Azért kinyújtózva kényelmesebb volt aludni, még úgy is, hogy vékony volt a futon. Reggel Nana készített nekem tükörtojást és sült zöltségeket, amit pálcikával fogyasztottam el. Kávét is kaptam tőle, sőt még mosott is nekem, hogy megszáradjon mire elmegyek. Szóval nagyon aranyos vendéglátó volt, jól választottam!
Erre a napra Sunjivel beszéltem meg találkozót. Szerencsére pont úgy alakult, hogy az ismerőseim mind más más napon értek rá, így mindenkivel tudtam végül találkozni. Sunjiék a férje szüleinél voltak Gunmában, az obon ünnep alatt, onnan jött vissza előző este. Kandában találkoztunk, de elnéztem a vonatot és át kellett szállnom, ezért késtem vagy 20 percet. Sajnos nem volt útközben ingyen wifi, ezért roaminggal üzentem neki, hogy kések, úgyhogy majd kíváncsi vagyok, mennyit számol fel érte a Telekom.
Sunjivel is már találkozhattak a hű olvasóim, mivel már írtam róla korábban. Osztálytársam volt a tokiói nyelvsuliban. Már 6 éve él Japánban és a nyelvsulit is végigjárta, így nagyon profin ment neki a japán. Kicsit szégyelltem is magam, hogy én meg szinte nem fejlődtem semmit. Mivel ebédidő volt, elmentünk a férje által ajánlott egyik környékbeli étteremhez, ahol kiderült, hogy obon miatt zárva. Ezért elmentünk egy másikba, ami szibtén zárva volt. Ezen a ponton már óvatosabbak voltunk, és odatelefonáltunk a harmadiknak, ahol meg nem vették fel. Végül a negyedik hely felvette, így elindultunk oda. Soba étterem volt, ahol soba tésztát ettünk. Sajnos dohányzós hely volt. Kanda környéke üzletemberekkel van tele, akik általában dohányoznak, ezért a legtöbb étterem dohányzós. Állítólag a 2020-as olimpiáig tervben van a beltéri dohányzás megszüntetése. Mondjuk sok minden egyebet is terveznek, például szóba került a nyári időszámítás bevezetése, hogy egy órával eltolják a csúcshőséget. De ez utóbbi terv eléggé kérdéses még, mert nagy informatikai kihívást jelentene átállítani a másodpercre pontos vonathálózatot.
Sunji mesélt kisfiáról, aki most másfél éves. Aznap apukájával volt az állatkertben, így Sunji ráért velem lógni. Mondta, hogy koreában az ő vezetéknevével anyakönyveztette, mert japán a keresztneve és a férje vezetéknevével túl japán lett volna a neve. Viszont Japánban meg a japán vezetéknevével van regisztrálva, pont azért, hogy ne lógjon ki már rögtön a többiek közül, így kettős személyisége van! Jelenleg a koreai megy jobban neki, mert ő úgy beszél hozzá, és nem rég voltak Koreában nagyszülőzni, de az ovival majd úgyis előtérbe fog kerülni a japán. A japán nagymama az angolt is erőltetné, mert a vegyes házasságú gyerekeket gyakran csúfolják a társaik, viszont ha tud angolul, az olyan menő, hogy állítólag nem mernék csúfolni. Szóval szegény gyerekkel szemben már most nagyok a nagyszülői elvárások.
Ebéd után elmentünk egy közeli galériába, ahol kinézett valami programot nekem Sunji, viszont ott akkora tömeg fogadott minket, hogy megfutamodtunk a röpke egy órás sor elől. Inkább bemenekültünk egy újonnan nyílt puccos bevásárlóközpontba, hogy keressünk valami desszertes beülős helyet. Az információs pultnál kértünk tanácsot, ahol egy lelkes segítőkész kimonós néni magyarázta a lehetőségeket, aztán amikor látta a tanácstalanságunkat, megint odajött hozzánk és személyesen elkalauzolt minket a kiválasztott sütis helyre. Vicces volt átszelni a bevásárlóközpontot kimonós felvezetéssel!
Desszertet követően elindultunk az állomásra, ahova hamarosan befutott Sunji férje is a gyerekkel. Sunji előre felkészített, hogy nagyon szégyenlős és minden idegennel való első találkozáskor sírva fakad, ne vegyem magamra. Így is történt, pityergett egy ideig, aztán igyekezett bem tudomást venni rólam. Egy ideig együtt vonatoztunk, aztán én letértem balra, Shibuya irányába.
Shibuyában igyekeztem megtalálni azt a buszmegállót, ahonnan Nana háza előttig ment a busz, de elég érthetetlen volt számomra a rendszer, így kóvájogtam egy darabig. Végül megkérdeztem a buszos információs pultnál, és már meg is volt az irány. Valamiért sorakoztak a bent álló busznál az utasok, pedig a tábla szerint csak egy busz ment onnan, így ezt annyira nem értettem, de nem zavartattam magam és felszálltam, nehogy ott hagyjon. Még ülőhelyem is akadt. Mellettem egy külföldi nő ült valami nagy képkerettel, aztán pár megállóval később közénk ült egy nagyon idős japán néni. A külföldi nő elkezdett a nénivel beszélgetni, elsorolva neki a fél életét japánul. Látszott, hogy örül, hogy beszélhet. Miután a néni leszállt, velem folytatta, ha már így belejött, de szerencsére angolul. Megtudtam, hogy ausztrál és hogy 40 éve él Japánban, ahol művészettel meg a feminista mozgalom beindításával foglalkozik. Ajánlotta utóbbi témában az instagramját, amit még azóta sem néztem meg.
Nana lakásába visszatérve nekiláttunk főzőcskézni. Készítettem neki is paprikás csirkét, de most kihagytam a nokedlit, mert pici volt a konyha. Rizzsel ettük a csirkét, ami inkább lecsóra sikeredett, mert kissé túlzásba vittem a paradicsomot és a paprikát, a japán tejföl meg kissé savanyított rajta. Azért finom volt és elfogyott. Végülis a magyaros ízvilág megvolt.
A következő nap irány Niigata!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése