Negyed 4-kor, vagyis hajnalok hajnalán keltem, ugyanis az akciósabb Air France jegyem reggel 6-kor indult Párizsba. A reptérre sikeresen és időben kiértem, ezért gondoltam, elnézek a Sparba, hátha nyitva van. Még korán volt a Spárosoknak, viszont pont szembejött teljesen váratlanul anyukám unokatestvére, aki Milánóba készült, bevásárló körútra. Megörültünk és elszórakoztattuk egymást beszállásig, így nem telt unalmasan egyikünknek sem a várakozás. Celebet is szpottingoltam, mivel beszállásnál a sorban Alföldi Robi állt előttem a barátjával. Ők is túristán utaztak.
Párizsban fél 9-kor szállt le a gép, és mivel a tokiói járat csak délután 4-kor indult, volt egy rakás időm. A küldetésem az volt, hogy bemegyek a városba és visszaadom a Párizsban élő Francknak a mini pendrive-ját, amit még Koreában adott kölcsön. Hétköznap lévén, csak ebédidőben ért rá talizni, így előtte mászkáltam kicsit a környéken, és párizsi utcarajzokat, azaz inkább utcamozaikokat vadásztam. Egy darabot sikerült csak felfedeznem, viszont találtam helyette egy nagy parkot, benne Louis Vuitton alapítvánnyal, egy nagy hattyús tóval és sok sétáló erdei ösvénnyel. Itt ütöttem el az időt ebédig, és határozottan jobban telt, mint a reptéren.
Franckkal egy sarki pékségbe mentük, ami nagyon népszerű volt a környéken dolgozók körében. Egész japános sor formálódott, mire odaértünk. Én éclairt ettem, mert csaltam, és korábban benyomtam egy melegszendvicset. Egy közeli parkocskában ettüknmeg, mivel szép napos időnk volt.
Tali után elbúcsúztam, majd igyekeztem vissza a reptérre. Olyan egy órásra saccoltam az időt, ha minden jól megy. Hát persze, hogy nem ment jól... Kedvenc kiszámíthatatlan RERB keresztbe tett, és leállt teljes vonalon baleset miatt. Persze mindent csak és olyan fóanciául mondták be, amiből alig értettem valamit. Az lett gyanús, hogy kezdett kiűrülni a szerelvény, ezért gyorsan rámentem a Twitter oldalukra, ahol már érthetőbb volt a kommunikáció. Azt ígérték, kettőre indul újjra, azonban nekem picit három utántól már kezdődött a beszállás. Nem is várakoztam, hiszen Japánt azért mégsem olyan szívesen késtem volna le, vonatjegy kuka, irány a taxi. Pont volt felettünk egy Novotel, és pont téblábolt ott egy taxis, aki már ugyan épp végzett erre a napra, de amikor megtudta, hogy a reptérre lenne, rábólintott. Így történt, hogy a párizsi átszállásom majdnem annyi lett, mint a teljes repjegyem fele... De legalább nem unatkoztam!
A Párizs-Tokió járat nagyon északon repült, így kb. 11 órás volt az út, ami rövidnek számít ebben a viszonylatban. Egy idősebb japán úr ült mellettem, aki félúton leöntötte magát vörösborral, más különben nem sok vizet kavart. Viszont valaki a környékemen kutyaszarba léphetett, mert néha pontosan olyan szag csapta meg az orrom. Titkon reméltem, hogy nem én vagyok a bűnös, a nagy parkturizmus után. (ui: nem én voltam!)
A 11 órát még követte egy Tokió-Sapporo út, amit igyekeztem végigaludni. A kettő között lezavartam egy villámgyors vízumszerzést, kevésbbé gyors bőröndbegyűjtést, és még vonatbérletet is volt időm venni. Rendesek, mert a nemzetközi terminálról is fel lehet adni bőröndöt, nem kell elhagynom hozzá az épületet. Csak betartják az ebészünetet. Akinek nincs türelme várakozni, az átmehet becsekkolni a belföldi terminál épületébe is, de én inkább kivártam, semmint hogy bolyongjak a bőrönddel. Utána kényelmesen átbuszoztam a másik terminálra és hamarosan beszállás volt.
Ezt a harmadik utat bóbiskolva vészeltem át. Olyan két órás volt. Osztottak italt, de akkora volt a gép, hogy nem értek a végére leszállásig (60 sor, A-tól J-ig!). Ezt úgy oldották meg, hogy az utolsó 6 sor rendelését egyszerre vették fel, papírra felírva, aztán szépen kiosztották az italokat. Ami még érdekesség, a pici japán légiutas-kísérők gumibottal ellenőrizték, hogy be van-e zárva a felső csomagtároló rendesen, mivel nem érték fel.
Végre megérkeztem Chitose reptérre, ahol venni akartam volna túrista sim kártyát, de nem volt az a fajta (so-net), amit kinéztem. Aztán a Sapporói vonatpályaudvaron találtam végül egy automatát, ami árulta.
A vonat, amivel a reptérről bejutottam a városba is kihívás volt! Mivel kemény télidőben jöttem Sapporóba, nagy volt a hó és a hideg, ezért a vonat akadozva közlekedett. A google térképes útvonaltervező szerint a késés oka az volt, hogy jeges volt a vonatkerék. Ez azt jelentette, hogy jól tele volt a vonat, amire úgy kellett felnyomakodni. De sikerült, így végre bejutottam. A szállás is meglett, becsekkoltam, aztán mentem megenni első ramen levesemet vacsira, a népszerű Ramen Shingen nevű helyre. Amikor azt mondom népszerű, az azt jelenti, hogy este fél 10-kor hóesésben is fél óra sorbanállás van odakint, utána még fél óra odabent. Ez az empatikusabb embereket arra készteti, hogy amikor sorra kerül, nagyon gyorsan egyen, hogy ne fagyoskodjanak sokáig -10 fokban a kintiek. Hát az előttem lévők nem voltak túl empatikusak. Az ajánlott a shenshu ramen volt, ami miso alapú. A tészta fincsi volt, kerek vastagabb és sárga. A lé annyira nem nyűgözött le, de nem is telített el annyira, úgyhogy utána még bírtam mozogni. Ettem gyozát is, fincsi roppanósat.
Utána gyorsan visszametróztam a szállásra, mielőtt elment volna az utolsó metró. Sétálni nem lett volna jó a nagy hóban.
A szállás kapszula szerű, de csak 6 fős a szoba, úgyhogy igazából jól szeparált hostel.
Mondanom sem kell, alig érte a fejem a párnát, már aludtam is. Így telt az első két napom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése