Reggel lágy dobszóra ébredtem és napsütésre. Azt eddig nem írtam, hogy egész hűvös volt estére az idő. Fel kellett vennem minden meleg holmimat, ami bokalengő nadrágból, leggingsből és széldzsekiből állt. Nem számítottam a hűvös tengeri szellőre. Napközben mondjuk nem volt sok belőle, akkor meleg volt, bár még mindig nem annyira mint Tokióban, mivel itt nincs hozzá párás levegő. 10-kor kezdődött a dobos workshopunk, és előtte elindultunk reggelit vadászni. A piactér még csak akkor éledezett, ételt még nem árultak, csak italt. Beszereztük a reggeli kávénkat egy nagyon nomád-hippi kávés standnál, ahol egy idősebb pár kínálta a kávét. Ott frissen darálták és kézi csöpögtetéssel főzték le. Nem is volt rossz.
Mostmár tele energia lökettel, kerestünk tovább valami harapnivalót, de az egész falu alvó üzemmódban volt még ilyenkor, így nem jártunk szerencsével. Feladtuk és siettünk a workshopra. A workshopot Fujimoto Yoshikazu, a Kodo jelenlegi rangidős tagja tartotta nekünk. Rajtunk kívül ott volt még új-zélandi szobatársam is, mi voltunk a külföldi különítmény. Kaptunk egy tolmács bácsit is, aki nagyon lelkesen fordított nekünk minden egyes szót. Amikor beléptünk, Fujimoto tanár úr éppen spárgaszerű lazítást hajtott végre a sarokban és egy cseppet sem látszott rajta, hogy majdnem 70 éves.
A workshopot is nagyon dinamikusan és lelkesen vezette le. Elsőként bemutatta, hogy mit fogunk tanulni, utána mi is bemelegítettünk, lazítottunk. Álló dobokon tanultuk a darabot, aminek Taiko no Warabe volt a címe, ami azt jelenti, a dob gyermekei. Dondoko alap van hozzá, és a főszólam nagyon mókás hadonászós mozdulatokkal jár. Nem volt bonyolult a ritmus, de a mozgással együtt már kihívás volt! Rövid darab volt, amit cserékkel és ismétlésekkel nyújtottunk meg kicsit. Utána jöhetett a rendes felállás, ami azt jelentette, hogy egy vízszintes emelt dobon játszotta a darabot két ember. Igenám, csak egy dobbőrön közösen, így vigyázni kellett, hogy le ne üssük egymást. A baloldali játékos játszotta az alapritmust és a jobboldali a dallamot, aztán hely- és szólamcsere következett. Jó mulatság volt, én jól szórakoztam a workshop alatt. Vidám és mozgalmas darabot tanultunk. Utána vásároltunk Earth Celebration kendőt és elcsíptük Fujimoto tanár urat, egy autogramm erejéig. Na meg hívtuk, hogy jöjjön Budapestre. Mondta, hogy még sosem járt Magyarországon és szívesen eljönne privátban a feleségével egyszer, mivel a Kodóval ő már nem szokott turnézni. Taiko nagyköveti küldetésünket ezzel teljesítettük.
A workshop után visszatértük a kikötőhöz, és út közben vettünk ebédre yakitorit, azaz csirkenyársat. Miközben eszegettük a padon, egyszercsak odajött hozzánk az egyik nyársas árus és adott ingyen desszertet. Agemanju volt, ami édesbabos sült mocsi. Olyasmi volt az íze, mint a ropogós prézlis szilvás gombócnak, fincsi volt. Utána követtük a dobszót és elnéztünk a nagyszínpadhoz, ahol éppen valami mulatós taiko szólt gyerekeknek. Épp a végénél járt az előadás, amikor felhívják a gyerekeket mulatni és táncikálni a színpadra. Volt egy kúsfiú, aki nagyon elemében volt, csak úgy rázta magát. Ez a peremelőadókból álló Fringe minden nap kettőig tartott, de eddig nem sikerült elcsípnünk egy előadást sem, mert tegnap ütötte a másik programunk, na meg későn is érkeztünk. Most nézhettük kicsit, aztán buszoztunk ismét Shukunegibe, a Kodo következő generációjának az előadására.
Ez az a csapat volt, akik utánam egy héttel léptek fel Párizsban és ott pont elkerültem őket. Így legalább nem maradtam le róluk mégsem. És szerencse, mert szórakoztató volt nagyon a műsoruk. Az egyik kedvenc részem az volt, amikor a bemondó köszöntött minket, szólt pár szót, aztán leült a yatai dobhoz és ütötte vadul egy darabig, majd felállt és mintha mi sem történt volna, folytatta a bemondást lihegés nélkül. A Kodonak ez a következő generációja két évig volt tanonc, aztán vizsgázniuk kellett, hogy rendes tagként tanulhassanak tovább. Amikor ebből is eltelt két év, akkor jöhetett az első fellépésük. Nekik ez a párizsi volt, majd tegnap este a belga dobossal a táncos bulizós, majd ez a mostani. Ígéretes generáció! De csak egy lány volt köztük.
A műsor után még volt olyan másfél óra a buszig, így Zs-vel elkirándultunk egy viszonylag közeli buddhista szentélyhez, ami egy hullámok által vájt barlang volt. A leírás szerint 88 kő buddha őrzi a bejáratot, ahol néha szerzetesek ülő virrasztást tartanak napokig, mantrákat mormolva. A szentély neve Iwayasan. Egy dombon helyezkedett el, ahova lépcsőzni kellett kicsit, aztán megláttuk félkörben a Buddha szobrokat is. A barlang belül inkább valami hajléktalan tanyára emlékeztetett, mert tele volt hordva a virrasztáshoz esetleg szükséges cuccal. Virrasztó szerzetes szerencsére nem volt benn, bár óvatosan közelítettem.
Aggódtunk, hogy messze lesz a barlang és lekéssük az utolsó buszt, aztán gyalogolhatunk vissza, de végül kényelmesen visszaértünk. A fesztiválon saslikot vettem vacsira, amit bevittem a nagyszínpadhoz, és az előadás közben falatoztam belőle. Ezen az estén a vendégművészek Amami szigetéről érkeztek és helyi dalokat adtak elő. Énekesek voltak, bár az egyikőjük esetében én ezt azért megkérdőjelezném, mert elég hamisan énekelt néha. A másik kettő népdal szerű dalokat adott elő amelyek legtöbbször tengerről, égről, holdról szóltak. Ezeket fűszerezte itt-ott taiko vagy fuvola.
Koncert közben kiszúrt minket az egyik Kodo doboslány, akit az Európai Taiko Konferenciáról ismertünk. Odajött és mondta, hogy a koncert után feltétlenül nézzünk el a szomszéd utcába, ahol bon odori tánc lesz. Így is tettünk és amikor meglátott minket, be is rántott minket a táncos körbe és onnantól vagy másfél- két órán keresztül lejtettük ugyanazt az obon táncot, miközben középen valaki ritmust dobolt, ketten énekeltek ketten pedig hangszert pengettek. Az első félóra után már szinte meg is volt a mozdulatsor, utána már kicsit transz szerű volt az egész, ahogy haladtunk körbe-körbe. Voltunk vagy 50-en szerintem. Jó nagy kör volt. A kör egyik oldalán az egyik ritmust adó bácsi már eléggé be volt csiccsentve, csak úgy tántorgott, féltem, hogy ránkdől, de aztán megúsztuk. Egyszer elkísérték haza, de aztán visszajött. Hiába, a bon odori kihagyhatatlan. Csodálkoztunk is, hogy, amikor vége lett, már 11 óra volt.
Sajnos ez az utolsó esténk a közeli hotelben, utána át kell költöznünk egy kicsit távolabbiba az utolsó estére. De talán az sem lesz vészesen messze. Holnap jön a fesztivál zárónapja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése