Japán 2017Q4 - Barangolás Yanakában

Szerdán workshop mentes nap volt. A társaság virtuálisan befizetett a Nóra túrára, mely során körbevezettem őket Yanakában. Yanaka megőrizte a régi japán hangulatát, mivel ezt a környéket elkerülték a Második Világháború idején a bombák. A régies hangulat, valamint a környéken található nagy temető és templomok miatt ez a rész sokkal csendesebb és nyugodtabb, mint Tokió többi része. Szerintem teljesen jó, hogy ide választottuk a szállodát, mert csendes éjszakánként is.

Elsőként végigsétáltunk a Yanaka Ginza utcán, ami régies bevásárló utca. Már jártunk itt párszor, de mindig zárva voltak a boltok, mert vagy túl korán volt, vagy túl későn. A boltokban egyértelműen a macskamotívum dominált. Minden macskás volt. Állítólag a környéket szeretik a macskák, ezért sokat látni errefelé. A túra során mi négyet számoltunk. Mindegyik jó duci volt, természetesen el vannak kényeztetve és ez meglátszik rajtuk. A bevásárló utca után a templomok következtek. Különösen a Zenshoan nevűt akartam megmutatni a csapatnak, amelyik kertjében egy nagy álló arany buddha található. 

Utána kígyóztunk kicsit az utcákban, majd sikeresen megtaláltuk az egyik kereszteződésben tornyosuló cédrusfát, ami szintén hangulatos és jellegzetesen yanakai kép. Azt olvastam róla, hogy 2012-ben átépítések miatt ki akarták vágni, de a környék lakói összefogtak és megmentették. Még saját honlapja is van elvileg, de arra nem kerestem még rá.

Mivel egyik csapattagunknak sokszor kell étkeznie, mert gyorsan égeti a kalóriákat, ezért ideje volt ebédelni valamit. Találtunk az egyik sarkon egy kis japán kávézó bisztrót, a Café Satsukit és elfoglaltuk öten majdnem az összes helyet. Volt egy nagy és két kisasztal, és a nagynál olvasgató vendég rendes volt és átült a kicsihez, hogy le tudjunk ülni együtt. Currys sajtos pirítóst ebédéltem melon szódával. Utóbbinak nagyon élénk zöld bájital színe van és rágógumi íze. Igazából a színe miatt kértem. A tulajnéni a végén odajött hozzánk és kínált nekünk pörgettyűre hajtogatott origamikat, és érdeklődött, kifélék mifélék vagyunk. Bevonta a szomszéd asztalnál ülő idős férfit is, akit csak főnökúrnak szólított. Kíváncsi vagyok, minek a főnöke. Kaptam tőle névjegykártyát a Taiko Hungarys névjegyért cserébe, már csak elemezni kell rajta a kanjikat, és kiderül. Csináltunk közös fotókat is mindannyiukkal amit feltettek instagramra, aztán folytattuk tovább a barangolást. 

A Nóra túra utolsó tervezett állomása a yanakai temető volt. Megkerestük a Tokugawa klán sírjait, köztük az utolsó shogunét, kiszúrtunk egy macskát, majd megcsodáltuk a Tennoji templomban ülő bronz buddhát, ami jóval kisebb mint a kamakurai, de azért már van mérete. Volt régen a környéken egy ötemeletes pagoda is, de porig égett az ötvenes években, egy gyujtogatós kettős öngyilkosság miatt, amely során egy varrónő és nős szeretője felgyújtották magukat a pagodában.

Túrám végeztével Oliver vette át az irányítást, és Nippori állomás túloldalán végigsétáltunk a textíl negyeden. Az egyik német lány vett magának használt kimonót, így eredményes séta volt. Bolyongtunk még kicsit a környéken, mely során a sasszemű B kiszúrt nekem egy automatát Coca Cola plusszal, azaz kávés kólával. Gyorsan meg is vettem és ezzel elvittem az utolsó darabot az autómatából, Zs nagy bánatára. Maga a kóla iható volt, leginkább kóla, enyhe kávés beütéssel, amit ha megszoksz, már alig veszel észre. 

Sétánk a hotelben zárult, ahol kicsit lepihentünk, mielőtt ismét útnak eredtünk az esti kiruccanáshoz. 7 órára az Osuwa workshopon megismert szingapúri sráccal beszéltünk meg találkát, aki rendes volt és egészen Yokohamából jött el Nipporiba. Beültünk egy emeleti étkezdébe, ahol csirkés és kimcsis hotpot-ot falatoztunk és beszélgettünk.

A nap végén a hotel előtt felfedeztem egy játszóteret, ahol lefotóztam egy koalás hintát. Ez azért érdekes, mivel utána nemsokkal rájöttem, hogy pontosan ezen a napon egy éve szintén koalát fotóztam, csak élőt, Ausztráliában. Ez lesz ezek szerint a fotózz koalát napom. Igyekszem tartani!

Japán 2017Q4 - Miyamoto bolt és chappa nap

Szép napos időre ébredtünk, immár Tokióban. Szobatársam azt mondta, egyszer horkoltam picit, de amikor odasúgta a nevem, arra abbahagytam, így minden oké volt. Huhh, nem leszek kirúgva a szobából. 

Vonattal elmentünk Nippori állomásról Uenóba, ahol az állomás területén kerítettünk magunknak reggelit, majd elgyalogoltunk Asakusa felé. Ott található a Miyamoto dob bolt, gyár és dob múzeum, ami első uticélunk volt. Most csak a boltot néztük meg, ahol egyesek ütőket, DVD-ket, furulyát vettek, mások, mint én is, csak nézelődtek. Még mindenképpen visszatérünk oda, mivel a múzeum is érdekel, de zárva van hétfőn és kedden. 

A bolt után donuttal ünnepeltünk a szomszédos Mister Donutban, ahol a szezonális édestökös ízesítést választottam. Nem volt rossz. Aztán sétáltunk még egy kicsit a konyhanegyedben, majd elballagtunk a Sensoji templomig és a kapukig. Itt harcitervet alkottunk, mely szerint szétszéledünk a bevásárló utcában, majd a meghatározott helyen találkozunk, a meghatározott időben. Ezt mindenki kihasználta ajándék vásárlásokra. Valahogy sikerült tartani is mindannyiunknak a tervet, így hamarosan ismét összeállt a csapat és együtt elmentünk a padokhoz, ahol ott maradtak a pihenni vágyók a cuccokkal, a többiek meg benéztek a sarki matsuri boltba. Még lehet, hogy oda is visszatérek, mert kinéztem valamit, csak férjen be a bőröndömbe! Határozottan túl sok ruhát hoztam... De hát ki gondolta, hogy hamburgi nyár lesz és elég a rövidujjú is nappalra, novemberben?! 

Matsuri bolt után beugrottunk a Don Quijote mindenes emeletes boltba, de nem időztünk sokáig, mert már kezdtünk eléggé megéhezni. A feladat ismét egy potenciális ramenhely felkutatása volt, amit ezúttal sikeresen abszolváltunk és beültünk rament enni. Szerencsére volt nekik vega gyozájuk, így mindenki tudott mit ebédelni. 

Miután eloltottuk éhségünket, ketté szakadt a társaság. Oliver a bevásárló árkádon keresztül szeretett volna a hídig menni, így a külföldi csapat arra ment, míg a magyar küldöttség megpróbálta megtalálni a cirka 7 évvel ezelőtti kávézót, ahol cuki latteartot kaptam anno, de sajnos nem jártunk sikerrel. 

A hídnál megkonzultáltuk a térképet, és elindultunk a keddi workshopunkra: ezúttal chappát fogunk tanulni, ami a kis tenyércintányér. Ehhez Osakiban (Shinagawa után) átszálltunk egy megálló erejéig egy másik vonatra, majd onnan buszoztunk a stúdióig, ahol a workshop volt. A tokiói busz nem távolság alapon számolja a jegyet, mint a metró meg a vonat, hanem egységár van, ami 210 yen per felnőtt, vagy Suica kártyával 206 yen. Megtaláltuk a helyszínt és az oktatónkat is, Hashiguchi Takayuki senseit. 

A chappa óra nagyon szórakoztató volt. Külön öröm volt számomra, hogy nagyjából mindenki kezdő szinten volt, így együtt bénázhattunk. Persze én vittem a prímet, amikor rácsaptam az ujjamra és a körmömnél elkezdett vérezni kicsit. Az egyik német nő gyorsan adott ragtapaszt rá, és folytattam tovább. Veszélyes dolog ez a cintányér! Azért nem kell aggódni, hamar elállt és kutya bajom sem volt, csak kiemelten bénáztam kicsit. Tanultunk vagy 4 fajta ütést, meg némításokat, majd kaptunk egy kottát, amit párszor lejátszottunk. Egész jól ment, kivéve a gyors dokodoko részt, amit eléggé szétvertünk. Hoznom kellett volna az órára füldugót, mert csattogtunk azért elég rendesen. 

Hashiguchi sensei is megkapta európai ajándék csomagját, köztük egy minipálinkával meg szárított étcsokis almakarikákkal, aztán vettünk től CD-t, majd elbúcsúztunk és felszálltunk a Shinagawa állomás felé tartó buszra. Amiről, hála nekem, aki határozottan felpattant, jóval előbb szálltunk le, mint ahogy kellett volna, így várnunk kellett a következő buszra, amivel mentünk még jópár megállót az állomásig. Szerencsére megbocsájtónak tűnt a társaság, így nagy kárt nem okoztam. 

A sarki közértben vettünk vacsorát (onigirit), amit a szobában ettem meg, aztán zuhanyzás után eltettem magam másnapra, miközben altatót csilingelt fülemben a chappa utórezgése. 

Japán 2017Q4 - Osuwa 3. nap

Utolsó napunkon Okayában összepakoltuk a bőröndöket, majd átadtuk őket Yamamoto senseinek, aki eljött értük kocsival, hogy ne cipekedjünk. Mi gyalog mentük ismét a dobteremig. 

Az órán folytattuk a Hiryu darabot. Megtanultuk a darab mögötti jelentést, és hogy hogyan kell helyesen kiejteni a szakaszok közötti imát. Sensei azt mondta, hogy amikor rossz hanglejtéssel mondjuk, az olyan, mintha valaki hamisan énekelne a karaoke bárban. 

Most csak egy délelőttnyi workshop fért már bele, mivel estére Tokióba kellett érnünk. Így is volt bőven idő lejátszani többször a darabot. A shime szólam már a végén kezdett alakulni, tetszik. Az egyetlen ami nem tetszik, hogy a hosszú intró alatt végig guggoló térdelésben kell lennie a miya dobosoknak és vagy a térdem kékül be tőle, vagy csak simán guggolok, akkor meg elzsibbad a lábam és nem tudok szépen felpattanni. Nehéz dolog ez a pihenő pozíció, nekem annyira nem működik.

Óra után kaptunk senseitől névre szóló oklevelet és mellé egy Osuwa daiko pólót és egy mobil fityegő mini dobbőrt. Utána a sensei anyukája csinált jó sok közös képet, amint az okleveleinket fogjuk, meg egyéb dobolós felállásokban. 

Miután kidoboltuk meg kifotózkodtuk magunkat, sensei és anyukája átalakult söfőrré és idegenvezetővé, és elsőként elmentünk ebédelni. Currys húsos rizst rendeltem, mellé pedig válogathattunk az all-you-can-eat saláta és savanyúság bárból. Sensei anyukája állta az italokat. Desszertként az étterem előtt árult fagyit választottuk, ami sima vanília, vagy almás ízben volt. Az almás nagyon fincsi volt. 

A legfontosabb feladat, vagyis az étkezés, végeztével elvittek minket idegenvezetőink a Suwa szentélybe. Ez a taikósok mekkája, mivel az itt talált régi kotta inspirálta Oguchi Daihachit, hogy megalkossa első csoportra írt dobos szerzeményét. Az Osuwa Daiko csapat azóta is minden évben fellép a szentélyben. Oguchi mester híres Hiryu darabja, amit az elmúlt napokban vettünk szintén a szentély istenéhez, egy repülő sárkányhoz szól. A Suwa szentély után elmentünk egy másik szentélybe, ahol a senseinek volt az esküvője. Itt a sensei anyukája meghívott minket amazakéra, ami édes forralt rizsbor, nincs benne alkohol, olyan mint a forraltbor japán verziója, rizsdarabkákkal. Mivel már kezdett lehűlni a levegő, jó volt, hogy felmelegítsen kicsit minket. Állítólag magas a tápértéke is.

A sofőr és idegenvezető szolgálat végén vendéglátóink kivittek minket a vonatállomásra, Kami-suwába, ahol aztán búcsútvettünk egymástól. Persze még kaptunk a vonatra útravalót is, egy szatyor almát, kakiszilvát, mandarint és egy doboz vörösbabos nápolyit, amin Oguchi mester dobolós képe és a csapat neve volt. Nagyon kedvesek és bőkezűek voltak. El voltunk nagyon kényeztetve. 

Maga a vonatállomás is egy új élmény volt. Nem mintha nem láttunk volna még állomást, ezen viszont bent a peronon lábfürdő volt! Lábáztatós onsen. Úgyhogy cipő, zokni le, és láblógatva vártuk, hogy jöjjön a tokiói vonatunk. 

A vonattal Shinjukuba mentünk, ahol a körjárattal elnavigáltunk Nipporiba. Onnan elgyalogoltunk a Sakura Hotelbe és elfoglaltuk a szobáinkat, három kétágyasat. Ismét új szobatársam lett, a német N, aki nem tud elaludni ha valaki horkol, ezért remélem, nem fogok és elégedett lesz velem. 

Vacsira a környéken próbáltunk vega rament szerezni, de nem találtunk, ezért végül egy yakitori helyre ültünk be. Én egy válogatott pálcikás tálat kértem és véletlenül megettem Zs egyik kirendelt pálcikás falatját is, mert ő nem emlékezett rá, mit rendelt, én meg nem tudtam, hogy mi lesz az enyémben, így azt hittem az még ahhoz jött. Még szerencse, hogy adtam neki belőle kóstolót, ez enyhíti a bűntudatomat. Sajnos volt a válogatásban zuza is, amit itt rágósra csinálnak, de a többi fincsi volt.

Japán 2017Q4 - Osuwa workshop 2. nap

A második napon megettük a hotelben rendelt japán reggelinket, aztán elgyalogoltunk a dobteremig. Ezúttal csak mi heten voltunk az órán, nem voltak külsősök. A Hiryu Sandan Gaeshit folytattuk, és hozzávettük az intró részt, ami odaiko, bambuszütős, gong és shime részekből áll. Az odaiko kezd, majd szóban elmondja a csoport nevét és a darab címét a shimés, aztán jön a gong-odaiko felelgetés. Rögtön követi a shime, fue kísérettel, amit nekünk a sensei felesége biztosított. Utána ismét gong-odaiko-shime jön, majd az odaiko versenyez a bambuszütővel, végül gong és odaiko zárás után jön a shimefelvezetés a darabhoz. Ezt igazából magamnak írtam le, hogy emlékezzek rá, mert elég tömény volt a workshop. 

Ebédre egy közeli ramenezőbe, a Tecchanba mentünk, mivel előző este említettem, hogy az a kedvenc ételem. A ramenező tulajdonosa a sensei feleségének ismerőse, ezért gyakran járnak oda enni. Finom ramenjük volt, a kedvenc fajta tésztámmal. Elégedett voltam vele. Ebédszünet végén előszedtük az ajándékokat és rázúdítottuk a senseire. Nagyon örült mindennek, jó sok mindent kapott. A magyar csomag itt is Tokaji bor volt, mellé csokis almacsipsszel.

Óra után megtanulmányoztuk a dobterem feletti múzeumot, ami tele volt nemzetiségek dobjával, meg Oguchi mester képeivel és túrnéiról gyűjtött dolgaival. Jó tömény volt, sok érdekeset láttunk és a dobokat meg volt szabad érinteni is.

A nézelődés végeztével elsétáltunk egy kínai étterembe, ahol már várt minket a feleség és a kisfiú, három külföldi kíséretében. Volt egy amerikai lány és egy angol pár is velük, akikkel együtt vacsiztunk. A lányok mindketten az Osuwától tanulnak dobolni, a pár fiútagja pedig épp látogatta a lányt. Mint megtudtuk, három hónapja házasodtak össze, utána rögtön jöttek Japánba nyelvtanárnak. A lány megkapta Okayát, a fiút viszont kipakolták Hokkaidóra, valahova Asahikawa és Wakanai közé a semmi közepébe. 

Páran levezetésként visszasétáltunk a hotelbe, míg a csapat kényelmesebb fele taxizást választott. Ismét egy mozgalmas nap végére értünk. A holnapi megint utazós lesz, mivel délután indulunk tovább Tokióba.

Japán 2017Q4 - Okaya, Osuwa workshop 1. nap

A yudanakai hotelből elvittek minket hotelbusszal a vonatállomásig, ahonnan visszatértünk Naganó városba. Itt egy oldalküldetést kellett teljesítenünk Zs-vel, aki tegnap értesült róla, hogy a yakimochiyai hotelbuszban felejtette a dzsekijét, benne a bankkártyáival. Ehhez bonyolult kommunikációba kezdtünk tegnap este, hogy hogyan tudnák visszajuttatni hozzánk. Ők rögtön távozásunk után észlelték a dolgot, felvették a kapcsolatot Kondo-senseijjel, aki facebook-on üzent Olivernek. Azt is írta, hogy másnap reggel 10:10-kor hoznák a dzsekit a naganói állomáshoz. Viszont ezzel az volt a gond, hogy mi az állomást a 10:07-es vonattal terveztük elhagyni Oliver számításai szerint, hogy odaérjünk a következő helyre időben. Ekkor következtem én, hogy hívjam fel telefonon a szállót, hogy nem tudnak-e korábban jönni. Ez volt eddigi leghosszabb japán telefon beszélgetésem, és utána úgy éreztem, szintet léptem. Persze a végén teljesen felesleges volt, mert közben Oliver benyögte, hogy ja akinek van vonatbérlete, mint nekünk Zs-vel, azoknak jó még az eggyel későbbi 11-órás vonat is, mert az gyorsabb és csak 6 perccel az előző után fut be. Oké. Akkor elnézést kértema felesleges kavarásért a legalázatosabb nyelvtannal amire még képes vagyok, és lezártuk azzal, hogy maradhat az eredeti terv. 

Terv szerint meg is hozták a dzsekit a cuccokkal, még nyugodtan volt időnk teggelizni is az állomáson, és szépen kényelmesen helyetfoglaltunk a vonatunkon. A bérletes csapathoz I és a svéd lány is csatlakozott. Okayamában értük be a többieket, ahol várni kellett kicsit taxira. A taxis nem nagyon tudta, hogy merre van a cím, ahova menni akartunk, hevesen konzultált az utána érkező kollégákkal, de végül három kocsival (a sok csomag miatt) eljutottunk a csoportos taikó szülőatyjának, Oguchi Daihachi mesternek a dobtermébe, amit jelenleg unokája, Yamamoto Makoto visz. A csapat neve Osuwa Taiko. Még a taxi állomáson betársult hozzánk egy szingapúri srác is, aki a taxisok taiko kiáltásaiból kikövetkeztette, hogy mi is a dobterembe megyünk, ugyanarra a workshopra. 

A workshopon japánok is résztvettek, akik szomszédos városokból, vagy picit messzebbről, Tokióból érkeztek. Összesen 12-en lehettünk talán. Elkeztük megtanulni Oguchi Daihachi egyik legnépszerűbb és legjobban elterjedt darabját, a Hiryu Sandan Gaeshit. A főszólamot mi már ismertük Zs-vel szerencsére, mivel jó rohamtempóban haladtunk. Viszont koncentrálni azért kellett, mivel mi pontozott ritmusban vettük és az eredeti egyenes ritmus. 

Az óra zárásaként laza 30 percen át ugyanazt az ütemet doboltuk megállás nélkül, de nem simán állva, hanem a csapat fele ülődobon, felülésesen, másik fele odaikón. A végén már majdnem leszakadt a karom, de nem álltam meg. Ugyan nem futok, de olyasmi lehetett mint a maraton. Holtpontokon kellett átbillenni közben, amikor már azt hiszed, nem bírod tovább, de aztán mégis találsz valahol erőt. Mi szerencsére a két és fél napunk alatt csak egyszer csináltuk, de a rendszeres óralátogatók hetente megtapasztalják. 

Óra után Yamamoto-sensei kocsival elvitt minket és csomagjainkat a hotelünkbe. Most egy három futonos szobán osztoztam I-vel és a svéd E-vel. Ez egy business hotel volt, ezúttal onsen nélkül, viszont saját fürdőszobával. Még pokemonozni is tudtam a szobából, úgyhogy nekem megfelelt. 

Lecuccolás után kollektíven elsétáltunk a sarki mosodába, ahol ipari méretű mosógépekben 30 perc alatt kimostuk majd megszárítottuk a legkoszosabbnak ítélt ruháinkat. Most használtam először Japánban mosodát, úgyhogy érdekes volt, de szerencsére érthető volt a folyamat. A mosópor eleve benbe volt a gépben, így nem kellett mást, csak pénzt bedobni és várni a ciklus végét. A szárításhoz átraktuk a ruháinkat a szárítóba, amit aztán kétszer 10 percig futtattunk, hogy viszonylag száraz legyen minden.

Mosás után visszamentünk a hotelbe, aztán Yamamoto-sensei eljött értünk és gyalog elsétáltunk együtt egy étterembe, közös falatozásra. Ott volt a sensei kisfia és felesége is, a szingapúri dobos és két japán dobos a workshopról. Az egyiknek nézegetnie kellett az óráját, nehogy lekésse az utolsó vonatot. 

4ezer yent kellett bedobni a közösbe a végén, ami tartalmazta az alkoholokat is, de tény, hogy nagyon finom volt minden, és mégiscsak a sensei társadágában ettünk, így megérte. Kiemelném a bacon-be tekert spárgát és a desszertként kihozott almás sajtos pizzát. 

Vacsi után az egyik dobos nő és a feleség visszavittek minket kocsival a hotelig, ahol kidőltünk és aludtunk reggelig. 

Japán 2017Q4 - Matsumotói szabadnap és költözés

Reggeli után kifizettük a szállást és búcsút vettünk a Yakimochiyától. Elvittek minket kocsival az állomásra, ami 45 perc volt, így, hogy nem álltunk meg útközben a szupermarketnél. Vagyis jó, hogy nem gyalog kellett eljutnunk odáig a bőröndökkel! Nagano állomáson beraktuk a csomagokat szekrényekbe, hogy ne kelljen cipelni, aztán két felé szakadt a csapat. I-vel és Zs-vel Matsumotó városba mentünk, a többiek pedig Naganó belvárosában néztek körül. Mi azért Matsumotó mellett döntöttünk, mert I kiszúrta, hogy ez egy ünnepnap Japánban, a kultúra napja, és mindenféle programot hirdettek oda, míg Naganóhoz nem találtunk semmi kultúra napi kiemelt programot. 

Érvényesítettük a második napot a bérletünkből, és kb. egy óra vonatozás után megérkeztünk Matsumotóba, ahol a belvárosi részek már teljesen le voltak zárva a kocsik elől, a gyalogosok részére. Első küldetésünk az volt, hogy megtaláljuk a parádét, oldalküldetés pedig, hogy találjunk takoyakit ebédre. A várhoz vezető úton beleütköztünk az első érdekes programba, egy gimis kanji klub performanszába. Egy óriás földre terített papír poszteren állva festettek valami szöveget 4-en a papírra, amíg oldalt a társaik pompomos lányokká alakulva szurkoltak nekik. Persze az egész vidám zenére ment. 

Nagyon mókásnak találtam és igyekeztem részleteket videózni is, amikoris arra lettem figyelmes, hogy valaki vadul legyezi magát mellettem a tömegben. Igaz, hogy elég meleg volt, főleg a napon, de nem adott okot ilyen vad legyezésre, ezért odapillantottam, hogy mi lehet, erre egy minibagoly nézett vissza rám. A mellettem lévő pasi háziállatának tűnt szegényke, aki pont mellettem nézte az előadást. Üdv Japánban. 

Út közben láttunk hiphop csapatokat, énekkart, helyi svájci hegyikürtös csapatot, és persze a parádét. Utóbbihoz igénybe vettük a turista információt, mert meguntuk a vadászatot. A parádén a vár őrzőinek beöltözött résztvevők voltak minden korosztályban. Aranyos gyerekninják pirosban meg feketében, várhölgy mozgó emelvényen, a főgenerális lovon. Amikor megtaláltuk őket, épp gyülekeztek egy mellékutcában, várták a következő szakasz kezdését, mu meg azt, hogy elinduljanak. Közben az egyik szervező izgatottan odajött hozzánk, hogy szívesen készít közös fotót velünk a generálissal, így felváltva fényképezkedtünk vele. A pózoláshoz még az ál szamurálykardját is megkaptuk. 

Miután elvonult a parádé, siettünk Matsumotó várába, hogy feljussunk mielőtt el kell indulnunk visszafelé. Közben láttuk a svájcikürtös csapatot, meg egy embert sapkás macskával a vállán. A várkertben már pont végetért a kendó és naginata mérkőzés, így már csak egy magányos kendós téblábolt a környéken. A taiko csapat viszont épp fellépéshez készülődött. Reméltük, hogy megnézhetjük őket amíg sorakozunk a várhoz, de sajnos pont akkor kezdték, amikor bejutottunk, így már csak az ablakokból lestük őket. 

A várba le kellett venni a cipőnket, amit kapott zacskóba téve vittünk magunkkal a túra alatt. Sajnos idén nyáron zárták le a vár északi tornyát, mert felmérték, hogy nem elég földrengésbiztos. Átalakításig nem szabad látogatni. A vár 5 emeletes és ez az egyetlen fekete falú vár Japánban. Mivel többször leégett, az eredeti épületből nem sok maraft meg, de azért egyes részei túlélték. Persze ez kívülről nem látszik, mert az egész szépen újjá lett építve. Az emeletekre szűk kétirányú többszakaszos lépcsőkön másztunk fel, így néha nehéz volt elférni a szembeforgalom miatt. Az utolsó előtti szakasznál a tetőgerenda olyan közel volt, hogy I hátizsákja majdnem fennakadt. A belső épületszerkezeten és a kilátáson túl vitrinben kiállított harci tárgyak, fegyverek, páncélok teszik még színesebbé a túrát, meg az emeletenként kihelyezett őrbácsik, akik arra figyelnek, nehogy leesünk a lépcsőn. Sikeresen megmásztuk a várat, aztán csináltunk pár képet róla még kívülről is, a külső park felől. Itt kutyakocsiban csücsülő pudlikra bukkantuk, akiket a gazdi esztétikus várhátteres fotóra igazított be épp. Persze nem hagyhattuk ki, hogy ne fotozzuk le őket mi is. A következő fánál meg házinyulakat legeltettek pórázon, akiket lehetett simogatni. Ezen már meg sem lepődtünk. 

Ideje volt visszatérni Naganóba és csatlakozni a többiekhez. Szépen elértük a visszafele induló vonatot, de mivel nem volt előre foglalt helyünk, külön tudtunk csak leülni. Én egy japán bácsi mellé kerültem, aki morcosnak tűnt elsőre, amikor félrerakattam vele a kabátját, de a végén jóba lettünk. Mutatott képet az ikerunokáiról, a kertjéről tavasszal, ősszel meg télen, és a koi pontyairól, ugyanis mint megtudtam, koi bíró és saját halai is vannak. Én cserébe megmutattam a matsumotói generálissal készült képet, Budapestet és az Eiffel tornyot. Vagyis jól elbeszélgettünk, természetesen japánul, így ismét gyakorolhattam. 

Naganóban csatlakoztunk a többiekhez, felszedtük a csomagokat és kettős átszállással elnavigáltunk Yudanakába, ahol Oliver talált nekünk szállást. Kissé későn foglalta le, ezért kellett ennyit utazni hozzá, közelebbit nem talált, de csak egy estét töltöttünk itt. Yudanaka a japán makákók fürdővárosa. Sok az onsen, és ide járnak le fürdőzni télen a hegyekből. Még nem volt olyan hideg, ezért a napokban annyira nem merészkedtek le, ezért sem ezt a programot választottuk Matsumotó helyett. Viszont fürdőváros lévén, a hotelünkben is volt onsen, így mi azért mártóztunk egyet a kinti medencében ezen az estén is. Kezdek hozzászokni a fürdőkhöz. Még a végén rászokom és otthon is járni fogok.

Vacsorára a vonatállomással szemközti étterembe ültünk be hotpot-ot enni. Hárman osztoztunk rajta I-vel és Oliverrel. Halas hotpot volt, jól esett. Jó volt a kikapcsolódás, de készen állok a következő taikós napra. Holnap irány a japán csapatdobolást elterjesztő nagymester, Oguchi Daihachi városa és dobterme, Okaya.

Japán 2017Q4 - Kondo workshop utolsó nap

Az utolsó Kondo workshop napja is eljött. Ismét gyönyörű japán "hamburgi nyárra" ébredtünk, és a reggeli közben megcsodáltuk a hegyek közé ereszkedő felhőtengert. Aztán megkezdtük sétánkat a dobterem felé. Kondo-sensei már várt minket és indulhatott az utolsó tanóra. Állódobon és odaikón is játszottunk ma, a korábbi ritmusokat ismételve. A workshop végére valahogy én léptem elő főtolmáccsá, pedig a német szobatársam jobban tudott, csak nehezebben jutottak eszébe a szavak fordításkor. Úgyhogy japántudások is egész sokat fejlődött ezalatt a pár nap alatt.

Sok hasznosat tanultam most is, pl. ütőtartást és trükköket a ritmustartáshoz. Doboltunk hangsúlyokat kétdobon őrült tempóban, majd ugyanezt nagydobon, szintén őrült tempóban. Amikor egyesével kellett az egyik 16-odos ritmust játszani, akkor kibukott, hogy sokunk még eléggé küzd vele, így kaptunk fél órát, hogy különvonulva gyakoroljuk a ritmust. Jól elfáradt a végén a markom, de remélhetőleg volt haszna is. Azért ilyenkor nem egyfolytában dobolunk, vannak közben szünetek, amikor teázunk meg zöldteás KitKattot eszünk. Az ebédszünet végén mi is kaptunk ajándékot Kondo-senseitől és Sumikótól, Sumikó kézzel készített kendőcskéjét és sobateát, ami naganói különlegesség. Szép origami díszpapírba volt csomagolva.

A nagydobon fejeztük be a napot, és konkrétan Zs és én, mivel mi voltunk az utolsó körben, miénk volt az utolsó ütés. Vagyis igazából csak Zs lett volna egyedül, de mivel csoporttársa vagyok, ezért Kondo-sensei beállított engem is, hogy ne doboljon magában, pedig már kezdett leszakadni a karom. Persze azért élveztem, izgi volt az őrült tempó, jó kihívás na meg dobolásból sosem elég.

A végén elkészültek a csapatképek és kértem aláírást az ütőimre, majd búcsútvettünk a doboktól és szuper oktatónktól, meg feleségétől és elindultunk vissza. Aztán félúton ügyesen rájöttem, hogy otthagytam a teremben a mobilom, így hamar viszontláthattak minket. Kicsit kínos volt, hogy ilyen figyelmetlen voltam, de a lényeg, hogy meglett, és így tudok tovább blogolni. 

Utolsó vacsira a vendéglátóink bepótolták az előző napok elmaradt húsadagját, annyi húst kaptunk. Közben megfigyeltem, hogy az ott töltött napok sorszámához igazodik mindenkinél az étrend, így nem ugyanazt kapja mindenki. Az új vendégnek az asztali grillezés jár. Most teltház volt, foglalt volt az étkezőben minden asztal. 

Végül ismét egy Uno partival zárult az este, hiszen el kellett fogyasztani bepakolás előtt a maradék söröket és rágcsákat, hogy ne cipeljük magunkkal a következő helyre. 

Holnap dobolás mentes pihenőnap lesz, irány Matsumoto városa.