Enyhe fejfájással ébredtem, de szerencsére feledtette velem a Potmum hostel szuper morihico kávéja. Tudtam, hogy itt muszáj lesz kávéznom, amikor kiderült, hogy a wifi kódjában is benne van, hogy kávé. Ráadásul mivel az instagramra feltöltöttem róluk képet, kaptam úti csöpögtetős filteres kávét ajándékba!
Egy rizsgombóc reggeli után a hófesztivál felé vettem az utat. Mivel ezen az estén Otaruban volt a szállásom, ezért a bőröndöm és hátizsákom egy csomagmegörzőben hagytam, közel az Otaru felé közlekedő busz megállójához. A megálló közel volt a hófesztivál Odori Park helyszínéhez is, ahol a nagy hószobrok vannak.
Amint feljöttem a felszínre, máris ott tornyosult előttem egy seregnyi hószobor.
A park 12 blokkra van felosztva, és mindegyikben volt valami látványosság. A 12-ik volt a helyi civil hószobrászok tere, ahol a közönség megszavazhatta kedvencét. Az idei nyertes csapat már 18-ik alkalommal vett részt a versenyen. Volt egy rakás anime karakter, pokemon, hello kitty, állatfigurák. Sok még felismerhető állapotban, néhány kissé megroggyanva. A 11-ik blokkan a nemzetközi csapatok remekműveit csodálhattuk meg. Nekem különösen a kínai csapat munkája tetszett, viszont az első helyezett a thai csapat lett, fátyolos farkú aranyhalaival.
A következő blokk nagyon jól nézett ki! Egy óriási Star Wars hószobrot tartalmazott. Volt rajta óriás R2D2, óriás C3PO, és egy X-wing, amibe be lehetett szállni fényképezkedni. A fényképhez viszont sorszámot kellett húzni, amit naponta 3-szor osztottak, és maximum 100-at. A japánok pedig sokan vannak, és szeretnek sorbanállni... Ez azt jelentette, hogy negyed órával a következő osztás előtt már pont lekéstem a biztos bejutók csoportját, és beállhattam a talán még esélyesek sorába. Előttem négy japán állt, mögöttem egy külföldi lány. Szóba is elegyedtünk és megtudtam, hogy Oliviának hívják és Kaliforniából jött. Azaz pontosabban Osakából, mert most ott tanul egy évig. Elpanaszolta, hogy már háromszor is próbálkozott sorbanállni, de elküldték, hogy túl korán jött. Erre mire legközelebb visszajött, már a lecsúszók sorába került. A felügyelő japán srácokat furdalta is erősen a lelkiismeret! Reméltük, hogy emiatt mindenképp adnak neki sorszámot valahogy! (és talán akkor már nekem is..) Lement a tuti bejutók sora, és izgultunk. Az előttünk levő japánok bejutottak, a srácok pedig közölték, hogy már csak egy darab sorszám van, ezért, ha nem vállaljuk együtta fotózkodást, akkor az egyikünk lemarad. Mivel a sorakozás alatt már összebarátkoztunk, persze egyikünket sem zavarta, úgyhogy párosan bejutottunk utolsókként. A mögöttünk állóknak már csak akkor volt esélyük, ha valaki időközben visszamondja. Időzónákra adták a sorszámokat, és a miénk fél 6-tól 6-ig tartott, addigra kellett visszamennünk. Olivia elment szentélyt nézni, én pedig maradtam a fesztiválon, nézelődni.
Nagyon hálás vagyok a sorsnak, amiért mögém állította Oliviát, ugyanis olyan áttörő tudásra tettem szert általa, amely jelentősen megváltoztatta a hokkaidói kirándulásomat. Tudom, drámain hangzik, de ez fontos tudás, a neve pedig kairo. Nem a város Egyiptomban, hanem a kis levegőre aktiválódó melegítő tasakocskák. Nem, nem most találkoztam ezzel először, viszont azt eddig nem tudtam, hogy van külön a zokni talpára ragasztható változata is! Első dolgom volt a sorbanállás után, hogy vegyek egy csomagot a legközelebbi combiniben (értsd vegyesbolt), és rányaljam (nem szó szerint) őket a talpamra. Onnantól így kezdem minden reggelem és nem is fázik a talpam. A legjobb.
Visszatérve a szobrokhoz, egy nagy lóversenyt ábrázoló hófal következett, aztán a szomszéd blokkban zöldségeket szállító vonatot láthattunk. Volt egy blokk, ami jégfal volt és nem hó. Egy japán várat faragtak meg, előtte pedig három alulöltözött (azaz pont hogy alul nem öltözött) lányka ugrált és énekelt a hószínpadon, rajongóik lelkesedésére. Attól fáztam, hogy rájuk néztem! Miniszoknyában voltak, harisnya nélkül, amikor én meg épp azt állapítottam meg magamban előtte pár perccel, hogy még mintha a szemgolyóm is fázna, olyan hideg van. Értem, hogy ugráltak, de akkor is. Brrr.
Volt egy Hatsune Miku hófal is, mivel ez a japán vocaloid karakter erősen képviseltette magát ezen a 70-ik fesztiválon. Erre külön Hó-Miku dizájnt csináltak, és korlátozott forgalmú ajándéktárgyakat dobtak piacra, amiért ebben a blokkban állhattak be kígyózó sorba a rajongók.
Kaja blokk is volt, ahol fesztivál ételeket meg rament árultak. Fura lesz hallani, de nem rament ettem, hanem imomochit, ami édesburgonyás mochi volt pálcikán. Nagyon fincsi volt, de nem elég, ezért utána küldtem két héjában grillezett fésűkagylót, majd desszertnek új kedvenc kávésomtól, a morihicotól egy yuki no oshiruko nevű desszert italt. Utóbbi meleg epres tej volt, mochival, eperdarabokkal, granolával. Mindennel elégedett voltam.
Majdnem elfelejtettem említeni, pedig ez volt az egyik leglátványosabb, felépítették hóból majdnem teljesen életnagyságúra a Helsinki katedrálist! Előtte japán enka énekesek adtak koncertet, mikor arra jártam.
Több hófal nem rémlik, viszont volt jégcsúszda a kisgyerekeknek, és egy oyan játék, ahol a képernyőn lévő hóembereket kellett dobálni igazi hógolyókkal, amíg át nem alakultak jegesmedvévé. 10 fős volt egy csapat, és mérték a legjobb addigi teljesítményt.
Az Odori Park keleti végét a Szapporo torony zárta, ami előtt egy koripálya volt, meg egy hosszúéletű karácsonyfa.
Mire végigértem, el is telt az idő, úgyhogy siethettem vissza az X-wing fotózásra. Már várt Olivia (nem késtem!), és mehettünk is fényképezkedni. Felmentünk a színpadra, és beálltunk az X-wingbe, pózoltunk kettőt, aztán vége is volt. A képet odaadták miniben, amin rajta volt egy QR kód és jelszó, ahonnan le lehetett tölteni a képet digitálisan.
Ezt követően Oliviával kettesben nézelődtünk tovább. Az egyik blokkban síugró pálya volt, és néha bemutatókat tartottak. Pont kezdődött egy, úgyhogy odamentünk megnézni a síugró fiatalok produkcióját. Volt köztük 10 éves is, nagyon menő 360-as fordulatos ugrást nyomott. Biztos van már rajongói klubja a suliban. Az idősebbeknek (értsd 13 év felett :D ) már nem írták ki a korát. Lányok is ugrottak, bár sajnos mindig elestek, pedig nagyon szurkoltunk nekik. Egy srác kamerával ugrott, és voltak szinkronban ugrók is. Ügyesek voltak, na.
Utána fáztunk, ezért gyorsan beültünk szemben egy kávézóba melegedni, meg tölteni a telefont, és a második emeletről még láttuk kicsit a síugrókat.
Még beszéltük, hogy felmegyünk a toronyba is, de már sajnos nekem nem volt időm, mivel el kellett jutnom Otaruba, és becsekkolnom 10-ig.
Elbúcsúztam Oliviától, és begyűjtöttem a csomagmegörzőben hagyott cuccaim, aztán levadásztam a buszmegállót, ami kissé körbe volt havazva.
A busz késett pár percet és nem állt senki más a megállóban, úgyhogy már kezdtem aggódni, hogy rossz helyen állok, de aztán felbukkant a busz. Működött a Suica kártyám is, és még akadt hely, bár a kisbőröndöm a folyosót torlaszolta, szóval bőröndökkel nem ajánlatos buszozni, de amikor le akart szállni valaki, azért mindig megoldottam a dolgot. Az út Otaruig picivel több mint egy óra volt, és a kis késéssel 21:40-re értem a végállomásra. Innen még gyalogolnom kellett hegynek felfelé a bőrönddel, úgyhogy megint aggódtam kicsit, hogy nem késem-e le a becsekkolást. Az esti hóbaburkolózott Otaru csöndes volt és hangulatos. Osztrák sífalura emlékeztetett a hangulata.
A szállásra, ami ezúttal az Otaru Guesthouse Harvest volt, 2 perccel 10 előtt értem oda, aminek nagyon örültem. Utánam fél órával még érkezett egy pár, és nekik is sikerült becsekkolniuk, szóval nem volt azért teljes szigor. Itt egy kétszemélyes tatamis futonos szobám volt jó áron. Kényelmes volt és meleg. Kaptam mini törülközőt, meg egy lepedő méretűt, aminél attól tartottam, hogy mégis inkább lepedő, ezért nem mertem összevizezni, maradtam a kicsinél. A Potmumban ilyen téren nagy luxus volt, három törcsi, fogkefe, fogkrém és még elvihető papucs is járt a kapszulámhoz. A Harvest viszont adott teát és kávét, és egy teljes szobát. A többi vendég koreai, kínai, egyéb ázsiai túrista volt. A kínai család kissé hangoskodott, de éjfélre mindenki elcsendesedett, így könnyen elaludtam. Így telt az első fesztiválnapom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése