16-án rament reggeliztem. Nana ugyanis pont egy népszerű ramen étterem felett lakik, és amikor meghallotta, hogy lelkesedem az ilyenek iránt, ellenőrizte nekem, hogy mikor lesz nyitva. Előző nap nem tudtunk menni, mert obon miatt zárva volt a bolt, de ezen a napon 11 órától már újra működött, úgyhogy kihagytuk a reggelit és korai ebéddel kezdtük a napot. Háromnegyedkor leballagtunk a bolt elé, ahol még nem volt senki, de aztán elkezdtek utánunk érkezni az emberek és kialakult egy sor, aminek mi voltunk az elején. Szerintem olyan 10-en biztos álltak már mögöttünk mire 11 óra lett, úgyhogy tényleg népszerűnek tűnt. Aztán kilépett a tulaj és felhúzta a redőnyt és beléphetett az első csapat. Először az automatánál kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk enni, majd a jegyekkel leültünk a pulthoz, ahol a tulaj beszedte tőlünk azokat és nekilátott sürögni forogni. A ramen tészta keménységét tudományosan és alaposan tesztelgette főzés közben, hogy pont jó legyen. Egyedül dolgozott, mivel az étterem picike volt, olyan 10 férőhelyes. Finom volt nagyon a ramen, csak mivel mártogatósat kértem, aminél a tészta és a lé külön volt, ezért a lé sűrű volt és kicsit tömény. Emiatt evés után alig bírtam megmozdulni. Még jó, hogy csak az emeletre kellett felmenni. Amikor kijöttünk, láttuk, hogy még tart a sor. Állítólag az üzlet eredetileg kelet-tokióban volt, valahol Asakusa környékén, de olyan hosszú sorok álltak, hogy panaszkodtak rá a szomszédok, ezért átköltözött erre a csendesebb környékre. De úgy látszik, itt is megtalálják azért.
Nanánál még szusszantam kicsit, aztán elköszöntünk és a bőröndömmel elgurultam a vonathoz. A vonathálózaton tévelyegtem egy kicsit, használtam a JR bérletemet, aztán Tokió állomás felé vettem az irányt, találkozni Zs-vel, aki előző nap érkezett Japánba. Együtt fogunk majd fesztiválozni Sado szigeten hamarosan.
Zs-vel beszélgettem egy rövidet, aztán felültem a shinkansenre Niigata felé. Ugyanis ahhoz, hogy az első fesztivál programra odaérjünk, a reggel 6 órás shinkansennel kellett volna indulni Tokióból, hogy elérjük a 9:40-es kompot, amire én inkább nem vállalkoztam, ezért az előző estére Niigatába foglaltam szállást. Zs már addigra foglalt magának szállást Tokióban, amit nem tudott lemondani, ezért ő még nem jött velem, csak másnap reggel csatlakozott.
A shinkansen út olyan kétórás volt és nesztelenül hasított Niigata felé, így el is bóbiskoltam rajta kicsit. Szerencsére volt bőven ülőhely, foglalás nélkül is, úgyhogy csak a bérletemmel utaztam. Niigatában kissé hűvös volt és esegetett az eső. A bőröndöm egész vizes volt mire megérkeztem a hostelbe, úgy törölgette a hosteles bácsi, hogy ne vizezzem össze a szobában a tatamit. Kétfős szobát kaptam egy emeletes ággyal. Szobatársam egy új zélandi lány volt, aki szintén a fesztiválra igyekezett. Mivel taikós ő is, hamarosan dobos videókat mutogattunk egymásnak. Ő Hokkaidó egyik eldugott városában volt angol tanár három évig, és ott lépett be kb. egy éve a helyi taiko csapatba. Egész ügyes volt már így egy év után, a video alapján.
Mivel még nem volt olyan késő, elsétáltam a kompkikötőbe, hogy kiváltsam a holnapi jegyeket. Sikerült is, de ott azt mondták, hogy a nagy és erős hullámok miatt nem biztos, hogy fog indulni a Jetfoil nevezetű kisebb de gyorsabb hajó, amit kinéztünk. Közben egy Sado szigeten levő benfentes dobos ismerős is hasonlóra figyelmeztetett, és javasolta, hogy inkább az autós komppal menjünk, ami ugyan egy órával tovább megy, de nagyobb ezért biztosan indítják. Gondoltam, majd meglátjuk másnap. Lesz, ami lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése