Két részletből állt. Az első Japán iparosodását mutatta be a Toyota szövő és fonógyáron keresztül, és egy hangrányi fonó és szövőgép prezentálta Toyoda Sakichi birodalmát, és úgy az egész fonó és szővőtörténelmet. A második része a múzeumnak Sakichi fiának Toyoda Kiichironak a szárnypróbálgatásait mutatta be modelleken és falra rajzolt mangákon keresztül, az autógyártás terén, majd részletesen ismertette az első Toyota teherautó és személygépkocsi létrejöttének történetét, végül a Toyota további modelljeit mutatta be, meg úgy álltalában mindent, amit egy kocsi részeiről tudni lehet. Kocsimániások paradicsoma volt, ahol jártam. Ha az idelátogató kisfiúk nem akarnak ezek után autóiparban elhelyezkedni, akkor ők biztos inkàbb barbizni szeretnek otthon. :P A múzeumban voltak zenélő Toyota robotok is, de sajnos pont nem akkor léptek fel, ameddig ott voltam.
A múzeum után a Nagoya várba mentem. Erről azt kell tudni, hogy ugyan a 17. században épült, azonban a második világháború alatt egy légitámadás során leégett a nagyrésze, viszont a háború után újraéplítették a fő épületet. A többi rész újáépítését 2018-ra tervezik befelyezni. A már álló részben múzeum működik, a korabeli Japánt és a vár építését mutatja be, és egy sarokban teljesen random módon rovarkiállítás volt. Az építés alatt álló részekre úgy lehetett bemenni, hogy le kellett venni a cipőnket és akin nem volt zokni, annak adtak papucsot. A táskánkat szorosan magunk elé kellett fogni, nem érhettünk semmihez és bejárhattuk így a termeket. Érdekes volt, mert azt a megoldást választották, hogy teljesen friss anyagból építik fel az egészet, így egy frissen ácsolt épületben mászkáltunk, amiben minden tiszta volt és új, kikéve a festett ajtók, amelyek elvileg átvészelték a háborút. Ezek tetszettek nekem a legjobban, valamint a múzeumban lévő lépcső, ami valójában két lépcső volt egy lépcsőházban, egymást váltogatta a felfele és a lefele vezető lépcsősor. Így bár egy spirálban haladtak, a le és a felfelé haladó emberek nem találkoztak szembe, mert külön lépcsősoron mentek. :) Na, nem ragozom tovább, érdekes volt.
Ebédeltem a vár területén lévő kajáldában, aztán elmetróztam Ozone megállóig, amitől nem messze volt a Tokugawa japánkert. Pechemre lekéstem a nyitvatartást negyed órával, így ide nem sikerült benéznem. Visszaballagtam a metróhoz és elmetróztam a szàllásig, de előtte még benyomtam vigasztalóként egy zöldteás-csokis jégrémszendvicset.
Most Norimasa ért haza hamarabb, már itthon volt mire felértem. Megbeszéltük, hogy gyozát eszünk, és el is vitt egy jó gyozás helyre. Tényleg finom volt, és jól is esett. Utána hazasétáltunk és beszélgettünk minden féléről angolul meg franciául. A franciát én szorgalmaztam, mert mondta hogy tanul és azt nem szokta tudni gyakorolni, a gyakorlás pedig rám is rámfért. A lényeg, hogy megértettük egymást, bár szerintem neki jobban ment mint nekem. Aztán elbúcsúztunk alvás előtt, mert reggel már nem biztos, hogy találkozunk, délután pedig cuccolok át Marikóhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése