Első dobnap (2023. április 11.)

Reggel majdnem elaludtam, pedig kár lett volna lekésni a reggelit, mert egész fincsi és változatos volt. Összekaptam magam és már indulásda készen mentem az ebédlőbe, ahol kontinentális és japános svédasztalos reggeli közül lehetett válogatni. Volt rizsautomata is, amiről csak később derült ki, hogy az, ezért most nem próbáltam még ki. Reggeli után a hotel előtt gyülekeztünk és ismerkedtünk a többiekkel, aztán felvett minket a Tokara egyik tagja, Dean kisbusszal és elvitt az edzés helyszínére. Természetesen japándob edzésről van szó, felkészítenek minket a hétvégi kétnapos naritai taiko fesztiválra, ahol kb. 800 dobos fogja együtt játszani a közös darabot. 

Odabent már várt minket Art Lee és Yukari és egy bemutatkozó kör után felpróbáltuk a fesztiválra készíttetett egyenkabátkánkat, majd hozzá is láttunk a tanuláshoz. Csapatunk 8 fős, de fellépni csak 6-an fogunk, két holland résztvevőt (akiket már ismertem korábbról) vár otthon a munka, nem tudnak végig maradni. A 6 főből 3 kanadai, egy Kanadában élő brazil, egy Ausztrál és vagyok én. Elég vegyes tudású a csapat, van aki már 14 éve dobol és csapatának a vezetője, van aki még eléggé kezdő, és olyan is, aki már nem dobol, de a párját kísérte ezért ismét elővette erre az alkalomra az ütőit. Van aki most jár először Japánban, és van aki már negyedszerre vesz részt Art Lee valamelyik workshopján, illetve van Barry, aki szerintem már egy alkalmat sem hagyna ki, és szinte hazajár Iidába (kivéve, ha Covid-zár alatt van az ország). 

Art és Yukari irányításának hála, egész gyorsan megtanultuk a közös darabot, és persze rendesen el is fáradtunk közben. Nem doboltunk 3,5 óránál többet, de teljesen kimerültünk a végére, úgyhogy amikor felmerüpt a kérdés, hogy folytassuk-e még valami gyakorlatsorral, vagy menjünk közös ebédre, lecsaptink az utóbbi ajánlatra. 

Kocsival elvittek minket egy finom sushizóba, ahol jókat ettünk, és beszélgettünk picit a séffel. Séf lelkes volt a külföldiek láttán, kaptunk tőle apró rákocskákat meg tintahalakat ajandék nasiként. Szerintem kicsit csalódott volt, amikor páran simán benassoltuk a szomorúan ránk kacsintó falatokat, elborzadás nélkül, de örülhetett is, mert volt, aki nem volt ilyen merész. 

Ebéd után Art visszavitt minket a hotelünkhöz, és innentől szabad program volt. Ezt én sétaval töltöttem, felkeresve a Uniqlo boltot, ami 45 percre volt a hoteltől. Tetszett a táj útközben, átkeltem egy folyón is és hegyre is másztam kicsit, így jó volt a rálátás a városra. A Uniqlo-ban sima fekete pólót kerestem a fellépőkabát alá, mert csak logósakat hoztam magammal. Találtam egyet, így kipróbálhattam a japán próbafülkézést. Ez úgy kezdődött, hogy rámszóltak, hogy ne menjek be cipővel, így szégyenkezve kihátráltam és zokniban közelítettem újra. Ezekután gyorsan rákérdeztem, hogy az átlátszó vékony zsákocska amit kaptam, micsoda, nehogy elrontsak megint valamit. Kiderült, hogy azt a fejemre kell húzni, hogy ne kenjem össze a sminkkel a ruhát. A sikeres vásárlás után benéztem a szomszéd drogériába is, ahol naptejet vettem, mert annyira jó idő lett, hogy aggódtam, nem tart ki a hozott kisadag naptejem az út végéig, rá kell erősítenem. 

Hazafelé rámsötétedett, amikor pont egy denevérekkel teli parkon kellett átvágnom, de szerencsére rendesen kikerültek és nem repültek szembe, csak majdnem. A parkban találtam egy 750 évesnek írt cseresznyefát, amot majd nappal is meg kell nézzek. 

Útközben még beugrottam a sarki boltba egy húsos gőzgombócért vacsira, aztán visszatértem a hotelembe és néztem a japán tv-műsorokat. Pont egy olyan vetélkező ment, amiben a taiko no tatsujin játékkal versenyeztek profi amatőrök, és pont a kedvenc számomat is dobolták, így még teljesebb lett a napom. Holnap folytatódik a dobtanulás, remélem, nem alszom el reggel!