Érkezés Iidába (2023 április)

A Google térkép utazástervezője szuperjó. Mivel kihívás Kristi barátnőm felé a közlekedés, már előző este is sokat segített, amikor elvezetett a második vonatutam után az első buszom megállójáig, amit nem tudom, hogy találtam volna meg, illetve a létezéséről sem tudtam volna nélküle. Mai nap pedig addig kalibraltam, amíg a sok négyátszallásos opció mellett feldobott egy olyan busz-vonat kombinációt, ahol a vonat úgy váltott háromszor vonalat, hogy csak a neve valtozott, a szerelvény nem, így le sem kellett szállnom közben. De visszatérve a buszokhoz, tegnap három fajtát tapasztaltam. Van amelyikre elől szállunk, érintjük a kártyát és kész vagyunk. Van amelyiknél érintés előtt kérdezik, meddig mész, mert úgy ütik be, mennyit vonjon a kártyáról. Végül van amelyikre hátul szállsz, érinted a kártyát (vagy jegyet húzol), és leszálláskor megint érinted, vagy aprópenzt pergetsz a sofőr melletti gyűjtőbe. Kicsit olyan mint otthon az elsőajtós felszállásos buszok, amit összevissza variálnak. 

Az Iidába tartó helyközi busz a klasszikus helyjegyes volt, bemutattam a mobilomon a visszaigazolást és indultunk. Épp hogy futás nélkül elértem a buszt, mivel Shijuku-ban bolyongtam egy kicsit előtte, annak ellenére a Google azt is megmondta melyik ajtó és kijárat a legpraktikusabb. 

Olyan másfél óra után megálltunk egy autós pihenőnél wc-szünetre, aztán gurultunk is tovább. 

A táj nagyon tetszett, mert hegyek között haladtunk és völgyekre lattunk rá, a távolban pedig havas hegycsúcsok kukucskáltak. Találgattam, hogy vajon melyik lehet a Fuji. 

Négy óra 24 perckor, percre pontosan megérkezett a buszom Iida vonatállomás elé, ahonnan már csak 5 perc séta volt a hotel. A becsekkolás olyan volt, mint ha a reptéren lettem volna, mivel a front előtt automaták sorakoztak, amin lehetett valasztani angol nyelvet is, beolvasta a foglalással küldött QR-kódot, szkennelte az útlevelet, a hotelesnek csak annyi feladata maradt, hogy megmutassa hol van az étterem és a lift, majd mélyen meghajolva várja, hogy becsukódjon velem a liftajtó. Mókás volt. 

A hotelnek ez a szárnya frissen épült, már csak azt kéne kideríteni, mi a hely vonzereje, amihez ekkora hotel kell nekik, mert eddig nem volt egyértelmű. Nem hiszem, hogy Japán első kísérleti körforgalmára lennének ennyire kíváncsiak. Kipakolás után el is indultam felfedezni az igazságot, de a válaszra nem derült fény. Pedig jó erősen sütött a nap, még a napszemüvegemet is előkaptam hozzá. És mivel a maszktól párásodott jobbnak éreztem maszk nélkül megoldani a dolgot. Ehhez kellett kis merészség, mert amióta megérkeztem Iidába, mindenkin masz volt, akit láttam. Nem tudom, hogy ez valami helyi különszigor vagy sem, de sem Zaoban sem Tokióban nem vették már ilyen komolyan a maszk hordást, csak a tömegközlekedésen maszkolgattak, mivel március végén eltörölték a kötelező előírását. Azért is volt fura a maszkosok látványa, mert egyebként nagyon kihalt volt a város, alig volt gyalogos az utcákon, és akkor is ritkán mentek ketten azonos oldalon, így nem fenyegetett a cseppfertőzes senkit.

Felfedezőutam során megtaláltam a 10 évvel ezelőtti rizshantoló automatát, meg megvolt. Felmásztam egy kihalt szentélybe, ahonnan megcsodáltam a kilátást, megnéztem két körforgalmat, ami egyel több volt mint 10 éve, aztán visszasétáltam a hotelbe, mert találkam volt 6-kor az egyik új dobostarsammal, Melindával. Melinda Ausztráliából, Brisbane-ből érkezett. A covid óta még nincs közvetlen járatuk, így Szingapúron át kellett jönnie, kétszer 8 órás úton. Most jár másodszor Japánban, a Tokara csapatot még bem ismerte személyesen, és 8 éve dobol a Toko-ton Taiko tanuló csapatában, ami Tenteke néven fut. Aranyos volt, főleg, hogy reagalt felhívasomra és eljött találkozni és barátkozni. Beültünk együtt egy izakaya bárba, ahol én voltam a nyelvtudás. Szerencsére elég voltam a feladatra, néha kombinálva a Google fordítóval. A pincérnő szuper aranyos volt, és egy rakás extra dolgot hozott nekünk. Kaptunk például általa készített füstölt camambert sajtot, ami markáns füstös ízű volt. A bárpultbál az egyik törzsvendég is küldött nekünk rágcsát. A végén mar azért is jöttünk el, nehogy adjanak még valamit, mert már jól tele voltunk. Azért kaptunk egy sörkupont is tavozáskor, a következő alkalomra. Kívancsi vagyok, mit hoztak volna még, ha tudták volna, hogy ma volt Melinda szülinapja. 

Holnap kezdődik az utam dobolós része! Kíváncsian várom!