2014.08.05 Nagoya

Na most már melegem volt az este! Kezdem érteni, hogy miért jó a zselés párna, amit le lehet hűteni és betenni a rendes párna alá estére. Nekem egy hűtött lepedő jól jött volna (még nem láttam, bár lehet hogy van ilyen is). Sikerült viszonylag korán kelnem és 10-kor indultam útnak. Elmetróztam Nagoya pu-ig, és ott felszálltam a túristabuszra. Az első megálló a Toyota múzeum volt. 

Két részletből állt. Az első Japán iparosodását mutatta be a Toyota szövő és fonógyáron keresztül, és egy hangrányi fonó és szövőgép prezentálta Toyoda Sakichi birodalmát, és úgy az egész fonó és szővőtörténelmet. A második része a múzeumnak Sakichi fiának Toyoda Kiichironak a szárnypróbálgatásait mutatta be modelleken és falra rajzolt mangákon keresztül, az autógyártás terén, majd részletesen ismertette az első Toyota teherautó és személygépkocsi létrejöttének történetét, végül a Toyota további modelljeit mutatta be, meg úgy álltalában mindent, amit egy kocsi részeiről tudni lehet. Kocsimániások paradicsoma volt, ahol jártam. Ha az idelátogató kisfiúk nem akarnak ezek után autóiparban elhelyezkedni, akkor ők biztos inkàbb barbizni szeretnek otthon. :P A múzeumban voltak zenélő Toyota robotok is, de sajnos pont nem akkor léptek fel, ameddig ott voltam. 

A múzeum után a Nagoya várba mentem. Erről azt kell tudni, hogy ugyan a 17. században épült, azonban a második világháború alatt egy légitámadás során leégett a nagyrésze, viszont a háború után újraéplítették a fő épületet. A többi rész újáépítését 2018-ra tervezik befelyezni. A már álló részben múzeum működik, a korabeli Japánt és a vár építését mutatja be, és egy sarokban teljesen random módon rovarkiállítás volt.  Az építés alatt álló részekre úgy lehetett bemenni, hogy le kellett venni a cipőnket és akin nem volt zokni, annak adtak papucsot. A táskánkat szorosan magunk elé kellett fogni, nem érhettünk semmihez és bejárhattuk így a termeket. Érdekes volt, mert azt a megoldást választották, hogy teljesen friss anyagból építik fel az egészet, így egy frissen ácsolt épületben mászkáltunk, amiben minden tiszta volt és új, kikéve a festett ajtók, amelyek elvileg átvészelték a háborút. Ezek tetszettek nekem a legjobban, valamint a múzeumban lévő lépcső, ami valójában két lépcső volt egy lépcsőházban, egymást váltogatta a felfele és a lefele vezető lépcsősor. Így bár egy spirálban haladtak, a le és a felfelé haladó emberek nem találkoztak szembe, mert külön lépcsősoron mentek. :) Na, nem ragozom tovább, érdekes volt. 

Ebédeltem a vár területén lévő kajáldában, aztán elmetróztam Ozone megállóig, amitől nem messze volt a Tokugawa japánkert. Pechemre lekéstem a nyitvatartást negyed órával, így ide nem sikerült benéznem. Visszaballagtam a metróhoz és elmetróztam a szàllásig, de előtte még benyomtam vigasztalóként egy zöldteás-csokis jégrémszendvicset. 

Most Norimasa ért haza hamarabb, már itthon volt mire felértem. Megbeszéltük, hogy gyozát eszünk, és el is vitt egy jó gyozás helyre. Tényleg finom volt, és jól is esett. Utána hazasétáltunk és beszélgettünk minden féléről angolul meg franciául. A franciát én szorgalmaztam, mert mondta hogy tanul és azt nem szokta tudni gyakorolni, a gyakorlás pedig rám is rámfért. A lényeg, hogy megértettük egymást, bár szerintem neki jobban ment mint nekem. Aztán elbúcsúztunk alvás előtt, mert reggel már nem biztos, hogy találkozunk, délután pedig cuccolok át Marikóhoz. 

2014.08.04 Nagoya

A harmadik napom Nagoyában és az Osu Kannon szentélyen kívül még más nevezetességet nem néztem meg eddig, de a helyiek mind azt mondják, hogy sok érdekesség nincs, így talán egy napba bele tudom majd sűríteni. Azért nem ma túristáskodom, mert hétfő van, és a hétfő itt is túrista szünnap, azaz zárva van a legtöbb múzeum és a túristabusz sem jár, amire jó az egy napos bérletem. A fentiek miatt úgy döntöttem, ma relaxálok és csak úgy céltalanul bolyongok a környéken, ami mellesleg az egyik városközpont, így volt is látnivaló. 

Relaxálós napom úgy kezdődött, hogy felébredtem, és szomorúan tapasztaltam, hogy még időeltolódásban vagyok, ugyanis már fél12 volt, továbbá azt is, hogy valami rovar kényelmes sétát ejtett meg a jobbkaromon, a mutatóujjamtól a vállamig (vagy vissza), aminek 5 nagy csípés helezte a nyomát. Valószínűleg a tűzijáték alatt történt, mert akkor éreztem, hogy csíp valami. Szerencsére kielemeztem és kizártam az ágyi poloskát. Annyira nem viszket, csak csúnya, és mindig felvillantom, amikor átveszem a boltban a visszajárót. (Lehet, hogy ez az égi jel a spórolásra??)

Mire összeszedtem magam, és megterveztem a napom, ebédidő lett, így első állomásom egy (még céltudatosan kinézett) helyi specialitást kínáló étterem volt, ahol miso katsudont ettem, ami rizságyon felszolgált rántott sertés szelet miso mártással leöntve. Hát, annyira nem volt nagy szám, de a hely nagyon népszerű volt, egyfolytában cserélődtek az emberek és az újaknak még várakozni is kellett. A hús kicsit zsíros volt nekem.  A szósz édeskés worchesteres volt. Képet nem tudok beszúrni, így itt a hely honlapja a kíváncsiaknak: http://www.english.yabaton.com/

Ebéd után kb. belőttem az irányt a centrum felé és megkezdtem a bolyongást. Rögtön egy felüljáró alatti rekreációs parkban esemény volt: friss lánycsapatok első utcai fellépésének nézett ki a dolog. Fiatal rövidszoknyás lányok ugráltak és énekeltek pár járókelőnek, és egy asztalsor mögül szórólapokat kínált a menedzserük. Lehet hogy így selejtezik a lányokat, aszerint, hogy kiknél állnak meg többen az utcán. :) 

A felüljárón túl már a központ következett, vagy legalábbis annak tűnt. Egymást érték a bevásárlóközpont-irodaházak. Be is mentem néhányba, és az egyikben rábukkantam a Daiso vegyesboltra, amit Tokióban is szeretek. Elnézelődtem egy darabig, aztán betértem egy hangszerboltba, de sajnos nem volt taikó részlegük. Helyette megnéztem a harsonákat, amik ára 223e yen és 65e yen között mozgott, legalábbis a sima tenoroké. Utána találtam egy zeneboltra is, ahol meg is vettem a múlthéten megjelent Arashi DVD-t a koncertjükről, amin én is voltam. Így majd tudom mutogatni a családnak, hogy milyen is volt! Reszkessetek! :D Na meg én is megnézhetem, hogy miről maradtam le onnan az utolsó előtti sorból... :P

Sikeresen visszataláltam a vendéglátómhoz, és közben 7 óra lett, mire visszaértem, de Norimasa még dolgozott. Fél órával utánam futott be, és elvitt vacsizni egy helyi ramen étterembe, ahol finom tajvan-rament adtak. Neve ellenére ez nagojai eredetű, csak bevándorlók csinálták először (mint a berlini kebab), és attól speciális, hogy nagyon csípős. Vicces volt, mert az étlapon volt a normál verzió, a miniadag, és egy amerika verzió, ami kevésbé csípett. Úgy látszik, az amerikai vendégek nem bírták az alapváltozatot túlságosan, pedig szerintem annyira nem volt durván csípős. A koreai ismerőseim biztos kinevették volna. :) Azért megköhögtetett kicsit, amivel Norimasa meg volt elégedve, mert a korábbi vendégeinél hiányolta, hogy nem váltott ki semmilyen reakciót a csípősség. 

A holnapi napom lesz a túrista nap, legalábbis az eredeti terveim szerint. Aztán majd meglátjuk, hogy alakul, alszom-e délig vagy sem... :)

2014.08.03 Nagoya

Egész jól működött a légkondi a hostelszobában, nem volt egyáltalán melegem. Hullámokban aludtam, de a végén sikerült kipihennem magam, és talán átálltam már japán időre mára! Majd este kiderül. Reggel összecuccoltam és bedobtam a szobakulcsot a checkout dobozba, a csomagjaim a hostelben hagytam és elindultam a városba. Útközben rátaláltam a Science museumra, ahol akkora tömeg állt sorban, hogy a szomszéd ajándékboltban rákérdeztem, hogy valami esemény van-e, de amint megtudtam, ez volt a normális! A japán gyerekek vagy nagyon szeretik a tudományokat, vagy az épület oldalán lévő Dragon Ball poszternek volt ekkora vonzereje.

Miután kibámészkodtam magam a múzeum körül, indultam az Osu Kannon szentély elé, ahol már javában gyülekeztek a cosplay-es animekarakternek öltözött emberek, ugyanis ma cosplay világtalálkozó volt. Ebből a "világ" részt kb másfél tucat külföldi cosplayes képviselte, oroszok, olaszok, dánok, thaiföldiek, koreaiak, és még valami (magyar nem volt), és a többiek, azaz a felvonulók 99,9%-a japán volt, vagy velük vonult. A felvonulás tartott legalább egy órát, és abból állt, hogy a tér közepére kordonok mentén betekeredett cosplayesek lassan kitekeregtek és elvonultak a fotózó bámészkodók és fotósok előtt, meg-megállva egy egy póz erejéig. Komolyan elvonult előttem annyi cosplayes, hogy egy órán belül egyszer sem ismétlődtek az emberek! (a karakterek azért elég gyakran, bár meg nem mondom melyik animékből voltak, mert alig ismertem fel párat) Voltak jók is rosszak is, és egész sok pasi volt nőnek öltözve. Szerintem egy kicsit ez amolyan Love Parade is sokaknak. Szerk.: Mint utólag megtudtam, a Cosplay Világtalálkozót idén 12. alkalommal rendezték meg, és helyszíne mindig Nagoya. A verseny valójában másodikán volt, és ott 22 ország két fős csapata képviseltette magát, beleértve Japánt is. A csapatokat az otthoni előselejtezőkön választották ki és a nagoyai nyertes az orosz csapat lett. A vasárnapi felvonulás már csak parádé volt, nem maga a verseny, azért is volt ott annyi japán cosplayes. (http://www.mofa.go.jp/p_pd/ca_opr/page23e_000292.html)

A jelmezbál után mellém csapódott Yamada-san, egy hobbiként angolt tanuló 60-as körüli fogorvos, aki szereti leszólítani a külföldieket, hogy gyakoroljon kicsit. Mondjuk, amikor megtudta, hogy valamennyire beszélek japánul, onnantól szinte csak úgy beszélt, de legalább így én gyakoroltam kicsit. Yamada-san nagyon lelkesen a szárnyai alá vett és egy fél napig szórakoztatott. Kommentáltuk az épp aktuális műsorokat, és a szünetekben ajánlott környékbeli látványosságokat és még egy Yoshinoyába is elkísért ebédelni. Szerencsére semmi rossz hátsószándéka nem volt, csak szórakoztatni akarta a tömegben egyedül bámészkodó külföldit. Közben összefutottunk egy német sráccal, akit szintén így szólított le egy korábbi fesztiválon. :) A srác a nagoyai egyetemen dolgozik kutatóként, úgyhogy itt él, és be is számolt Yamada úrnak, hogy ellátogatott az általa javasolt helyekre. 

Az egész napot a matsuri főhelyszínén töltöttem szinte. A cosplay után volt egy rózsaszínbe öltözött kislánycsoport, akik táncoltak és énekeltek, és őket követte a helyi nagy kedvenc idol lánycsapat, az OS☆U. Ők már idősebbek voltak, és a férfirajongóik csak úgy skandálták velük a dalszöveget! Pont sikerült szerintem a legkeményebb rajongók mellé állni, így közelről láthattam pl. egy amcsi motoros kinézetű, szakállas, halálfejes gyűrűket viselő japán rajongót, aki épp lelkesen integetett a csapatnak és ugrált az idol jpop számokra. Lenyűgöző látvány volt :D A School Rumble animére emlékeztetett, amiben hasonló karakter volt oda egy kawaii kislányért. 

Volt egy gyengébb zenés produkció, ami azzal próbált kitűni, hogy a három tagból az egyik hangulatcsináló áldobos volt, aki végig bohóckodott és grimaszokat vágott, hátha így elvonja a figyelmünk a zene színvonaláról, de nem jött össze neki. 

Felléptek megint a taikósok, akiket persze megint megnéztem, és az utolsó koncertező egy kiöregedett rockbanda volt, színes űrruhákba öltözve (mármint olyan animés/Jetsons családosba, nem az Apollo13-as stílusba :D). Meglepően szórakoztatóak voltak, és még zenélni is tudtak. A közönségnek is tetszett. 

Utánuk következett a yukata (ez amolyan kimono-light) divatbemutató, amikoris egy szakértő néni kommentátor alatt a színpadon vonulgattak a yukata modellek, a könnyű nyári stílust, vagy épp a délutáni teázás baráti körben stílust bemutatva. :) A bemutatót yukata szépségverseny követte sorszámozott versenyzőkkel, de arról már sajnos el kellett jönnöm, mert lassan találkozóm volt a couchsurfinges vendéglátómmal. Felszedtem a csomagom a hostelben, csináltak rólam búcsúfotót, elköszöntem tőlük, és mentem a megbeszélt találkozó helyre. 

A vendéglátóm Norimasa, egy 27 éves céges alkalmazott, akinek álma Afrikában élni. Majdnem egy egész évet töltött kint Ruandában, ami nem vette el a kedvét, úgyhogy biztos komolyan gondolja. Rendes srác, elmentünk együtt egy gyors vacsira, aztán visszasiettünk a fesztiválra, ahol még sikerült elcsípni az össztánc végét. A tánc után tűzzsonglőrök jöttek, és a kétnapos fesztivált taikóval kísért tűzijáték zárta. A tűzijáték nem ám olyan szokásos augusztus 20-i féle volt, hiszen mégiscsak Japánban vagyunk na. Először volt egy fellövős féle, ami majdnem 20-ais volt csak nem koszorúban pukkant, hanem görögtűzként. Ezt követte a kézi tűzijáték, amikoris sorokban bevonultak a hordozók és a gyújtó emberek, és az utóbbiak sípszóra meggyújtották a tűzijátékot a hordozók kezében, ami olyan volt mint egy méretes torta-tűzijáték, vastagabb és magasabbra ért. A legutolsó már egy kisebbfajta aknavető volt, amit egy ember tartott, és olyan volt az egész, mintha tűzesőt szórna, aranyesőt. 

Ezzel a fesztiválnak vége lett, amit, amint megtudtam, a 60-ik alkalommal rendeztek meg, pont jókor. 

2014.08.02 Nagoya

Ugyan elment egy nap az utazással és időeltolódással, viszont annyira élménydús volt az első napom Japánban, hogy két nappal is felér! Sőt, még azt is ki merem jelenteni, hogy ha valamiért holnap kellene hazamennem, akkor is elégedetten térnék vissza! 

Az történt ugyanis, hogy most kivételesen rendkívül jól időzítettem, és matsuri, azaz fesztivál napján sikerült érkeznem Nagoyába. 

A Finnairrel utaztam, és meglepően rövid volt az út a korábbiakhoz képest, Helsinkiből 9 óra. Ez is fárasztó, de azért egész tűrhető. Most nem beszélgettem a mellettem ülő szomszéddal, aki amúgy egy kedvesnek tűnő 40-es japán nő volt. Megnéztem egy filmet, aztán próbáltam aludni, hogy át tudjam ébren vészelni az első napot. Az egyetlen panaszom az volt, hogy kicsit szűkösebb a hely mint a Qatar járatán.

Reggel 9 körül értünk Nagoyába. Sikeresen átjutottam a bevándorláson és a vámon, és benéztem a túrista információhoz, begyűjteni egy térképet és kuponokat. :)

A srác nem nagyon tudott mit kezdeni Magyarországgal, még az útlevelem is elkérte megnézni, hátha úgy jobban beugrik neki, hogy hol is lehet. Aztán mikor Budapestet említettem, illedelmesen úgy tett, mintha azt már tudná hol van. 

A vonatpénztárban vettem egy egy napos túrista bérletet 600 yenért, amihez be kellett mutatni az útlevelet, így elég sokat mutogattam a reptéren. Érdekes volt megfigyelni, hogy a vonatpénztárosok, annak ellenére, hogy ott volt a fejük felett a felirat hogy tourist information, látszólag alig beszéltek angolul, így japánul kellett ügyintéznem. 

Felhívtam a reptérről az itt élő barátnőmet, Marikót, hogy megérkeztem, és megbeszéltük a találkánkat a Nagoya pu.-ra, amint beérek. Feltöltöttem a Suica tömegközlekedési kártyámat, és már ugrottam is fel az első belváros felé induló vonatra. A vonaton indulás után tudtam meg a kallertől, hogy helyjegy is kötelező, de megvehettem tőle is, így nem volt gond. Azt nem tudom, így drágább volt-e, de szerintem nem. 

Az állomásra érve megint hívtam Marikót és sikerült pár perccel később megtalálnia. Ő szerencsére tudta, hogy hol a hostelem, mert én elfelejtettem utána nézni. Elnavigált a szállásra, ahol itt lehetett hagyni a csomagot checkin előtt. Le is cuccoltam, és mentünk be a belváros szívébe, Osu-be, ahol már javában folyt a fesztivál! 

Az első dolgom az volt, hogy szerezzek egy legyezőt, amit mindenki szorongatott, amiből arra következtettem, hogy ingyen osztogatják, ugyanis annyira fülledt volt a levegő, hogy legyező nélkül nehéz lett volna elviselni. A legyezőn szerepeltek a programhelyszínek programjai, így meg is tudtuk, hogy pár sarokkal arrébb épp taiko dobolás folyik! 

Követtük a dobok hangját és meg is találtuk a csapatot. Főleg fiatalok voltak, olyan tizenévesek, illetve az egészen friss 7-8 éves tagok. A kicsik nagyon cukik voltak, a nagyok meg egész ügyesek. A show után bolyongtunk a vásárló utcákon és néha érdekes dolgokba futottunk. Pl. az egyik sarkon egy gumimedencében bokáig érő vízben vadásztak pici gyerekek sikamlós angolnákra. Amit sikerült kifogniuk a sípszóig, azt haza lehetett vinni. :) Cuki látvány volt! Az egyik 3 év körüli kislánynak bónusz cukiságért Hello Kittys volt a pelus-bugyija. :) Nagyon japános hangulatú volt az egész. Az volt a vicces, hogy Marikó azt mondta, ő is most először látott ilyet! Egy másik utcàban láttunk hastáncosokat, voltak zsonglőrök, aranyhalfejű maszkos  srácok, akik valamit reklámoztak (talán a taiyaki édességet), voltak szamba dobosok, egy koreai pop-énekesnő (Key- Bomi?) jazzstílusban énekelt gangnam style-t, a taikósok felléptek még párszor (amit természetesen mindig végignéztünk), és estére össznépi bonodori tánc volt. Marikó nem szállt be a táncba, de én mentem pár kört. :)

Közben a szünetekben ettünk ebédre takoyaki poliplabdácskákat, vacsira szusit és pihenésképp doboltam egyet a kedvenc taiko no tatsujin dobolós játékomon. Ja és cosplayeseket is láttam, meg sok sok yukatába öltözött embert. És ez tényleg mind egy napon történt. 

A bonodori táncolás után búcsútvettem Marikótól és visszajöttem a hostelbe becsekkolni. A recepciós srác segítőkészen felcipelte a bőröndöm a legfelső emeletre, és utána annyira nem találta zseniálisnak azt a megjegyzésemet, hogy valójában egy éjszakára lent is hagyhattam volna a bőröndöt, mert úgysem kell belőle semmi. :P Persze fenn hagytam már ezekután. :)

A hostel teljesen normálisnak tűnik, habár olyan fapados kicsit, de hát ezért is hostel. Háromemeletes ágyak vannak a szobában, és egy 6 ágyas helyen vagyok 3 japán lánnyal. Az egyiknek le is csaptam az iphone-töltőjére, így neki köszönhetitek, hogy ezt hamar meg is tudtam írni. 

Remélem, a holnapi nap is jó lesz! Negyed ennyi is bőven elég lenne! A terv ismét a matsuri lesz, mivel kétnapos és holnapig tart. Állítólag tűzijátékkal zárul. 

Hess hess időeltolódás! Jó éjt Japánból!

Fel a fejjel! rejtvény 5.

Ha már itthon ragadtam, foglalkozzunk egy kicsit ismét Budapesttel.
Vajon merre találhatóak ezek a vízhordó lányok? :)

2014. április 26., amikor majdnem elindultam Japánba...

Kedves Blogolvasók!

Akik annak a reményében olvassák most a blogot, hogy itt nyomon tudják majd követni legújabb kalandozásaimat Japánban, azokat (magammal együtt) el kell, hogy keserítsem, ugyanis mégsem mentem ma Japánba. Ne gondolja senki, hogy áprilisi tréfa volt csak az egész, mert már tényleg meg volt február óta a jegyem, kivettem a szabadságom és a bőröndöm is félig bepakolva állt ma reggel, sőt, még a hátramaradt ajándékokat is megvásároltam a délelőtt folyamán. Azonban már egy hete éreztem, hogy valami betegség lappang bennem, amit nagyon de nagyon meg próbáltam leküzdeni, elfojtani, elkerülni, de miután a reggeli vásárlásból hazaértem, úgy éreztem, hogy ha most így kimegyek Japánba, annak nem biztos, hogy jó vége lesz. Azért nem kell súlyos betegségekre gondolni (legalábbis remélem!), és most sem vagyok olyan rosszul, csak éppen annyira, hogy úgy érezzem, ebből bármi lehet a napokban. Lehet, hogy semmi sem lesz, de úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok meg egy esetleges betegséget Japánban, főleg úgy, hogy még a nyelvet sem beszélem olyan jól, hogy orvosokkal kommunikáljak az egészségemről. Még ha Balira mentem volna heverészni a napon, akkor esetleg, de így, hogy fizikai munkát terveztem végezni vidéki farmokon, így már nem mertem bevállalni. Igen, szar érzés, és nem csak azért, mert buktam a repjegyet (persze ez is hozzájárul), hanem mert tényleg erre készültem már hónapok óta és az ottani ismerősöket is jó lett volna újra látni. Szerencsére mindenki megértő volt (a légitársaságot kivéve, de hát a szabályzat az szabályzat), a teafarmról és a kis panzióból is nagyon gyorsan visszaírtak, hogy tudomásul veszik, sajnálják nagyon, gyógyuljak meg és várnak legközelebb.

Igazából, ha belegondolok, egész szerencsés voltam eddig, hogy még sosem kerültem ilyen helyzetbe eddigi útjaim során. (Azért egy Arashi koncertre biztos kimentem volna betegen is! :P )

Ez van,  しかたがない, vagyis nincs mit tenni, kúrálom magam és tervezem a következő utat!!

dec. 16, utolsó nap és repülés

Elérkezett az utolsó napom Japánban. Sikerült ezt is mozgalmassá szerveznem, mert üzent Yuka, hogy ráér találkozni fél 2 körül. Omotesandóba a Tokyu Plazához beszéltem meg vele a találkozót, mivel ott van ingyen wifi, és rá tudtam nézni, ha írna közben valamilyen változtatást. Most nem volt annyira ijesztő nagy tömeg, mint amit korábban vasárnap délután láttam. Yuka már nem volt betegmaszkban, már nem volt olyan beteg szerencsére. Gyozát ebédeltünk, ami főtt vagy pirított húsos derelye, eredetileg Kínából. Finom volt, bár nekem kicsit gyenge volt az íze és a szósztól sem lett sokkal erősebb. A sört úgy csapolták, hogy rátették a korsót egy automata sörcsapra, ami gombnyomásra megdöntötte a poharat, feltöltötte a korsót és ha megtelt, visszadöntötte álló helyzetbe. Ebéd után Yukával búcsút vettünk egymástól, mert vissza kellett mennie az oviba ritmikát tanítani a gyerkőcöknek. Én pedig neki vágtam az ajándékvásárlásnak. A sok költözés miatt direkt utolsó napra hagytam ezt, mivel nem akartam addig cipekedni és ekkorra már átláttam, mennyi hely maradt a bőröndben. Voltam Harajukuban, visszamentem Asakusába is, aztán még a Skytree Ghibli boltjába is (itt magamat ajándékoztam meg egy bögrével). Asakusában a metró A4-es kijáratához közeli kávézóban ittam egy dizájn cappuccinot, amely cuki cicát ábrázoló latte artot jelentett. Alig volt szívem meginni, de kénytelen voltam, mivel mennem kellett tovább és még rám fért az a kis koffein löket, hiszen hátra volt a csomagolás és a reptéri kiút. De ezek előtt betértem most már tényleg utolsó vacsimra a Yoshinoya gyorsétterem láncba egy gyors rizses marhára (gyudon). Jó volt, lényegre törő és gyors. :)

Kennél összetömörítettem amit tudtam, és egész gyorsan bekerült minden a bőröndbe. Kennel már nem találkoztam, mert sokáig dolgozott, így a kulcsot a postaládában hagytam neki. Persze indulásnál már kicsit kapkodtam, ezért el is felejtettem lekapcsolni a lépcsőházi világítást, remélem, Ken nem haragudott miatta.

A reptéren még ittam egy Arashi által reklámozott Mets Colát, ami Zero volt és nem volt finom, aztán becsekkoltam. Annak ellenére, hogy Tokió mekkora nagyváros, eléggé kihalt volt a Narita reptér este 11 körül. Alig lézengett egy-két utazó és a boltok nagy része is be volt már zárva. Nem is tudtam megvenni az úti rizsgombócomat ezúttal.

A Tokió-Doha útvonal volt vagy 11 óra repülési idő, de mázlim volt, mert 3 székem is lett, így végig tudtam heverni rajtuk és tudtam aludni valamennyire. Sikeresen át is aludtam a második vacsit, amit kicsit azért sajnáltam, de utána még szerencsére adtak egy reggelit is. Koreai filmeket néztem, mert a repülőgépes filmeknél nem szoktam hallani rendesen a hangot, ezért jól jön, ha eleve nem értem a nyelvet, és tudom olvasni a feliratot. Meg a koreai filmek jók tudnak lenni.

dec. 17, Doha-Budapest

Dohába helyi idő szerint 4 körül értünk, még sötétben, aztán fél nyolckor indultunk tovább, immáron szép fényes napsütésben. A reptértől egész sokáig vitt minket a busz a gépig, és mivel a város nincs olyan messze, kicsit láttam is Dohából valamit. Persze fentről, madártávlatból még többet. Az különösen jól nézett ki, ahogy a sivatagi homok találkozik a tengerrel és összefolyik a kettő. A mostani úton a hármasülésből középen nem ült senki, megint kényelmesen elfértem. Másodszomszédom egy koreai néni volt, aki mint kiderült az egyik légikisasszonynak volt az anyukája. Ez azzal járt, hogy jó sokszor megkérdezték tőlem is, hogy kérek-e inni. Sajnos a protekció már nem terjedt ki arra, hogy én is kapjak a business osztályon osztogatott csokiból, de annyira azért nem bántam. A néni így is felajánlotta az egyik sósmogyiját, amit a lánya hozott. Ezen a járaton már nem aludtam, csak filmeztem, hogy este könnyebb legyen az alvás és átállás. Maradtam a feliratos filmeknél, és még több koreai valamint japán film került terítékre. Kaptam második reggelit, aztán landoltunk Budapesten. A gép aztán tovább ment Zágrábba és az oda tartó utasok itt le sem szállhattak. Ezt úgy oldották meg, hogy még a gépről való leszállás előtt minden leszállónak ellenőrizték a beszállókártyáját, hogy nehogy belógjon Budapestre. Engem szerencsére hazaengedtek. Apa értem jött kocsival, Anya pedig finom házi velős húslevessel és stefánia vagdalttal várt, így nem is volt időm a japán konyha hiányán keseregni.

Köszönöm Japán és tokiói ismerőseim a sok mozgalmas napot és élményt! Jó, bár kissé pörgő kikapcsolódás volt. Holnap pedig back to work. (Este 9 órakor már szabad aludni ugye? :) Jó éjt!