Saitamai hétköznapok

Mai családja fogorvos család. Apja fogorvos, anyja fogorvos asszisztens, öccse fogorvos és Mai is az. A házuk alsó szintjén van a rendelő, de a gyerekek csak pár napot dolgoznak itt, főleg külső rendelőben vannak. Mai hetente kétszer rendel itthon. Ma szabadnapja volt és ráért velem lógni, úgyhogy kértem, hogy mutasson valami érdekes helyet itt Saitamában. Hát, nem akarom leszólni a Tokión kívüli életet, de nem sok minden lehet erre, ha a legérdekesebb egy óriási bevásárló központ! :P Kb három megállóra volt vonattal ez a Lake Town nevű monstrum. Egy napig tartana bejárni, ha minden boltba be akarnék nézni szerintem. Így is eltöltöttünk vagy fél napot és Mai vett egy csomó ajándékot az évvégi munkahelyi tombolához. Én közben nézegettem a sok hasznos/haszontalan/fura/vicces/cuki kütyüt. Volt az egyik boltban egy szörmók medve, amelyik visszamondta, amit mondtál neki, csak cuki szörmókhangon. Egész jól tudott magyarul. :) Csak azért nem vettem meg, mert nem tudtam eldönteni, hogy kinek adjam karácsonyra. :P

A pihenő szünetben szusszantunk kicsit és ittunk tápiókás bubble teát. Én a karamelles tejes teát választottam. Fincsi volt. Egy csomó mindenes/vegyes bolt volt ebben a bevásárlóközpontban, egész meglepődtem. Az egyik könyvesboltban árultak rubikkockát, és a dobozán rajta volt Rubik Ernő fényképe és egy rövid leírás róla. Az evőpálcika boltban az egyik eladónéni gyorstalpalót tartott nekem pálcikafogásból. Ki volt téve két tál apró szemű vörösbab, és azon lehetett tesztelni, hogy mennyire jó a fogás a pálcikán, úgy, hogy az egyik tálból át kellett pakolni a másikba. Sikerült. :) 

Fél napi vásárlás után tűnt fel csak, hogy az egész bevásárlóközpontban végig csak én voltam fehérember... Saitamába nem sok külföldi jöhet. 

A vacsorát Mai nagyija csinálta. Japános rántott csirkefalatok voltak rizzsel, mellé miszó leves és párolt zöldség. A nagyi 84 éves és igen vidám és fürge. Azt mondta, az én nagymamáim fiatalok. :) Egész jól értem a japánját szerencsére. Panaszkodott, hogy sosem tudja megjegyezni Mai külföldi vendégeinek a nevét, akik nála szállnak meg, de az enyém nem bonyolult, mert a nora japánul kóbort jelent. A kóbormacska a nora neko. :) 

Vacsi után átmentem Maiékhoz és együtt tévéztünk a szülőkkel. Anyukája beszédes, apukája szótlanabb. Az egész család picike. :) Vártam, hogy a zenés műsorban előjöjjön Arashi, de csak a reklámokban voltak, úgyhogy feladtam és jöttem lefeküdni. Holnap korán kell kelnem, mert Mai apja beviszi a nagyit a szomszéd településre orvoshoz és elvisznek a vonatig, ahonnan kb egy órára található egy régi japán falu, ami holnapi uticélom lesz. Még az is Saitama, úgyhogy azért nem csak bevásárlóközpont van erre, na. :)

Naphon 2013!

Hello Tokió! Ismét a Qatarairways volt az a jótevőm, amely elröpített Japánba. Méghozzá egy jól elcsípett szuperkedvezményes áron: oda-vissza volt 135500 HUF! Szépen belefért a hitelkártya keretembe. :) 

December 2-án fél 5 körül szállt fel a gépem viszonylag kevés magyar utassal, Doha felé. Az 5 órás út első felében néztem az előttem ülő útitársaim filmjeit. Mivel középen ültem, ráláttam egyszerre két filmre is. A másnaposok 3 elég morbidan indult, a Wolverine-t meg már láttam, úgyhogy nem igazán hiányzott egyikhez sem a hang. Az én képernyőm sajnos nem reagált semmire, úgyhogy az út második felében ablak melletti magyar szomszédommal beszélgettem. Nagy ősmagyar rajongó volt és tőle tudtam meg, hogy az ősmagyarok régen Japánt úgy hívták, hogy Naphon, és ebből lett a japánoknak a Nippon. Bizony, az ősmagyarok nevezték el Japánt, igazán büszkék lehetünk. Azt is megtudtam, hogy szomszédom magán cruiser yachtokon vizisport (főleg búvár) oktató. Régebben egy Japánkörüli cruiseren is dolgozott 5 évig, a mostani hajója meg Abudabinál horgonyzott épp. Érdekes élet lehet, bár én nem tudnám ilyen sokáig csinálni a hajóndolgozást. 

Dohában most jobban alakultak az átszállási körülmények. Rutinosan megtaláltam a wifi spotot, aztán már szinte szállhattam is fel a tokiói gépre. Most nem várakoztattak minket karámban, mint múltkor. Ez a második gép szerencsére jóval nagyobb és kényelmesebb volt mint az első, és itt még helyet is sikerült előre választanom. Most az ablak mellett döntöttem, és bár két szomszédom is fel kellett állítanom, ha ki akartam menni, sokkal kényelmesebb volt az ablaknak dőlve aludni. Aludtam is vagy 5 órát a 9-ből. A maradék időmben meg ettem, beszélgettem, illetve játszottam a szerencsére itt jól működő kivetítőmön. 

Kétszer szolgáltak fel ennivalót (Doha felé egyszer), de már nem tudtam volna megmondani, hogy melyik volt ebéd, melyik vacsora, vagy éppen reggeli, annyit változott az időzóna. :) Volt egy nyugatias menü és egy japános menü, amit a japán szomszédaim kicsit megkritizáltak, de szerintem egész ehető volt. Na jó, a rizst talán tényleg szétfőzték egy kicsit. :) Most két egyetemista japán srác ült mellettem, viszonylag nulla angol tudással, úgyhogy nagyon megörültek, amikor japánul reklamáltam meg, hogy a mellettem ülő ráült a biztonsági övemre. Utána small talk-oltunk néha, amely során megtudtam, hogy Németországban voltak és Gunmába mennek és hogy az egyik jövőre egy banknál fog dolgozni. Aranyos, normális útitársak voltak, szerencsém volt. 

Naritán a reptéri vámos fennakadt azon, hogy tavaly is voltam Japánban, kétszer is, de szerencsére meggyőzte a "szeretem Japánt" magyarázatom és a végén mosolyogva adta vissza az útlevelem és nem is akarta megkeresni a táskámban rejtőző szalámit. :)

Naritáról elvonatoztam Uenoig, ott átszálltam az egyik metróra, ami aztán vonattá alakult át a végállomáson és továbbvitt Yatsuka állomásra Saitamában. Onnan felhívtam Mai-t, aki 5 perc múlva felvett kocsival és hazavitt. Találkoztam a szüleivel és a szomszéd házban de velük egy teljen lakó nagymamájával, akinél lakni fogok. Jó nagy mindkét ház és elsőre kicsit labirintusos tákolmánynak tűnik. Fűtés nincs a nagyinál, de szerencsére elektromosan fűtött a lepedő, az asztal, és természetesen a WC ülőke is. Remélhetőleg nem fogok fázni. :D

Amikor bepótolom a lemaradásom és leírom a hazautat

Először is: Boldog Szülinapot gacca!! :) (remélem, a napján olvasod!)

Másodszor pedig, ha már itt járok, ideje lezárni a Japán utat:

December 18. kedd. Minden cuccom befért a bőröndbe. Teljesen jól kiszámoltam mindent. Még a készpénzemet is, mert pontosan annyi maradt, amennyi a legutóbbi utam után is, 1000 JPY. Még az aprót is sikerült elköltenem a reptéri vonatra. Nem tudom, erről írtam-e már régebben, Tokióban olyan a jegyrendszer, hogy ha a bejáratnál nem fizetted meg az utazni tervezett távolsághoz szükséges pénzt, mert vagy kevesebbért vettél jegyet, vagy nem volt annyi a feltöltőkártyán, akkor a kilépésnél nem enged ki a kapu és vagy a pénztároshoz mehetsz különbözetet fizetni, vagy még a kiléptető kapu előtt van egy külön különbözetfizetésre szolgáló automata. Na miután lenulláztam az utazókártyám, ebbe dobáltam be a maradék aprómat, így nem akadtam fenn semmilyen kapun és akadálymentesen eljutottam a reptérre, szépen időben. Annak ellenére, hogy a járatom nem volt kiírva a kivetítőre, engedtek becsekkolni az oroszpultnál, azaz mégiscsak indult a járat, nem tudtak átverni. :) Búcsúzóul vettem még a Starbucksban egy matcha frapucchinot, és megállapítottam, hogy ha előbb tudtam volna, hogy sokkal finomabb a meleg változatánál, akkor csak ilyet iszom végig. Bejöhetne hozzánk is.

A gépen azt a taktikámat követtem az időeltolódás mellékhatásainak megelőzésére, hogy mivel este szállt le a gép, semmit nem aludtam végig, hogy jó fáradt legyek és otthon egy rendes alvás után simán visszaálljak a régi kerékvágásba. Az ébrenlét érdekében a gépen végig filmet néztem, összesen 5 fért bele. Egyik sem volt kiemelkedő alkotás, és már másnap alig emlékeztem mindegyik címére, nem hogy most. Azt leszámítva, hogy a mellettem ülő srácnak erős lábszaga volt, más említésre méltó nem történt (sőt, ez sem annyira az, de már leírtam, úgyhogy mindegy :D).

Most sokkal több időm volt az átszállásnál Moszkvában. Eléggé untam magam. Szerencsére az ingyen wifin keresztül tudtam bloglemaradásokat pótolni (lásd előző két bejegyzés), bár senkinek nem kívánok két blogbejegyzést iTouchon vagy hasonló maroknyi társain bepötyögni. Persze annak ellenére, hogy egy csomót vártam a beszállásra, majdnem sikerült mégis lekésnem a csatlakozást egy félbusznyi hozzám hasonló lúzer társammal együtt. Kb. 10 percenként mentem ránézni a beszállókapura, hogy ki van-e már írva Budapest, beszállunk-e már, de sokáig semmi nem volt, aztán talán Teherán volt egy darabig. Utána még Budapestet is láttam a kapun megjelenni, de akkor még nem volt beszállítás. Közben végig mondták be hangosbemondón a járatokat meg írogatták a kivetítőn hogy beszállás, de Budapestről egy kukkot sem hallottam és a képernyőn is végig nagy üresség volt a városnév mellett. Aztán amikor megint ránéztem a kapura, nem volt sehol senki! Jön ki rajta egy légitársaságos és jár körbe hogy Budapest Budapest. Így sikerült összeszednie minket. Akkor fogtam fel, hogy én lehettem a bamba, amikor a gépre lépve az utasok 80%-a fogadott. Hopsz! :) Mellettem egy olyan sorstárs ült, akivel egy napon (aztán másnap) utaztunk Lisztferihegyről. Na ezt kár volt megemlíteni neki, mert onnantól végig beszélt, ráadásul MLM-ről, amibe csakazért sem tudott beszervezni. Utastársamnak hála minden szempontból lefáradva érkeztem Budapestre, de szerencsére apa kijött elém kocsival, úgyhogy hamar hazaértem.

Aztán másnap már várt a munka és a karácsonyi bevásárlás, ideje volt hazajönni.

Amikor főleg csak eszem

December 17. hétfő. Az utazásom előtti utólsó teljes nap. Elég borús időre ébredtem, igaza volt Tomominak. Kissé elaludtam, így már nem volt idő Juliannel találkozni délelőtt. Ezt telefonon tisztáztuk, és megbeszéltük, hogy majd Budapesten találkozunk.

Utolsó napom első állomása Asakusa volt és a közelében lévő Kappabashi utca, ami konyhai és éttermi áruval van tele. Megcsodáltam ismét a tányérokat és műanyag ételeket és vettem egy tejkiöntőt latte arthoz. Asakusában vettem néhány ajándékot és beültem egy késői reggelire egy étterembe, ahol ki volt táblázva az omuraisu, azaz a pirított rizs omlettel és paradicsomszósszal. Hát nekem még mindig a maid cafés a nyerő! :P

Utána felmetróztam ismét a Skytreehez, mert amikor még azt hittem, hogy ma megyek fel, oda beszéltem meg találkozót Yukával. 13 után pár perccel befutott Yuka és bementünk együtt a Skytree melletti plázába éttermet nézni. Mondtam neki, hogy mondzsát szeretnék enni és találtunk is egy erre specializálódott éttermet, ahol azonban kint kanyargott a sor. Úgy döntöttünk, hogy kivárjuk, aminek titkon örültem, mert annyira még nem voltam éhes, hogy rögtön tudjak enni. Yukának van hordozható wifije, úgyhogy tudtam blogolni is kicsit várakozás közben. A mondzsát az asztal közepén lévő sütőlapon sütik, és káposztából, egyéb szabadon választott hozzávalóból és az egészet összefogó masszából áll. A miénkben mocsi volt, halikra, minirák és sajt. Nekem nagyon ízlett. Csakúgy mint az umeshu szilvapárlat, amit mellé ittam.

Ebéd után elmentünk Harajukuba további ajándékokért és mivel ott híres a palacsinta, természetesen nem lehetett kihagyni. Hát, elég nagyot csalódtam benne. Nem értem, miért olyan népszerű.

Következő állomásunk egy family restaurant volt, valami Jonathan's Omotesandóban. Itt japán desszertett ettünk, az anmitsut. Ez már jobban ízlett, volt benne édesbab, fagyi és valami átlátszó zselatinkocka.

És hogy teljesen gasztroblogos legyen a bejegyzés, utolsóként Nishi-Wasedába mentünk, ahol miso tsukemen rament ettem. Ez is nagyon ízlett, de ekkorra már alig bírtam mozogni a sok evés után, így gurulva mentem a metróhoz. Yukától elbúcsúztam, és visszametróztam Ojimába pakolni a holnapi útra, remélve, hogy minden ajándék befér! Tudnék még maradni, de azért Karácsonykor jobb otthon.

Amikor a világ tetején mutatom a békejelet

December 16. vasárnap. Egész jót aludtam a kapszulámban, aztán összepakoltam és 10 előtt kicsekkoltam. A recepción ezúttal egy néni volt a tegnapi bácsi helyett, és előszeretettel fitogtatta angoltudását. Még metrótérképet is adott. Azt elfelejtettem leírni, hogy a cipőt a bejáratnál le kellett venni, betenni egy kulcsos cipős szekrénybe és a szekrény kulcsát le kellett adni a recepción. Még most sem nagyon értem, hogy miért, mivel fizetni a becsekkoláskor kellett. Talán hogy biztosan tudják ki mikor jön-megy? Átvettem a cipőskulcsot, kiszabadítottam a csizmám és elsétáltam a közeli Zojoji templomig pár kép erejéig. Utána elmetróztam Ojimába Tomomiékhoz. Ojimában felhívtam Hyunt és megnyugtattam, hogy szerintem odatalálok hozzájuk, nem kell elém jönnie. Először ugyan rossz irányba indultam, de hamar rájöttem, és 11-re megérkeztem új szállásomra. Tomomiék egész sok mindenre emlékeztek legutóbbi beszélgetéseinkből, olyanok voltak, mint régi ismerősök. Ugyan hétfőre terveztem a Skytree meghódítását, de Tomomi meggyőzött, hogy próbáljam meg ma, mert holnapra esőt mondanak. Elsétáltunk együtt a toronyhoz, ahol jó sokan voltak, mert elég népszerű. A rendszer a következő volt: húzni kellett egy jegyet, amin rajta volt az idősáv, amikor megvehetem a jegyet a toronyba. Az enyém 18:00-18:30 közé esett. Ezt az idősávos cédulát egyébként 14:00 körül húztam. Utána pihentünk kicsit, élveztük a napsütést, végül indulnom kellett, mert 15:00-ra találkát beszéltem meg Yurikával, akit még new yorki Mariko húgának a szülinapi buliján ismertem meg két évvel ezelőtt, és azóta Facebook barátok maradtunk.

Sikerült Yurikával összefutnom és jobb híján beültünk egy Starbucksba beszélgetni. Szeret beszélni, így sok mindent megtudtam róla és 6-ig elvoltunk. Akkor viszont indulnom kellett a Skytree jegyért, nehogy lekéssem a sávom. Ez jó taktikának bizonyult, mert épp a sáv végére értem oda és külön sorban előreengedtek mindenki előtt, akik már a következő sávhoz álltak kanyargó sorba. Rögtön megvettem a jegyem, és irány fel a 350. emeletre! Ott lehetett feljebb is menni, csak kiegészítő jegyet kellett venni. Mivel nem gyakran járok arra, kiálltam a 10 perces sort és felmentem 450 méterre. Este volt és lenyűgöző volt a kilátás. Ha mondanék ilyeneket, azt mondanám, pazar. Az különösen tetszett, hogy 360 fokban körbe lehet menni, mindenfelé ellátni. Hát, jó nagy város ez a Tokió, így a fénytenger alapján. Volt természetesen üvegpadló is, amit nem lehetett kihagyni. A gyönyörködés után siettem vissza Tomomiékhoz, mert azt beszéltük meg, hogy 8-ig várnak a vacsorával. 8-kor már csak kb 5 percre voltam, úgyhogy gyorsan felhívtam Hyunt hogy várjanak! Vártak és így élvezhettem Tomomi finom főztjét, amiben volt egészben főtt mini tintahal is. Hyun kimcsije viszont nekem túl csípősnek bizonyúlt, azt inkább csak megkóstoltam.

Jó nap volt, örülök, hogy feljutottam a Skytreebe, nagyon szép tiszta volt a mai kilátás.

Amikor csupa japános dolgot csinálok

December 15. szombat. Gyorsan telnek a napok, már egy hete, hogy Tokióban vagyok. Eddig végig szép napsütéses idő volt, de hétvégére megjött az eső. Reggel összepakoltam kicsit, mivel ezen a napon terveztem a kapszula hotelbe átköltözni, aztán még a cuccom Marikóéknál hagyva elindultam az első programomra, ami az Aoyamában található Taiko Centerben volt: egy egy órás kezdő taiko óra. Időben megérkeztem és átöltözés után kiderült, hogy más most nem is lesz a kezdő csoportban, így volt egy magánórám Aoival. Ez így teljesen jó volt, mert tetszés szerinti ritmusban haladhattunk. Nyújtás után gyakoroltuk az ütést és alap ritmusokat. Egész jól ment, úgyhogy utàna Aoi megtanított egy rövid dalt, amire remélem, fogok majd otthon is emlékezni! A B A C D C részekből állt. Ezt addig játszottuk, amíg nem ment, és úgy is eljátszottuk, hogy Aoi ütötte a sime dobot. Jó óra volt, élveztem nagyon. Az is jó érzés volt, hogy összevissza dícsértek. :)
Utána vettem az itthoni taiko sulinak egy cintányért és fém dobot és visszamentem Marikóékhoz. A rossz idő miatt ki sem mozdultak, nézték a neten a politikusok vitáját a holnapi választásokkal kapcsolatban. Taichi felhívta nekem a kapszula hotelt, hogy gond-e hogy nincs foglalásom és kiderült, hogy amit kinéztem, már tele volt, nem volt hely! Taichi keresett nekem egy másikat és abban sem volt már hely, aztán végül talált egyet, ahova még befértem szerencsére, így nem kellett feladnom a kapszula hotel tervet.

5 körül becsekkoltam a hotelbe, ami a Daimon metrómegálló mellett található. Tényleg kapszula! De annyira nem pici, hogy ne férnék el benne. Van benne tv, rádió és ébresztő óra. Reggel 10-ig kell kicsekkolni majd. 3800 yent fizettem, amit előre kellett becsekkoláskor. Kapok a kapszulám mellé pizsamát (köntös és öv), fogkefét, törölközőt, fésűt és használhatom a sampont, tusfürdőt, arctonikot, hajszárítót. Külön van egy női emelet és a kapszulám a 313-as. Kulxs nem jár hozzá, mert nincs ajtaja sem, csak egy sötétítő függöny. A csomagomat leadtam a portán megőrzésre és kimentem mászkálni a városban. Elmetróztam ahhoz a szusi étteremhez, ahol Yukával voltunk legutóbb és ott jól beszusiztam. 9 tányért halmoztam magam elé a végén, tényleg jól laktam. Utána visszamentem ismét a Dome-hoz, mert legutóbb nem sikerült lefényképezni a karácsonyi kivilágítást, mert lemerült a gép. Most mindent megörökítettem, aztán ismét megcsodálhattam az Arashi koncert után kiáramló tömeget. A kapszulához menet betértem még egy Starbucksba, amit Tokióban már szinte minden sarkon találni, annyira népszerű lett, és mivel a nutty praliné latte elfogyott, ittam egy karamellásat. A gingerbreadessel most inkább nem kísérleteztem. A kapszulámban a tévén még pont elcsíptem az egyik Arashi műsor végét, lezuhanyoztam és átöltöztem a yukatámba. Nagyon japánnak éreztem magam ma. Holnap megyek Tomomiékhoz.

Amikor elvonatozok a jövőbe aztán takoyaki partyn veszek részt

December 14. péntek. Reggel Marikó kérte, hogy fél9-re érjek haza, mert takoyaki party lesz náluk és ekkor elkészíthetném a beígért magyar kaját is. Ezt észben tartva nekivágtam a városnak. Vittem magammal Yuka mézét és paprikáját is, hátha sikerül vele összefutnom, és mivel nehéz volt és nem akartam cipelni, elvittem a lakásáig. Persze előtte hívtam többször telefonon, de sajnos nem vette fel, így úgy döntöttem, hogy ott hagyom egy zacskóban a kilincsre akasztva, elvégre Japánban vagyunk. (Azt nem is meséltem, hogy előtte az egyik nap bementem a Shibuyánál található Starbucksba, és végignéztem, ahogy egy japán lány a válltáskájával foglalta a helyet magának, amíg lement egy emeletet a pulthoz rendelni!) Szépen megtaláltam Yuka lakását, bejutottam (csak este zárják a lenti ajtót szerencsére) és otthagytam az ajándékot Mikulás módjára.

Ma Odaibába mentem a Yurikamome vonallal. Olyan érzés volt kicsit, mintha valami futurisztikus helyen járnék, mert ez a metró végig emelt sínen fut, átmegy a Rainbow hídon és szépen látszik innen a tokiói partvonal, az Odaibában látható érdekes épületekről nem is beszélve. Elsőként megnéztem a Driver City bevásárló központ előtt álló gundam-ot világosban. Méretes. Utána elmentem Miraikanba, ami a tudomány és innováció múzeuma. Ez is jó hely, mert szintén interaktív múzeum. El lehet benne lenni és szerencsére minden le van írva angolul is, így a japánul nem tudóknak is érdekes. A robotbemutatóhoz sajnos későn érkeztem, csak kikapcsolt állapotban csodálhattam meg. Azért így is voltak érdekes dolgok, például megtudhattam, hogy wécéznek a nemzetközi űrállomáson. Utána nem is értettem, hogy vehették be az űrkaják közé a curryt... Jó a Miraikan, de akkor lenne igazán innovatív múzeum, ha lenne benne ingyen wifi!

Múzeumozás után visszamentem a gundam-hoz, mert ugyebár Karácsony környékén járunk és ilyenkor a gundam is kap ünnapi kivilágítást. Kivilágítva még jobban nézett ki. Utána elsétáltam a partig és megállapítottam, hogy a Rainbow bridge tényleg szép szivárvány színű este. Nappal unalmas fehér, semmi különös.

Marikóékhoz menet bevásároltam a paprikás csirkéhez és pontosan fél9-re vissza is értem. Utána együtt bevásároltunk a partyhoz és megjöttek a vendégek. Megismerkedtem 4 új japánnal, akik onnan ismerik egymást, hogy mind egy utazós csoport tagjai Facebook-on és közel laknak egymáshoz, így baráti társaság lettek. A srácok Hideki, Go és Pokky voltak, a lány pedig...Yuka. Legalább könnyen megjegyeztem. :)

A takoyaki fincsi volt, ittam mellé szakét. A paprikás csirkének is sikere volt. A beszélgetésből csak részleteket értettem, de azért jól szórakoztam. Csak kár, hogy hárman is cigiztek bent, utána alig győztem dugiban szellőztetni. Japánban egyébként még vannak dohányzós éttermek és bárok is.