Zs 8:13-kor érkezett be a vonatállomásra, így felkeltem és igyekeztem odaérni elé. Kissé hátráltatott, hogy a hostelbácsi nem volt sehol és nem tudtam, hol hagyjam a kulcsot (végül csak letettem a polcra), továbbá az apró cipős kilépőnél is sorakoznom kellett, mert egy magasított szandálas japán lányka előttem küzdött a szandál felhúzásával. Arról már nem is beszélve, hogy természetesen minden piroslámpa megfogott. Na jó, több kifogást már nem keresek, hogy miért késtem el kicsit. Tudhattam, volna, hogy a shinkansen nem fog. Minden esetre megtalált Zs-t és siettünk, hogy elcsípjük a helyi buszt a komphoz, ami az órám szerint egy perc múlva indult. Mire odaértünk, a busz éppen akkor gurult ki a megállóból. Nem is értettem, miért ment előbb, ha volt még egy perc, aztán egyeztettük óráinkat, és rájöttem, hogy az enyém egy percet késik. Sok múlhat ezen itt Japánban, úgyhogy gyorsan át is állítottam!
A következő busz 10 perc múlva jött, és azzal 8:50-re értünk a kompállomásra. Ott az információs pultnál megérdeklődtem, mi a helyzet a mi járatunkkal, de kiderült, hogy a nagy hullámok miatt valóban törölték. Azonban megnyugtattak, hogy be tudjuk cserélni a jegyeinket a 20 perccel korábban induló autós kompra. Így beálltunk a jegyes sorba, aztán az új jegyekkel a beszálló sorba, majd fent voltunk a kompon.
Ami nagyon érdekes komp volt. Rögtön a bejárat után egy körlépcsős terem fogadott minket, egész titanic szerűen. A másodosztásra belépve egy csomó szőnyeges pódiumokon cipők nélkül ücsörgő japánt találtunk. A cipők szépen sorakoztak az emelvények peremén végig, és néhol egy egy kis beszögellésben. Volt, aki takaróval feküdt. Érdekes kép volt. Olyan volt kicsit, mint a hokkaidó felé tartó éjszakai vonat, ahol szintén ilyen kis szőnyeges dobogókon aludtak az alvókocsis emberek, nem ágyakon. Mi is kerestünk egy lyukat, ahova lekuporodtunk és felhúztuk a csomagjainkat. Miután elindult a komp, elmentünk kicsit körülnézni. Az első osztályhoz vezető ajtón keresztül láttuk, hogy ott szeparáltabb dobogók vannak, és jár nekik futon meg párna is. Volt ülős rész is egy kevés, és egy kinti rész. A hajó oldalánál sirály csapat kísérte utunkat. Veszélyesen imbolyogtak a levegőben, és próbálták elkapni a feléjük dobott kajafalatokat. Egész sokáig követtek minket. Hátul nagy sikongatás volt, mert ekkorra értünk ki a védett öbölrészből a hullámos vízre és egész erősen dobálta a hajónkat, ami pedig elég nagy volt. Egy tinicsapat tisztára mintha hullámvasúton lett volna, úgy sikítozott és dülöngélt. Mivel a gyomrom kezdte megérezni a hullámokat, visszatértünk az ülő/fekvőhelyünkre a pódiumon ahol már minden utas vízszintes pozícióba helyezte megát. Megróbáltam én is, és fekve alig éreztem a dobálást, inkább masszás szerű volt úgy, mint gyomorforgató. Van valami ebben az elfekvős megoldásban! Ilyet minden kompra! Az út két órás volt, és közben szerintem bóbiskoltam is kicsit, mert egyszercsak megérkeztünk Sado szigetére.
Leszállás után az információs pult felé vettük az irányt, hogy megkérdezzük, honnan indul a buszunk Ogira. A komp ugyanis Ryotsu városba hozott minket, az Earth Celebration fesztivál pedig a sziget másik végén volt. Mielőtt odanyomakodtunk volna a tömegben, szembejött új-zélandi szobatársam, aki már megkapta a tájékoztatás, úgyhogy mutatta az utat.
A buszt bőven elértük, és előtte még volt időnk venni rá háromnapos bérletet is. Sokat kell buszozni majd, hogy megérje, mert 4 ezer JPY volt. A bérletet áruló néni annyira erőlködött, hogy angolul kommunikáljon velünk, hogy fel sem tűnt neki, hogy japánul válaszolgatunk neki. Kissé vicces volt. Akár zokon is vettem volna, ha nem tudom, hogy azért általában érteni szokták a japánok, amikor próbálok japánul beszélni. Bár lehet, hogy a néni valami Sado szigeti tájszóláshoz van szokva.
A buszút olyan 2 órás volt. Közben egyszer félrehúzódott a buszsofőr, mert az egyik japán pár kikönyörögte, hogy álljunk meg pisilni. Sok rizsföldet láttam útközben, csillogó tetejű takaros házakat és béha a tengerpartot. Ogiba negyed három körül értünk be, és a busz pont a hotelünknél állt meg, a Hotel Oginál. Becsekkolni csak háromtól lehetett, de szerencsére a csomagjainkat befogadták.
A fesztivál területe a hotellel szembe volt, úgyhogy gyorsan fel is szedtük az előre vásárolt jegyeinket. Közben szembejött az első ismerős, Yui, akivel az európai taiko konferencián találkoztam és aki sokat segített az út szervezésében, ő foglalta le nekünk telefonon a harmadik éjszakára a szállást. Sokat nem tudtunk beszélni, mert sietnünk kellett a buszhoz, ami elvitt minket az első kiválasztott előadás helyszínére, Shukunegibe. Shukunegi egy nagyon hangulatos pici falu, ahol az összes épület hajódeszkából épült, a huszas-ötvenes években. Jó közel voltak egymáshoz, és labirintus szerű volt az egész. Az egyik hátsó kanyar után megtaláltuk a koncerttermet, ahol belépés után kaptunk egy zacskót a cipőnknek.
A koncerten fiatalabb Kodo tagok adtak elő általuk szerzett műsort, nem Kodo stílusban. Nagyon felszabadultan és vidáman doboltak, nagyon élveztem. A szokásos stílusuk sokkal szigorúbb. Volt egy rész, amikor bemutatták a fesztiválon kapható árut, és ezt divatbemutató formájában adták nekünk elő. Utána felköszöntöttük az egyik idősebb tagot, aki nem számított rá, úgyhogy meg volt hatódva. A végén ki kellett tölteni egy kérdőívet a benyomásainkról és megkaptuk a fellépők fényképes névsorát. Jó kis első program volt. A végén igyekeztünk a buszhoz, ami vissza vitt minket Ogiba.
Ogiban végre bejelentkeztünk a szálláson és elfoglaltuk a szobánkat. Szép tágas volt, légkondis és tévés. Mindenhez adtak részletes használati utasítást, mint például a hajszárító, vízforraló, állítható erősségű éjjeli lámpa. Vicces volt kicsit.
Mivel már nahyon éhesek voltunk, gyorsam megrohantuk a fwsztivál piacterét, ahol sok kajás sátor sorakozott. Takoyaki mellett döntöttem, de utána még befért egy yakisoba is. Aztán pont kezdődött az esti előadás, ami szabadtéri volt és a füvön ülve néztük. Szerencsére fel voltam készülve fényképek alapján és hoztam pokrócot, így arra telepedtünk le. A Kodo tagjai kezdték dobokkal a műsort és csatlakoztak hozzájuk az első vendégszereplők, egy utcaitáncos csapat, akik óriási szaltókat ugrottak a színpadon. A másik vendég egy belga dobszerkós dobos volt, aki egyben dj-kedett is. Jó nagy bulihangulatot generált. Még én is mennék ilyen diszkókba, ahol a dj egyben dobos is. Az előadás második fele álló táncos előadás volt, kérték, hogy álljunk fel és bulizzunk. Ekkor volt a főszerep a dobszerkós dj-é és jól megtáncoltatta a nézőket.
Az előadás után már nem buliztunk sokáig, siettünk aludni, mert hosszú volt az út és még holnap is lesz nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése