Udon és zöld tea

Ken-san korán jár dolgozni, 7 körül olyan halkan surrant ki a lakásból, hogy fel sem ébredtem, pedig az amerikai konyhás szobában alszom, keresztben a földön, és rajtam átlépve tudta csak megközelíteni az ajtót! :)

Én aludtam 10-ig, aztán magoltam egy kis japánt, utána felcuccoltam és átvittem a futont Yukához. Azért felhívtam előtte, de még Gunmában volt. Vicces volt kicsit, hogy két tokiói lakás kulcsával mászkálok egyszerre Tokióban. Biztonságos érzés. :D

Yukától még pont beértem a suliba, ami azért is fontos, mivel valamiért velem kezdik a névsort a létszámellenőrzésnél. Ma azt tanultuk, hogy mondják, hogy (meg)bánni valamit. Ezt nagyon sokat használják a japánok, mert a negatív állítások udvarias és megalázkodó formája. Pl. nem azt kell mondani, hogy "elvesztettem a jegyem", hanem hogy "nagyon bánom hogy ez történt, de elvesztettem a jegyem.." de persze nem ilyen hosszan, hanem ragozva.

Órák után neteztem picit, megnéztem a munka emailem, de nem jött semmi. Aztán megint gyalogoltam, bár most kicsit esett. Sajnos két megálló után sikerült letérnem a vonat útvonaláról. Tokió teljesen összezavarja az irányérzékemet! Amikor azt hiszem, kelet felé megyek, kiderül, hogy délnek. (Lehet, hogy ezt írtam már, de frusztrál, úgyhogy megint írom. :P) Mindenesetre most is rátaláltam egy metróállomásra, ahonnan pont ment egy vonal Kinshichoba is, és még érdekeset is láttam, mert az aluljáróban egy hosszú festmény tekercs volt kiállítva, ami a régi Edo korszakból a környék utcanegyedét ábrázolta. Jó sok apró részlet és jelenet volt rajta. Elnézegettem kicsit. Kinshichóban tesztelhettem, hogy egyedül oda találok-e a lakásra, és sikeresen vettem ezt az akadályt is. Ken-san még nem volt otthon, addig csináltam a házit.

Fél 9 körül megjött a vendéglátóm, és odaadtam neki a csemege pirospaprikát. Most nem főztem vacsit, mert nem voltam venne biztos, hogy eszik-e húst. Abban maradtunk, hogy holnap főzök, és itt hagyom neki estére. Most Ken-san dobott össze egy gyors udon levest. Egész jó volt, bár picit savanyú. Kicsit emlékeztetett emiatt a kínai csípős-savanyú levesre. Utána megmutatta hogy kell helyesen inni a zöldteát. Először az üres pohárba öntjük a forróvizet, ott hagyjuk hűlni picit. A víz hűl, a pohár felmelegszik. Utána a vizet ráöntjük a teafűre, ami pici szűrős teáskannában van. Állni hagyjuk pár percet, utána visszaöntjük immár a teát a pohárba. Lehet inni.

Teázás közben észrevettük, hogy havazik. Azaz inkább havaseső volt, mint hó. Ken-san mondta, hogy akkor reggel korábban indul majd, nehogy elkéssen esetleges vonat késések miatt. Bár ilyenkor úgyis ad igazoló cetlit a vonat társaság.

Beszélgettünk még egy kicsit és megint hallgathattam egy kis zongorát is. Tényleg minden nap gyakorol!! Nekem is így kellett volna annak idején... Szerencsés választás volt ez a vendéglátóm. Teljesen el voltam kényeztetve! Holnap suli után még visszajövök, aztán átköltözök a város másik oldalára Risához. (nem, nem Rizsa :P)

Gunma és Couchsurfing

Gunmában az állomásra kijöttek elénk Yuka szülei kocsival és egy izgága kiskutyával és elvittek Yuka korábbi szálláshelyére, ami diákszálló szerű két emeletes ház. Alul most nem volt senki, felül pedig 3 egyetemista, de velük nem találkoztam. Persze itt sem volt rendes fűtés, úgyhogy gyorsan be is ültünk mind a kotatsu alá családostul. Itt viszont voltak gázrezsók, így a szobát is be tudtuk fűteni kicsit. Alul egy giccses nyugatias szoba van zongorával, reneszánszot idéző paravánnal és festményekkel, meg van két igazi japán szoba tatamival. Az egyik tatamis szobában volt az asztal, a másikban aludtunk Yukával. Yuka szülei aranyosak voltak. Az anyukája nagyon nyüzsgött, és még éjfélkor is csinált nekem mocsit. :) Az apukája olyan csendesen viccelődő visszafogott típus. Kicsit motyogva beszélt, úgyhogy őt alig értettem. Vendégként én mehettem először a fürdőbe, ahol egy gyors zuhany után betelepedtem a kádba. Otthon sem nagyon szoktam kádban fürdeni, így meg is lepődtek, hogy milyen hamar kijöttem. Ők jó sokáig áztatták magukat a késői óra ellenére.

Reggel fél 10-kor felkeltem, felöltöztem és próbáltam ébresztgetni Yukát, de hamar fel kellett adnom. Yuka anyukája áthívott a giccses szobába, mivel ott már ment a gázrezsó, aztán bekapcsolta az asztalos szobában is, úgyhogy visszatelepedtünk oda. Közben Yuka is összeszedte magát és jött velünk kávézni. Utána kocsival elmentünk yakimanjut enni, ami Gunma nevezetessége. Pálcikán megsütött édes kelttésztagombócok valamilyen édes szósszal megkenve. Az egyik változat magában volt, a másikban volt babpaszta töltelék. Finom volt, és jó népszerű is, mert a boltban jó sokan voltak. Ettünk mellé valami tokoroten nevű furcsaságot, ami nem jött be annyira. Hideg üvegtészta szerű étel volt, amire ecetet és szója szószt kellett locsolni. Yuka anyukája vett nekem ajándékba pácolt savanyúságokat, hogy vigyek haza a családnak.

Reggeli után elmentünk tatamit nézni, de csak hosszú fajta volt, ami nem fért volna be a bőröndömbe. :( Így helyette vettem egy alsó futon réteget. Remélem, ez be fog majd férni! :) Az egyik készséges bolti eladóval felcsavartattuk, hogy kisebb helyet foglaljon. Szerencsére nehéznek nem nehéz.

A bolt után megálltunk venni takoyakit és okonomiyakit ebédre. Az árusító standnál kisebb sor állt, ami annak a jele, hogy finomat árulnak. Tényleg finom volt, de sajna nem tudtam megenni mindet, mert a reggeli sem olyan rég volt még. Yuka vitt ki kocsival az állomásra, és szerencsére felfért a futon az ülés feletti polcra, így nem foglaltam sok helyet és kényelmesen utaztam. Megértem a vonaton alvó japánokat, mert engem is majdnem elnyomott az álom út közben.

Elnavigáltam magam a couchsurfinges szállásadóm által megadott találkahelyre, és vártam, hogy felismerjen, én ugyanis nem voltam olyan biztos abban, hogy fel fogom ismerni a sok japán arc között. Ken-san kicsit késett, kezdtem is aggódni, de aztán csak megszólított és még hasonlított is a profilképére. Jól beszél angolul, mert nemzetközi tanulmányokat tanult egyetemen és az óráinak fele angolul volt. Két éve csatlakozott a CS oldalhoz és azóta kb. 9 vendége volt már. Ő Dániában és Németországban próbálta ki a rendszert. Jófej, jól elbeszélgettünk. Megmutatta a lakást, adott kulcsot is, utána elmentünk beülni valahova. Egy zölden világító kis kávézóba vitt, ahol már törzsvendég. A boltos egy kedves nő volt, aki másodállásban angolt tanít, úgyhogy ő is jól beszélt angolul. Ken-san bemutatott, mint az új couchsurfösét, és később a bejövő többi vendégnek is. :) Egy bácsi kérdezgetett kicsit Budapestről meg a magyar nyelvről. Ő azt is tudta, hogy Budapest Budából és Pestből áll közte egy folyóval. Azt mondta, még iskoláskorából emlékszik erre. :) Később bejött egy másik törzsvendég, akivel viccelődtek, hogy mongol, mert kicsit félelmetes feje van. Megtudtam, hogy régen szumózott és nagyon sokat evett, de már abbahagyta és fogyott 40 kilót. Most masszőrként dolgozik és szumózókat is masszíroz. Kaptam tőle névjegykártyát, de drágán dolgozik, így szerintem most kihagyom a masszázst. :) Ken-san meghívott a kávéra és japános omlettre, úgyhogy holnap majd nekem kéne megvendégelnem. Lehet, hogy főzök majd paprikás csirkét, feltéve ha szereti a húst.

Ken-san két éve elkezdett zongorázni tanulni és minden nap szorgalmasan gyakorol. Lefekvés előtt játszott is nekem egy dzsesszes számot. Egész jól ment neki.

Azt nem is írtam, hogy meglepően meleg fogadott ebben a lakásban! Kis lakás, de épp ezért gyorsan be lehet fűteni a mini villanykályhával, amit Ken-san szerencsére szokott is használni, kivéve éjjel. Reggel csekkoltam a szobahőmérsékletet, és a kályha szerint 8 fok volt! Gyorsan kapcsoltam is be! Most egyébként esős idő van még mindig.

Yakiniku és koncert

Boldog Ágnes napot!

Reggel jó sokáig aludtunk, utána összekaptuk magunkat és bemetróztunk Uenóba. Sajnos egyfolytában esett az eső, így esernyővel kellett mászkálnunk. Yuka kinézett egy jó yakiniku helyet egy épület 6-ik emeletén, amit hamar meg is találtunk. A yakiniku a beltéri BBQ, beültünk egy szeparéba és az aztal közepébe süllyesztett tűzhely felett megsütögettük a nyers husikat, shrimpeket, miegymást. Fincsi volt! Az ebédmenühöz kaptunk egy tojáslevest, rizst, salátát és kimcsit. A végén adtak egy mini pálcikás jégkrémet és a számla mellé rágót. Elégedetten távoztunk. Utána Yuka ment a koncerthall könyvtárába kottát nézni, én meg mászkáltam kicsit a parkban. Itt lehet a kulturális központ, mert itt csoportosul egy csomó múzeum és egyetem is van a környéken. A természettudományi múzeum nagyon izgatott, a kívül felállított életnagyságú műanyag bálna különösen jól nézett ki, de most nem volt időm bemenni. Kívülről megnéztem a nemzeti múzeumot és a szépművészeti múzeumot is. Az Ueno állatkert környékén minden pandás volt, a postaládától kezdve a süteményes pultig. Sajna most pandázni sem volt elég időm, mert 4-kor volt a koncertre a kapunyitás. Előtte 3 körül felmértem a terepet, akkor még nem volt ott senki. Hát 4-kor már egy kígyózó sor végére kellett állnom. A jegyen volt egy sorszám és az jelezte a beengedési sorrendet. 5-ösével kiabálták a számokat és mikor végre eljutottak a 170-ig, mentem is befelé. Azt hittem, már alig lesz elől hely, de csak az ülőhelyek voltak tele, a második állósor közepén telepedtem le. A jegy mellett kellett venni kötelezően egy 500jenes italtókent, amit bármilyen italra be lehetett váltani. Én a koncert után egy gintonikra cseréltem be.

Külön ruhatár sem volt, legalábbis nem láttam, és a többség kabátban maradt. Voltak oldalt pénzbedobós szekrények ruhatár helyett, de azt nem használtam.

Rie Fu negyed 5-kor lépett a színpadra. Egy kis performansszal kezdte, ami abból állt, hogy odament az eddig háttérzenét játszó lemezjátszóhoz, kikapcsolta és elkezdte hangolni a rádiót, amíg rá nem talált a saját számára. Közben leült és felvette egy gitárt, az első refrén után lekeverték a rádiót és felváltotta az élő Rie Fu. Aztán bekapcsolódott a zenekar is. Élveztem a koncertet, mert tényleg jó élőben is Rie hangja és a zenéjét is szeretem. Külföldihez illően mertem is táncikálni a ritmusra, de csak visszafogottan, nehogy valakit megbotránkoztassak :) Fura, hogy mennyire nem mozognak a japánok a koncerten. De azért volt egy-két ember, aki bátrabban merte élvezni a zenét, így nem voltam teljesen egyedül. Egyébként elszórtan láttam más külföldit is, de 90%-ban japánok (vagy esetleg egyéb keletázsiaiak) voltak.

A koncert kétórás volt és a ráadásszámok előtti utolsó szám előttig bírtam állva. Utána feladtam jó kis helyem, és leültem hátul a fal mellé pihizni. A beszélős részekből egész sokat megértettem. Az énekek fele meg angolul volt, úgyhogy azokból is. :)

A kijáratnál vicces volt, mert a terelgető srác akitől segítséget kértem az elején külön mondta nekem, hogy merre menjek tovább a kijárathoz, habár libasorban mentem a többi ember után, szóval nem volt nehéz eltéveszteni. :P

A vonatállomáson felhívtam Yukát, és megbeszéltük, hogy Ikebukuróban talizunk. Ezzel el is fogyott a 2010-ben vásárolt telefonkártyám egyenlege, úgyhogy vennem kellett egy másikat. Tök jó volt, hogy nem járt le és fel tudtam használni idén a maradékot!

Fél 9-kor felszálltunk a vonatra Gunma felé, és a másfél órás út alatt bőven volt időm blogolni. Azért jobb így, hogy Yuka beköltözött Tokióba és nem Gunmából kell ingáznom!

Mozgalmas volt a mai nap is. Remélem, egyszer azért majd egy 嵐 koncertre is eljutok! :)

Hó

Nem gondoltam, hogy az idei tél első rendes havazását Tokióban fogom látni! Főleg, mivel azt olvastam, hogy itt csak ritkán esik, és akkor is gyorsan elolvad. Mindenesetre 11-kor kinézett Yuka az ablakon és közölte, hogy havazik. Vicces, hogy nekem volt esernyőm, neki meg nem. Látszik, hogy készültem, ugye? :) Annak a kesztyűnek is nagy hasznát tudom venni, amelyiket a tegnapi sushizás után vettem a 100jenes boltban.

A hó miatt inkább pontosan mentem suliba és most nem sétálgattam előtte.
Pontban fél 2-kor értem az osztályterembe, ahol ismét új tanár fogadott, Hosiai sensei, aki csak a pénteki órákat tartja. Ma nagyon sok új szót ömlesztettek ránk és a passzív alakot. Lesz mit gyakorolni a hétvégén! Mivel egy hete már itt vagyok, ki kellett töltenem egy suli értékelő lapot, amire rá is írtam, hogy eddig minden rendben.

5 után ismét gyalog indultam útnak a belváros felé. Most már nem hó esett, hanem gyengén szitált az eső, de nem volt vészesen hideg. Egy darabig sikerült tartanom a tervezett irányt, de aztán megint elkeveredtem, és valahogy ismét Akasakában találtam magam. Onnan el akartam sétálni Harajukuba, de végül addig bolyongtam, hogy a vonat Yoyogi megállójánál lyukadtam ki. Akkorra már fáztam, úgyhogy gyorsan megkerestem a (és meg is találtam) a közeli megállóját az én metróvonalamnak, és Hikawadáig metróval jöttem. Itt bementem a boltba vacsiért és a lakásban gyorsan beültem a kotatsu alá. Yuka ma este dolgozik, így majd csak későn jön haza.

A hó egyébként tényleg el is olvadt, de állítólag esős idő lesz a hétvégén. Holnap Rie Fu koncertre megyek és utána Gunmába Yukával.

Madarak és sushi

Reggel még az volt a tervünk Yukával, hogy suli után Chibába megyünk abba az étterembe, ahova 2010-ben nem sikerült bejutnom, mert épp felújítás alatt volt. Még szerencse, hogy Yuka még egyszer csekkolta a nyitvatartást a neten, ugyanis kiderült, hogy minden csütörtökön zárva vannak! Helyette megbeszéltük, hogy talizunk a Kameido állomás északi kijáratánál és elmegyünk egy olcsó de finom futószalagos sushibárba.

Sikerült 10-kor elindulnom a lakásból és fél óra alatt odametróztam a császári palotához, most már fényes nappal. Egy fehér és egy piros satyis kisiskolás csoport épp a Nijubashi hidat rajzolta. Elsétáltam a nyilvánosságnak nyitva álló keleti parkba, ahol madarásztam egyet. Remélem, Apa majd talál valami érdekeset közte, mert a végén már nem nagyon éreztem az ujjaimat! Az egyik zöldes madár túl fürge volt a kamerámnak, sajna nem sikerült róla éles képet készítenem.

A suliban ma nehezebb írásjelek voltak, jobban kellett koncentrálni, és gyakorlás nélkül nem tudnám felidézni a teljes mai adagot. A mai adag részeként pl. megtudtam azt, hogy a feleségem szót a „ház” (家) és a „belül” (内) karakterekkel kell írni...

Suli után Yukával sikerült taliznom és mentünk fincsi sushit enni. Tényleg nagyon finom volt! Egy tányéron volt 2-3 nigiri vagy 6 maki és minden tál 100 jen volt. Ettünk hallevest is és valami tojásos furcsaságot ami puding szerű volt de leves (?). Ezt főleg Yuka ette, én csak megkóstoltam. :)

Sushi után elmentünk Yuka nővéréhez, hogy elhozzunk egy bicajt meg egy kis tévét. A bicajt nagy fejtörés után sikerült kettéhajtanunk, és felhurcoltuk a vonatra. Várni kellett egyet, mert az elsőre már nem fértünk fel. A lakásban aztán kiderült, hogy a tévé csak távirányítóval működik, amit persze nem hoztunk el. Viszont én nagyon boldog voltam ennek ellenére is, mivel kaptam Yuka nővére anyósjelöltjétől arashis koncert cuccokat ajándékba, ugyanis ő is rajongó és volt koncerten. :)

Lehet, hogy holnap is ugyanarra megyek majd suliba. Ha sikerül korábban kelni!...

Január 18.

Ma nem történt semmi különös, úgyhogy csak a dátum lesz a tárgy.

Sikerült ismét időben beérni a suliba és 5-ig bent voltam. Ma csak nyelvtan óra volt, és most Arai sensei tartotta. Jó fej nő. Nagyon élénken magyaráz és remekül eljátssza az összes szituációt. A táblarajzai is aranyosak. :) Mindenki jól szórakozott. Most a brazil Paula és az orosz Lenard mellett ültem. Paulával megbeszéltük, hogy egyszer suli után együtt vacsizunk majd. Most egyáltalán nem éreztem úgy, hogy rosszabb lennék a többieknél.

Suli után elsétáltam a császári palotáig és kóvályogtam az irodaházak között. A császári palota parkja körül annyian futottak este negyed 8-kor, mintha egy maratonba csöppentem volna!

A császári palotánál pont megáll az én metróvonalam, ezért inkább metróztam hazáig. Jó nagy tömeg volt, leülni nem tudtam, de olyan tömegpréselő nem volt azért. Olyat még Yuka sem látott azt mondta. A Fukutoshin metró összes állomásán védőkapu van kiépítve, ami akkor nyílik, amikor odaér a metró. Jaj erről jut eszembe, hogy ma az egyik lány késett órán és hozott egy igazoló cetlit a vonat társaságtól. Azért állt a vonata, mert valaki beugrott. Így a mai órán megtanultuk, hogy van japánul az, hogy öngyilkosság. Rögtön a második órámon ez különösen felemelő. A tanárnő azt mesélte, hogy ilyenkor az öngyilkos családjának nagyon magas kártérítést kell fizetnie.

Mesélt arról is, a tanárnő, hogy a férje, aki bankban dolgozik fél5-kor kel és 6-kor megy el munkába, utána csak 11:30-fél éjfél körül ér haza, így nem sokat látják egymást. De nem panaszként mondta, mert hozzátette, hogy ilyen egy igazi japán. Arai sensei amúgy Matsujun és Yamapi rajongó. :)

Első nap az iskolában és reunion

Mivel a suli csak fél kettőkor kezdődött, volt egy csomó időm délelőtt, így kipihentem a tegnapi sétát és 11-kor keltem ki a futon alól. Nehéz volt otthagyni a meleget! Gyorsan be is üzemeltem a kotatsut, hogy valamennyire legalább az fűtse a lakást. Yuka háromnegyed 11-kor ment a zenesuliba egy barátnőjéhez, ez is indok volt, hogy ne keljek fel hamarabb, nem akartam láb alatt lenni.
Most könnyebben megtaláltam a sulit és pont időben értem be. A recepción megkaptam az órarendem és a könyveim és mentem a tanterembe. Első óra kanji óra volt Okada sensei- el. A negyedik leckénél tart a csoport, de nem én vagyok az egyetlen újonnan csatlakozó és a kanjik úgysem egymásra épülnek az elején. Jó kis óra volt, bár eléggé feszített volt a tempó.
A kanji óra f2-től 3-ig tartott. A sulitársak vegyesek voltak, de nem nagyon kommunikáltunk, így többet nem tudok róluk.

10 perc szünet után a nyelvtan és kommunikáció óra következett Suzuki sensei-el. Itt többen voltunk, és szintén vegyesen. A többség egyetemista, de van más is, aki már dolgozó. Itt is nagyon vegyesen vagyunk. A kb 20 ember között van német, svájci, francia, mexikói, chilei, orosz, koreai, indiai, és magyar. De még lehet, hogy más is, amire most nem emlékszem.
Két német lány ült mellettem, akik szeptemberben kezdték a sulit az első szintről, az alapokkal. Augusztusig terveztek maradni, de lehet, hogy nem maradnak addig, mert kezd elfogyni a pénzük, amit meg tudok érteni, mert Japán drága, még a németeknek is.
Nyelvtanórán kicsit éreztem elmaradásokat, de a szövegértésem szerintem elég jó szerencsére, így annyira nem lógok ki. A Minna no Nihongo 2. könyve a tananyag.

Suli után ismét sétáltam egy nagyot és nézelődtem az utcán. Találtam egy utat, ahol a japán se jár. Egy kis fás sétány volt egy kanális (folyó?) mellett, és érdekes volt megfigyelni, hogy egy csomó lelógó ágú fa meg volt hagyva a helyén, csak jól kitámasztották. Mindenhol máshol simán lefűrészelnék az ilyen ágakat szerintem. A fejmagasságba belógó gallyakra sárga szalagot csavartak figyelemfelkeltésből.
Egy ideig sikerült a sínekkel párhuzamosan haladnom, de aztán elkavarodtam és mire rájöttem, hol vagyok, Akasakában jártam. Addigra 7 óra lett, így felhívtam new yorki Marikót, hogy hol találkozzunk. Megbeszéltük, hogy Shibuyában a Starbucks előtt, úgyhogy felszálltam a metróra és hamar oda is értem. Shibuyában van az a kereszteződés, ami rekord gyalogosforgalommal bír. Hát tényleg jó nagy volt a nyüzsi, majdnem beleszédültem! Szerencsére azért megtaláltuk egymást Marikóval és beöltünk egy harmadik emeleti izakayába (japán pub). Rendeltünk kis adag kajákat meg sört és jót beszélgettünk, és később csatlakozott hozzánk a húga Norikó meg barátnője Hirokó (mindenki kó!) akivel legutóbb is találkoztam. Hirokó elhozta a jegyemet a Rie Fu koncertre, amit szerzett nekem. Sajna mást nem nagyon érdekel, így arra majd egyedül megyek 21-én. Fél éjfél lett mire elköszöntünk egymástól és siettem, hogy elérjem az utolsó (de lehet hogy csak utolsó előtti, de jobb nem kockáztatni) metrót. Shibuya pont az én metró vonalam végállomása, úgyhogy megúsztam az átszállást.
A mai is jó nap volt. Csak így tovább! :)