Halpiac, búcsúzkodás és költözés

Ma volt a búcsúzkodások napja. Először Marikótól búcsúztam el reggel, mert este későn jön haza és én addigra már átköltözök a következő szállásadómhoz. Már rutinosan elgyalogoltam Harajukuig, lefotóztam út közben egy Arashi plakátot :P aztán elvonatoztam a Tsukiji halpiacra. Az óriás tonhalakat sajna nem láttam, mert a hajnali árverésre csak az előre regisztrált elsőként érkező 120 látogatót engedik be és a regisztráció 5-től van, az első vonat meg 5:25-re ér a közeli megállóba. Ezt az élményt inkább kihagytam, viszont 9-től bemehettek azok is a halpiac kínálatát megnézni, akik nem nagykereskedők, de csak saját felelősségükre. Szerencsére maradt még elég sok furcsaság, amit meg tudtam nézni. Volt ott mindenféle tengeri herkentyű, jól elbámészkodtam. Fényképet nem volt szabad csinálni sok pultnál így inkább nem próbálkoztam. 11-kor csatlakozott hozzám Julian és együtt elmentünk a piacon belüli egyik szusi étterembe, ahol elég drága volt ugyan a szusi, de garantáltan friss. Ettem ōtorot is (minőségi tonhal), meg tengeri sünös szusit. Az utóbbi furán hangzik ugyan, de meglepően finom volt.

Szusizás után felmetróztunk a suli megállójába, és körbenéztem Suidobashiban is így az utolsó sulinapomon. Itt van a Tokyo Dome sportcsarnok és egy vidámpark óriáskerékkel és hullámvasúttal. A közeli bevásárlócsarnok nyitott terű közepén pedig egy vizes hullámvasút volt, amit így télen is egész sokan kipróbáltak. Aztán lassan mentünk a suliba az utolsó óráimra.

A 3 hét alatt a Minna no Nihongo II. 32. fejezetéig jutottam el. Nem mondom, hogy tudom is használni az új nyelvtani formákat, viszont már sokkal több mindent megértek a beszélt nyelvből, mert felismerem az új alakokat benne. Az óra végén csináltunk közös képet az osztállyal, aztán a nyelvsuli irodájában kitöltettek velem egy rövid értékelő kérdőívet, utána átadták a 3 hét után járó oklevelemet és lefényképeztek a suli táblájával. Elbúcsúztam az osztálytársaktól, és Szong-jitól kaptam egy aranyos koreai könyvjelzőt is. Suidobashiból Harajukuba mentem először, mert be akartam menni egy ottani boltba és tudtam, hogy a következő szálláshelyemtől jóval messzebb lesz. Harajukuból megkíséreltem felvonatozni 2 megállót Shinjukuig és ekkor szembesültem a tokiói csúcsforgalommal a vonaton. Nagyon durva volt, ahogy az emberek próbálták bepréselni magukat a vonatba! És mindezt szó nélkül csinálták, senki nem morgolódott vagy jajgatott. Viszont olyan begyömöszölő embert nem láttam. Egy idősebb férfinak kilógott a táskája és sehogy sem bírta betuszkolni, így amikor ismét kinyitották miatta az ajtót, kénytelen volt feladni. Leszállt a vonatról, visszafordult és bocsánatot kérően meghajolt a vonat többi utasa felé, amiért feltartotta őket. Én inkább megvártam a következő kocsit, de az is eléggé tömve volt. A két megálló után már értettem, miért van külön női kocsi a vonaton a reggeli csúcs idején. Teljesen egymáshoz voltak préselve az emberek. Shinjukuban aztán a kocsi nagy része kitódult a vonatból, a vonat csak úgy ontotta magából az embereket és valahogy nekem is sikerült kisodródnom. Nem nézne ki jól, ha egy ilyen tömött vonaton kitörne a pánik.

Marikónál összepakoltam és az összes csomagommal együtt elindultam Ójimába, az új couchsurfinges szállásadóimhoz. Mázlim volt, mivel a vonal amivel mentem Shinjukuban átalakult azzá a vonallá, amire át kellett szállnom, így nem is kellett leszállnom a vonatról az átszálláshoz. Ójimában felhívtam a koreai Hyunt, hogy megérkeztem és mondta, hogy kb 5 perc múlva odaérnek. Meg is érkeztek mindketten, ugyanis az utolsó szállásadóim egy koreai-japán házaspár. Sajna kicsit messzebb laktak az állomástól, gyalogolni kellett olyan 15-20 percet a bőrönddel, de aztán megérkeztünk. Tomomi és Hyun egy lakótelepi házban lakik. Előszobájuk és két külön szobájuk is van, így saját szobát kaptam, ami tatamis. Hyun jól beszél japánul, tavaly letette a JLPT 1-et, úgyhogy főleg japánul beszélgettünk. Tomomi is jól tud koreaiul egyébként, mert 6 évet élt ott, és két éve költöztek át Japánba. Kaptam vacsit, beszélgettünk kicsit, és kérdezték, mit szeretnék csinálni. Mondtam, hogy hallottam, hogy február 3-án vége a télnek és pörkölt babbal elűzik az ördögöt a házból. Tomomi lelkes lett és mivel pont vett pörkölt babot, mi is eljátszottuk ezt a szokást. A pörkölt szójababot az ördögöt játszó Hyunra dobáltuk és azt kellett mondani mellé japánul, hogy "ördög kifelé, szerencse befelé". Utána összeszedtük az eldobott babszemeket és annyit kellett megenni, ahány évesek vagyunk, hogy maximális legyen a szerencse. Még suliban mondta a kanji tanár, hogy ha a kisgyerek többet evett meg a koránál, azt mondta neki az anyja, hogy ördögszarva fog nőni. Remélem, nekem nem nő, mert egész finom volt a pörkölt bab és én is többet ettem! :) Kicsit a pattogatott kukorica ki nem pattogott de megrágható szemeire emlékeztetett.