Tetszik, hogy a japán hotelekben általában 11-ig kell kijelentkezni, mert így kényelmesen össze tudom szedni magam reggelente. A Sakura hotelben reggeli is járt a szobához, ami lekváros pirítóst és teát takart. Amíg falatoztam, kitaláltam a programomat aznapra és ellenőriztem az útvonalakat hozzá. Úgy döntöttem, hogy gyalog megyek át a következő szállásra, ami csak fél óra sétát jelentett a déli napsütésben. Vagyis ezek után ne panaszkodjak, hogy melegem van, mi? Az árnyékban nem is volt olyan elviselhetetlen, csak a napon.
Útközben elhaladtam a tavaly áprilisi utolsó hotelünk, az Edoya mellett is, és nosztalgiáztam kicsit. Aztán megtaláltam a Centurion Ladies Hostel Ueno nevezetű mostanit, ahol beraktam megőrzésre a bőröndömet, hogy folytathassam a napot.
Ikebukuro volt a következő uticélom, ahol bemenekültem a meleg elől a föld alá, és bóklásztam a bevásárlóközpont-labirintusban, amíg meg nem éheztem. Ekkor kinéztem a 7-ik emeleten egy halas éttermet, ahol finom sashimit és udont ettem, és kaptam a végén pontgyűjtő kártyát is. Kíváncsi vagyok, évekig jó-e, mert nem hiszem, hogy egyhamar megtelik!
Miután jóllaktam, elsétáltam a tűzoltóság ikebukuroi oktató központjába, ahol interaktív tanfolyamokat tartanak bárkinek a különféle biztonsági alapintézkedésekről, mint tűzoltás, menekülés a füstölgő házból, tennivaló földrengés esetén. R-ék ajánlották a programot, ami egyébként ráadásul még ingyenes is. Háromszor indítják egy nap, és sikerült beférnem az utolsóra. Elsőként végignéztünk egy animációs filmet az eddigi három legnagyobb Japán földrengésről és arról, hogy mennyire fontos a gyakorlás, hogy gyorsan tudjon az ember reagálni éles helyzetben. Sok élet emiatt menekült meg.
A film után kisebb csoportokra bontottak minket. Az én csapatom volt a külföldi csapat, plusz becsatlakozott egy később érkező két kisgyerekes japán család is. Volt két német srác, két spanyol ajkú lány és az egyiknek a japán kinézetű barátja. A következő program előtt a szandálban érkezőknek adtak zárt orrú cserecipőt biztonsági előírások miatt. Egész jól fel voltak készülve nagylábú külföldiek terén is. Utána beültünk a tűzvédelmi oktatásra. Itt is megnéztünk egy filmet, aztán virtuális tüzet olthattunk igazi tűzoltó készülékkel. És megtanultuk, hogy az első lépés ha valaki tüzet lát, hogy odakiállt a többieknek, hogy tűz van! Kadzsi da! Aztán a többi lépés a pin-hose-lever (vagyis kivenni a biztosító gyűrűt, kipattintani a csövet, megnyomni a kart). Valamiért én voltam a leglelkesebb a csoportban, mert amikor kért minket a néni, hogy ismételjük hangosan utána a lépésekhez a kulcsszavakat, elsőre csak én kiálltottam vissza neki, lehet, hogy a taiko miatt. Utána azért szerencsére becsatlakoztak a többiek is. A tűzoltásos gyakorlaton megtudtuk, hogy Japánban az első oka a tűznek a szándékos gyújtogatás. Ezért van az, hogy reggel kell kirakni a papírszemetet, nem este.
A következő gyakorlat az volt, hogy ki kell jutnunk egy füsttel telefújt szobalabirintusból. Nem volt szabad 120 centi fölé emelkednünk, mert akkor megszólalt egy jelzőcsengő és kintről a néni beszólt hangszórón, hogy túl magasan vagyunk. Trükkös volt, mert nem nyílt mindegyik ajtó, így tényleg labirintus hatást keltett. Közben meg kellett számolnunk, hány elefánt rajzot látunk út közben, és jelenteni a végén. Kiderült, hogy azért volt ez a feladat, mert így akarták megmutatni, hogy meneküléskor is fontos körbenézni és figyelni a környezetünkre és társainkra. Bevallom, én a négyből csak egyet vettem észre.
Az utolsó gyakorlat a földrengés szimulátor volt. Itt is megnéztünk egy rövid filmet arról, hogy mitől és hogyan keletkeznek a földrengések, majd kipróbálhattuk, milyen volt a 2011-es 9-es erősségű, 7-es fokozatú eddigi legerősebb japán földrengés. Az volt a feladat, hogy amikor elkezdődik, bújjunk az adztal alá, védjük a fejünket és kapaszkodjunk az asztal lábába. Jó rendesen dobált minket a szimulátor! Elég ijesztő volt ígyis, hát még élőben milyen lehetett! Főleg, mivel az itteni asztalunk lába súlyokkal volt megerősítve, utána próbáltam megemelni kicsit, és jó nehéz volt. Az igazi asztalok valószínűleg összevissza ugráltak volna a szobában velünk együtt.
Az oktatás végén kaptunk egy emlékkártyát és egy legyezőt, és beszélgettem még kicsit az oktatókkal. Meséltem nekik, hogy nemrég itt járt az unokatesóm is, ezért van ilyen magyar dömping, aztán amikor az oktató néni magyar tánccal próbálkozott, mutattam nekik egy kis csárdást. Gondoltam, legalább ők is szórakoznak kicsit.
Az épületből kilépve láttam, hogy sikeresen megúsztam egy nagyobb zuhét, ami kicsit le is hűtötte a levegőt, bár csak átmenetileg, amíg el nem kezdett párásodni és fülledni. Még borús volt, így aggódtam, hogy elmaradnak-e a mára ígért tüzijátékok az idő miatt, úgyhogy gyorsan kerítettem Starbucks wifit ellenőrizni. Ha már betértem, kipróbáltam a zöldteás smores-os frapuccinojukat is, ami olyan volt mint a sima zöldteás frapuccino, keksz, csoki és pillecukor darabkákkal.
A tüzijáték nem maradt el, így már csak döntenem kellett, melyikre menjek. Végül a kisebbik de közelebbiket választottam, mert féltem, hogy a tömeg miatt nehezen fogok tudni visszajutni utána a szállásra.
A jingu hanabit a meiji szentély melletti stadionból lőtték, és a stadionba árultak rá fizetős jegyeket. A potyázók mint én is a környéken próbáltunk helyezkedni. Sajnos a stadion nagy részét fák vették körül, takarva a rálátást, és a jó rálátással rendelkező helyre a gonosz szervezők a tömeg szemébe nyomattak vagy hat mobil reflektort, nehogy lássunk valamit ingyen... Szerencsére a korábban kapott legyezőmmel szuperül ki tudtam takarni a reflektorok zömét, így viszonylag jól láttam a műsort. Tetszett, hogy az összes tüzijáték kis csillagocskákra pattant szét. Volt szivecske és mosolygós arc is.
A végén (amikor lekapcsolták a reflektorokat is persze), a meginduló tömeget rendőrök terelgették. Jó sokan voltunk itt is, így egy megálót sétáltam Shinjukuig, ahol még nyitva volt egy listámon lévő ramenes, így elfogyasztottam napi ramenemet is. Egész finom volt.
A hotelbe visszatérve elfoglaltam tévével felszerelt kapszulámat és kipihentem a nap izgalmait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése