökítettem, aztán ismét megcsodálhattam az Arashi koncert után kiáramló tömeget. A kapszulához menet betértem még egy Starbucksba, amit Tokióban már szinte minden sarkon találni, annyira népszerű lett, és mivel a nutty praliné latte elfogyott, ittam egy karamellásat. A gingerbreadessel most inkább nem kísérleteztem. A kapszulámban a tévén még pont elcsíptem az egyik Arashi műsor végét, lezuhanyoztam és átöltöztem a yukatámba. Nagyon japánnak éreztem magam ma. Holnap megyek Tomomiékhoz.
Amikor elvonatozok a jövőbe aztán takoyaki partyn veszek részt
December 14. péntek. Reggel Marikó kérte, hogy fél9-re érjek haza, mert takoyaki party lesz náluk és ekkor elkészíthetném a beígért magyar kaját is. Ezt észben tartva nekivágtam a városnak. Vittem magammal Yuka mézét és paprikáját is, hátha sikerül vele összefutnom, és mivel nehéz volt és nem akartam cipelni, elvittem a lakásáig. Persze előtte hívtam többször telefonon, de sajnos nem vette fel, így úgy döntöttem, hogy ott hagyom egy zacskóban a kilincsre akasztva, elvégre Japánban vagyunk. (Azt nem is meséltem, hogy előtte az egyik nap bementem a Shibuyánál található Starbucksba, és végignéztem, ahogy egy japán lány a válltáskájával foglalta a helyet magának, amíg lement egy emeletet a pulthoz rendelni!) Szépen megtaláltam Yuka lakását, bejutottam (csak este zárják a lenti ajtót szerencsére) és otthagytam az ajándékot Mikulás módjára.
Ma Odaibába mentem a Yurikamome vonallal. Olyan érzés volt kicsit, mintha valami futurisztikus helyen járnék, mert ez a metró végig emelt sínen fut, átmegy a Rainbow hídon és szépen látszik innen a tokiói partvonal, az Odaibában látható érdekes épületekről nem is beszélve. Elsőként megnéztem a Driver City bevásárló központ előtt álló gundam-ot világosban. Méretes. Utána elmentem Miraikanba, ami a tudomány és innováció múzeuma. Ez is jó hely, mert szintén interaktív múzeum. El lehet benne lenni és szerencsére minden le van írva angolul is, így a japánul nem tudóknak is érdekes. A robotbemutatóhoz sajnos későn érkeztem, csak kikapcsolt állapotban csodálhattam meg. Azért így is voltak érdekes dolgok, például megtudhattam, hogy wécéznek a nemzetközi űrállomáson. Utána nem is értettem, hogy vehették be az űrkaják közé a curryt... Jó a Miraikan, de akkor lenne igazán innovatív múzeum, ha lenne benne ingyen wifi!
Múzeumozás után visszamentem a gundam-hoz, mert ugyebár Karácsony környékén járunk és ilyenkor a gundam is kap ünnapi kivilágítást. Kivilágítva még jobban nézett ki. Utána elsétáltam a partig és megállapítottam, hogy a Rainbow bridge tényleg szép szivárvány színű este. Nappal unalmas fehér, semmi különös.
Marikóékhoz menet bevásároltam a paprikás csirkéhez és pontosan fél9-re vissza is értem. Utána együtt bevásároltunk a partyhoz és megjöttek a vendégek. Megismerkedtem 4 új japánnal, akik onnan ismerik egymást, hogy mind egy utazós csoport tagjai Facebook-on és közel laknak egymáshoz, így baráti társaság lettek. A srácok Hideki, Go és Pokky voltak, a lány pedig...Yuka. Legalább könnyen megjegyeztem. :)
A takoyaki fincsi volt, ittam mellé szakét. A paprikás csirkének is sikere volt. A beszélgetésből csak részleteket értettem, de azért jól szórakoztam. Csak kár, hogy hárman is cigiztek bent, utána alig győztem dugiban szellőztetni. Japánban egyébként még vannak dohányzós éttermek és bárok is.
Ma Odaibába mentem a Yurikamome vonallal. Olyan érzés volt kicsit, mintha valami futurisztikus helyen járnék, mert ez a metró végig emelt sínen fut, átmegy a Rainbow hídon és szépen látszik innen a tokiói partvonal, az Odaibában látható érdekes épületekről nem is beszélve. Elsőként megnéztem a Driver City bevásárló központ előtt álló gundam-ot világosban. Méretes. Utána elmentem Miraikanba, ami a tudomány és innováció múzeuma. Ez is jó hely, mert szintén interaktív múzeum. El lehet benne lenni és szerencsére minden le van írva angolul is, így a japánul nem tudóknak is érdekes. A robotbemutatóhoz sajnos későn érkeztem, csak kikapcsolt állapotban csodálhattam meg. Azért így is voltak érdekes dolgok, például megtudhattam, hogy wécéznek a nemzetközi űrállomáson. Utána nem is értettem, hogy vehették be az űrkaják közé a curryt... Jó a Miraikan, de akkor lenne igazán innovatív múzeum, ha lenne benne ingyen wifi!
Múzeumozás után visszamentem a gundam-hoz, mert ugyebár Karácsony környékén járunk és ilyenkor a gundam is kap ünnapi kivilágítást. Kivilágítva még jobban nézett ki. Utána elsétáltam a partig és megállapítottam, hogy a Rainbow bridge tényleg szép szivárvány színű este. Nappal unalmas fehér, semmi különös.
Marikóékhoz menet bevásároltam a paprikás csirkéhez és pontosan fél9-re vissza is értem. Utána együtt bevásároltunk a partyhoz és megjöttek a vendégek. Megismerkedtem 4 új japánnal, akik onnan ismerik egymást, hogy mind egy utazós csoport tagjai Facebook-on és közel laknak egymáshoz, így baráti társaság lettek. A srácok Hideki, Go és Pokky voltak, a lány pedig...Yuka. Legalább könnyen megjegyeztem. :)
A takoyaki fincsi volt, ittam mellé szakét. A paprikás csirkének is sikere volt. A beszélgetésből csak részleteket értettem, de azért jól szórakoztam. Csak kár, hogy hárman is cigiztek bent, utána alig győztem dugiban szellőztetni. Japánban egyébként még vannak dohányzós éttermek és bárok is.
Amikor próbálok elvegyülni a rajongók között aztán feladom és visszamegyek turistába
December 13. csütörtök. New yorki Mariko visszament New Yorkba, így kénytelen voltam találni a környéken egy másik Marikót, aki szintén a barátjával lakik. :) Na jó, nem direkt e szerint kerestem, de vicces véletlen, mert a mostani hely is egész közel van a Yoyogi parkhoz. Érdekes lakás, mert pont a metrómegálló melletti utcában van és bár Mariko és Taichi a 4. emeleten lakik, vigyázni kell, mert az emelt sínek miatt pont egy szinten vannak a metróval és belátni. Egyébként jó lakás lenne, mert van egy jó nagy terasza is, csak kár a kilátásért. Mariko mondta, hogy nyáron, amikor kiülnek a teraszra, néha megemelik poharukat az utasok felé. Kicsit zsúfolt de azért (vagy épp emiatt) hangulatos ez a lakás. Egy amerikai konyhás nappaliban alszom a bejárat mellett és szállásadóimnak tolóajtóval elválasztott külön szobája van. Még a wifit is tudom használni. Egyetlen problémám csak az, hogy Mariko a lakásban dohányzik. :( Mondhatnám, hogy emiatt olyan, mintha otthon lennék, de azért zavar a füst.
Reggel 9 körül mentek el Marikóék dolgozni és mivel kaptam kulcsot, én még ráértem elindulni. A programom első állomása ezúttal a Tokyo Dome volt, az Arashi koncert helyszíne. Jegyem ugyan nem volt, de gondoltam azért körbenézek, megnézem a rajongótársakat. Na innentől nem hívom magam elhivatott rajongónak! Kiderült, hogy kispályás vagyok a japán társaimhoz képest. Rögtön a bejáratnál kígyózó sor fogadott, az emléktárgyakért sorbanállóké. Pedig most nincsenek is jó dolgok. A vászonszatyor például ronda sárga, de azért szinte minden második szembejövőnek volt. Két sor volt és a sor végén táblával jelezték a várakozási időt. Az egyik oldalon 150 perc volt, a másik oldalon fél órával kevesebb. Oda is mentem megkérdezni a táblás srácot, hogy van-e különbség a két oldal cuccai között, de azt mondta, ugyanazt árulják. Fényképeztem pár rajongót és feliratot, és miközben ott ácsorogtam, lerohant egy felpörgött tini rajongótárs és megkérdezte, hogy csinálhat-e közös képet velem és a barátnőivel. Ezt viccesnek találtam, így simán belementem. Utána még kezet is fogott, mint valami érdekességgel. :) Tény, hogy nem láttam sok külföldi kinézetű embert (európait egyet sem).
A környéken bóklászva felfedeztem egy fizetős parkot. Bementem körbenézni és madarászni egy kicsit. Szép parkocska volt, tóval és mini vízeséssel. A dombról még a Tokyo Dome-ból kihallatszódó zenét is egészen lehetett hallani. Arashi már megkezdte a koncert előtti hangpróbát és fel is ismertem pár számot.
A park után elmetróztam az Edo-Tokyo múzeumhoz. Ez egyben a szumó istállók környéke is, és rögtön a kijáratnál szembe találtam magam egy köntösben vonuló szumóssal. Sajnos a fényképezőmet nem is volt időm előkapni, a hátát meg már nem akartam lefényképezni. A múzeumban nem voltak sokan. Elég fura kinézetű épület, kívül nem valami szép, de belül érdekes. Jó sok terepasztal és makett van benne, amiket szoktam szeretni. Korabeli riksába is bele lehet ülni és vannak egyéb interaktív dolgok, úgyhogy nem olyan száraz, örülök, hogy elmentem.
A múzeum után azért visszahúzott a szívem a Dome-hoz, így útba ejtettem hazafelé. Megvártam a végét a koncertnek, de Arashit sajnos nem sikerült megpillantanom. :( Viszont megcsodálhattam a koncert után kiáramló embertömeget, akik a kereszteződésnél összefutottak a tűz miatt leálló metróból kiáramló embertömeggel. Sajnáltam, hogy ekkorra már lemerült a fényképezőm! (sokat zoomoltam a madarakra)
A többiek előtt értem haza és gyorsan bekapcsoltam a fűtést, mert elég hideg lett éjszakára. Utána befutott Marikó és olyan 1 körül Taichi is. Taichi nem mindig dolgozik ilyen sokáig, de most év végi hajtás van. Építészmérnök és a cunami által lerombolt házak újraépítésével foglalkozó csapat egyik tagja. Mindketten aranyosak és mivel angolul nem nagyon tudnak, főleg japánul kommunikálunk.
Jóéjt! Holnap is lets having fun! :)
Reggel 9 körül mentek el Marikóék dolgozni és mivel kaptam kulcsot, én még ráértem elindulni. A programom első állomása ezúttal a Tokyo Dome volt, az Arashi koncert helyszíne. Jegyem ugyan nem volt, de gondoltam azért körbenézek, megnézem a rajongótársakat. Na innentől nem hívom magam elhivatott rajongónak! Kiderült, hogy kispályás vagyok a japán társaimhoz képest. Rögtön a bejáratnál kígyózó sor fogadott, az emléktárgyakért sorbanállóké. Pedig most nincsenek is jó dolgok. A vászonszatyor például ronda sárga, de azért szinte minden második szembejövőnek volt. Két sor volt és a sor végén táblával jelezték a várakozási időt. Az egyik oldalon 150 perc volt, a másik oldalon fél órával kevesebb. Oda is mentem megkérdezni a táblás srácot, hogy van-e különbség a két oldal cuccai között, de azt mondta, ugyanazt árulják. Fényképeztem pár rajongót és feliratot, és miközben ott ácsorogtam, lerohant egy felpörgött tini rajongótárs és megkérdezte, hogy csinálhat-e közös képet velem és a barátnőivel. Ezt viccesnek találtam, így simán belementem. Utána még kezet is fogott, mint valami érdekességgel. :) Tény, hogy nem láttam sok külföldi kinézetű embert (európait egyet sem).
A környéken bóklászva felfedeztem egy fizetős parkot. Bementem körbenézni és madarászni egy kicsit. Szép parkocska volt, tóval és mini vízeséssel. A dombról még a Tokyo Dome-ból kihallatszódó zenét is egészen lehetett hallani. Arashi már megkezdte a koncert előtti hangpróbát és fel is ismertem pár számot.
A park után elmetróztam az Edo-Tokyo múzeumhoz. Ez egyben a szumó istállók környéke is, és rögtön a kijáratnál szembe találtam magam egy köntösben vonuló szumóssal. Sajnos a fényképezőmet nem is volt időm előkapni, a hátát meg már nem akartam lefényképezni. A múzeumban nem voltak sokan. Elég fura kinézetű épület, kívül nem valami szép, de belül érdekes. Jó sok terepasztal és makett van benne, amiket szoktam szeretni. Korabeli riksába is bele lehet ülni és vannak egyéb interaktív dolgok, úgyhogy nem olyan száraz, örülök, hogy elmentem.
A múzeum után azért visszahúzott a szívem a Dome-hoz, így útba ejtettem hazafelé. Megvártam a végét a koncertnek, de Arashit sajnos nem sikerült megpillantanom. :( Viszont megcsodálhattam a koncert után kiáramló embertömeget, akik a kereszteződésnél összefutottak a tűz miatt leálló metróból kiáramló embertömeggel. Sajnáltam, hogy ekkorra már lemerült a fényképezőm! (sokat zoomoltam a madarakra)
A többiek előtt értem haza és gyorsan bekapcsoltam a fűtést, mert elég hideg lett éjszakára. Utána befutott Marikó és olyan 1 körül Taichi is. Taichi nem mindig dolgozik ilyen sokáig, de most év végi hajtás van. Építészmérnök és a cunami által lerombolt házak újraépítésével foglalkozó csapat egyik tagja. Mindketten aranyosak és mivel angolul nem nagyon tudnak, főleg japánul kommunikálunk.
Jóéjt! Holnap is lets having fun! :)
2012. december 14., péntek
Amikor kisgyereknek érzem magam (második felvonás)
December 12. szerda. Ma mentem Disneylandbe!! Reggel egyszerre indultam Risával és pont ott kellett átszállnom, ahol ő dolgozik, így együtt mentünk sokáig. Beszélgetni nem beszélgettünk sokat, mert a metrón nem illik, csak esetleg suttogva, de reggel az is nehezebb mivel még mindenki alszik és nagyobb a csönd.
A Sunjival megbeszélt találkahelyre elsőnek értem oda, és figyelhettem várakozás közben, ahogy áramlott be a nép Disneylandbe. Sorban befutottak a többiek is, és az egyik tajvani lány telefonján egyből kiszúrtam az egyik Arashi tagot, így hamar egymásra találtunk mint rajongó társak. Ő tegnap már végigállta a koncert alatt árusított emléktárgyakért a sort, és adott hasznos tanácsokat.
Disneylandben már minden karácsonyi hangulatban úszott. A bejárati csarnokban hatalmas karácsonyfa állt és mindenhonnan karácsonyi zene szólt. Sunji már kétszer is volt itt, ezért ő volt a főtanácsadónk. Javaslatára egyből szereztünk egy gyorsított belépő jegyet a Slash Mountain-ra, ami 2 és 3 óra között volt felhasználható. Addig beálltunk kisee nagyobb sorokba. Megnéztük a Haunted House attrakciót, amiben az volt a leglenyűgözőbb, hogy a teljes díszletet lecserélték karácsonyira. Utána beugrottunk a szokásos It's a small world-re, ahol végig szabad volt fényképezni, aztán jött Micimackó. Micimackó félelmetesebb volt mint a Haunted House! Az álmát, ami már a rajzfilmben is LSD gyanús volt, jól megcsinálták. Forogtunk ide-oda, fények cikáztak, szóval jól elszálltak vele. Nem is értem, a kisgyerekek hogy tudják élvezni. Még egy érv amellett, hogy a gyerekeket a szülők csak alibinek viszik és igazából maguk miatt mennek. Micimackó haluja után elmentünk gyorsjegyért a Space valami nevű attrakcióra, ami fél7-re szólt. Utána ebédre vettünk a büféskocsiból füstölt pulykacombot (most láttam ilyet ilyen környezetben először, és továbbra sem vagyok meggyőződve, hogy büfés kaja..) meg pattogatott cukoricát. Ebéd után lassan 2 óra közeledett, így Splash Mountain felé mentünk, hogy megjátszuk az első gyorsjegyünket. A bejáratnál lemorzsolódott az arashis tajvani lány, mert megtudtuk, hogy nagy valószínűséggel kicsit vizesek leszünk a végén. Bőrig ázott embereket nem láttunk a környéken, így hárman azért belevágtuk. Inkább az arcunkba csapott a víz érkezésnél, a ruhánkat, ami nehezebben szárad, elkerülte szerencsére. A vizes út után benéztünk út közben rövidebb várakozási idejű, 15-20 perces menetekre. Egyik kedvencünk a Hófehérke vasút lett, mert azt végighülyéskedtük. Hófehérke nem is szerepelt benne, csak a banya és egész horrorra csinálták a történetet. Mindenhol csontok voltak és sejtelmes zene. A happy end is lemaradt, egyszercsak vége volt és kész. Utána beálltunk egy hosszabb sorba, és a Szörny rt. szörnyecskéire vadásztunk érzékelős zseblámpákkal. Nekem ez nem ment valahogy, mert az előttem lévő pontszámláló a végén 4900-at mutatott, Sunjinak meg 11500-at. Az arashis lánynak meg állítólag 50000 pontja lett! :)
Még volt időnk egy másik lövöldözősre is, aztán fél 7 lett és mentünk a gyorsjegyes körre. Hát az nagyon szupi volt! Rendes hullámvasút, jó gyors, és az egész sötétben megy miközben csillagokat vetítenek körénk, mintha az űrben száguldoznánk. Na itt már nem csak tettettem a sikítást. :) Jó ötlet volt gyorsjegyet váltani rá. Sorbanállva kb egy óra lett volna. Amint kijöttünk, igyekeztünk jó helyet keresni az esti parádéhoz. Amit találtunk, ott én a korlátnak dőlve ácsorogtam oldalt, de a szigorú parkbácsi rámszólt, hogy üljek le, így leguggoltam amennyire csak tudtam, mert a hideg földre eszem ágában sem volt leülni. Lehet hogy a japánok immunisak a felfázásra a hideg lakásaik miatt, de én azért nem. A bácsi még próbált erősködni hogy üljek le, de aztán feladta szerencsére. Mondjuk a parádé végére eléggé kiment a vér a lábamból, de legalább nem fáztam fel. Az esti parádé szép volt, csak hiányoltam a kishableányt és a szépség és a szörnyeteget. Parádé után elmentünk csillag formájú gőzölt gombócot keresni nekem, de már sajnos bezárt. Közben betértünk egy 5 perc várakozási idejű versenyautós körre, de sineken ment a kocsi és elég lassan, így csak az volt benne jó, hogy megint hülyéskedhettünk. Sunjival megállapítottuk, hogy nem is kell kormányozni, mert a sínen fut magától a kocsi, így elengedtük és helyette Gangnam style-oztunk (elvégre Sunji koreai). :) Az utolsó esemény az esti 5 perces tüzijáték volt. Annyira nem volt nagy szám, de ha minden este van, pazarlás lenne a nagyobb. Ezek után elköszöntem a többiektől, mert ők még nekiálltak vásárolni, nekem meg sietnem kellett a következő szállásra.
Fél 11-re értem vissza Risához, villámgyorsan összepakoltam, megkerestettem vele a térképen a következő szállásadóm címét, mindent megköszöntem és elhúztam a metróhoz. A következő szállásadóm, akit Marikónak hívnak, nem adott telefonszámot, így csak reméltem, hogy beenged ilyen későn. Annyira nem aggódtam, mert egyrészt írta, hogy 9 után menjek, másrészt a profilján az volt, hogy olyan jelentkezzen hozzá, akit nem zavar, hogy a barátja gyakran éjfél után ér haza. Nekem fél éjfélre sikerült odatalálnom, és tényleg megelőztem Mariko barátját, akit megvártunk és még csak utána ettünk vacsit, úgyhogy jó későn feküdtem. Ez a lakás melegebb.
A Sunjival megbeszélt találkahelyre elsőnek értem oda, és figyelhettem várakozás közben, ahogy áramlott be a nép Disneylandbe. Sorban befutottak a többiek is, és az egyik tajvani lány telefonján egyből kiszúrtam az egyik Arashi tagot, így hamar egymásra találtunk mint rajongó társak. Ő tegnap már végigállta a koncert alatt árusított emléktárgyakért a sort, és adott hasznos tanácsokat.
Disneylandben már minden karácsonyi hangulatban úszott. A bejárati csarnokban hatalmas karácsonyfa állt és mindenhonnan karácsonyi zene szólt. Sunji már kétszer is volt itt, ezért ő volt a főtanácsadónk. Javaslatára egyből szereztünk egy gyorsított belépő jegyet a Slash Mountain-ra, ami 2 és 3 óra között volt felhasználható. Addig beálltunk kisee nagyobb sorokba. Megnéztük a Haunted House attrakciót, amiben az volt a leglenyűgözőbb, hogy a teljes díszletet lecserélték karácsonyira. Utána beugrottunk a szokásos It's a small world-re, ahol végig szabad volt fényképezni, aztán jött Micimackó. Micimackó félelmetesebb volt mint a Haunted House! Az álmát, ami már a rajzfilmben is LSD gyanús volt, jól megcsinálták. Forogtunk ide-oda, fények cikáztak, szóval jól elszálltak vele. Nem is értem, a kisgyerekek hogy tudják élvezni. Még egy érv amellett, hogy a gyerekeket a szülők csak alibinek viszik és igazából maguk miatt mennek. Micimackó haluja után elmentünk gyorsjegyért a Space valami nevű attrakcióra, ami fél7-re szólt. Utána ebédre vettünk a büféskocsiból füstölt pulykacombot (most láttam ilyet ilyen környezetben először, és továbbra sem vagyok meggyőződve, hogy büfés kaja..) meg pattogatott cukoricát. Ebéd után lassan 2 óra közeledett, így Splash Mountain felé mentünk, hogy megjátszuk az első gyorsjegyünket. A bejáratnál lemorzsolódott az arashis tajvani lány, mert megtudtuk, hogy nagy valószínűséggel kicsit vizesek leszünk a végén. Bőrig ázott embereket nem láttunk a környéken, így hárman azért belevágtuk. Inkább az arcunkba csapott a víz érkezésnél, a ruhánkat, ami nehezebben szárad, elkerülte szerencsére. A vizes út után benéztünk út közben rövidebb várakozási idejű, 15-20 perces menetekre. Egyik kedvencünk a Hófehérke vasút lett, mert azt végighülyéskedtük. Hófehérke nem is szerepelt benne, csak a banya és egész horrorra csinálták a történetet. Mindenhol csontok voltak és sejtelmes zene. A happy end is lemaradt, egyszercsak vége volt és kész. Utána beálltunk egy hosszabb sorba, és a Szörny rt. szörnyecskéire vadásztunk érzékelős zseblámpákkal. Nekem ez nem ment valahogy, mert az előttem lévő pontszámláló a végén 4900-at mutatott, Sunjinak meg 11500-at. Az arashis lánynak meg állítólag 50000 pontja lett! :)
Még volt időnk egy másik lövöldözősre is, aztán fél 7 lett és mentünk a gyorsjegyes körre. Hát az nagyon szupi volt! Rendes hullámvasút, jó gyors, és az egész sötétben megy miközben csillagokat vetítenek körénk, mintha az űrben száguldoznánk. Na itt már nem csak tettettem a sikítást. :) Jó ötlet volt gyorsjegyet váltani rá. Sorbanállva kb egy óra lett volna. Amint kijöttünk, igyekeztünk jó helyet keresni az esti parádéhoz. Amit találtunk, ott én a korlátnak dőlve ácsorogtam oldalt, de a szigorú parkbácsi rámszólt, hogy üljek le, így leguggoltam amennyire csak tudtam, mert a hideg földre eszem ágában sem volt leülni. Lehet hogy a japánok immunisak a felfázásra a hideg lakásaik miatt, de én azért nem. A bácsi még próbált erősködni hogy üljek le, de aztán feladta szerencsére. Mondjuk a parádé végére eléggé kiment a vér a lábamból, de legalább nem fáztam fel. Az esti parádé szép volt, csak hiányoltam a kishableányt és a szépség és a szörnyeteget. Parádé után elmentünk csillag formájú gőzölt gombócot keresni nekem, de már sajnos bezárt. Közben betértünk egy 5 perc várakozási idejű versenyautós körre, de sineken ment a kocsi és elég lassan, így csak az volt benne jó, hogy megint hülyéskedhettünk. Sunjival megállapítottuk, hogy nem is kell kormányozni, mert a sínen fut magától a kocsi, így elengedtük és helyette Gangnam style-oztunk (elvégre Sunji koreai). :) Az utolsó esemény az esti 5 perces tüzijáték volt. Annyira nem volt nagy szám, de ha minden este van, pazarlás lenne a nagyobb. Ezek után elköszöntem a többiektől, mert ők még nekiálltak vásárolni, nekem meg sietnem kellett a következő szállásra.
Fél 11-re értem vissza Risához, villámgyorsan összepakoltam, megkerestettem vele a térképen a következő szállásadóm címét, mindent megköszöntem és elhúztam a metróhoz. A következő szállásadóm, akit Marikónak hívnak, nem adott telefonszámot, így csak reméltem, hogy beenged ilyen későn. Annyira nem aggódtam, mert egyrészt írta, hogy 9 után menjek, másrészt a profilján az volt, hogy olyan jelentkezzen hozzá, akit nem zavar, hogy a barátja gyakran éjfél után ér haza. Nekem fél éjfélre sikerült odatalálnom, és tényleg megelőztem Mariko barátját, akit megvártunk és még csak utána ettünk vacsit, úgyhogy jó későn feküdtem. Ez a lakás melegebb.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
