Ma elköszöntem Yukától és átköltöztem futonostól Marikóhoz. Úgy döntöttem, hogy még suli előtt költözök át, mert akkor kevésbé zsúfoltak a vonatok mint suli után. A futon épp hogy befért a bőröndbe... nem tudom, hogy fogom belevarázsolni az ajándékokat... Ha nem viszek semmit, ez lesz az oka! :P
Eltartott egy darabig, mire átbumliztam Marikóhoz, de szerencsére emlékeztem két évvel ezelőttről, merre kell menni. A kulcs a postaládában volt, ahogy megbeszéltük, így gyorsan bejutottam, lecuccoltam és siettem suliba. Sajna késtem 10 percet, de nem volt nagy baj. Ez volt eddig az első késésem, ami magamhoz képest egész jó arány.
Suli végén hozzácsapódtam a brazil csapathoz, akik közös ivászatot szerveztek. Egész sokan gyűltünk össze a suliból. Én főleg az osztályomba járó koreai lánnyal beszélgettem, meg két brazil lánnyal. A koreai Song-ji egy japánhoz ment feleségül, azért tanulja most a nyelvet. A férjével angolul beszélgetnek, és Ausztráliában ismerkedtek meg egy angol nyelvtanfolyamon. Aranyos lány és majdnem egykorúak vagyunk, aminek mindketten örültünk, mert a többség 25 alatti. :) A hely ahova mentünk már előre le volt foglalva. Előre be kellett fizetni a fix összeget és cserébe hoztak bármennyi innivalót és fix menüt. A menü edamame babból, kimcsiből, csirkefalatokból, sertéshús falatokból, salátából és tofuból állt. Később hoztak nabét is, ami leves mindenféle főtt cuccal. Én söröztem és mindent megkóstoltam, és jól is laktam. A társaságban volt mindenféle nemzetiség, de a többség brazil volt. Voltak vegyes párok is, pl. egy brazil lány egy koreai pasival, egy orosz lány egy japán sráccal. A dubai hangos és mindenkivel barátkozó lány kerítőnőt játszott és egy fehér srácnak kerített is egy japán lányt. A vége felé már eléggé berúgott és hozzánk jött oda elérzékenyülni. Könnyezett nekünk egy sort, és folyékony japánul panaszolta a családi nehézségeit. Song-jival csak néztünk és próbáltuk csitítani. A terem egyik sarkában külön ült 3 pár. Vakrandin voltak, úgynevezett gokonon. A 3 lány japán volt, a fiúk japánul beszélő külföldiek. Fura volt az egész így kívülről, a lányok nagyon kiöltözöttek és jólfésültek voltak, de nagyon merevek. A srácok főleg egymást ugratták, és ők próbálták szórakoztatni a lányokat. Néha tapsolgattak, ami valami ivós játék része lehetett. Kíváncsi vagyok, össze jött-e valamelyik pár utána. :) Néha megzavarta őket a berúgott dubai lány, aminek a japán lányok elég nyilvánvalóan nem örültek. A dubai lány az orosz-japán párnál is bekavart, mert azt mondta, hogy neki nincs barátja mert mindenki azt mondja rá, hogy túl fiús, viszont az orosz lánynak bezzeg több is van. A japán srác csak nézett nagyokat, a barátnője meg ott győzködte ijedten, hogy nincs más rajta kívül. Song-jival jót mulattunk, aztán megállapítottuk, hogy későre jár, még haza is kell jutnunk, így leléptünk.
Marikóhoz menet sikerült elszalasztanom a megállómat. A következőnél felszálltam a másik irányba, az viszont expressz vonat volt és nem egy megállót vitt vissza, hanem egészen Shinjukuig, ahonnan indultam... Ott visszaszálltam arra a vonatra, ami arról a vágányról ment, mint amiről előtte mentem. Igen ám, de ez meg valami speciális limitált expressz volt, ami valahova teljesen máshova vitt. Ott leszállva gyorsan megkérdeztem az egyik állomáson dolgozót, hogy hogy jutok el Hatagayába. Rendes volt és leírta papírra, hol kell átszállnom. Merthogy egy vonattal nem tudtam volna visszamenni, még jó, hogy megkérdeztem. Ezt a vonatozást amúgy úgy kell elképzelni, hogy egyikre sem vártam 5 percnél többet, nagyon sűrűn járnak. És szerencsére nincs jegykapu a két irány között ugyanazon a vonalon, így nem kellett ráfizetnem.
Marikóhoz kb. negyed 12-re értem vissza, de ő is kb. akkor jött haza, és a barátja meg még utánam, így végül nem volt késői az időzítés. :)
2012. január 31., kedd
2012. január 30., hétfő
Keikarou!
Reggel későn keltem, Yukának megmutattam, hogy kell szeletelés előtt leszedni a szalámi héját, ettünk egy késői reggelit, aztán együtt vonatoztunk Ikebukuróig.
Suliban Arai senseijel gyakoroltuk a nyelvtant, és megtanultuk, hogy kell azt kifejezni, hogy a jövőben szándékozunk valamit csinálni (とおもっています、つもりです).
A suli utáni tervem mára az a bizonyos Chibában található Keikarou nevű kínai étterem volt, ahova eredetileg Yukával mentem volna az első héten, de akkor zárva volt. Mivel az étterem a népszerű Arashi fiúbanda egyik tagja családjának az étterme, állítólag van, hogy 3 órát is kell várakozni, hogy asztalhoz ülhess. A terv az volt, hogy hétfőn talán kevesebben lesznek, mint hétvégén és ha rögtön suli után indulok, megelőzhetem a későn dolgozókat. Azért felkészültem a legrosszabbra is és reggel harisnyát is húztam a nadrág alá, pulcsiból meg a legmelegebbet vettem fel. Szerencsém volt, mert egyből bejutottam és volt egy csomó szabad hely, így ráérősen eszegettem. Rajtam kívül volt két kínai lány, két japán lány, egy család és két idősebb nő. A családon kívül tuti mind rajongók voltak. A két nő pl. egész hangosan arashizott. Sajna csak kanjis étlap volt így nagyjából biztosra mentem és az egyik menüt rendeltem, de előtte megkértem a pincérlányt, hogy mondja el mi van benne, mert nem értem a kanjikat. Kaptam szezámkrémes csirkecsíkokat hideg előételként, kukorica levest, rizst, csípős tofut, tengeri herkentyűs gombás fogást, sütőtökkrémes sütit és jázmin teát. Nagyon jól laktam a végére és közben buzgón fényképeztem a kaját és a dekorációt. Az utóbbi a fiúcsapattal kapcsolatos poszterekből és rajongók által készített ajándékokból állt. Volt pl. Legóból kirakott Arashi kanji és Arashi felirat, repülőmakett amin Arashi van, üdvözlőlapok, rajzok, plüssfigurák, virágok. Túl gyorsan megettem mindent és még nem akartam menni, így rendeltem egy kávét is és azt szürcsölgettem. Megvártam, hogy előttem menjen el az a két japán lány, aki már ott volt mikor megjöttem. Közben folyamatosan jöttek új emberek, pl. két japán rajongólány meg 3 japán rajongónő. :D Az egyik lány olyan sört rendelt, amit Arashi reklámoz, és tanakodtak, hogy merjenek-e fényképezni. Kifelé menet megtaláltam a vendégkönyvet, amibe bele is lapoztam. Tegnap mexikói rajongók jártak ott, a többi bejegyzés a héten japánul volt. Én is hagytam üzenetet kezdetleges hiragana szókincsemmel, aztán Tokió fele vettem az irányt. A Hikawadai állomáson egy fülkéből felhívtam Marikót, hogy mikor költözhetek hozzá és megbeszéltük a részleteket. Aztán egy órát töltöttem a közeli nagy szupermarketben, végignézve mindent. Az előre csomagolt készételeket fél áron, vagy olcsóbban adják késő este. A rizsgombóc, ami általában 105-120 jen most 30-40 jen volt! Kihagyhatatlan ajánlat, így vettem is egyet, bár fogalmam sincs milyen töltelék van benne... :D
Suliban Arai senseijel gyakoroltuk a nyelvtant, és megtanultuk, hogy kell azt kifejezni, hogy a jövőben szándékozunk valamit csinálni (とおもっています、つもりです).
A suli utáni tervem mára az a bizonyos Chibában található Keikarou nevű kínai étterem volt, ahova eredetileg Yukával mentem volna az első héten, de akkor zárva volt. Mivel az étterem a népszerű Arashi fiúbanda egyik tagja családjának az étterme, állítólag van, hogy 3 órát is kell várakozni, hogy asztalhoz ülhess. A terv az volt, hogy hétfőn talán kevesebben lesznek, mint hétvégén és ha rögtön suli után indulok, megelőzhetem a későn dolgozókat. Azért felkészültem a legrosszabbra is és reggel harisnyát is húztam a nadrág alá, pulcsiból meg a legmelegebbet vettem fel. Szerencsém volt, mert egyből bejutottam és volt egy csomó szabad hely, így ráérősen eszegettem. Rajtam kívül volt két kínai lány, két japán lány, egy család és két idősebb nő. A családon kívül tuti mind rajongók voltak. A két nő pl. egész hangosan arashizott. Sajna csak kanjis étlap volt így nagyjából biztosra mentem és az egyik menüt rendeltem, de előtte megkértem a pincérlányt, hogy mondja el mi van benne, mert nem értem a kanjikat. Kaptam szezámkrémes csirkecsíkokat hideg előételként, kukorica levest, rizst, csípős tofut, tengeri herkentyűs gombás fogást, sütőtökkrémes sütit és jázmin teát. Nagyon jól laktam a végére és közben buzgón fényképeztem a kaját és a dekorációt. Az utóbbi a fiúcsapattal kapcsolatos poszterekből és rajongók által készített ajándékokból állt. Volt pl. Legóból kirakott Arashi kanji és Arashi felirat, repülőmakett amin Arashi van, üdvözlőlapok, rajzok, plüssfigurák, virágok. Túl gyorsan megettem mindent és még nem akartam menni, így rendeltem egy kávét is és azt szürcsölgettem. Megvártam, hogy előttem menjen el az a két japán lány, aki már ott volt mikor megjöttem. Közben folyamatosan jöttek új emberek, pl. két japán rajongólány meg 3 japán rajongónő. :D Az egyik lány olyan sört rendelt, amit Arashi reklámoz, és tanakodtak, hogy merjenek-e fényképezni. Kifelé menet megtaláltam a vendégkönyvet, amibe bele is lapoztam. Tegnap mexikói rajongók jártak ott, a többi bejegyzés a héten japánul volt. Én is hagytam üzenetet kezdetleges hiragana szókincsemmel, aztán Tokió fele vettem az irányt. A Hikawadai állomáson egy fülkéből felhívtam Marikót, hogy mikor költözhetek hozzá és megbeszéltük a részleteket. Aztán egy órát töltöttem a közeli nagy szupermarketben, végignézve mindent. Az előre csomagolt készételeket fél áron, vagy olcsóbban adják késő este. A rizsgombóc, ami általában 105-120 jen most 30-40 jen volt! Kihagyhatatlan ajánlat, így vettem is egyet, bár fogalmam sincs milyen töltelék van benne... :D
2012. január 29., vasárnap
Kamakura és angolnabél
Ma mozgalmas napom volt. Reggel fél 10-kor találkoztam Juliannal a Tokyo állomáson. Sikerült pontosan érnem a megbeszélt találkozó helyre. Egy óra vonatozás után megérkeztünk Kamakurába. Nagyon szép hely és jó sok fényképet csináltam itt! Állítólag van vagy 60 szentélye és temploma, így ha még eltéved az ember, akkor is talál egyet-kettőt. Julian felkészült, előre kikérdezte a japán szállásadó családját, hogy melyikek a kiemelkedő látványosságok, úgyhogy céltudatosan azok felé vettük az irányt. Kissé hűvös volt, de szépen sütött a nap. Először egy sor templomot néztünk meg, utána elmentünk a nagy Buddhához, amibe be is lehetett menni 20jen jelképes összegért. A templomok 200-300 jenbe kerültek, de volt olyan is, amelyik ingyen volt. Volt néhány nagyon érdekes hely. Az egyik eldugott templom tele volt pl. Inari (róka kinézetű isten) szoborral. Van olyan kaja, hogy inari sushi, és a szentély elé két lány egy tál inari sushit tett az isteneknek mint felajánlás. Sőt, volt ott egy üveg szaké is! 3 mókus izgatottan ugrált a közelben, lehet hogy rákaptak a felajánlott ételekre. Egy másik templomnál barlangon keresztül kellett bemenni egy belső tisztásra és a szentélyek is barlangba voltak vájva. Megint másutt rengeteg mini Buddha sorakozott, és attól a templomtól a tengerre is ráláttunk. Le is mentünk utána a tengerpartra, hogy beledugjuk az ujjunkat a vízbe. Mind a kettőnk izgatott volt, mert ugye sem Svájcban sem Magyarországon nincs tenger. A hideg ellenére voltak a vízben is, igaz, szörfös ruhában. Korábban meg vitorlás verseny lehetett, mert egész sokat láttunk. A parton a fejünk felett varjak és sólymok (?) keringtek. Az egyik sólyom hirtelen lecsapott a parton üldögélő párocska lánytagjának szendvicsére és kikapta a kezéből, tisztára mint egy sirály! A lány sikkantott egyet, Julian meg jó hangosan kacagott az egészen. Én próbáltam jó sólyom képeket csinálni, de sajna szembenap volt.
A sétánk végén be akartunk ülni egy étterembe a tengerparton enni valamit, de alig találtunk éttermet azon a szakaszon. Egy amerikaiasba próbáltunk leülni, de tele volt és várni kellett volna. Ekkor a sarkon megláttunk egy német éttermet és Julian mindenáron be akart menni. Végül ott ettünk kolbászt. A tulaj német néni aranyos volt, és nagyon jól beszélt japánul. Volt bent egy japán bácsikból álló kisebb társaság, akikkel jól elbeszélgetett. Az étel is jó volt, de annyira nem volt kiemelkedő, viszont meleg volt odabenn és a tengerre is ráláttunk.
Közben Julian megengedte, hogy használjam a mobilját, így gyorsan felhívtam a couchsurfinges srácot akivel 6-ra találkozót beszéltünk meg, hogy csak fél8-ra tudok odaérni.
Kisvasúttal elvonatoztunk a fő állomásig, onnan meg vissza Tokióba. Én egyből Shinjukuba mentem, és fél8 után kicsivel meg is jelent a couchsurfinges Jun, aki hozta egy indiai barátját is. Az indiai srác 8 éve él már itt, és persze jól beszél japánul. A társalgás japánul folyt és a bonyolultabb dolgoknál átváltottunk angolra. A srácok egy hagyományos izakayába vittek Shinjukuban. Annyira hagyományos volt, hogy itt még az árak is kanjival voltak írva! Viszont egész jól boldogultam, mert az étlap nagy része katakanával volt írva. Kanjiból a számok pedig mennek.
Sört ittunk, és ettünk mellé sok féle csipegetni valót. Az első furcsaság a sült és pácolt angolnabél volt... Kis fapálcikákra volt felnyársalva. Annyira nem éreztem furának, mert a pác az ízeket és a kinézetet is elnyomta. Ettünk még sült minihalat amibe haltojást nyomnak írókával, shiitake gombát, gyozát, yakisobát és odent. A gyoza a sült tésztatáskákba töltött darálthúsos töltelék. A yakisoba pirított tészta. Az oden leves, amit télen esznek és van benne főtt tojás, bambusz, jégcsapretek, fishcake és konyaku (ami nem konyak, hanem krumpliból készült kemény kocsonyás állagú valami, ami olyan zselatin szerű).
A srácok szórakoztatóak voltak. A japán fiú mérnök és pénztárgépeket tervez és szerel be. Az indiai srác egy japán cégnél software programozó. A végén részben fizették az én részem is, így nem jártam olyan rosszul. :) Meg is hívtam mindkettőjüket Magyarországra.
A japán Junnal még ittunk egy pohár umeshut (gyenge szilvapálinka) aminek olyan íze volt, mint a szőlőlének enyhe alkoholos utóízzel. Ízlett, bár a jégtől picit megfájdult a torkom. Az indiai srác egész hétvégén dolgozott és már az egy pohár sör is a fejébe szállt.
Kb 10-ig beszélgettünk, aztán ment mindenki a saját metrójához. Junnak még kb 1óra volt az út hazáig, én fél óra alatt értem Yukához, aki ma este dolgozik és későn jön haza. Szerintem nem várom meg, mert már ülve is el tudnék aludni!
A sétánk végén be akartunk ülni egy étterembe a tengerparton enni valamit, de alig találtunk éttermet azon a szakaszon. Egy amerikaiasba próbáltunk leülni, de tele volt és várni kellett volna. Ekkor a sarkon megláttunk egy német éttermet és Julian mindenáron be akart menni. Végül ott ettünk kolbászt. A tulaj német néni aranyos volt, és nagyon jól beszélt japánul. Volt bent egy japán bácsikból álló kisebb társaság, akikkel jól elbeszélgetett. Az étel is jó volt, de annyira nem volt kiemelkedő, viszont meleg volt odabenn és a tengerre is ráláttunk.
Közben Julian megengedte, hogy használjam a mobilját, így gyorsan felhívtam a couchsurfinges srácot akivel 6-ra találkozót beszéltünk meg, hogy csak fél8-ra tudok odaérni.
Kisvasúttal elvonatoztunk a fő állomásig, onnan meg vissza Tokióba. Én egyből Shinjukuba mentem, és fél8 után kicsivel meg is jelent a couchsurfinges Jun, aki hozta egy indiai barátját is. Az indiai srác 8 éve él már itt, és persze jól beszél japánul. A társalgás japánul folyt és a bonyolultabb dolgoknál átváltottunk angolra. A srácok egy hagyományos izakayába vittek Shinjukuban. Annyira hagyományos volt, hogy itt még az árak is kanjival voltak írva! Viszont egész jól boldogultam, mert az étlap nagy része katakanával volt írva. Kanjiból a számok pedig mennek.
Sört ittunk, és ettünk mellé sok féle csipegetni valót. Az első furcsaság a sült és pácolt angolnabél volt... Kis fapálcikákra volt felnyársalva. Annyira nem éreztem furának, mert a pác az ízeket és a kinézetet is elnyomta. Ettünk még sült minihalat amibe haltojást nyomnak írókával, shiitake gombát, gyozát, yakisobát és odent. A gyoza a sült tésztatáskákba töltött darálthúsos töltelék. A yakisoba pirított tészta. Az oden leves, amit télen esznek és van benne főtt tojás, bambusz, jégcsapretek, fishcake és konyaku (ami nem konyak, hanem krumpliból készült kemény kocsonyás állagú valami, ami olyan zselatin szerű).
A srácok szórakoztatóak voltak. A japán fiú mérnök és pénztárgépeket tervez és szerel be. Az indiai srác egy japán cégnél software programozó. A végén részben fizették az én részem is, így nem jártam olyan rosszul. :) Meg is hívtam mindkettőjüket Magyarországra.
A japán Junnal még ittunk egy pohár umeshut (gyenge szilvapálinka) aminek olyan íze volt, mint a szőlőlének enyhe alkoholos utóízzel. Ízlett, bár a jégtől picit megfájdult a torkom. Az indiai srác egész hétvégén dolgozott és már az egy pohár sör is a fejébe szállt.
Kb 10-ig beszélgettünk, aztán ment mindenki a saját metrójához. Junnak még kb 1óra volt az út hazáig, én fél óra alatt értem Yukához, aki ma este dolgozik és későn jön haza. Szerintem nem várom meg, mert már ülve is el tudnék aludni!
Földrengés, múzeum és játékbarlang
Megnyugodtam, nem volt kemény a futonom. Yuka nem aludt otthon, a társaság akivel mulatott business hotelben szállt meg és őt is befizették. Kb 8-kor ért haza, így akkor keltem. Viszont nem kellett 10-kor elmennem a lakásból, ami az eredeti terv lett volna. Amíg heverésztem, átéltem életem első földrengését! Rögtön kettőt is! Igazából nem különbözött attól a rezgéstől, mint amikor otthon elmegy a ház előtt a 11-es busz, úgyhogy nekem fel sem tűnt volna, hogy földrengés van, ha Yuka nem mondja. Sokkal nyugodtabban fogadtam, mint ő, mert ő teljesen izgatott lett, pedig csak vagy két percig tartott az egész.
Mára volt betervezve a Tokyo Disney, de közben lebetegedett két ember a társaságból, így le lett fújva sajnos a program. :( Helyette együtt ebédeltünk Yukával. Én rament szerettem volna enni, mert itt még nem ettem ilyet. Yuka kinézett egy népszerű helyet neten, ami itt volt a közelben, így elsétáltunk dél körül. Onnan tudni, hogy jó-e az étterem, hogy a finomat áruló helyeken hosszan sorakoznak az utcán az emberek, mivel nem férnek be, annyian mennek. Ahogy kerestük Yukával a ramenes helyet, megláttunk egy sort, ezért azt hittük, megtaláltuk. Közelebb érve rájöttünk, hogy ez nem az a hely, de kíváncsiak lettünk miért állnak itt ennyien, úgyhogy itt maradtunk. Pici étterem volt, az volt a neve, hogy Kitchen Obasan (konyha anyó). Sok picibabás vendég volt, az egyik család ikrekkel jött. Várakozás közben Yuka rákeresett a helyre, hogy csekkolja, mi a legnépszerűbb étel. Azt írták, hogy az omuraisu, azaz a tojásomlettes rizs ketchupos szósszal. Ezt ugyan már ettem a maid caféban is, de amíg vártunk, többeknek is ezt hozták ki és egész jól nézett ki, így ezt választottam én is. Yuka shrimpes rizst választott sajtos besamelles szósszal, sütőben megsütve. Feleztünk, így mindkettőt megkóstoltam Nagy adagok voltak, nagyon tele lettünk tőle. A besamelles étel (doria) finom volt, de ízvilágban túl nyugatias. Az omlettes rizs is jó volt, de valahogy a maid cafés jobban ízlett. A szósz más volt. Mindenesetre a hely maga hangulatos volt nagyon, és már elmondhatom, hogy sorban álltam étterem miatt. :)
Disney helyett Yuka felvetette, hogy menjünk fürdőbe (onsen), de bármennyire is tetszik Japán, a fürdőkért nem nagyon rajongok. Inkább úgy döntöttem, hogy elmegyek a természettudományi múzeumba Uenóban. (A bálnás.) Kuponnal 500 jen volt, és a bejáratnál figyelmeztettek, hogy 5kor zár. Ekkor volt 16:10, ezért eléggé futólépésben néztem végig a termeket sajnos. Pedig megéri rászánni több időt, mert szerintem nagyon jól meg van csinálva! Csak ajánlani tudom. Az épületnek két szárnya van, az egyikben 3 emeleten a japán természettörténetet, kőzetet, állat- és növényvilágot ismertetik. A tudomány résznél nagy szekciót szenteltek a szeizmográf fejlesztéstörténetének. Elvileg lennének magyarázatok angolul is, de elég sok résznél "under development" ablak ugrott fel. Mondjuk nem is volt nagyon időm olvasgatni. A japán szárnyat sikerült végigjárnom, de a globális természetet bemutató másik szárnyra már csak töredéknyi időm maradt, pedig szerintem az még érdekesebb tűnt. A tenger alatti világot bemutató terem pl. nagyon hangulatos volt. Majd legközelebb ezzel a szárnnyal kezdem! :)
Uenóban bementem egy elektronikai cikkeket árusító boltba, ami több emeletes volt. Volt zene és tv emelet, konyhai eszközök, számítógépek, videó és hagyományos játékok emelete. A videojátékoknál kipróbáltam a Nintendo3DS-t, de lehet, hogy csak szemüveggel érvényesül jól a 3D, mert így simán elég zavaróan elmosódott. Ja egyébként megkérdeztem Yukát, és azt mondta, a kölcsönzőben csak venni lehet a wii cuccokat, arra nem vonatkozik a kölcsönzés.
Az elektronikák után felfedeztem a környéket, ami tele volt kis piac szerű boltokkal, és sok kínai cuccal. Meg rengeteg fény volt és sok ember. Volt pár jó illatot árasztó kajálda, de még mindig tele voltam az ebédtől, ezért egyik sem vonzott túlzottan. Elgyalogoltam Akihabarába, ahol még sok minden nyitva volt a késői óra ellenére. Kb. este 9 volt, mire oda értem. Bementem pár anime boltba, de nem láttam semmi kiemelkedőt. Az egyik 7 emeletes boltban 3 emelet csak a 18+ tartalomnak volt szentelve. Főleg magazinok, képregények, dvd-k voltak ott, és a rajzolt lányok 90%-ának F-es mellmérete volt. Én inkább a vevőkre voltam kíváncsi, voltak idősebb 40-45 körüliek, meg főleg egyetemisták és 30-asok. Ezen a 3 emeleten csak pasi volt. amúgy. Na meg én. :P
Bementem két játék árkádba is. Ezek is több emeletesek voltak. A SEGA árkádja tetszett. Az első két emeleten főleg UFO catcher játékok voltak, ami az amikor egy kart irányítasz 100jenért, hogy felcsípjen egy jóval drágább nyereményt, de persze általában eredménytelenül, mert a kar elég kevés súlyt bír és visszaejti a cuccot. Azért láttam olyat is, akinek sikerült. A kedvencem egy óriás plüss hörcsög volt, de túl stabilan helyezkedett el a gépben, így inkább meg sem próbáltam. A futon mellé úgysem férne be. A harmadik emeleten purikura volt, a negyediken, ötödiken és hatodikon lövöldözős, verekedős, autós és ritmusjátékok. A felső két emeleten dohányoztak is és nagy volt a zaj. Menekültem is kifelé. Akihabarából elsétáltam Iidabashiig, ahonnan közvetlenül el tudtam metrózni Yuka lakásáig. Jó fáradtan értem vissza. Yuka bezzeg ebéd óta ki sem mozdult és ott találtam, ahol hagytam, a kotatsu alatt. :)
Mára volt betervezve a Tokyo Disney, de közben lebetegedett két ember a társaságból, így le lett fújva sajnos a program. :( Helyette együtt ebédeltünk Yukával. Én rament szerettem volna enni, mert itt még nem ettem ilyet. Yuka kinézett egy népszerű helyet neten, ami itt volt a közelben, így elsétáltunk dél körül. Onnan tudni, hogy jó-e az étterem, hogy a finomat áruló helyeken hosszan sorakoznak az utcán az emberek, mivel nem férnek be, annyian mennek. Ahogy kerestük Yukával a ramenes helyet, megláttunk egy sort, ezért azt hittük, megtaláltuk. Közelebb érve rájöttünk, hogy ez nem az a hely, de kíváncsiak lettünk miért állnak itt ennyien, úgyhogy itt maradtunk. Pici étterem volt, az volt a neve, hogy Kitchen Obasan (konyha anyó). Sok picibabás vendég volt, az egyik család ikrekkel jött. Várakozás közben Yuka rákeresett a helyre, hogy csekkolja, mi a legnépszerűbb étel. Azt írták, hogy az omuraisu, azaz a tojásomlettes rizs ketchupos szósszal. Ezt ugyan már ettem a maid caféban is, de amíg vártunk, többeknek is ezt hozták ki és egész jól nézett ki, így ezt választottam én is. Yuka shrimpes rizst választott sajtos besamelles szósszal, sütőben megsütve. Feleztünk, így mindkettőt megkóstoltam Nagy adagok voltak, nagyon tele lettünk tőle. A besamelles étel (doria) finom volt, de ízvilágban túl nyugatias. Az omlettes rizs is jó volt, de valahogy a maid cafés jobban ízlett. A szósz más volt. Mindenesetre a hely maga hangulatos volt nagyon, és már elmondhatom, hogy sorban álltam étterem miatt. :)
Disney helyett Yuka felvetette, hogy menjünk fürdőbe (onsen), de bármennyire is tetszik Japán, a fürdőkért nem nagyon rajongok. Inkább úgy döntöttem, hogy elmegyek a természettudományi múzeumba Uenóban. (A bálnás.) Kuponnal 500 jen volt, és a bejáratnál figyelmeztettek, hogy 5kor zár. Ekkor volt 16:10, ezért eléggé futólépésben néztem végig a termeket sajnos. Pedig megéri rászánni több időt, mert szerintem nagyon jól meg van csinálva! Csak ajánlani tudom. Az épületnek két szárnya van, az egyikben 3 emeleten a japán természettörténetet, kőzetet, állat- és növényvilágot ismertetik. A tudomány résznél nagy szekciót szenteltek a szeizmográf fejlesztéstörténetének. Elvileg lennének magyarázatok angolul is, de elég sok résznél "under development" ablak ugrott fel. Mondjuk nem is volt nagyon időm olvasgatni. A japán szárnyat sikerült végigjárnom, de a globális természetet bemutató másik szárnyra már csak töredéknyi időm maradt, pedig szerintem az még érdekesebb tűnt. A tenger alatti világot bemutató terem pl. nagyon hangulatos volt. Majd legközelebb ezzel a szárnnyal kezdem! :)
Uenóban bementem egy elektronikai cikkeket árusító boltba, ami több emeletes volt. Volt zene és tv emelet, konyhai eszközök, számítógépek, videó és hagyományos játékok emelete. A videojátékoknál kipróbáltam a Nintendo3DS-t, de lehet, hogy csak szemüveggel érvényesül jól a 3D, mert így simán elég zavaróan elmosódott. Ja egyébként megkérdeztem Yukát, és azt mondta, a kölcsönzőben csak venni lehet a wii cuccokat, arra nem vonatkozik a kölcsönzés.
Az elektronikák után felfedeztem a környéket, ami tele volt kis piac szerű boltokkal, és sok kínai cuccal. Meg rengeteg fény volt és sok ember. Volt pár jó illatot árasztó kajálda, de még mindig tele voltam az ebédtől, ezért egyik sem vonzott túlzottan. Elgyalogoltam Akihabarába, ahol még sok minden nyitva volt a késői óra ellenére. Kb. este 9 volt, mire oda értem. Bementem pár anime boltba, de nem láttam semmi kiemelkedőt. Az egyik 7 emeletes boltban 3 emelet csak a 18+ tartalomnak volt szentelve. Főleg magazinok, képregények, dvd-k voltak ott, és a rajzolt lányok 90%-ának F-es mellmérete volt. Én inkább a vevőkre voltam kíváncsi, voltak idősebb 40-45 körüliek, meg főleg egyetemisták és 30-asok. Ezen a 3 emeleten csak pasi volt. amúgy. Na meg én. :P
Bementem két játék árkádba is. Ezek is több emeletesek voltak. A SEGA árkádja tetszett. Az első két emeleten főleg UFO catcher játékok voltak, ami az amikor egy kart irányítasz 100jenért, hogy felcsípjen egy jóval drágább nyereményt, de persze általában eredménytelenül, mert a kar elég kevés súlyt bír és visszaejti a cuccot. Azért láttam olyat is, akinek sikerült. A kedvencem egy óriás plüss hörcsög volt, de túl stabilan helyezkedett el a gépben, így inkább meg sem próbáltam. A futon mellé úgysem férne be. A harmadik emeleten purikura volt, a negyediken, ötödiken és hatodikon lövöldözős, verekedős, autós és ritmusjátékok. A felső két emeleten dohányoztak is és nagy volt a zaj. Menekültem is kifelé. Akihabarából elsétáltam Iidabashiig, ahonnan közvetlenül el tudtam metrózni Yuka lakásáig. Jó fáradtan értem vissza. Yuka bezzeg ebéd óta ki sem mozdult és ott találtam, ahol hagytam, a kotatsu alatt. :)
2012. január 27., péntek
Curry és kölcsönző
Utolsó reggelemet töltöttem Risánál. Hajat mostam, kávét főztem, szétszedtem a fekvőhelyem, neteztem kicsit és megsimiztem Gingert, aztán hátamra vettem a hátizsákom, vállamra Arashi táskám és válltáskám és indultam suliba. A kulcsot most is a postaládába dobtam, azaz itt csak az ajtón lévő nyíláson kellett bedobni. Remélem, Ginger nem dugta el utána!
Ma reggel nagyon hideg szél fújt, nem is sétálgattam sokáig, hanem mentem a vonathoz. Mindig megvártam a kevésbé zsúfolt szerelvényt és így megint csak pontban félre értem be.
Lecuccoltam az osztályterem sarkában és szorgalmasan jegyzeteltem órán. Ma megint ismételtük a múlt órai anyagot, aztán tanultunk egy kis közvetlen beszédbeli felszólító módot. Vicces volt a beszéd gyakorlat, mert mindenki az udvarias formát használja automatikusan és a közvetlenre úgy kellett koncentrálni. Így is becsúszott mindenkinek néha egy udvarias alak. :)
Kicsengetés után a svájci sráccal megbeszéltük, hogy vasárnap elmegyünk Kamakurába óriás Buddhát és templomokat nézni. Aznapra úgyis terveztem valami turistáskodást, mert Yuka lakásában énekgyakorlás lesz, így megígértem, hogy nem fogok zavarni és elmegyek. Így legalább lesz kivel mászkálnom, bár kicsit fura gyerek ez a Julian... Ő vetette fel, hogy menjünk együtt, mivel már a japán ismerősével el szeretett volna oda menni, de Kamakura kötelező osztálykirándulós hely, úgyhogy a japán ismerős már volt ott párszor a sulijával és nem volt nagy kedve ismét menni. A Tokyo vonatállomáson beszéltük meg a talit, ami állítólag a világ legnagyobb vonatforgalommal bíró állomása. Remélem, megtaláljuk egymást!
Aztán úgy volt, hogy ma este találkozom egy couchsurfinges sráccal aki tegnap írt egy üzenetet, hogy nem megyek-e vele inni egyet, de végül visszamondta, mert kiderült, hogy éjfélig dolgoznia kell. Helyette mászkáltam kicsit Yuka környékén és ettem tojásos marhahúsos japán curryt a Sukiya nevű gyorskajáldában. Itt most nem pulthoz, hanem asztalhoz ültem és csengettem, amikor megvolt, hogy mit szeretnék enni. Hamar kihozták és adtak mellé enyhén kávéízű jegesvizet. Fizetni utána kellett a kasszánál.
Kaja után benéztem egy DVD-CD-játék kölcsönzőbe. Sajna nem igazán értettem az árakat. :(
A választék jó nagy volt! Filmből volt mindenféle, de a zene 90%-ban japán volt. Természetesen volt 嵐 is. :)
A bolt egyik felében voltak a zenék és a játékok, a másikban a dvd-k. A játékszekció külön volt bontva Wii/PSP/Xbox/Playstation/NintendoDS/Nintendo3DS szekciókra. Még Wii lejátszót és kellékeket is lehetett kölcsönözni (vagy venni...ebben nem vagyok biztos). A dvd-knél volt egy teljes szekrénysor a koreai sorozatoknak, filmeknek és ezer részes történelmi drámáknak. Az ázsia szekció alatt volt kungfu alszekció is. :) Aztán a filmeknél láttam külön autós akció alkategóriát és yakuzafilm alkategóriát.
És persze volt több sornyi anime. Miyazakit a Disney részbe tették, és külön voltak a sorozatok meg az OVÁk. És megintcsak külön a kisgyerekes animék. Ebben az utolsó csoportban volt pl. Anpanman, Pikachu és Digimon. Aztán a bolt hátsó részén függönnyel leválasztva volt a felnőtt videó szekció. A függönyön jó nagy 18-as karika díszelgett. Tudom, hogy egyes ismerőseim egyenesen ide mentek volna először, de én most kihagytam, úgyhogy a hentai választékról most nem tudok beszámolni. :P
Visszafelé kanyarodva még elcsábultam és benéztem a FamilyMartba csokiért és magazinért. Tv újságot vettem, mert volt benne érdekes cikk sok képpel. (És egész véletlenül Matsujun van az elején.) Egyszer talán majd el is tudom olvasni... :D Volt Yamapis AnAn magazin is, gondoltam, Eszternek megveszem, de elég megviselt feje van benne. Az ilyen sarki boltokban egyébként mindig szoktak álldogálni emberek, akik a magazinokat vagy mangás újságokat olvasgatják. Aztán ha kiolvasták, visszateszik és kimennek. Úgyhogy én is nyugodtan lapozgattam végig mindent, nem zavartattam magam. :)
Így telt a mai nap. Most már ismét utol értem magam a blogolással. Mivel amíg nem voltam meghozták Yuka zongoráját, kisebb lett a hely, így Yuka átvitte a kölcsön-futonom a barátjához. Ma este a saját futonomon alszom! Remélem, nem lesz nagyon kemény...
Ma reggel nagyon hideg szél fújt, nem is sétálgattam sokáig, hanem mentem a vonathoz. Mindig megvártam a kevésbé zsúfolt szerelvényt és így megint csak pontban félre értem be.
Lecuccoltam az osztályterem sarkában és szorgalmasan jegyzeteltem órán. Ma megint ismételtük a múlt órai anyagot, aztán tanultunk egy kis közvetlen beszédbeli felszólító módot. Vicces volt a beszéd gyakorlat, mert mindenki az udvarias formát használja automatikusan és a közvetlenre úgy kellett koncentrálni. Így is becsúszott mindenkinek néha egy udvarias alak. :)
Kicsengetés után a svájci sráccal megbeszéltük, hogy vasárnap elmegyünk Kamakurába óriás Buddhát és templomokat nézni. Aznapra úgyis terveztem valami turistáskodást, mert Yuka lakásában énekgyakorlás lesz, így megígértem, hogy nem fogok zavarni és elmegyek. Így legalább lesz kivel mászkálnom, bár kicsit fura gyerek ez a Julian... Ő vetette fel, hogy menjünk együtt, mivel már a japán ismerősével el szeretett volna oda menni, de Kamakura kötelező osztálykirándulós hely, úgyhogy a japán ismerős már volt ott párszor a sulijával és nem volt nagy kedve ismét menni. A Tokyo vonatállomáson beszéltük meg a talit, ami állítólag a világ legnagyobb vonatforgalommal bíró állomása. Remélem, megtaláljuk egymást!
Aztán úgy volt, hogy ma este találkozom egy couchsurfinges sráccal aki tegnap írt egy üzenetet, hogy nem megyek-e vele inni egyet, de végül visszamondta, mert kiderült, hogy éjfélig dolgoznia kell. Helyette mászkáltam kicsit Yuka környékén és ettem tojásos marhahúsos japán curryt a Sukiya nevű gyorskajáldában. Itt most nem pulthoz, hanem asztalhoz ültem és csengettem, amikor megvolt, hogy mit szeretnék enni. Hamar kihozták és adtak mellé enyhén kávéízű jegesvizet. Fizetni utána kellett a kasszánál.
Kaja után benéztem egy DVD-CD-játék kölcsönzőbe. Sajna nem igazán értettem az árakat. :(
A választék jó nagy volt! Filmből volt mindenféle, de a zene 90%-ban japán volt. Természetesen volt 嵐 is. :)
A bolt egyik felében voltak a zenék és a játékok, a másikban a dvd-k. A játékszekció külön volt bontva Wii/PSP/Xbox/Playstation/NintendoDS/Nintendo3DS szekciókra. Még Wii lejátszót és kellékeket is lehetett kölcsönözni (vagy venni...ebben nem vagyok biztos). A dvd-knél volt egy teljes szekrénysor a koreai sorozatoknak, filmeknek és ezer részes történelmi drámáknak. Az ázsia szekció alatt volt kungfu alszekció is. :) Aztán a filmeknél láttam külön autós akció alkategóriát és yakuzafilm alkategóriát.
És persze volt több sornyi anime. Miyazakit a Disney részbe tették, és külön voltak a sorozatok meg az OVÁk. És megintcsak külön a kisgyerekes animék. Ebben az utolsó csoportban volt pl. Anpanman, Pikachu és Digimon. Aztán a bolt hátsó részén függönnyel leválasztva volt a felnőtt videó szekció. A függönyön jó nagy 18-as karika díszelgett. Tudom, hogy egyes ismerőseim egyenesen ide mentek volna először, de én most kihagytam, úgyhogy a hentai választékról most nem tudok beszámolni. :P
Visszafelé kanyarodva még elcsábultam és benéztem a FamilyMartba csokiért és magazinért. Tv újságot vettem, mert volt benne érdekes cikk sok képpel. (És egész véletlenül Matsujun van az elején.) Egyszer talán majd el is tudom olvasni... :D Volt Yamapis AnAn magazin is, gondoltam, Eszternek megveszem, de elég megviselt feje van benne. Az ilyen sarki boltokban egyébként mindig szoktak álldogálni emberek, akik a magazinokat vagy mangás újságokat olvasgatják. Aztán ha kiolvasták, visszateszik és kimennek. Úgyhogy én is nyugodtan lapozgattam végig mindent, nem zavartattam magam. :)
Így telt a mai nap. Most már ismét utol értem magam a blogolással. Mivel amíg nem voltam meghozták Yuka zongoráját, kisebb lett a hely, így Yuka átvitte a kölcsön-futonom a barátjához. Ma este a saját futonomon alszom! Remélem, nem lesz nagyon kemény...
Tokyo Tower és tévé
Reggel megcsináltam a házit, és gyalogoltam több állomásnyit a belváros felé. Útközben fényképeztem templomot és középsulis egyenruhát. Rátaláltam a Suidobashit is érintő metróvonalra és ismét pontban fél 1-re értem be a suliba. Viszont sajna elfelejtettem magammal hozni a kanjis könyvet, de végül nem volt probléma. A nyelvtan most az előkészületek kifejezése volt (pl. buli előtt rendet rakok) meg az, hogy úgy hagyni valamit ahogy van (pl. hagyd nyitva az ablakot). Most a mindent ledaráló néni volt a tanár, így eléggé lefárasztott minket.
A suli utáni programom most a Tokyo Tower volt. Legutóbbi látogatásomkor nem mentem fel, így most pótoltam ezt is. Igazából ilyen kilátást az ingyenes kormányzati épületi kilátóból is lehet látni, legalábbis az esti fények egyformák. Lehet, hogy nappal innen több érdekességet látni. Ha már lúd, legyen kövér jelmondattal felmentem a legtetejére, a Speciális kilátóba. Annyira nem különbözött az alsó résztől, szerintem nem éri meg. És egy csomót kell sorakozni a lifthez utána, hogy lemehess, mert bár kis adagokban engedik fel az embereket, nagy részük hosszabb ideig bámészkodok, úgyhogy lefelé eléggé tumultus van. Még így az esti órákban is egész sokan voltak, de tömeg azért nem volt. A külföldieken kívül főleg japán párok jöttek ide randizni.
Miután kifényképezgettem magam, lelifteztem a torony aljára és visszamentem a metróhoz. Risa megállója közelében sok kajálda van. Éhes voltam már, úgyhogy beültem az egyikbe. Ez is előre fizetős cetlit adós automatás rendszerű volt. Bibindont ettem, ami koreai bibimbap rizságyon. Ez húst, tojást, valami zöldséget és kimcsit takar, amit jól össze kell kutyulni. Adtak mellé miso levest is, így most is ettem japánosat is azért! :)
Későn értem a lakásra, de Risa még nem volt otthon. Mondta előre, hogy barátokkal beülnek valahova. Később mesélte, hogy thai étterembe mentek. Az Marikónak is a kedvence, úgy látszik, népszerű. A lakásban egyedül sem unatkoztam, mivel egyrészt Ginger elszórakoztatott, másrészt volt tévé. És mivel csütörtök este volt, volt Himitsu no Arashichan is, amit szeretek. :P
Kádban ázás után és alvás előtt elköszöntem Risától, kizártam a macskát (bár a tolóajtót simán ki tudja nyitni), és bebugyoláltam magam estére.
A suli utáni programom most a Tokyo Tower volt. Legutóbbi látogatásomkor nem mentem fel, így most pótoltam ezt is. Igazából ilyen kilátást az ingyenes kormányzati épületi kilátóból is lehet látni, legalábbis az esti fények egyformák. Lehet, hogy nappal innen több érdekességet látni. Ha már lúd, legyen kövér jelmondattal felmentem a legtetejére, a Speciális kilátóba. Annyira nem különbözött az alsó résztől, szerintem nem éri meg. És egy csomót kell sorakozni a lifthez utána, hogy lemehess, mert bár kis adagokban engedik fel az embereket, nagy részük hosszabb ideig bámészkodok, úgyhogy lefelé eléggé tumultus van. Még így az esti órákban is egész sokan voltak, de tömeg azért nem volt. A külföldieken kívül főleg japán párok jöttek ide randizni.
Miután kifényképezgettem magam, lelifteztem a torony aljára és visszamentem a metróhoz. Risa megállója közelében sok kajálda van. Éhes voltam már, úgyhogy beültem az egyikbe. Ez is előre fizetős cetlit adós automatás rendszerű volt. Bibindont ettem, ami koreai bibimbap rizságyon. Ez húst, tojást, valami zöldséget és kimcsit takar, amit jól össze kell kutyulni. Adtak mellé miso levest is, így most is ettem japánosat is azért! :)
Későn értem a lakásra, de Risa még nem volt otthon. Mondta előre, hogy barátokkal beülnek valahova. Később mesélte, hogy thai étterembe mentek. Az Marikónak is a kedvence, úgy látszik, népszerű. A lakásban egyedül sem unatkoztam, mivel egyrészt Ginger elszórakoztatott, másrészt volt tévé. És mivel csütörtök este volt, volt Himitsu no Arashichan is, amit szeretek. :P
Kádban ázás után és alvás előtt elköszöntem Risától, kizártam a macskát (bár a tolóajtót simán ki tudja nyitni), és bebugyoláltam magam estére.
Bambuszerdő és macskaszőr
Risa is dolgozik, úgyhogy reggel korán elment. Engem Ginger 10-ig hagyott aludni, utána elkezdett a fejemhez dörgölőzni és bökdösni a kezem, így kénytelen voltam felkelni. Este Risa felvilágosított, hogy van a közelben egy bambuszerdő és egy régi japán ház, ahova ingyen be lehet menni. Meg is találtam, és fényképeztem pár madarat is. A bambuszerdő szép volt. A házba egy bácsi beinvitált de nem nagyon mert beszélni hozzám japánul, pedig biztos jobban értettem volna mint az angolját. :) A ház kb 280 éve épült és tatamis szobái voltak, az egyikben egy tűzhellyel. Jó nagy volt a belmagassága, és a bácsi magyarázta, hogy a füstölt lazac füstje arra szállt felfelé. Utána sétáltam még kicsit a környéken és láttam utcai mozgó tofu árust meg aranyos ovisokat. Egész szép napsütéses idő volt.
A suliba fél óra alatt értem be 3 átszállással. A lakhelyváltás hátránya, hogy mindig újra kell számolnom az útvonalat a suliba. De legalább sok lakást látok. :) Órán gyakoroltuk az előző tananyagot. A kedvenc tanárnőnk volt, Arai sensei. Most a fiairól mesélt. Az egyik 17, a másik 15 és ahhoz képest hogy japánok, meglepően magasak, mert az egyik 185 cm, a másik magasabb! Mondjuk a tanárnő is van kb. 169cm. Vidáman telt az óra, utána a brazil lánnyal vonatoztam Yoyogiig, onnan meg Risa lakása felé. Előtte benéztem egy nagy szupermarketbe, mivel ma este Risának főztem a paprikás csirkét. Még jó, hogy szeretem, így nem unom még! :) Mindent sikeresen beszereztem, és a lakásba is visszataláltam. Ginger izgatottan leste, ahogy pakoltam ki a cuccokat. Csaltam, mert fél7 volt és éhes voltam, ezért előtte megettem a boltban vett bentómat, nem tudtam kivárni a csirkét. Állva ettem, hogy a macska ne másszon a számba. Közben hazaért Risa is, úgyhogy együtt készítettük el a paprikás csirkét. Örültem, mert ízlett neki és a receptet is leírta. Most a nokedli is egész szép lett. A nokedlinek továbbra is nagy a sikere Japánban. Eddig mindenkinek tetszett az állaga. :)
Utána beszélgettünk, tévéztünk, képeket néztünk, majd először én áztattam magam a kádba, aztán Risa, aki ilyenkor könyvet is olvas és egy órán át ázik.
Risa felajánlotta, hogy aludhatok nála még egy éjszakát, amit el is fogadtam, hogy addig se Yukát zavarjam mindig.
Bebújtam a fűtőszálas lepedőre tett hálózsákomba, betakartam magam és aludtam egy jót 10-ig. Még Ginger sem zavart most reggel. :)
A suliba fél óra alatt értem be 3 átszállással. A lakhelyváltás hátránya, hogy mindig újra kell számolnom az útvonalat a suliba. De legalább sok lakást látok. :) Órán gyakoroltuk az előző tananyagot. A kedvenc tanárnőnk volt, Arai sensei. Most a fiairól mesélt. Az egyik 17, a másik 15 és ahhoz képest hogy japánok, meglepően magasak, mert az egyik 185 cm, a másik magasabb! Mondjuk a tanárnő is van kb. 169cm. Vidáman telt az óra, utána a brazil lánnyal vonatoztam Yoyogiig, onnan meg Risa lakása felé. Előtte benéztem egy nagy szupermarketbe, mivel ma este Risának főztem a paprikás csirkét. Még jó, hogy szeretem, így nem unom még! :) Mindent sikeresen beszereztem, és a lakásba is visszataláltam. Ginger izgatottan leste, ahogy pakoltam ki a cuccokat. Csaltam, mert fél7 volt és éhes voltam, ezért előtte megettem a boltban vett bentómat, nem tudtam kivárni a csirkét. Állva ettem, hogy a macska ne másszon a számba. Közben hazaért Risa is, úgyhogy együtt készítettük el a paprikás csirkét. Örültem, mert ízlett neki és a receptet is leírta. Most a nokedli is egész szép lett. A nokedlinek továbbra is nagy a sikere Japánban. Eddig mindenkinek tetszett az állaga. :)
Utána beszélgettünk, tévéztünk, képeket néztünk, majd először én áztattam magam a kádba, aztán Risa, aki ilyenkor könyvet is olvas és egy órán át ázik.
Risa felajánlotta, hogy aludhatok nála még egy éjszakát, amit el is fogadtam, hogy addig se Yukát zavarjam mindig.
Bebújtam a fűtőszálas lepedőre tett hálózsákomba, betakartam magam és aludtam egy jót 10-ig. Még Ginger sem zavart most reggel. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
