dec. 16, utolsó nap és repülés

Elérkezett az utolsó napom Japánban. Sikerült ezt is mozgalmassá szerveznem, mert üzent Yuka, hogy ráér találkozni fél 2 körül. Omotesandóba a Tokyu Plazához beszéltem meg vele a találkozót, mivel ott van ingyen wifi, és rá tudtam nézni, ha írna közben valamilyen változtatást. Most nem volt annyira ijesztő nagy tömeg, mint amit korábban vasárnap délután láttam. Yuka már nem volt betegmaszkban, már nem volt olyan beteg szerencsére. Gyozát ebédeltünk, ami főtt vagy pirított húsos derelye, eredetileg Kínából. Finom volt, bár nekem kicsit gyenge volt az íze és a szósztól sem lett sokkal erősebb. A sört úgy csapolták, hogy rátették a korsót egy automata sörcsapra, ami gombnyomásra megdöntötte a poharat, feltöltötte a korsót és ha megtelt, visszadöntötte álló helyzetbe. Ebéd után Yukával búcsút vettünk egymástól, mert vissza kellett mennie az oviba ritmikát tanítani a gyerkőcöknek. Én pedig neki vágtam az ajándékvásárlásnak. A sok költözés miatt direkt utolsó napra hagytam ezt, mivel nem akartam addig cipekedni és ekkorra már átláttam, mennyi hely maradt a bőröndben. Voltam Harajukuban, visszamentem Asakusába is, aztán még a Skytree Ghibli boltjába is (itt magamat ajándékoztam meg egy bögrével). Asakusában a metró A4-es kijáratához közeli kávézóban ittam egy dizájn cappuccinot, amely cuki cicát ábrázoló latte artot jelentett. Alig volt szívem meginni, de kénytelen voltam, mivel mennem kellett tovább és még rám fért az a kis koffein löket, hiszen hátra volt a csomagolás és a reptéri kiút. De ezek előtt betértem most már tényleg utolsó vacsimra a Yoshinoya gyorsétterem láncba egy gyors rizses marhára (gyudon). Jó volt, lényegre törő és gyors. :)

Kennél összetömörítettem amit tudtam, és egész gyorsan bekerült minden a bőröndbe. Kennel már nem találkoztam, mert sokáig dolgozott, így a kulcsot a postaládában hagytam neki. Persze indulásnál már kicsit kapkodtam, ezért el is felejtettem lekapcsolni a lépcsőházi világítást, remélem, Ken nem haragudott miatta.

A reptéren még ittam egy Arashi által reklámozott Mets Colát, ami Zero volt és nem volt finom, aztán becsekkoltam. Annak ellenére, hogy Tokió mekkora nagyváros, eléggé kihalt volt a Narita reptér este 11 körül. Alig lézengett egy-két utazó és a boltok nagy része is be volt már zárva. Nem is tudtam megvenni az úti rizsgombócomat ezúttal.

A Tokió-Doha útvonal volt vagy 11 óra repülési idő, de mázlim volt, mert 3 székem is lett, így végig tudtam heverni rajtuk és tudtam aludni valamennyire. Sikeresen át is aludtam a második vacsit, amit kicsit azért sajnáltam, de utána még szerencsére adtak egy reggelit is. Koreai filmeket néztem, mert a repülőgépes filmeknél nem szoktam hallani rendesen a hangot, ezért jól jön, ha eleve nem értem a nyelvet, és tudom olvasni a feliratot. Meg a koreai filmek jók tudnak lenni.

dec. 17, Doha-Budapest

Dohába helyi idő szerint 4 körül értünk, még sötétben, aztán fél nyolckor indultunk tovább, immáron szép fényes napsütésben. A reptértől egész sokáig vitt minket a busz a gépig, és mivel a város nincs olyan messze, kicsit láttam is Dohából valamit. Persze fentről, madártávlatból még többet. Az különösen jól nézett ki, ahogy a sivatagi homok találkozik a tengerrel és összefolyik a kettő. A mostani úton a hármasülésből középen nem ült senki, megint kényelmesen elfértem. Másodszomszédom egy koreai néni volt, aki mint kiderült az egyik légikisasszonynak volt az anyukája. Ez azzal járt, hogy jó sokszor megkérdezték tőlem is, hogy kérek-e inni. Sajnos a protekció már nem terjedt ki arra, hogy én is kapjak a business osztályon osztogatott csokiból, de annyira azért nem bántam. A néni így is felajánlotta az egyik sósmogyiját, amit a lánya hozott. Ezen a járaton már nem aludtam, csak filmeztem, hogy este könnyebb legyen az alvás és átállás. Maradtam a feliratos filmeknél, és még több koreai valamint japán film került terítékre. Kaptam második reggelit, aztán landoltunk Budapesten. A gép aztán tovább ment Zágrábba és az oda tartó utasok itt le sem szállhattak. Ezt úgy oldották meg, hogy még a gépről való leszállás előtt minden leszállónak ellenőrizték a beszállókártyáját, hogy nehogy belógjon Budapestre. Engem szerencsére hazaengedtek. Apa értem jött kocsival, Anya pedig finom házi velős húslevessel és stefánia vagdalttal várt, így nem is volt időm a japán konyha hiányán keseregni.

Köszönöm Japán és tokiói ismerőseim a sok mozgalmas napot és élményt! Jó, bár kissé pörgő kikapcsolódás volt. Holnap pedig back to work. (Este 9 órakor már szabad aludni ugye? :) Jó éjt!