2014.08.04 Nagoya

A harmadik napom Nagoyában és az Osu Kannon szentélyen kívül még más nevezetességet nem néztem meg eddig, de a helyiek mind azt mondják, hogy sok érdekesség nincs, így talán egy napba bele tudom majd sűríteni. Azért nem ma túristáskodom, mert hétfő van, és a hétfő itt is túrista szünnap, azaz zárva van a legtöbb múzeum és a túristabusz sem jár, amire jó az egy napos bérletem. A fentiek miatt úgy döntöttem, ma relaxálok és csak úgy céltalanul bolyongok a környéken, ami mellesleg az egyik városközpont, így volt is látnivaló. 

Relaxálós napom úgy kezdődött, hogy felébredtem, és szomorúan tapasztaltam, hogy még időeltolódásban vagyok, ugyanis már fél12 volt, továbbá azt is, hogy valami rovar kényelmes sétát ejtett meg a jobbkaromon, a mutatóujjamtól a vállamig (vagy vissza), aminek 5 nagy csípés helezte a nyomát. Valószínűleg a tűzijáték alatt történt, mert akkor éreztem, hogy csíp valami. Szerencsére kielemeztem és kizártam az ágyi poloskát. Annyira nem viszket, csak csúnya, és mindig felvillantom, amikor átveszem a boltban a visszajárót. (Lehet, hogy ez az égi jel a spórolásra??)

Mire összeszedtem magam, és megterveztem a napom, ebédidő lett, így első állomásom egy (még céltudatosan kinézett) helyi specialitást kínáló étterem volt, ahol miso katsudont ettem, ami rizságyon felszolgált rántott sertés szelet miso mártással leöntve. Hát, annyira nem volt nagy szám, de a hely nagyon népszerű volt, egyfolytában cserélődtek az emberek és az újaknak még várakozni is kellett. A hús kicsit zsíros volt nekem.  A szósz édeskés worchesteres volt. Képet nem tudok beszúrni, így itt a hely honlapja a kíváncsiaknak: http://www.english.yabaton.com/

Ebéd után kb. belőttem az irányt a centrum felé és megkezdtem a bolyongást. Rögtön egy felüljáró alatti rekreációs parkban esemény volt: friss lánycsapatok első utcai fellépésének nézett ki a dolog. Fiatal rövidszoknyás lányok ugráltak és énekeltek pár járókelőnek, és egy asztalsor mögül szórólapokat kínált a menedzserük. Lehet hogy így selejtezik a lányokat, aszerint, hogy kiknél állnak meg többen az utcán. :) 

A felüljárón túl már a központ következett, vagy legalábbis annak tűnt. Egymást érték a bevásárlóközpont-irodaházak. Be is mentem néhányba, és az egyikben rábukkantam a Daiso vegyesboltra, amit Tokióban is szeretek. Elnézelődtem egy darabig, aztán betértem egy hangszerboltba, de sajnos nem volt taikó részlegük. Helyette megnéztem a harsonákat, amik ára 223e yen és 65e yen között mozgott, legalábbis a sima tenoroké. Utána találtam egy zeneboltra is, ahol meg is vettem a múlthéten megjelent Arashi DVD-t a koncertjükről, amin én is voltam. Így majd tudom mutogatni a családnak, hogy milyen is volt! Reszkessetek! :D Na meg én is megnézhetem, hogy miről maradtam le onnan az utolsó előtti sorból... :P

Sikeresen visszataláltam a vendéglátómhoz, és közben 7 óra lett, mire visszaértem, de Norimasa még dolgozott. Fél órával utánam futott be, és elvitt vacsizni egy helyi ramen étterembe, ahol finom tajvan-rament adtak. Neve ellenére ez nagojai eredetű, csak bevándorlók csinálták először (mint a berlini kebab), és attól speciális, hogy nagyon csípős. Vicces volt, mert az étlapon volt a normál verzió, a miniadag, és egy amerika verzió, ami kevésbé csípett. Úgy látszik, az amerikai vendégek nem bírták az alapváltozatot túlságosan, pedig szerintem annyira nem volt durván csípős. A koreai ismerőseim biztos kinevették volna. :) Azért megköhögtetett kicsit, amivel Norimasa meg volt elégedve, mert a korábbi vendégeinél hiányolta, hogy nem váltott ki semmilyen reakciót a csípősség. 

A holnapi napom lesz a túrista nap, legalábbis az eredeti terveim szerint. Aztán majd meglátjuk, hogy alakul, alszom-e délig vagy sem... :)