December 2-án fél 5 körül szállt fel a gépem viszonylag kevés magyar utassal, Doha felé. Az 5 órás út első felében néztem az előttem ülő útitársaim filmjeit. Mivel középen ültem, ráláttam egyszerre két filmre is. A másnaposok 3 elég morbidan indult, a Wolverine-t meg már láttam, úgyhogy nem igazán hiányzott egyikhez sem a hang. Az én képernyőm sajnos nem reagált semmire, úgyhogy az út második felében ablak melletti magyar szomszédommal beszélgettem. Nagy ősmagyar rajongó volt és tőle tudtam meg, hogy az ősmagyarok régen Japánt úgy hívták, hogy Naphon, és ebből lett a japánoknak a Nippon. Bizony, az ősmagyarok nevezték el Japánt, igazán büszkék lehetünk. Azt is megtudtam, hogy szomszédom magán cruiser yachtokon vizisport (főleg búvár) oktató. Régebben egy Japánkörüli cruiseren is dolgozott 5 évig, a mostani hajója meg Abudabinál horgonyzott épp. Érdekes élet lehet, bár én nem tudnám ilyen sokáig csinálni a hajóndolgozást.
Dohában most jobban alakultak az átszállási körülmények. Rutinosan megtaláltam a wifi spotot, aztán már szinte szállhattam is fel a tokiói gépre. Most nem várakoztattak minket karámban, mint múltkor. Ez a második gép szerencsére jóval nagyobb és kényelmesebb volt mint az első, és itt még helyet is sikerült előre választanom. Most az ablak mellett döntöttem, és bár két szomszédom is fel kellett állítanom, ha ki akartam menni, sokkal kényelmesebb volt az ablaknak dőlve aludni. Aludtam is vagy 5 órát a 9-ből. A maradék időmben meg ettem, beszélgettem, illetve játszottam a szerencsére itt jól működő kivetítőmön.
Kétszer szolgáltak fel ennivalót (Doha felé egyszer), de már nem tudtam volna megmondani, hogy melyik volt ebéd, melyik vacsora, vagy éppen reggeli, annyit változott az időzóna. :) Volt egy nyugatias menü és egy japános menü, amit a japán szomszédaim kicsit megkritizáltak, de szerintem egész ehető volt. Na jó, a rizst talán tényleg szétfőzték egy kicsit. :) Most két egyetemista japán srác ült mellettem, viszonylag nulla angol tudással, úgyhogy nagyon megörültek, amikor japánul reklamáltam meg, hogy a mellettem ülő ráült a biztonsági övemre. Utána small talk-oltunk néha, amely során megtudtam, hogy Németországban voltak és Gunmába mennek és hogy az egyik jövőre egy banknál fog dolgozni. Aranyos, normális útitársak voltak, szerencsém volt.
Naritán a reptéri vámos fennakadt azon, hogy tavaly is voltam Japánban, kétszer is, de szerencsére meggyőzte a "szeretem Japánt" magyarázatom és a végén mosolyogva adta vissza az útlevelem és nem is akarta megkeresni a táskámban rejtőző szalámit. :)
Naritáról elvonatoztam Uenoig, ott átszálltam az egyik metróra, ami aztán vonattá alakult át a végállomáson és továbbvitt Yatsuka állomásra Saitamában. Onnan felhívtam Mai-t, aki 5 perc múlva felvett kocsival és hazavitt. Találkoztam a szüleivel és a szomszéd házban de velük egy teljen lakó nagymamájával, akinél lakni fogok. Jó nagy mindkét ház és elsőre kicsit labirintusos tákolmánynak tűnik. Fűtés nincs a nagyinál, de szerencsére elektromosan fűtött a lepedő, az asztal, és természetesen a WC ülőke is. Remélhetőleg nem fogok fázni. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése