Doha és újra itthon

Jelentem, a Japánból kifele repülő gép tele volt. Tokió és Oszaka között még nem ült mellettem senki, de Oszakában megtelt a járat és két japán néni került mellém. A taktikám működött, így mivel ismerték egymást, nem rajtam keresztül jártak a WC- re. :) Az időeltolódás elleni tervem az volt, hogy nem fogok aludni egesz úton, hogy ne összevissza aludjam ki magam, hanem majd itthon éjszaka egyben az egész út fáradalmait. Szerintem be is vállt, mert nem éreztem eltolódva magam másnap és később sem. Úgy tartottam ébren magam, hogy végignéztem egy 13 részes sorozatot és egy film felét. A film címe Flypaper, és vicces vígjáték volt, csak sajnos nem tudtam befejezni, mert közben leszálltunk Dohában.

Doha ismét elkápráztatott. Ennyi féle embert ritkán látni tömegesen, mint itt. Volt minden színű és fejű, kabátos, kaftános, papucsos. Nagyon élveztem a nézelődést. A tranzit idő kb 2 óra lehetett, de hamar eltelt. Doha érdekes volt a levegőből. Egy nagy sivatag a tengerparton, néhány homokból kiemelkedő felhőkarcolóval és medencés luxus szállodával. A város mögötti távolban már tényleg csak a sivatagot láttam. Ezen a gépen már magyarok ültek mellettem, szoktattak a hazatéréshez. Bár meglepően sok japán jött velem egyszerre Magyarországra. Most is filmekkel húztam az időt. Sajnos a Flypaper nem volt benne a kínálatban, ezért mást kellett választanom. Megnéztem egy Kaiji 2 című japán filmet, ami viccesen arról szólt, hogy egy futurisztikus Japánban próbálnak a főhősök megverni egy óriási pachinko gépet, hogy milliárdokat nyerjenek. Így hogy már játszottam pachinkót, egész szórakoztató volt a film, de amúgy nem túl jó. Utána a The Big Year című madarászós amerikai vígjátékot néztem, és ezzel el is telt az idő. Magyarországon jobb idő fogadott, mint amire számítottam. Olyan 1-2 fok volt mínuszok helyett és napsütés. Hazataxiztam jó drágán és anyától kaptam ebédre finom házi húslevest és rántotthúst krumplipürével.

Telefonáltam, pakoltam, beszámoltam, aztán kb. 43 óra ébrenlét után kiterítettem futonomat és megkezdtem az átállást (aludtam). Másnap reggel meg már várt a munka és a régi kerékvágás.

Sayonara Nippon

Elérkezett az utolsó nap is. Szomorú esős idő volt. Hyun elment reggel dolgozni, Tomomi viszont otthonról dolgozott délelőtt, így ő maradt. Reggeli után elmentem sétálni az esőben, hogy ne zavarjam Tomomit. Megtaláltam a piacos utcát amit szombaton mutattak Tomomiék. Itt vettem tízóraira egy bundázott rákot és egy ikrás rizsgombócot és az egyik automatából vettem egy dobozos kávét. Aztán elmentem bankot keresni, hogy váltsak egy kis eurot jenre, mert már alig maradt és nem tudtam, elég lesz-e a vonatra. Kissé nehezen ugyan, de végül találtam egy bankot, ami postával volt együtt. Sikerült is váltani, bár ki kellett tölteni előtte egy lapot a nevemmel és japán címemmel. Csak Marikó címét tudtam, ezért azt adtam meg, de működött. Ajándékba kaptam zsepit és cukorkát is.

Kb. 1-re értem vissza és neten gyorsan becsekkoltam, hogy jó helyem legyen. Ugyanazt választottam a Tokió-Doha útra, ahol idefelé is ültem, remélem most is beválik! Aztán Tomomival elmentünk angolnát enni, mert még az is a listámon szerepelt. Tomomi nem szereti, ezért ő be sem jött, hanem megvárt a sarki Starbucks-ban. Ettem fincsi unadont, azaz pácolt angolnát rizságyon. Korábban ez volt a kedvencem, de azóta megelőzte a takoyaki és talán az udon is. Utána összeszedtem Tomomit a Starbucks-ban. A bejáratnál bénáztam kicsit az esernyővel, mert nem tudtam, hogy kell belevarázsolni a csöpögést felfogó nejlonba, de aztán egy bácsi a segítségemre sietett és mutatta, hogy simán szúrjam bele az ernyőt a lyukba és húzzam el oldalra és már rajta is volt a zacsi. Tomomi jót mosolygott a jeleneten odabentről. :P Elmentünk visszafelé egy cukiba ahol megvettem az epres tejszínhabos tortámat (az animékben látott klasszikus torta) és vettem Tomominak egy banános sütit. Hazahoztuk és tea mellett megeszegettük. A torta piskótája puha volt, a hab meg olyan volt mint a krémesben a fehér tejszínhab. Töményebb krémre számítottam, így kellemesen csalódtam. Aztán begyömöszöltem minden cuccom a bőröndbe, hátizsákba és válltáskába, ami könnyebben ment, mint reméltem! Csak egy pulcsit, a fogkrémet és a szappantartót hagytam ott. A pulcsi már kicsit úgyis kopott és bolyhos volt, bár Tomomi azt mondta, majd hordani fogja. :)

5 előtt 10 perccel elindultunk a vonatállomásra, és búcsúzkodás után felszálltam a kinézett vonatra. Csak egyszer kellett átszállni utána szerencsére, a második vonat az 1-es terminálig vitt. Gyorsan feladtam a csomagom és a hátizsák is átment a súlyvizsgálaton. Mivel még volt egy csomó időm beszállásig, beültem az egyik étterembe menüt enni, ami udonból, két tempurás rákszusiból és vörösbabos szószba pottyantott 3 mocsiból állt és nem is volt drága a mennyiséghez, minőséghez és reptérhez képest. Még a listámon volt a Starbucks azuki matcha lattéja is, de az már nem fért volna belém, így ki kellett, hogy hagyjam.

Azért picit később a duty free részben egy automatából vettem zöldteás jégkrémet, amit beszállás előtt benyomtam. :P Úgy érzem, lassan kezd gasztrobloggá válni ez a blog, mert egyfolytában arról írok, hogy mit ettem... :D

21:10-kor felszálltunk és elreppentünk Osakába. Most nem szállítottak le minket és eddig nem ül most sem mellettem senki. Kaptam szendvicset, dobozka vizet és egy MilkyWayt. Helyzetjelentésünket olvashatták. Viszlát Dohában, ahol talán sikerül feltölteni az eddigi bejegyzéseimet.

Ui: Tudom tölteni az itouch-omat a karfán lévő usb-n keresztül! Cool!

Asakusa, babák és Sky Tree

Vasárnap reggel mire felébredtem, Tomomiék már elmentek otthonról, de hagytak kulcsot. Most nyílt meg a nyilvánosság előtt egy új 6 km-es híd, amin 2ezer jenért cserébe át lehetett gyalogolni. Mivel később csak autósforgalom lesz majd rajta, nagy tömeg gyűlt össze, hogy kipróbálja ezt az egyszeri limitált lehetőséget. Hyun mondta, hogy a japánok nagyon szeretik az ilyen limitált akciókat.

Engem nem izgatott annyira a híd, így inkább elgyalogoltam Asakusába, megnézni, van-e valami esemény arrafelé. Közben egy sarkon takoyaki boltot találtam és gyorsan vettem is ebédre, mivel most ez az új kedvencem. Útközben egész kihalt volt a város, sok bolt zárva volt. Viszont Asakusában óriási tömeg fogadott. Tele voltak az utcák turistákkal és helyiekkel. Megint ott volt a mutatványos a majmocskával, de most nem néztem végig. Körbebámészkodtam a boltokat, és bementem pár japán porcelánbaba boltba is. Márciusban van egy ünnep, amikor a lánygyermekes házakban porcelánbabákat állítanak ki a családok. Az ünnep részleteire nem emlékszem, de mivel házasságot jelenítenek meg a babák, biztos ez hozza majd meg a jó házasságot a lányoknak. Érdekes volt, hogy a bolt tele volt kisbabás fiatal párokkal. A kiállított babák szépek voltak és jó drágák. Gondolom, egyszer megveszik, aztán minden évben azt veszik elő.

Asakusából elgyalogoltam a Sky Tree-hez, de majd csak márciusban fog megnyílni, így egész alá nem tudtam menni, mert le volt zárva a környék. Jó magas torony. Jóval magasabb a Tokyo Tower-nél. Egész sok japán volt körülöttem, akik szintén azt fényképezték.

Lassan sétáltam vissza, és közben néha bementem pár érdekesebb boltba. Mire visszaértem, már otthon voltak Tomomiék. Meg mutogatták a nap képeit, utána mutattunk egymásnak a netről magyar és koreai kaja képeket. Közben az erkélyről láthattam Disney Land tűzijátékát a távolban, amit Tomomiék mindennap látnak. Vacsira kaptam finom udont, ami nagyon ízlett, jobban mint a profi ramen. :) Otthon majd megpróbálom én is elkészíteni.

Ramen és kártya

Ott tartottam, hogy megérkeztem Tomomi és Hyun lakására és elűztük az ördögöt. :) Fura vendég voltam, mert Tokió főbb látványosságait már mind láttam és nem maradt igazából semmi olyan hely, ahova kívánkoztam volna. Amikor Tomomiék kérdezték, hogy mihez lenne kedvem, rávágtam, hogy rament és epres tortát szeretnék enni. Ennek Hyun nagyon örült, mert a ramen a kedvence. Délben elsétáltunk mind egy sorbanállós (tehát népszerű) ramen étterembe és rendeltem hagyományos sima rament. Kicsit csalódtam, mert a ramen tészta az instant ramenre emlékeztetett. A Momotaroban tényleg nem ramen tészta van a ramenben, ahogy Yukáék is említették, hanem soba (vagy somen?)! A hús azért finom volt benne.

Ramen után sétáltunk kicsit a környéken és elnéztünk egy souvenir boltba. Aztán bevásároltunk az esti paprikás csirkéhez. :)) Tomomi különösen izgatottan várta a vacsit, mivel már tudott egyetsmást Magyarországról, ugyanis kiderült, hogy nagy rajongója Pálfi György filmrendezőnek. Látta pl. a Hukklét és Taxidermiát is és nagyon tetszett neki mindkettő, a rendezőt pedig zseninek tartja. Most találkoztam először olyan külföldivel, aki magyar filmeket szeret. Csodálkoztam is. A paprikás csirke szerintem ismét jól sikerült és a nokedli megint sikert aratott. Most szép is lett szerencsére.
A magyar étel mellé volt koreai húsosbatyus leves és kimcsi is. A rizsről lebeszéltem őket. :)

Vacsi után játszottunk egy japánban és Koreában is népszerű kártyajátékot, de sajna mindig vesztettem. Kicsit olyan mint a póker vagy az ulti és általában téttel játsszák, de mi most pénz nélkül játszottuk szerencsére. A kártyák kis lemezek és virágok meg madarak meg egyéb rajzok vannak rajtuk. Mindenki kap 7 lapot és középen körbe felfordítunk 6 lapot. Ha van olyan kártya a kezedben ami párja a középen lévők egyikének, azt a párt elviszed és felcsapsz a pakliból egy új lapot. Ha az is valamelyik párja, azt is viszed, ha nem, akkor marad a körben. Ha ugyanolyan mint az első pár, akkor blokkolja azt és semmit nem vihetsz el. Ha már az elején sem volt párod, egy lapod beteszed a körbe. A lényeg, hogy sok pontot érő lapokat gyűjts össze a végére. A pontszámítás kicsit bonyolult volt elsőre. Hogy mi után mennyi pénz jár, azt nem is kérdeztem.

Halpiac, búcsúzkodás és költözés

Ma volt a búcsúzkodások napja. Először Marikótól búcsúztam el reggel, mert este későn jön haza és én addigra már átköltözök a következő szállásadómhoz. Már rutinosan elgyalogoltam Harajukuig, lefotóztam út közben egy Arashi plakátot :P aztán elvonatoztam a Tsukiji halpiacra. Az óriás tonhalakat sajna nem láttam, mert a hajnali árverésre csak az előre regisztrált elsőként érkező 120 látogatót engedik be és a regisztráció 5-től van, az első vonat meg 5:25-re ér a közeli megállóba. Ezt az élményt inkább kihagytam, viszont 9-től bemehettek azok is a halpiac kínálatát megnézni, akik nem nagykereskedők, de csak saját felelősségükre. Szerencsére maradt még elég sok furcsaság, amit meg tudtam nézni. Volt ott mindenféle tengeri herkentyű, jól elbámészkodtam. Fényképet nem volt szabad csinálni sok pultnál így inkább nem próbálkoztam. 11-kor csatlakozott hozzám Julian és együtt elmentünk a piacon belüli egyik szusi étterembe, ahol elég drága volt ugyan a szusi, de garantáltan friss. Ettem ōtorot is (minőségi tonhal), meg tengeri sünös szusit. Az utóbbi furán hangzik ugyan, de meglepően finom volt.

Szusizás után felmetróztunk a suli megállójába, és körbenéztem Suidobashiban is így az utolsó sulinapomon. Itt van a Tokyo Dome sportcsarnok és egy vidámpark óriáskerékkel és hullámvasúttal. A közeli bevásárlócsarnok nyitott terű közepén pedig egy vizes hullámvasút volt, amit így télen is egész sokan kipróbáltak. Aztán lassan mentünk a suliba az utolsó óráimra.

A 3 hét alatt a Minna no Nihongo II. 32. fejezetéig jutottam el. Nem mondom, hogy tudom is használni az új nyelvtani formákat, viszont már sokkal több mindent megértek a beszélt nyelvből, mert felismerem az új alakokat benne. Az óra végén csináltunk közös képet az osztállyal, aztán a nyelvsuli irodájában kitöltettek velem egy rövid értékelő kérdőívet, utána átadták a 3 hét után járó oklevelemet és lefényképeztek a suli táblájával. Elbúcsúztam az osztálytársaktól, és Szong-jitól kaptam egy aranyos koreai könyvjelzőt is. Suidobashiból Harajukuba mentem először, mert be akartam menni egy ottani boltba és tudtam, hogy a következő szálláshelyemtől jóval messzebb lesz. Harajukuból megkíséreltem felvonatozni 2 megállót Shinjukuig és ekkor szembesültem a tokiói csúcsforgalommal a vonaton. Nagyon durva volt, ahogy az emberek próbálták bepréselni magukat a vonatba! És mindezt szó nélkül csinálták, senki nem morgolódott vagy jajgatott. Viszont olyan begyömöszölő embert nem láttam. Egy idősebb férfinak kilógott a táskája és sehogy sem bírta betuszkolni, így amikor ismét kinyitották miatta az ajtót, kénytelen volt feladni. Leszállt a vonatról, visszafordult és bocsánatot kérően meghajolt a vonat többi utasa felé, amiért feltartotta őket. Én inkább megvártam a következő kocsit, de az is eléggé tömve volt. A két megálló után már értettem, miért van külön női kocsi a vonaton a reggeli csúcs idején. Teljesen egymáshoz voltak préselve az emberek. Shinjukuban aztán a kocsi nagy része kitódult a vonatból, a vonat csak úgy ontotta magából az embereket és valahogy nekem is sikerült kisodródnom. Nem nézne ki jól, ha egy ilyen tömött vonaton kitörne a pánik.

Marikónál összepakoltam és az összes csomagommal együtt elindultam Ójimába, az új couchsurfinges szállásadóimhoz. Mázlim volt, mivel a vonal amivel mentem Shinjukuban átalakult azzá a vonallá, amire át kellett szállnom, így nem is kellett leszállnom a vonatról az átszálláshoz. Ójimában felhívtam a koreai Hyunt, hogy megérkeztem és mondta, hogy kb 5 perc múlva odaérnek. Meg is érkeztek mindketten, ugyanis az utolsó szállásadóim egy koreai-japán házaspár. Sajna kicsit messzebb laktak az állomástól, gyalogolni kellett olyan 15-20 percet a bőrönddel, de aztán megérkeztünk. Tomomi és Hyun egy lakótelepi házban lakik. Előszobájuk és két külön szobájuk is van, így saját szobát kaptam, ami tatamis. Hyun jól beszél japánul, tavaly letette a JLPT 1-et, úgyhogy főleg japánul beszélgettünk. Tomomi is jól tud koreaiul egyébként, mert 6 évet élt ott, és két éve költöztek át Japánba. Kaptam vacsit, beszélgettünk kicsit, és kérdezték, mit szeretnék csinálni. Mondtam, hogy hallottam, hogy február 3-án vége a télnek és pörkölt babbal elűzik az ördögöt a házból. Tomomi lelkes lett és mivel pont vett pörkölt babot, mi is eljátszottuk ezt a szokást. A pörkölt szójababot az ördögöt játszó Hyunra dobáltuk és azt kellett mondani mellé japánul, hogy "ördög kifelé, szerencse befelé". Utána összeszedtük az eldobott babszemeket és annyit kellett megenni, ahány évesek vagyunk, hogy maximális legyen a szerencse. Még suliban mondta a kanji tanár, hogy ha a kisgyerek többet evett meg a koránál, azt mondta neki az anyja, hogy ördögszarva fog nőni. Remélem, nekem nem nő, mert egész finom volt a pörkölt bab és én is többet ettem! :) Kicsit a pattogatott kukorica ki nem pattogott de megrágható szemeire emlékeztetett.

Pachinko és karaoke

Közeledik a hazaindulás napja, mindent próbálok beiktatni, amit eddig még nem csináltam. Ma reggel ismét elsétáltam Harajukuig. Ott egy darabig követtem egy visongó lánycsapatot, akik beálltak egy hosszú sorba egy épület előtt. Csupa csaj sorakozott, biztos valami fiúcsapat vagy énekes eseménye volt, de sajna nem sikerült rájönnöm. Közben el ment mellettünk az úton egy kocsi, aminek az oldalán Kisumai reklám volt és az ő zenéjük szólt a hangszóróból és pár lány hangosan visítozni kezdett. Az egyik esküdözött, hogy már debütálásuk előtt is nagy rajongójuk volt. Szokatlan volt ilyet japánoktól látni. Ezek a mai fiatalok! :P

Elsétáltam Roppongiig, ahol felismertem két évvel ezelőttről az óriáspók szobrot. Onnan elvonatoztam a suliba, és sajna 1 percet késtem., pedig megpróbáltam jól időzíteni.

Ma volt az utolsó kanji órám! A könyv 5. leckéjéig jutottam el a 3 hét alatt. Még elég sok kanjit kell megtanulnom az újságolvasáshoz! Ha jól rémlik, 2000 kanji az alap kanjitudás, amivel el lehet boldogulni. Most tartok olyan 50-55 darabnál...

Julian óra után felajánlotta, hogy jön velem Pachinkót játszani, mivel közben megkérdezte a japán ismerősétől a szabályokat. Be is mentünk egy suli melletti Pachinko centerbe, de rögtön elakadtunk, mert nem tudtuk, hol kell golyókat szerezni és mennyibe kerül. Megkértem az egyik ott dolgozó nőt, hogy magyarázza el, hogy kell játszani és nagyon kedves és segítőkész volt szerencsére. Több szerencsénk viszont nem volt, mivel elvesztettük az összes feltett pénzünket... Úgy működött, hogy a gép oldalán beadtad a pénzt, ami 1-10ezer jen lehet. Mi 1000 jent tettünk fel és cserébe kaptunk egy rakás golyót. A golyók a felső tálkába érkeztek és egy kar segítségével kellett kilőni őket a gépbe. Nekem csak a kilövés erejére volt ráhatásom, utána összevissza pattogott a golyó és vagy belement a középsó lyukakba vagy elveszett. Ha jó helyre ment, vagy megkaptam az alsó tálcába, vagy kaptam még extra golyót a felsőbe érte. Az alsó nyereményt újra fel lehetett tenni a felső tálcába, és visszakerült a játékba. Volt az egyik gép előtt egy pasi, aki mellett már három teli kosár golyó volt! Valamit nagyon tudhatott! Mariko azt mondta, hogy van aki reggel sorban áll hogy játszhasson, mert akkor jobban lehet nyerni. Japánban tilos a szerencsejáték pénzért, ezért a golyókért cserébe aranyrudacskákat adnak, amit a játéktermen kívül egy fülkében megvásárolnak pénzért. Ez a kiskapu. Mi idáig sajna nem jutottunk, de egy golyót lenyúltam emlékbe. Szintén Marikó mondta, hogy a legtöbb pachinkó helynek koreai tulajdonosa van, akik nagyon gazdagok.

Pachinkó után elvonatoztam Ginzába, ahol most jártam először. Tele van drágábbnál drágább márkás boltokkal. Most mindenhol valentinnapi őrület van és csokit árulnak minden sarkon. Ginzában a couchsurfinges Risával találkoztam és elmentünk karaokézni! Szép helyre mentünk, ami étterem is és lehet rendelni ételt a szobába. A belépőhöz járt egy ingyen ital. Én tejeskávét ittam. Ételnek rendeltünk egy fél kiló kenyeret, ami egybe volt és toronyként állt a tányéron. Meg volt pirítva, vajazva és mézezve és öntöttek rá pudingot, vanília fagyit és karamell öntetet. Kicsit olyan máglyarakás szerű volt. Az énekeket felváltva választottuk, kettesével. Próbálkoztam Arashival, de nem ment valami jól. :P Rie Fu jobban ment, de az ő egyik dalát már régebben bemagoltam egyszer. Utána maradtam az angol daloknál inkább. Jó móka volt! Azért Megasztárban vagy X-Faktorban nem indulnék! :)

Mocsi püfölés

Ma korábban indultam el, mint általában, hogy felfedezzem a környéket. A Yoyogi park felé sétálva egy csapat kisiskolásba botlottam, akik nagyon igyekeztek valahova. Persze mindegyik rövidnadrágban volt, de ma szépen sütött a nap, így nem volt annyira zavaró látvány. Követtem őket egészen a közeli templomig, ahol épp mocsi püfölés folyt! Megörültem, és csináltam is róla videót. Olyan disznótoros hangulata volt az egésznek, csak vegetáriánus módra. :) A férfiak kályha felett gőzölték a fakeretbe helyezett rizst, aztán mikor megfelelően megpuhult, átöntötték egy bevizezett fadézsába, ahol 3 vagy 4 férfi felváltva püfölte egy nagy favánkossal. Utána egy megigazítgatta, és már csak 1 püfölte, egy másik meg mindig vizezte, mert ekkorra már elég ragacsos állaga volt. Amikor úgy látták, hogy kész, vitték az asszonyoknak, akik egy részéből vörösbab pasztás mocsit csináltak (megforgatták a pasztában a mocsi falatkákat), másik részét keményítővel meghintették és labdácskánként bezacskózták. A babpasztásból a bámészkodók is kaptak és mivel én nagyon közel bámészkodtam a nénikhez akik csinálták, az iskolások után én kaptam először. :) Fincsi volt!

Utána átsétáltam a parkon, ahol nagyon sok varjat láttam. Egész ijesztő csapat volt. Kissé túlszaporodtak szerintem, bár Marikó szerint irtják őket néha. Elsétáltam a Meijijingu templomhoz is, ahol két éve esküvőt láttam, de most nem volt semmi esemény így szerda dél körül. A templomhoz sűrű fás parkon keresztül kell átmenni, ami elzárja a templomot a város zajától, és igazi béke szigetét varázsolja Tokió közepébe. Kattintgattam párat, aztán siettem suliba. Véletlenül a másik irányba szálltam fel a vonatra, így két percet késtem az óráról. Arai sensei volt, úgyhogy megint vígan telt el a 3 és fél óra. A mai anyag egyszerű volt. Azt tanultuk, hogy mondjuk az olyan állítást, ami 50%-ban biztos (かもしれません/röviden csak かも。。。), ami 70%-ban biztos (とおもいます) és ami 90%-ban biztos (でしょう). Az utolsót csak specialisták használják, pl. az időjárás-jelentők, az orvosok vagy az egyetemi tanárok. A hétköznapi beszédben a másik kettő a gyakori.

Suli után mentünk volna Juliannal kipróbálni a pachinkót, de végül abban maradtunk, hogy jobb egy japánnal menni, aki ért is hozzá, így feladtuk.

Helyette elmentem Harajukuba és benéztem pár boltba a Takeshitadorin, aztán Hatagayánál bementem a Moss burger nevű láncba. Yuka azt mondta, hogy ez a Meki japán megfelelője és szerinte finom, csak drága. Annyira nem volt vészes, ettem is egy jól felpúpozott burgert, ami fincsi volt. Volt benne egy megforgatott tükörtojás is. Desszertnek elmentem a sarki takoyakis helyre, és vettem egy taiyakit (halformájú babpasztával töltött gofriszendvics, amit elvileg újabban a Kapy és Pusztaszeri út sarkán lévő koreai-japán boltban is lehet kapni).

Marikóék még nem voltak itthon, így gyorsan elfoglaltam a fürdőszobát, hogy ne később kelljen sorakozni. Egészen elfáradtam így a nap végére.