2014.08.07 Kiotó és Arashiyama

Reggel korán keltünk Marikóval, hogy elérjük a shinkansent Kiotóba. Marikó a neten vette a jegyet és még a héten kipostázták neki. Olyat vett, ami csomagban volt a kiotói hotellel. Felszállás előtt vettünk pár rizsgombócot a sarki boltban reggelire, amit a vonaton ettünk meg. Az enyémben kaviár volt és majonézes koktélrák. :) Az utóbbi jelenleg az új kedvenc onigiri töltelékem.

A Kodama shinkansennel jöttünk, ami a leglassabb ezért a legolcsóbb is. Minden állomáson megáll, így kb. 50 perc volt az út Nagojából Kiotóig. Ugyanez a gyors Nozomival vagy Hikarival 40 perc, busszal pedig 2 óra. 

A hotelünk az állomás épületében volt. Érkezés után a cuccunkat beraktuk a csomagmegörzőbe és elvonatoztunk Arashiyamába megnézni a bambuszerdőt. Nagyon meleg volt, csak úgy tűzött a nap. A páratartalom most szerencsére nem volt olyan magas, és a hőséget úgy próbáltuk leküzdeni, hogy bolttól boltig haladtunk, ahol ezerrel ment a légkondi. Eléggé sajnáltam szegény riksásokat ebben a hőségben. Mi gyalogosan közelítettük meg a bambuszerdőt, ami nagyon tetszett. Lefelé magyarokat is hallottam, és nekik is nagyon tetszett. 

A túrázás után kanalaztunk jégkását, és az enyém természetesen zöldteás volt, aztán nézelődtünk a boltokban. Jó hely ez az Arashiyama, mert az Arashi kandzsival kezdődik a neve, ezért egy csomó szuvenírre is csak annyit írtak, hogy Arashi. Kénytelen voltam venni ezért arashis bambuszpoharat. 

A sok mászkálástól megéheztünk és betértünk egy jó hírű unagi azaz sngolna étterembe. Ott annyian voltak, hogy egy órát kellett várni az asztalért. Fel kellett iratkozni a listára, és név szerint szólították mindig a következőt. Ezért nem kellett helyben sorakozni, hanem elég volt visszamenni kb egy óra múlva, így addig jártuk még kicsit a boltokat. 

Aztán végre ránkkerült a sor és megrendeltük a grillezett pácolt angolnánkat rizságyon. Nagyon finom volt. Közben még wifit is találtam úgy, hogy az arashiyama nevűnél beírtam ugyanezt jelszónak csak úgy, és működött!（＾∇＾）

Ebéd után visszavonatoztunk Kiotóba, pihentünk egy órát a hotelben, majd elmentünk megnézni a városban a megkésett tanabata fesztivált. A tanabata júliusban van, de itt valamiért augusztus elején csináltak nagy felhajtást, ami nekem persze pont jól jött. Erről majd még írok később, csak most kezd lemerülni a kütyüm, és addigis megosztom az eddigieket. 

Folyt.

A tanabata ünnep alkalmából két főbb helyszínen volt program Kiotóban. Kettő nem fért volna bele, így mi a Horikawa részen lévőt választottuk, ami egy csatorna mentén volt. A kiindulópontnál 100 yenért lehetett venni kívánság lapot, amire ráírtuk a kívánságunk és felkötöztük az erre felállított fácskák ágaira. Én magyarul írtam rá a kívánságom, remélem, úgy is teljesül! Utána a többi állomás a csatorna mentén volt elhelyezve, ott haladtunk végig a tömeggel. Matsuri idején nagyon sokan öltenek yukatát, és most is egész sok szép yukatás lányt láttam, egész fiatal korosztályt. Férfiak kevesebben voltak ünnepi viseletben, főleg akkor, ha yukatás lánnyal voltak párban. Marikó azt mondta, hogy fesztivál idején a templomok belépőjéből kedvezményt adnak az ünnepi viseletben érkezőknek. 

Mindenesetre örültem, hogy sok ilyet látok. A csatorna mentén láttunk sok megvilágított bambusz alkotást, megvilàgított vízben ázó hosszú selyemkendőt, lampionokat, lámpaalagutat ami a csillagos eget és a tejutat szimbolizálta, egy régi vonatkocsi makettet amit egy vonatkocsi maszkot viselő ember távirányított és bambuszokra aggatott karácsonyi díszeket. Utána visszabuszoztunk az egész elejére és megnéztük a Nijo várra vetített fényjátékot. A vár körül egész múzeumok éjszakája hangulatom lett. Ekkorra már igencsak fáradtak voltunk és alig bírtuk magunkat elvonszolni a metróig, de végül sikerült és bezuhantunk a hotelágyba. 

2014.08.06 Nagoya

Ma is tűző napsütésre ébredtem, így be is kentem magam naptejjel, hogy felkészüljek a mászkálásra. Reggel nagyjából összepakoltam, hogy majd csak a maradékot kelljen elrakni indulás előtt, aztán elindultam a nagojai kikötő felé, az Akváriumba, mert ez volt a napi program. Mivel nyáriszünet van, az Akvárium tele volt gyerekkel, nyüzsögtek mint a kis hangyák, úgy kellett figyelnem, nehogy nekik menjek. Maga az hely bem volt olyan óriásnagy, de volt bőven látnivaló. Az infopultnál megérdeklődtem, hogy hánykor van a delfin show és aszerint osztottam be az időmet. Néztem beluga delfin betanítást, gyilkos bálnás akváriumot, cápát, óriás teknősöket, pinkvineket, és az egyik kedvencem a szardíniák voltak. Ugyanabban az akvváriumban volt egy mambo nevű hal, ami érdekesen nézett ki. Olyan volt mintha hiányozna a farka. Láttam ráklábú halat és még sok egyéb furcsaságot, aztán siettem, hogy elcsípjem a delfinshowt. Az alsó részre ültem, ahol azt írták a figyelmeztető táblák, hogy vizesek lehetünk, de a leghátsó sorba, így végül mégis megúsztam, és nem találtak el a fröcskölő delfinek. Jó volt az előadás, sok mindent betanítottak nekik. Azok tetszettek, amikor az idomárral csináltak valamit, pl. feldobták őket a vízből, vagy az idomárok úgy szelték át a delfinek hátán a medencét, mintha szörfdeszkán lennének. Szórakoztató hely volt, bár azért a nagyobb testű állatokat sajnáltam, hogy kis helyre vannak bezárva a széles óceánhoz képest. 

A móka után siettem vissza Norimasa lakására a csomagomért és drukkoltam, hogy ne akkor szakadjon le az ég, mielőtt a lakásra érek, mivel vészjósló viharfelhőket láttam a távolban. Persze pont most sikerült eltévednem egy picit, sehogy sem találtam a szökőkutat, ahonnan már tudtam volna az utat, pedig tudtam, hogy a közelben járok. Megkérdeztem egy boltos nénit, aki szerencsére tudta miről beszélek és kiderült, hogy már a szomszéd utcában jártam. 

A lakást elhagyva siettem a Marikóval megbeszélt helyre. Épp hogy odaértem, de én voltam az első, Marikót lassította kicsit, hogy feléjük leszakadt az ég, óriási zuhé volt, ki is dobta a harisnyazokniját, annyira vizes lett. Marikóval elmentünk a bárba ahol szerdánként zongorázik, és meghallgattam kétszer fél óra előadást. Jazzt kell itt játszania főleg, meg a kedvemért bevett a repertoárba két Arashi számot is, aminek örültem. Közben umeshuut kortyolgattam jéggel. Finom volt, tobábbra is szeretem. 

A bár után Marikó hazahozott és találkoztam anyukájával meg a cicával. Nagyon szép cica, és eléggé el van kényeztetve. Tele van a lakás macskaholmival, még kaparótorony is van, ami a plafonig ér. Marikó szobája vicces, mert 3/4-ét elfoglalja a zongora, a maradék helyre pedig a futonját teríti. Szinte a zongora alatt alszik. Igazi zongorista! :)

Holnap korán kelünk, és irány Kiotó!

2014.08.05 Nagoya

Na most már melegem volt az este! Kezdem érteni, hogy miért jó a zselés párna, amit le lehet hűteni és betenni a rendes párna alá estére. Nekem egy hűtött lepedő jól jött volna (még nem láttam, bár lehet hogy van ilyen is). Sikerült viszonylag korán kelnem és 10-kor indultam útnak. Elmetróztam Nagoya pu-ig, és ott felszálltam a túristabuszra. Az első megálló a Toyota múzeum volt. 

Két részletből állt. Az első Japán iparosodását mutatta be a Toyota szövő és fonógyáron keresztül, és egy hangrányi fonó és szövőgép prezentálta Toyoda Sakichi birodalmát, és úgy az egész fonó és szővőtörténelmet. A második része a múzeumnak Sakichi fiának Toyoda Kiichironak a szárnypróbálgatásait mutatta be modelleken és falra rajzolt mangákon keresztül, az autógyártás terén, majd részletesen ismertette az első Toyota teherautó és személygépkocsi létrejöttének történetét, végül a Toyota további modelljeit mutatta be, meg úgy álltalában mindent, amit egy kocsi részeiről tudni lehet. Kocsimániások paradicsoma volt, ahol jártam. Ha az idelátogató kisfiúk nem akarnak ezek után autóiparban elhelyezkedni, akkor ők biztos inkàbb barbizni szeretnek otthon. :P A múzeumban voltak zenélő Toyota robotok is, de sajnos pont nem akkor léptek fel, ameddig ott voltam. 

A múzeum után a Nagoya várba mentem. Erről azt kell tudni, hogy ugyan a 17. században épült, azonban a második világháború alatt egy légitámadás során leégett a nagyrésze, viszont a háború után újraéplítették a fő épületet. A többi rész újáépítését 2018-ra tervezik befelyezni. A már álló részben múzeum működik, a korabeli Japánt és a vár építését mutatja be, és egy sarokban teljesen random módon rovarkiállítás volt.  Az építés alatt álló részekre úgy lehetett bemenni, hogy le kellett venni a cipőnket és akin nem volt zokni, annak adtak papucsot. A táskánkat szorosan magunk elé kellett fogni, nem érhettünk semmihez és bejárhattuk így a termeket. Érdekes volt, mert azt a megoldást választották, hogy teljesen friss anyagból építik fel az egészet, így egy frissen ácsolt épületben mászkáltunk, amiben minden tiszta volt és új, kikéve a festett ajtók, amelyek elvileg átvészelték a háborút. Ezek tetszettek nekem a legjobban, valamint a múzeumban lévő lépcső, ami valójában két lépcső volt egy lépcsőházban, egymást váltogatta a felfele és a lefele vezető lépcsősor. Így bár egy spirálban haladtak, a le és a felfelé haladó emberek nem találkoztak szembe, mert külön lépcsősoron mentek. :) Na, nem ragozom tovább, érdekes volt. 

Ebédeltem a vár területén lévő kajáldában, aztán elmetróztam Ozone megállóig, amitől nem messze volt a Tokugawa japánkert. Pechemre lekéstem a nyitvatartást negyed órával, így ide nem sikerült benéznem. Visszaballagtam a metróhoz és elmetróztam a szàllásig, de előtte még benyomtam vigasztalóként egy zöldteás-csokis jégrémszendvicset. 

Most Norimasa ért haza hamarabb, már itthon volt mire felértem. Megbeszéltük, hogy gyozát eszünk, és el is vitt egy jó gyozás helyre. Tényleg finom volt, és jól is esett. Utána hazasétáltunk és beszélgettünk minden féléről angolul meg franciául. A franciát én szorgalmaztam, mert mondta hogy tanul és azt nem szokta tudni gyakorolni, a gyakorlás pedig rám is rámfért. A lényeg, hogy megértettük egymást, bár szerintem neki jobban ment mint nekem. Aztán elbúcsúztunk alvás előtt, mert reggel már nem biztos, hogy találkozunk, délután pedig cuccolok át Marikóhoz. 

2014.08.04 Nagoya

A harmadik napom Nagoyában és az Osu Kannon szentélyen kívül még más nevezetességet nem néztem meg eddig, de a helyiek mind azt mondják, hogy sok érdekesség nincs, így talán egy napba bele tudom majd sűríteni. Azért nem ma túristáskodom, mert hétfő van, és a hétfő itt is túrista szünnap, azaz zárva van a legtöbb múzeum és a túristabusz sem jár, amire jó az egy napos bérletem. A fentiek miatt úgy döntöttem, ma relaxálok és csak úgy céltalanul bolyongok a környéken, ami mellesleg az egyik városközpont, így volt is látnivaló. 

Relaxálós napom úgy kezdődött, hogy felébredtem, és szomorúan tapasztaltam, hogy még időeltolódásban vagyok, ugyanis már fél12 volt, továbbá azt is, hogy valami rovar kényelmes sétát ejtett meg a jobbkaromon, a mutatóujjamtól a vállamig (vagy vissza), aminek 5 nagy csípés helezte a nyomát. Valószínűleg a tűzijáték alatt történt, mert akkor éreztem, hogy csíp valami. Szerencsére kielemeztem és kizártam az ágyi poloskát. Annyira nem viszket, csak csúnya, és mindig felvillantom, amikor átveszem a boltban a visszajárót. (Lehet, hogy ez az égi jel a spórolásra??)

Mire összeszedtem magam, és megterveztem a napom, ebédidő lett, így első állomásom egy (még céltudatosan kinézett) helyi specialitást kínáló étterem volt, ahol miso katsudont ettem, ami rizságyon felszolgált rántott sertés szelet miso mártással leöntve. Hát, annyira nem volt nagy szám, de a hely nagyon népszerű volt, egyfolytában cserélődtek az emberek és az újaknak még várakozni is kellett. A hús kicsit zsíros volt nekem.  A szósz édeskés worchesteres volt. Képet nem tudok beszúrni, így itt a hely honlapja a kíváncsiaknak: http://www.english.yabaton.com/

Ebéd után kb. belőttem az irányt a centrum felé és megkezdtem a bolyongást. Rögtön egy felüljáró alatti rekreációs parkban esemény volt: friss lánycsapatok első utcai fellépésének nézett ki a dolog. Fiatal rövidszoknyás lányok ugráltak és énekeltek pár járókelőnek, és egy asztalsor mögül szórólapokat kínált a menedzserük. Lehet hogy így selejtezik a lányokat, aszerint, hogy kiknél állnak meg többen az utcán. :) 

A felüljárón túl már a központ következett, vagy legalábbis annak tűnt. Egymást érték a bevásárlóközpont-irodaházak. Be is mentem néhányba, és az egyikben rábukkantam a Daiso vegyesboltra, amit Tokióban is szeretek. Elnézelődtem egy darabig, aztán betértem egy hangszerboltba, de sajnos nem volt taikó részlegük. Helyette megnéztem a harsonákat, amik ára 223e yen és 65e yen között mozgott, legalábbis a sima tenoroké. Utána találtam egy zeneboltra is, ahol meg is vettem a múlthéten megjelent Arashi DVD-t a koncertjükről, amin én is voltam. Így majd tudom mutogatni a családnak, hogy milyen is volt! Reszkessetek! :D Na meg én is megnézhetem, hogy miről maradtam le onnan az utolsó előtti sorból... :P

Sikeresen visszataláltam a vendéglátómhoz, és közben 7 óra lett, mire visszaértem, de Norimasa még dolgozott. Fél órával utánam futott be, és elvitt vacsizni egy helyi ramen étterembe, ahol finom tajvan-rament adtak. Neve ellenére ez nagojai eredetű, csak bevándorlók csinálták először (mint a berlini kebab), és attól speciális, hogy nagyon csípős. Vicces volt, mert az étlapon volt a normál verzió, a miniadag, és egy amerika verzió, ami kevésbé csípett. Úgy látszik, az amerikai vendégek nem bírták az alapváltozatot túlságosan, pedig szerintem annyira nem volt durván csípős. A koreai ismerőseim biztos kinevették volna. :) Azért megköhögtetett kicsit, amivel Norimasa meg volt elégedve, mert a korábbi vendégeinél hiányolta, hogy nem váltott ki semmilyen reakciót a csípősség. 

A holnapi napom lesz a túrista nap, legalábbis az eredeti terveim szerint. Aztán majd meglátjuk, hogy alakul, alszom-e délig vagy sem... :)

2014.08.03 Nagoya

Egész jól működött a légkondi a hostelszobában, nem volt egyáltalán melegem. Hullámokban aludtam, de a végén sikerült kipihennem magam, és talán átálltam már japán időre mára! Majd este kiderül. Reggel összecuccoltam és bedobtam a szobakulcsot a checkout dobozba, a csomagjaim a hostelben hagytam és elindultam a városba. Útközben rátaláltam a Science museumra, ahol akkora tömeg állt sorban, hogy a szomszéd ajándékboltban rákérdeztem, hogy valami esemény van-e, de amint megtudtam, ez volt a normális! A japán gyerekek vagy nagyon szeretik a tudományokat, vagy az épület oldalán lévő Dragon Ball poszternek volt ekkora vonzereje.

Miután kibámészkodtam magam a múzeum körül, indultam az Osu Kannon szentély elé, ahol már javában gyülekeztek a cosplay-es animekarakternek öltözött emberek, ugyanis ma cosplay világtalálkozó volt. Ebből a "világ" részt kb másfél tucat külföldi cosplayes képviselte, oroszok, olaszok, dánok, thaiföldiek, koreaiak, és még valami (magyar nem volt), és a többiek, azaz a felvonulók 99,9%-a japán volt, vagy velük vonult. A felvonulás tartott legalább egy órát, és abból állt, hogy a tér közepére kordonok mentén betekeredett cosplayesek lassan kitekeregtek és elvonultak a fotózó bámészkodók és fotósok előtt, meg-megállva egy egy póz erejéig. Komolyan elvonult előttem annyi cosplayes, hogy egy órán belül egyszer sem ismétlődtek az emberek! (a karakterek azért elég gyakran, bár meg nem mondom melyik animékből voltak, mert alig ismertem fel párat) Voltak jók is rosszak is, és egész sok pasi volt nőnek öltözve. Szerintem egy kicsit ez amolyan Love Parade is sokaknak. Szerk.: Mint utólag megtudtam, a Cosplay Világtalálkozót idén 12. alkalommal rendezték meg, és helyszíne mindig Nagoya. A verseny valójában másodikán volt, és ott 22 ország két fős csapata képviseltette magát, beleértve Japánt is. A csapatokat az otthoni előselejtezőkön választották ki és a nagoyai nyertes az orosz csapat lett. A vasárnapi felvonulás már csak parádé volt, nem maga a verseny, azért is volt ott annyi japán cosplayes. (http://www.mofa.go.jp/p_pd/ca_opr/page23e_000292.html)

A jelmezbál után mellém csapódott Yamada-san, egy hobbiként angolt tanuló 60-as körüli fogorvos, aki szereti leszólítani a külföldieket, hogy gyakoroljon kicsit. Mondjuk, amikor megtudta, hogy valamennyire beszélek japánul, onnantól szinte csak úgy beszélt, de legalább így én gyakoroltam kicsit. Yamada-san nagyon lelkesen a szárnyai alá vett és egy fél napig szórakoztatott. Kommentáltuk az épp aktuális műsorokat, és a szünetekben ajánlott környékbeli látványosságokat és még egy Yoshinoyába is elkísért ebédelni. Szerencsére semmi rossz hátsószándéka nem volt, csak szórakoztatni akarta a tömegben egyedül bámészkodó külföldit. Közben összefutottunk egy német sráccal, akit szintén így szólított le egy korábbi fesztiválon. :) A srác a nagoyai egyetemen dolgozik kutatóként, úgyhogy itt él, és be is számolt Yamada úrnak, hogy ellátogatott az általa javasolt helyekre. 

Az egész napot a matsuri főhelyszínén töltöttem szinte. A cosplay után volt egy rózsaszínbe öltözött kislánycsoport, akik táncoltak és énekeltek, és őket követte a helyi nagy kedvenc idol lánycsapat, az OS☆U. Ők már idősebbek voltak, és a férfirajongóik csak úgy skandálták velük a dalszöveget! Pont sikerült szerintem a legkeményebb rajongók mellé állni, így közelről láthattam pl. egy amcsi motoros kinézetű, szakállas, halálfejes gyűrűket viselő japán rajongót, aki épp lelkesen integetett a csapatnak és ugrált az idol jpop számokra. Lenyűgöző látvány volt :D A School Rumble animére emlékeztetett, amiben hasonló karakter volt oda egy kawaii kislányért. 

Volt egy gyengébb zenés produkció, ami azzal próbált kitűni, hogy a három tagból az egyik hangulatcsináló áldobos volt, aki végig bohóckodott és grimaszokat vágott, hátha így elvonja a figyelmünk a zene színvonaláról, de nem jött össze neki. 

Felléptek megint a taikósok, akiket persze megint megnéztem, és az utolsó koncertező egy kiöregedett rockbanda volt, színes űrruhákba öltözve (mármint olyan animés/Jetsons családosba, nem az Apollo13-as stílusba :D). Meglepően szórakoztatóak voltak, és még zenélni is tudtak. A közönségnek is tetszett. 

Utánuk következett a yukata (ez amolyan kimono-light) divatbemutató, amikoris egy szakértő néni kommentátor alatt a színpadon vonulgattak a yukata modellek, a könnyű nyári stílust, vagy épp a délutáni teázás baráti körben stílust bemutatva. :) A bemutatót yukata szépségverseny követte sorszámozott versenyzőkkel, de arról már sajnos el kellett jönnöm, mert lassan találkozóm volt a couchsurfinges vendéglátómmal. Felszedtem a csomagom a hostelben, csináltak rólam búcsúfotót, elköszöntem tőlük, és mentem a megbeszélt találkozó helyre. 

A vendéglátóm Norimasa, egy 27 éves céges alkalmazott, akinek álma Afrikában élni. Majdnem egy egész évet töltött kint Ruandában, ami nem vette el a kedvét, úgyhogy biztos komolyan gondolja. Rendes srác, elmentünk együtt egy gyors vacsira, aztán visszasiettünk a fesztiválra, ahol még sikerült elcsípni az össztánc végét. A tánc után tűzzsonglőrök jöttek, és a kétnapos fesztivált taikóval kísért tűzijáték zárta. A tűzijáték nem ám olyan szokásos augusztus 20-i féle volt, hiszen mégiscsak Japánban vagyunk na. Először volt egy fellövős féle, ami majdnem 20-ais volt csak nem koszorúban pukkant, hanem görögtűzként. Ezt követte a kézi tűzijáték, amikoris sorokban bevonultak a hordozók és a gyújtó emberek, és az utóbbiak sípszóra meggyújtották a tűzijátékot a hordozók kezében, ami olyan volt mint egy méretes torta-tűzijáték, vastagabb és magasabbra ért. A legutolsó már egy kisebbfajta aknavető volt, amit egy ember tartott, és olyan volt az egész, mintha tűzesőt szórna, aranyesőt. 

Ezzel a fesztiválnak vége lett, amit, amint megtudtam, a 60-ik alkalommal rendeztek meg, pont jókor. 

2014.08.02 Nagoya

Ugyan elment egy nap az utazással és időeltolódással, viszont annyira élménydús volt az első napom Japánban, hogy két nappal is felér! Sőt, még azt is ki merem jelenteni, hogy ha valamiért holnap kellene hazamennem, akkor is elégedetten térnék vissza! 

Az történt ugyanis, hogy most kivételesen rendkívül jól időzítettem, és matsuri, azaz fesztivál napján sikerült érkeznem Nagoyába. 

A Finnairrel utaztam, és meglepően rövid volt az út a korábbiakhoz képest, Helsinkiből 9 óra. Ez is fárasztó, de azért egész tűrhető. Most nem beszélgettem a mellettem ülő szomszéddal, aki amúgy egy kedvesnek tűnő 40-es japán nő volt. Megnéztem egy filmet, aztán próbáltam aludni, hogy át tudjam ébren vészelni az első napot. Az egyetlen panaszom az volt, hogy kicsit szűkösebb a hely mint a Qatar járatán.

Reggel 9 körül értünk Nagoyába. Sikeresen átjutottam a bevándorláson és a vámon, és benéztem a túrista információhoz, begyűjteni egy térképet és kuponokat. :)

A srác nem nagyon tudott mit kezdeni Magyarországgal, még az útlevelem is elkérte megnézni, hátha úgy jobban beugrik neki, hogy hol is lehet. Aztán mikor Budapestet említettem, illedelmesen úgy tett, mintha azt már tudná hol van. 

A vonatpénztárban vettem egy egy napos túrista bérletet 600 yenért, amihez be kellett mutatni az útlevelet, így elég sokat mutogattam a reptéren. Érdekes volt megfigyelni, hogy a vonatpénztárosok, annak ellenére, hogy ott volt a fejük felett a felirat hogy tourist information, látszólag alig beszéltek angolul, így japánul kellett ügyintéznem. 

Felhívtam a reptérről az itt élő barátnőmet, Marikót, hogy megérkeztem, és megbeszéltük a találkánkat a Nagoya pu.-ra, amint beérek. Feltöltöttem a Suica tömegközlekedési kártyámat, és már ugrottam is fel az első belváros felé induló vonatra. A vonaton indulás után tudtam meg a kallertől, hogy helyjegy is kötelező, de megvehettem tőle is, így nem volt gond. Azt nem tudom, így drágább volt-e, de szerintem nem. 

Az állomásra érve megint hívtam Marikót és sikerült pár perccel később megtalálnia. Ő szerencsére tudta, hogy hol a hostelem, mert én elfelejtettem utána nézni. Elnavigált a szállásra, ahol itt lehetett hagyni a csomagot checkin előtt. Le is cuccoltam, és mentünk be a belváros szívébe, Osu-be, ahol már javában folyt a fesztivál! 

Az első dolgom az volt, hogy szerezzek egy legyezőt, amit mindenki szorongatott, amiből arra következtettem, hogy ingyen osztogatják, ugyanis annyira fülledt volt a levegő, hogy legyező nélkül nehéz lett volna elviselni. A legyezőn szerepeltek a programhelyszínek programjai, így meg is tudtuk, hogy pár sarokkal arrébb épp taiko dobolás folyik! 

Követtük a dobok hangját és meg is találtuk a csapatot. Főleg fiatalok voltak, olyan tizenévesek, illetve az egészen friss 7-8 éves tagok. A kicsik nagyon cukik voltak, a nagyok meg egész ügyesek. A show után bolyongtunk a vásárló utcákon és néha érdekes dolgokba futottunk. Pl. az egyik sarkon egy gumimedencében bokáig érő vízben vadásztak pici gyerekek sikamlós angolnákra. Amit sikerült kifogniuk a sípszóig, azt haza lehetett vinni. :) Cuki látvány volt! Az egyik 3 év körüli kislánynak bónusz cukiságért Hello Kittys volt a pelus-bugyija. :) Nagyon japános hangulatú volt az egész. Az volt a vicces, hogy Marikó azt mondta, ő is most először látott ilyet! Egy másik utcàban láttunk hastáncosokat, voltak zsonglőrök, aranyhalfejű maszkos  srácok, akik valamit reklámoztak (talán a taiyaki édességet), voltak szamba dobosok, egy koreai pop-énekesnő (Key- Bomi?) jazzstílusban énekelt gangnam style-t, a taikósok felléptek még párszor (amit természetesen mindig végignéztünk), és estére össznépi bonodori tánc volt. Marikó nem szállt be a táncba, de én mentem pár kört. :)

Közben a szünetekben ettünk ebédre takoyaki poliplabdácskákat, vacsira szusit és pihenésképp doboltam egyet a kedvenc taiko no tatsujin dobolós játékomon. Ja és cosplayeseket is láttam, meg sok sok yukatába öltözött embert. És ez tényleg mind egy napon történt. 

A bonodori táncolás után búcsútvettem Marikótól és visszajöttem a hostelbe becsekkolni. A recepciós srác segítőkészen felcipelte a bőröndöm a legfelső emeletre, és utána annyira nem találta zseniálisnak azt a megjegyzésemet, hogy valójában egy éjszakára lent is hagyhattam volna a bőröndöt, mert úgysem kell belőle semmi. :P Persze fenn hagytam már ezekután. :)

A hostel teljesen normálisnak tűnik, habár olyan fapados kicsit, de hát ezért is hostel. Háromemeletes ágyak vannak a szobában, és egy 6 ágyas helyen vagyok 3 japán lánnyal. Az egyiknek le is csaptam az iphone-töltőjére, így neki köszönhetitek, hogy ezt hamar meg is tudtam írni. 

Remélem, a holnapi nap is jó lesz! Negyed ennyi is bőven elég lenne! A terv ismét a matsuri lesz, mivel kétnapos és holnapig tart. Állítólag tűzijátékkal zárul. 

Hess hess időeltolódás! Jó éjt Japánból!

Fel a fejjel! rejtvény 5.

Ha már itthon ragadtam, foglalkozzunk egy kicsit ismét Budapesttel.
Vajon merre találhatóak ezek a vízhordó lányok? :)