Amikor próbálok elvegyülni a rajongók között aztán feladom és visszamegyek turistába

December 13. csütörtök. New yorki Mariko visszament New Yorkba, így kénytelen voltam találni a környéken egy másik Marikót, aki szintén a barátjával lakik. :) Na jó, nem direkt e szerint kerestem, de vicces véletlen, mert a mostani hely is egész közel van a Yoyogi parkhoz. Érdekes lakás, mert pont a metrómegálló melletti utcában van és bár Mariko és Taichi a 4. emeleten lakik, vigyázni kell, mert az emelt sínek miatt pont egy szinten vannak a metróval és belátni. Egyébként jó lakás lenne, mert van egy jó nagy terasza is, csak kár a kilátásért. Mariko mondta, hogy nyáron, amikor kiülnek a teraszra, néha megemelik poharukat az utasok felé. Kicsit zsúfolt de azért (vagy épp emiatt) hangulatos ez a lakás. Egy amerikai konyhás nappaliban alszom a bejárat mellett és szállásadóimnak tolóajtóval elválasztott külön szobája van. Még a wifit is tudom használni. Egyetlen problémám csak az, hogy Mariko a lakásban dohányzik. :( Mondhatnám, hogy emiatt olyan, mintha otthon lennék, de azért zavar a füst.

Reggel 9 körül mentek el Marikóék dolgozni és mivel kaptam kulcsot, én még ráértem elindulni. A programom első állomása ezúttal a Tokyo Dome volt, az Arashi koncert helyszíne. Jegyem ugyan nem volt, de gondoltam azért körbenézek, megnézem a rajongótársakat. Na innentől nem hívom magam elhivatott rajongónak! Kiderült, hogy kispályás vagyok a japán társaimhoz képest. Rögtön a bejáratnál kígyózó sor fogadott, az emléktárgyakért sorbanállóké. Pedig most nincsenek is jó dolgok. A vászonszatyor például ronda sárga, de azért szinte minden második szembejövőnek volt. Két sor volt és a sor végén táblával jelezték a várakozási időt. Az egyik oldalon 150 perc volt, a másik oldalon fél órával kevesebb. Oda is mentem megkérdezni a táblás srácot, hogy van-e különbség a két oldal cuccai között, de azt mondta, ugyanazt árulják. Fényképeztem pár rajongót és feliratot, és miközben ott ácsorogtam, lerohant egy felpörgött tini rajongótárs és megkérdezte, hogy csinálhat-e közös képet velem és a barátnőivel. Ezt viccesnek találtam, így simán belementem. Utána még kezet is fogott, mint valami érdekességgel. :) Tény, hogy nem láttam sok külföldi kinézetű embert (európait egyet sem).

A környéken bóklászva felfedeztem egy fizetős parkot. Bementem körbenézni és madarászni egy kicsit. Szép parkocska volt, tóval és mini vízeséssel. A dombról még a Tokyo Dome-ból kihallatszódó zenét is egészen lehetett hallani. Arashi már megkezdte a koncert előtti hangpróbát és fel is ismertem pár számot.

A park után elmetróztam az Edo-Tokyo múzeumhoz. Ez egyben a szumó istállók környéke is, és rögtön a kijáratnál szembe találtam magam egy köntösben vonuló szumóssal. Sajnos a fényképezőmet nem is volt időm előkapni, a hátát meg már nem akartam lefényképezni. A múzeumban nem voltak sokan. Elég fura kinézetű épület, kívül nem valami szép, de belül érdekes. Jó sok terepasztal és makett van benne, amiket szoktam szeretni. Korabeli riksába is bele lehet ülni és vannak egyéb interaktív dolgok, úgyhogy nem olyan száraz, örülök, hogy elmentem.

A múzeum után azért visszahúzott a szívem a Dome-hoz, így útba ejtettem hazafelé. Megvártam a végét a koncertnek, de Arashit sajnos nem sikerült megpillantanom. :( Viszont megcsodálhattam a koncert után kiáramló embertömeget, akik a kereszteződésnél összefutottak a tűz miatt leálló metróból kiáramló embertömeggel. Sajnáltam, hogy ekkorra már lemerült a fényképezőm! (sokat zoomoltam a madarakra)

A többiek előtt értem haza és gyorsan bekapcsoltam a fűtést, mert elég hideg lett éjszakára. Utána befutott Marikó és olyan 1 körül Taichi is. Taichi nem mindig dolgozik ilyen sokáig, de most év végi hajtás van. Építészmérnök és a cunami által lerombolt házak újraépítésével foglalkozó csapat egyik tagja. Mindketten aranyosak és mivel angolul nem nagyon tudnak, főleg japánul kommunikálunk.
Jóéjt! Holnap is lets having fun! :)