Japán 2017Q4 - Idegenvezetés és izakaya

A Nora tours szombaton ismét beüzemelte járatát, ugyanis ezen a napon Olivernek külön táncórája volt, így saját programot kellett szervezni. Magamra vállaltam a feladatot, és elvittem a csapatot Shinjukuba, a Metropolitan Government Building tetején lévő ingyenes kilátóba. Út közben az utcán leszólított minket egy tévés csapat, akik Fukushimával kapcsolatban akartak kérdezni valamit japánul, de siettünk, így leráztam őket. 

Sikeresen megtaláltuk a kilátó bejáratát és az épület 45. emeletéről megcsodáltuk a kilátást. Sajnos a Fuji rejtőzködött, mint mindig. Szerintem Tokióból eddig még sosem sikerült megpillantanom. Odafent nasinak kiosztottam a csapatnak a korábban direkt erre a napra vett csokis pálcikákat, ugyanis Pocky nap volt, 11.11. A cég egyik zseniális marketing fogása. 

Következő állomásunk a szintén Shinjukuban, Kabukicho részen található Godzilla fej felkutatása volt. A vonatról láttam, hogy kb. merre lehet, azonban alulnézetből nehéz volt észrevenni az épülettengerben. Bolyongtunk kicsit, aztán az utcai ingyen wifi megsúgta nekünk a pontos helyet.

A vonatok felé vettük az irányt, amikor E kiszúrt egy több emeletes kézimunka, hobby boltot és bement színes kontaktlencséket venni. Talált is jó sokat, de kellettem végül tolmácsnak a vásárlási folyamathoz, mert akadékoskodtak valamivel a pénztárnál. Kiderült, hogy kontaktlencse vásárlásakor ott kell, hogy legyen az, aki hordani fogja, mivel csak úgy adják ki, ha aláír egy nyilatkozatot, hogy vállal a szemeiért minden felelősséget. E ajándékba szánta őket, de végül úgy vette, mintha magának venné, és így már működött a dolog.

Hárman mentünk innen tovább, ezúttal B csatlakozott a magyar csapathoz. A többiek múzeumba mentek, szobrokat nézni Uenoba. Mivel B vegetáriánus, így a Nora tours előre kikeresett a környéken egy profilba vágó éttermet és oda tértünk be ebédelni. Paradicsomleves vagy saláta, és főétel volt a menü. Főételből ketten a gombás rizst választottuk, Zs pedig a zöld curryt. Meglepően jó volt, amellett, hogy meglepően zöld is. Főleg curry íze volt. Itt kihasználva a netet egyeztettünk Oliverrel, hogy mikor csatlakozna hozzánk. Pont akkor végzett a tánccal, ezért azt írta, hamarosan megkeres minket. 

A Meijijingu szentélyhez beszéltünk meg találkozót, amit pont akkor zártak, amikor odaértünk. B-vel még gyorsan besurrantunk és sikerült picit körbenéznünk, mielőtt ránk zárták volna a kapukat. A kijáratnál megtaláltuk egymást a többiekkel, és elvittem a csapatot végig Omotesandón, a Tokyu Plazába. 

A Plazába főleg a stabilabb wifi és a WC miatt mentünk be, na meg jól néz ki a tükrös bejárat és fent a Starbucks terasza. 

A WC-t csak én szemléltem meg a csapatból, na meg a plázában tartózkodó szinte valamennyi nő. A sor olyan hosszú volt, hogy egy biztonságiőr bácsi irányította a forgalmat! Azért türelmesen kivártam a sorom, aztán felnéztem én is a tetőteraszra. 

Következő, és egyben túránk utolsó állomásai a Shibuya átkelőhely és a Hachiko kutyaszobor voltak. Szombat este hemzsegett a tömegtől a hely, így aki először látta, az teljes üzemmód idején láthatta. Tavasszal, amikor erre jártunk nem volt olyan lenyűgöző, mert aznap és abban a napszakban alig volt ember, nem úgy mint most.

A szállásra visszatérve begyűjtöttük N-t (E külön utakon járt), majd elbuszoztunk ismét Asakusába, ahol Oliver reggeli új ismerősével találkoztunk, az amerikai A-val, aki szintén annál a tanárnál vett táncórát, mint Oliver. A kaliforniából jött, de jelenleg angolt tanít koreában, kisiskolásoknak. Terve, hogy majd Japánban csinálhassa ugyanezt. Amúgy ő is taikózik, kb. három éve kezdte, de Koreában nem tudja csinálni nagy bánatára. Furcsa, hogy Magyarországon több taiko lehetőség van, mint Koreában. 

A terv az volt, hogy beülünk valahova és valamikor csatlakozik hozzánk Yoshi is, miután lefektette a kislányát. Az első helyet, amivel próbálkoztunk Yoshi ajánlotta, azonban tele volt és várni kellett volna egy ideig, hogy bejussunk. Ránézésre semmi sem tűnt megfelelőnek Oliver számára, ezért vissza akart minket vinni ugyanabba a ramenes kajáldába, amiben pár napja voltunk. Én megmakacsoltam magam és mindenképp új helyre szerettem volna menni, mivel ugyanoda visszamenni unalmas, annyi új és ismeretlen hely vár még a felfedezésre. Az amerikai lány támogatott és próbált konstruktív alternatívákat ajánlani. Végül abban maradtunk, hogy ha a következő utcában sem lesz semmi szimpi, akkor marad a ramenes. Persze találtunk egy izakayát, ahova be is fértünk, így mindenki megnyugodott. Oliver megadta Yoshinak a koordinátákat, és addigis megkezdtük az előfalatozást. 

A rendelést tableten kellett leadni, ami azért veszélyes, mert egyszerűbb túlzásokba esni és összerendelni minden félét. Aztán Yoshi valóban odahuppant hozzánk egyszercsak, így személyesen is meg tudtuk köszönni neki a tegnapi előadást. Javasoltam neki, hogy szervezhetne valami csoportos taikós utat a jövő évi Sado szigetes Earth Celebration-re, mert érdekel, csak macerás lenne egymagam szervezni, márcsak az odajutás miatt is. Megtudtuk, hogy még ő sem volt eddig a rendezvényen, mert mindig akkor volt külföldi eseményeken, de pont jövő évre tervezte, hogy most elmegy Sado szigetre. Abban maradtunk, hogy majd az Európai Taiko Konferencián megbeszéljük a részleteket. Jó lenne, mert tetszenek ezek a taikós utak nagyon! 

Közös kép után elköszöntünk Yoshitól és A-tól és visszametróztunk jókedvűen a szállásra. Ez volt a csapat utolsó közös estéje, mivel vasárnap reggel a többiek tovább mennek Osakába.

Japán 2017Q4 - Séta és Fuerza Bruta

Pénteken kényelmesen felkeltünk, és nekiláttunk az Oliver tours-nak, ma ő volt a soros idegenvezető. Akihabarában kezdtünk, mivel E-nek és B-nek is volt onnan megbízása. E boltja sajnos zárva volt, de B sikeresen beszerzett valami videójátékos figurát. Én pedig két Arashi kitűzőt.  Akihabara után elvonatoztunk Tokyo állomásra, megcsodáltuk kívülről az épületet, aztán lesétáltunk Ginzáig. Ginzában barangoltunk, nézelődtünk. Bementünk egy bevásárló épületbe, aminek a 19-ik emeletéről egész jó volt a kilátás. Aztán elbúcsúztunk azoktól, akik vissza akartak menni a szállásra, és a többiekkel négyesben beültünk rament enni a Tokyo állomás alatti Ramen utcán. Tonkotsu rament választottam, és egész jó volt, bár sajnos a vékonytészta volt hozzá.

Ebéd után mászkáltunk kicsit a föld alatt, néztük az anime és egyéb mesekarakter boltokat, édesség boltot. Aztán tanakodtunk, hogy merre tovább. Oliver egyből Shinagawába akart menni és ott mászkálni vagy beülni, mert onnan már közel lesz az este fél8-kor kezdődő program, a Miyamoto féle Fuerza Bruta. Így itt ismét kettéváltunk és hármasban Zs-vel és E-vel elsétáltunk a Császári palotáig, ahonnan szép toronyház sziluetteket fotóztunk a naplementében és néztük az esti futókat.

A palotától úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk tovább egy darabig, aztán felszálltunk mi is a vonatra, mert egészen Shinagawáig gyalogolni hosszú lett volna azért. 

Shinagawában csúcsidő volt, és óriási embertömeg. Izgultam kicsit, hogy meg fogjuk-e találni egymást a többiekkel, ugyanis pont a központi kijáratban maradtunk, mint találkozó pont. De addig még volt háromnegyed óránk, amit egy emeleti kávézóban ütöttünk el, ahol sütit és forrócsokit rendeltünk. 

A találka sikeresen lezajlott, az európai arcok és termetek, meg színes ruháink kitűntek a tömegből. Ismét hatan indultunk útnak, a Prince Hotelhez, ahol a Fuerza Bruta előadás kezdődött hamarosan.

Valóban rajta voltunk a véndéglistán, így bejutottunk gond nélkül. A táskánkat betettük egy 500yenes megőrzőbe, és betereltek minket a vászonsátorral négy felé osztott nézőtérre. Mindegyik sátorba bejött egy feketemaszkos férfi és egy szemünkbevilágítós kísérője, nagyon titokzatosak voltak, amikor egyszercsak elkezdett villogni a fény, jött a taikó-techno és konfettis eső közepette széttörtek pár hungarocel lapot néhány kiválasztott néző, pl. Oliver fején. Viccesen indult az biztos. Utána volt falonjárás, drótkötélről hintázás, plafonon medencében úszás, persze taiko is, meg szélgép ellen futó szamurájok. Nagyon wtf volt az egész, kiszámíthatatlan és picit izgultunk, hogy vajon mi fog még következni. Ámultunk és bámultunk és nagyon jól szórakoztunk. Picit vizesek is lettünk, de azért aki eleve esőköpennyel készült az azért túlzásba esett szerintem. A show végén a szereplők és a dobosok lejöttek közénk és együtt buliztunk meg fényképezkedtünk. A fődobos az előzőnapon workshopot tartó Yamabe volt, és örült nekünk, amikor felfedezett minket a tömegben. Csináltunk is vele közös képet. Szerintem tízszer jobb volt az előadás mint a túristák körében elterjedt Robot Restaurant. Nagy köszönet Yoshinak, hogy meghívott rá minket!

Japán 2017Q4 - Utolsó workshopos nap

November 9-e csütörtök volt az utolsó dobolós napunk. Busszal érkeztünk reggel Asakusába, a Miyamoto studióba ahol odaiko és shime workshopot tartott nejünk Yamabe Taishi. Itt ismét taliztunk I-vel, aki csatlakozott hozzánk az óra erejéig. Tanárunkról megtudtuk, hogy Kondo sensei zseniként emlegeti, és hogy nagyon fiatalon megnyert valami nemzetközi taiko versenyt, ami ritkaságnak számít. Erőssége különösen a precíz shime technika. Angolul nem beszélt, így ismét hárman (de főleg én) fordítottunk. Óra közben bekukkantott Miyamoto Yoshi is, a Miyamoto dob és fesztiválkellék készítő cég feje, aki szervezte nekünk a workshopot, és akit haveri szinten ismertünk az európai taiko konferenciáról. Öltönyben volt és nagyon hivatalosan és komolyan viselkedett, mint ahogy az egy japán cégvezetőhöz illik. Kicsit fordított is nekünk, elkápráztatva dobtanárunkat az angol tudásával.

A workshop során először a shimén vettünk alap ritmust, majd a matsuri ritmust váltott kézzel. Volt egy különösen érdekes rész, amikor tanárunk azt magyarázta, hogy hogyan találjuk meg a megfelelő szöget a kézfejünk tartására, mi az, ami a legnagyobb súlyt elbírja, de nem teszi tönkre a csuklót. Odaikon is vettünk egy gyakorló ritmust, amit jó nagy kihívás volt memorizálni. A balkéz erősítésére hasznos. A workshop után természetesen közös fotó következett, majd ajándékozás (minipálinka, almacsipsz).

Ezt követően megjelent megint Yoshi és a hugával elküldött minket gyárlátogatni. A dob és mikoshi gyárrész a studió épületének hátsó részén volt. Megnéztük, hol készítik a dobtestet, hol húzzák rá a bőrt, hol lakkozzák a mikoshi állványát. Megtudtuk, hogy 25 fő dolgozik a gyárrészlegen, köztük három nő. Amikor tanoncként bekerül valaki, először végig ugyanabban a szobában csinálja ugyanazt a lépést három évig, majd továbbmehet a következő szobába. Mindennel együtt 15 év múlva végez a teljes ciklussal, akkorra hívhatja magát mesternek. 

A lakkozásról megtudtuk, hogy 27 lépcsőből áll, rétegenként kezelik a fát, amit mindig lecsiszolnak. Az utolsó rétegig 4 hónap múlva jutnak el. A mikoshi (hordozható szentély) 2000 darabját egy évig rakják össze a kész termékké, amennyiben már megvan előre a tervrajz. Természetesen az árak is tükrözik ezeket a folyamatokat, csupán a kölcsönzés egyetlen napra 100 ezer yen. Viszont megfelelő karbantartás mellett 200 évig kitart annak, aki megveszi. 

A gyárlátogatás végén az elmaradhatatlan közös fotó következett, ezúttal Yoshival a bolt előtt. Adtunk neki is ajándékot (Unikum), és mi is kaptunk tőle egy kendőt, továbbá mindannyiunkat meghívott a cége által szponzorált Fuerza Bruta előadásra. Mondta, hogy majd írjuk meg neki, hogy mikor szeretnénk menni és feltesz minket a vendéglistára. Nagyon hálásak voltunk és örültünk, hogy lett még valami érdekes programunk.

Ebédre Asakusában maradtunk futószalagos sushira, ami nagyon fincsi volt. Hét tányérkát sikerült feltornyozni magam előtt a végére, úgyhogy jól laktam. Ezt követően kettészakadt a banda, a többiek visszamentek a hotelbe, míg én I-vel shoppingoltam a környéken, mivel már reggel elhoztam a délutáni programhoz szükséges cuccaim.

I-vel benéztünk a Don Quijotéba és vettünk neki ajikat. Holnap utazik haza, így utolsó bevásárlási körútját végezte. A Donqi melletti fagyizóban benyomtam egy fekete szezámmagos fagyit, majd elbúcsúztunk a Miyamoto dobmúzeum előtt, ahova beküldtem I-t, hogy ne hagyja ki ha már pont előtte sétálunk el. Én majd vasárnap nézek be.

Délutáni programunk 5-től kezdődött, az Oedo Sukeroku Taiko egyik vezető tagjával, Mizuho Zakoval volt workshopunk. Mizuhot már ismertem korábbról, mivel volt nálunk Budapesten, és akkor én voltam a főkalauza. Vittem Gödöllőre és a Rudasba, szóval jóban voltunk. Örült is nekem, kaptam tőle ölelést. Találkoztunk Kobayashi Seidoval is, aki az Oedo Sukeroku alapító tagja, és tőle származik a felemelt döntött dob stílus. Ők készítették el először ehhez a stílushoz az álványokat. Kobayashi mester most 73 éves, de jól tartja magát.

A workshop előtt szusszantunk, teáztunk, majd a lányok létrán felmásztak a tetőtérbe átöltözni. Lefelé kicsit félelmetes volt, eléggé meredek lépcső vezetett le onnan, de valahogy lejutottam. A workshopot Mizuho tartotta, és mivel jól beszél angolul, nem kellett fordítani. Nehéz stílus ez az Oedo Sukeroku, még a 16 éve doboló Oliver is megszenvedett vele. Jó és vidám hangulatú óra volt, és a végén persze megint fotó, aztán szuvenírosztás. A mesternek és a csapatnak hoztunk egy Tokajit és konyakos meggyet, és Mizuho külön kapott konyakosmeggyes és akácmézet. Nagy meglepetésemre kapta szülinapi ajándékot Mizuhotól! Nagyon aranyos volt tőle, és még azt is eltalálta, hogy szeretem a pandákat (bár ki nem), ugyanis egy pandás kendővel lepett meg. Japánban a kendő ajándékozás nagyon divatos, már van eddig három ajándékként, ha jól számolom.

Az esti terv az volt, hogy Mizuhoval elmegyünk a szomszédos izakayába koccintani és vacsizni, úgyhogy megvártuk, hogy végezzen egy utánunk következő workshoppal. Addig előadás videókat néztünk a csapattól.

Az izakaya hangulatos volt és finom volt minden amit próbáltunk. Rendeltem például tonhal pofát finom szószban, meg húsnyársakat és Mizuho ajánlására megkóstoltam a jégkásás szakét is. Azt úgy szolgálták fel, hogy a szakét fagyos pohárba öntötték, és akkor lett jégkása állagú. Aztán ideje volt ágybadőlni, így elbúcsúztunk Mizuhotól és visszavonatoztunk Nipporiba. 

Mindegyik workshopot nagyon élveztem az út során. Mindegyik más volt, így nem tudnék kedvencet választani. Örülök, hogy ennyi tehetséges tanártól vehettem leckét. Köszönet Olivernek és Yoshinak, hogy összehozott velük!

Japán 2017Q4 - Barangolás Yanakában

Szerdán workshop mentes nap volt. A társaság virtuálisan befizetett a Nóra túrára, mely során körbevezettem őket Yanakában. Yanaka megőrizte a régi japán hangulatát, mivel ezt a környéket elkerülték a Második Világháború idején a bombák. A régies hangulat, valamint a környéken található nagy temető és templomok miatt ez a rész sokkal csendesebb és nyugodtabb, mint Tokió többi része. Szerintem teljesen jó, hogy ide választottuk a szállodát, mert csendes éjszakánként is.

Elsőként végigsétáltunk a Yanaka Ginza utcán, ami régies bevásárló utca. Már jártunk itt párszor, de mindig zárva voltak a boltok, mert vagy túl korán volt, vagy túl későn. A boltokban egyértelműen a macskamotívum dominált. Minden macskás volt. Állítólag a környéket szeretik a macskák, ezért sokat látni errefelé. A túra során mi négyet számoltunk. Mindegyik jó duci volt, természetesen el vannak kényeztetve és ez meglátszik rajtuk. A bevásárló utca után a templomok következtek. Különösen a Zenshoan nevűt akartam megmutatni a csapatnak, amelyik kertjében egy nagy álló arany buddha található. 

Utána kígyóztunk kicsit az utcákban, majd sikeresen megtaláltuk az egyik kereszteződésben tornyosuló cédrusfát, ami szintén hangulatos és jellegzetesen yanakai kép. Azt olvastam róla, hogy 2012-ben átépítések miatt ki akarták vágni, de a környék lakói összefogtak és megmentették. Még saját honlapja is van elvileg, de arra nem kerestem még rá.

Mivel egyik csapattagunknak sokszor kell étkeznie, mert gyorsan égeti a kalóriákat, ezért ideje volt ebédelni valamit. Találtunk az egyik sarkon egy kis japán kávézó bisztrót, a Café Satsukit és elfoglaltuk öten majdnem az összes helyet. Volt egy nagy és két kisasztal, és a nagynál olvasgató vendég rendes volt és átült a kicsihez, hogy le tudjunk ülni együtt. Currys sajtos pirítóst ebédéltem melon szódával. Utóbbinak nagyon élénk zöld bájital színe van és rágógumi íze. Igazából a színe miatt kértem. A tulajnéni a végén odajött hozzánk és kínált nekünk pörgettyűre hajtogatott origamikat, és érdeklődött, kifélék mifélék vagyunk. Bevonta a szomszéd asztalnál ülő idős férfit is, akit csak főnökúrnak szólított. Kíváncsi vagyok, minek a főnöke. Kaptam tőle névjegykártyát a Taiko Hungarys névjegyért cserébe, már csak elemezni kell rajta a kanjikat, és kiderül. Csináltunk közös fotókat is mindannyiukkal amit feltettek instagramra, aztán folytattuk tovább a barangolást. 

A Nóra túra utolsó tervezett állomása a yanakai temető volt. Megkerestük a Tokugawa klán sírjait, köztük az utolsó shogunét, kiszúrtunk egy macskát, majd megcsodáltuk a Tennoji templomban ülő bronz buddhát, ami jóval kisebb mint a kamakurai, de azért már van mérete. Volt régen a környéken egy ötemeletes pagoda is, de porig égett az ötvenes években, egy gyujtogatós kettős öngyilkosság miatt, amely során egy varrónő és nős szeretője felgyújtották magukat a pagodában.

Túrám végeztével Oliver vette át az irányítást, és Nippori állomás túloldalán végigsétáltunk a textíl negyeden. Az egyik német lány vett magának használt kimonót, így eredményes séta volt. Bolyongtunk még kicsit a környéken, mely során a sasszemű B kiszúrt nekem egy automatát Coca Cola plusszal, azaz kávés kólával. Gyorsan meg is vettem és ezzel elvittem az utolsó darabot az autómatából, Zs nagy bánatára. Maga a kóla iható volt, leginkább kóla, enyhe kávés beütéssel, amit ha megszoksz, már alig veszel észre. 

Sétánk a hotelben zárult, ahol kicsit lepihentünk, mielőtt ismét útnak eredtünk az esti kiruccanáshoz. 7 órára az Osuwa workshopon megismert szingapúri sráccal beszéltünk meg találkát, aki rendes volt és egészen Yokohamából jött el Nipporiba. Beültünk egy emeleti étkezdébe, ahol csirkés és kimcsis hotpot-ot falatoztunk és beszélgettünk.

A nap végén a hotel előtt felfedeztem egy játszóteret, ahol lefotóztam egy koalás hintát. Ez azért érdekes, mivel utána nemsokkal rájöttem, hogy pontosan ezen a napon egy éve szintén koalát fotóztam, csak élőt, Ausztráliában. Ez lesz ezek szerint a fotózz koalát napom. Igyekszem tartani!

Japán 2017Q4 - Miyamoto bolt és chappa nap

Szép napos időre ébredtünk, immár Tokióban. Szobatársam azt mondta, egyszer horkoltam picit, de amikor odasúgta a nevem, arra abbahagytam, így minden oké volt. Huhh, nem leszek kirúgva a szobából. 

Vonattal elmentünk Nippori állomásról Uenóba, ahol az állomás területén kerítettünk magunknak reggelit, majd elgyalogoltunk Asakusa felé. Ott található a Miyamoto dob bolt, gyár és dob múzeum, ami első uticélunk volt. Most csak a boltot néztük meg, ahol egyesek ütőket, DVD-ket, furulyát vettek, mások, mint én is, csak nézelődtek. Még mindenképpen visszatérünk oda, mivel a múzeum is érdekel, de zárva van hétfőn és kedden. 

A bolt után donuttal ünnepeltünk a szomszédos Mister Donutban, ahol a szezonális édestökös ízesítést választottam. Nem volt rossz. Aztán sétáltunk még egy kicsit a konyhanegyedben, majd elballagtunk a Sensoji templomig és a kapukig. Itt harcitervet alkottunk, mely szerint szétszéledünk a bevásárló utcában, majd a meghatározott helyen találkozunk, a meghatározott időben. Ezt mindenki kihasználta ajándék vásárlásokra. Valahogy sikerült tartani is mindannyiunknak a tervet, így hamarosan ismét összeállt a csapat és együtt elmentünk a padokhoz, ahol ott maradtak a pihenni vágyók a cuccokkal, a többiek meg benéztek a sarki matsuri boltba. Még lehet, hogy oda is visszatérek, mert kinéztem valamit, csak férjen be a bőröndömbe! Határozottan túl sok ruhát hoztam... De hát ki gondolta, hogy hamburgi nyár lesz és elég a rövidujjú is nappalra, novemberben?! 

Matsuri bolt után beugrottunk a Don Quijote mindenes emeletes boltba, de nem időztünk sokáig, mert már kezdtünk eléggé megéhezni. A feladat ismét egy potenciális ramenhely felkutatása volt, amit ezúttal sikeresen abszolváltunk és beültünk rament enni. Szerencsére volt nekik vega gyozájuk, így mindenki tudott mit ebédelni. 

Miután eloltottuk éhségünket, ketté szakadt a társaság. Oliver a bevásárló árkádon keresztül szeretett volna a hídig menni, így a külföldi csapat arra ment, míg a magyar küldöttség megpróbálta megtalálni a cirka 7 évvel ezelőtti kávézót, ahol cuki latteartot kaptam anno, de sajnos nem jártunk sikerrel. 

A hídnál megkonzultáltuk a térképet, és elindultunk a keddi workshopunkra: ezúttal chappát fogunk tanulni, ami a kis tenyércintányér. Ehhez Osakiban (Shinagawa után) átszálltunk egy megálló erejéig egy másik vonatra, majd onnan buszoztunk a stúdióig, ahol a workshop volt. A tokiói busz nem távolság alapon számolja a jegyet, mint a metró meg a vonat, hanem egységár van, ami 210 yen per felnőtt, vagy Suica kártyával 206 yen. Megtaláltuk a helyszínt és az oktatónkat is, Hashiguchi Takayuki senseit. 

A chappa óra nagyon szórakoztató volt. Külön öröm volt számomra, hogy nagyjából mindenki kezdő szinten volt, így együtt bénázhattunk. Persze én vittem a prímet, amikor rácsaptam az ujjamra és a körmömnél elkezdett vérezni kicsit. Az egyik német nő gyorsan adott ragtapaszt rá, és folytattam tovább. Veszélyes dolog ez a cintányér! Azért nem kell aggódni, hamar elállt és kutya bajom sem volt, csak kiemelten bénáztam kicsit. Tanultunk vagy 4 fajta ütést, meg némításokat, majd kaptunk egy kottát, amit párszor lejátszottunk. Egész jól ment, kivéve a gyors dokodoko részt, amit eléggé szétvertünk. Hoznom kellett volna az órára füldugót, mert csattogtunk azért elég rendesen. 

Hashiguchi sensei is megkapta európai ajándék csomagját, köztük egy minipálinkával meg szárított étcsokis almakarikákkal, aztán vettünk től CD-t, majd elbúcsúztunk és felszálltunk a Shinagawa állomás felé tartó buszra. Amiről, hála nekem, aki határozottan felpattant, jóval előbb szálltunk le, mint ahogy kellett volna, így várnunk kellett a következő buszra, amivel mentünk még jópár megállót az állomásig. Szerencsére megbocsájtónak tűnt a társaság, így nagy kárt nem okoztam. 

A sarki közértben vettünk vacsorát (onigirit), amit a szobában ettem meg, aztán zuhanyzás után eltettem magam másnapra, miközben altatót csilingelt fülemben a chappa utórezgése. 

Japán 2017Q4 - Osuwa 3. nap

Utolsó napunkon Okayában összepakoltuk a bőröndöket, majd átadtuk őket Yamamoto senseinek, aki eljött értük kocsival, hogy ne cipekedjünk. Mi gyalog mentük ismét a dobteremig. 

Az órán folytattuk a Hiryu darabot. Megtanultuk a darab mögötti jelentést, és hogy hogyan kell helyesen kiejteni a szakaszok közötti imát. Sensei azt mondta, hogy amikor rossz hanglejtéssel mondjuk, az olyan, mintha valaki hamisan énekelne a karaoke bárban. 

Most csak egy délelőttnyi workshop fért már bele, mivel estére Tokióba kellett érnünk. Így is volt bőven idő lejátszani többször a darabot. A shime szólam már a végén kezdett alakulni, tetszik. Az egyetlen ami nem tetszik, hogy a hosszú intró alatt végig guggoló térdelésben kell lennie a miya dobosoknak és vagy a térdem kékül be tőle, vagy csak simán guggolok, akkor meg elzsibbad a lábam és nem tudok szépen felpattanni. Nehéz dolog ez a pihenő pozíció, nekem annyira nem működik.

Óra után kaptunk senseitől névre szóló oklevelet és mellé egy Osuwa daiko pólót és egy mobil fityegő mini dobbőrt. Utána a sensei anyukája csinált jó sok közös képet, amint az okleveleinket fogjuk, meg egyéb dobolós felállásokban. 

Miután kidoboltuk meg kifotózkodtuk magunkat, sensei és anyukája átalakult söfőrré és idegenvezetővé, és elsőként elmentünk ebédelni. Currys húsos rizst rendeltem, mellé pedig válogathattunk az all-you-can-eat saláta és savanyúság bárból. Sensei anyukája állta az italokat. Desszertként az étterem előtt árult fagyit választottuk, ami sima vanília, vagy almás ízben volt. Az almás nagyon fincsi volt. 

A legfontosabb feladat, vagyis az étkezés, végeztével elvittek minket idegenvezetőink a Suwa szentélybe. Ez a taikósok mekkája, mivel az itt talált régi kotta inspirálta Oguchi Daihachit, hogy megalkossa első csoportra írt dobos szerzeményét. Az Osuwa Daiko csapat azóta is minden évben fellép a szentélyben. Oguchi mester híres Hiryu darabja, amit az elmúlt napokban vettünk szintén a szentély istenéhez, egy repülő sárkányhoz szól. A Suwa szentély után elmentünk egy másik szentélybe, ahol a senseinek volt az esküvője. Itt a sensei anyukája meghívott minket amazakéra, ami édes forralt rizsbor, nincs benne alkohol, olyan mint a forraltbor japán verziója, rizsdarabkákkal. Mivel már kezdett lehűlni a levegő, jó volt, hogy felmelegítsen kicsit minket. Állítólag magas a tápértéke is.

A sofőr és idegenvezető szolgálat végén vendéglátóink kivittek minket a vonatállomásra, Kami-suwába, ahol aztán búcsútvettünk egymástól. Persze még kaptunk a vonatra útravalót is, egy szatyor almát, kakiszilvát, mandarint és egy doboz vörösbabos nápolyit, amin Oguchi mester dobolós képe és a csapat neve volt. Nagyon kedvesek és bőkezűek voltak. El voltunk nagyon kényeztetve. 

Maga a vonatállomás is egy új élmény volt. Nem mintha nem láttunk volna még állomást, ezen viszont bent a peronon lábfürdő volt! Lábáztatós onsen. Úgyhogy cipő, zokni le, és láblógatva vártuk, hogy jöjjön a tokiói vonatunk. 

A vonattal Shinjukuba mentünk, ahol a körjárattal elnavigáltunk Nipporiba. Onnan elgyalogoltunk a Sakura Hotelbe és elfoglaltuk a szobáinkat, három kétágyasat. Ismét új szobatársam lett, a német N, aki nem tud elaludni ha valaki horkol, ezért remélem, nem fogok és elégedett lesz velem. 

Vacsira a környéken próbáltunk vega rament szerezni, de nem találtunk, ezért végül egy yakitori helyre ültünk be. Én egy válogatott pálcikás tálat kértem és véletlenül megettem Zs egyik kirendelt pálcikás falatját is, mert ő nem emlékezett rá, mit rendelt, én meg nem tudtam, hogy mi lesz az enyémben, így azt hittem az még ahhoz jött. Még szerencse, hogy adtam neki belőle kóstolót, ez enyhíti a bűntudatomat. Sajnos volt a válogatásban zuza is, amit itt rágósra csinálnak, de a többi fincsi volt.

Japán 2017Q4 - Osuwa workshop 2. nap

A második napon megettük a hotelben rendelt japán reggelinket, aztán elgyalogoltunk a dobteremig. Ezúttal csak mi heten voltunk az órán, nem voltak külsősök. A Hiryu Sandan Gaeshit folytattuk, és hozzávettük az intró részt, ami odaiko, bambuszütős, gong és shime részekből áll. Az odaiko kezd, majd szóban elmondja a csoport nevét és a darab címét a shimés, aztán jön a gong-odaiko felelgetés. Rögtön követi a shime, fue kísérettel, amit nekünk a sensei felesége biztosított. Utána ismét gong-odaiko-shime jön, majd az odaiko versenyez a bambuszütővel, végül gong és odaiko zárás után jön a shimefelvezetés a darabhoz. Ezt igazából magamnak írtam le, hogy emlékezzek rá, mert elég tömény volt a workshop. 

Ebédre egy közeli ramenezőbe, a Tecchanba mentünk, mivel előző este említettem, hogy az a kedvenc ételem. A ramenező tulajdonosa a sensei feleségének ismerőse, ezért gyakran járnak oda enni. Finom ramenjük volt, a kedvenc fajta tésztámmal. Elégedett voltam vele. Ebédszünet végén előszedtük az ajándékokat és rázúdítottuk a senseire. Nagyon örült mindennek, jó sok mindent kapott. A magyar csomag itt is Tokaji bor volt, mellé csokis almacsipsszel.

Óra után megtanulmányoztuk a dobterem feletti múzeumot, ami tele volt nemzetiségek dobjával, meg Oguchi mester képeivel és túrnéiról gyűjtött dolgaival. Jó tömény volt, sok érdekeset láttunk és a dobokat meg volt szabad érinteni is.

A nézelődés végeztével elsétáltunk egy kínai étterembe, ahol már várt minket a feleség és a kisfiú, három külföldi kíséretében. Volt egy amerikai lány és egy angol pár is velük, akikkel együtt vacsiztunk. A lányok mindketten az Osuwától tanulnak dobolni, a pár fiútagja pedig épp látogatta a lányt. Mint megtudtuk, három hónapja házasodtak össze, utána rögtön jöttek Japánba nyelvtanárnak. A lány megkapta Okayát, a fiút viszont kipakolták Hokkaidóra, valahova Asahikawa és Wakanai közé a semmi közepébe. 

Páran levezetésként visszasétáltunk a hotelbe, míg a csapat kényelmesebb fele taxizást választott. Ismét egy mozgalmas nap végére értünk. A holnapi megint utazós lesz, mivel délután indulunk tovább Tokióba.