A naritai taiko fesztivál mindkét napján szikrázó napsütés fogadott minket, így naptejjel védve vágtunk neki a mulatságnak. A tegnap esti város egészen átalakult így nappalra. A főutcán végig régi házikókból árulták portékáikat és frissen készült csemegéiket az árusok. Hét ponton volt fellépő színpad a főút mentén, a vonatállomás és a főtemplom között. Ezen sétáltunk fel és le egész nap, hallgatva az épp aktuális dobcsapatot. Voltak egész picik, iskolás csapatok és idősebbek is. A Sai csapatot már ismertem youtube-ról, úgyhogy örültem, hogy sikerült elcsípnem őket is. A csapatok általában jók voltak, és csak egyre mondtam volna, hogy náluk mindénképp ügyesebbek vagyunk. Mi is felléphetnénk itt egyszer a Taiko Hungary-val! Voltak külföldi fellépők is, afrikai dobosok és egy tajvani taikós csapat. Igazából mindkét nap így telt. Az egyik kedvencem a Nosaka nevű csapat volt, akik tele voltak energiával és még lapáttal is zenéltek. Találtunk egy dobos boltot is, ahol megajándékoztam magam pár aprósággal, főleg mikor megtudtam, hogy elfogadják a bankkártyát is.
Az első napon kipróbáltuk Narita híres angolnáját, amelyért Japán távolabbi részeiről is eljönnek az ínyencek. Pár étteremnek nyitott konyhája volt és meg lehetett lesni, hogyan tisztítják és húzzák nyársra a halat. Jó gyorsan dolgoztak. A hely ahova beültünk hangulatos volt, előre kellett fizetni rendeléskor, aztán cipőt lehúzva, tatamis asztaloknál ettük meg az angolnáinkat. Kaptunk mellé levest és savanyúságot is.
A vásári ételek közül a dangó ízlett nagyon. Ez kicsit keményebb mocsi, pálcikára szúrva, ami volt sakurás, tojásos és sima változatban. A simát mizóval vagy édes szójaszósszal kenték meg. Az utóbbit ettük, amin a máz úgy festett mint a méz, de szójaszósz lévén enyhén sós volt.
Naritáról mesélve nem szabad említés nélkül hagyni a templomrészt. Egész nagy és van egy szép nagy fás és tavas parkja is. A főépületbe cipő nélkül be lehet menni, és van egy óriási és jó öregnek tűnő odaikójuk, nagy dobjuk, amit természetesen közelről is megcsodáltam. A pagodaépületbe szintén be lehet menni cipő nélkül, ahol félelmetes többszemű kék isten figyel társaival. Az is érdekes volt, és nagyon színes.
A parknak szökőkútja és a tóban halai is vannak, és a kis ösvényeken kellemesen lehet sétálgatni. Mindenképp ajánlom, főleg, hogy a reptértől sincs messze.
A fesztivál utolsó napja parádéval zárult. A tömegben összefutottam egy skót dobos ismerőssel is, és elvileg volt ott valahol még pár európai dobos, de ők nem voltak olyan feltűnőek mint egy vörös magas skót. A parádé az állomástól haladt végig a menet a templomig. Mi kb. félúton álltunk meg és néztük végig őket, dé már ott eléggé el voltak fáradva egyesek. Nem tudom, hogy bírták ki a templomig a tűző napon! 20 csapat vonult fel, és tetszett, hogy a nyitó csapat rezesbanda volt, legelől harsonákkal. A vonulók között voltak bon odori táncos maszkos nénik és bácsik, akik különösen jól szórakoztak a maszk mögött. Az egyik udvarolt is kicsit A.-nak és úgy kellett a többiek után sietnie. Volt három okinawai csapat is, akik csak úgy pörögtek a dobokkal! Egy japán néni és bácsi lelkesen kommentálta nekünk a dolgokat mellettünk, és a menet végén a bácsi közös fotót is készített velünk.
Utána mennünk kellett a vonathoz, mert várt minket Tokió. Átszállás nélkül értünk Shin-Nihombashi állomásra, ahonnan 5 perc séta után megérkeztünk a kapszula hotelünkhöz a Bay Hotelbe. Elzártuk a cipőnket egy szekrénybe, aminek kulcsát le kellett adni a recepción. Vajon azért, hogy el ne fussunk a tudtuk nélkül? Automatánál fizettünk, de igazából a recepciós végigasszisztálta az egészet, így akár nála is fizethettünk volna. A kapszuláink az ötödiken voltak, mind emeleti kapszulát kaptunk. Ezek jobb állapotú és modernebb kapszulák voltak annál, amiben legelőször Tokióban megszálltam, és mindannyian elfértünk benne rendesen. Kaptunk törülközőt, fogkefét, fésűt, fürdő szivacsot és pizsamát is.
De még nem ért véget a napunk, mert az estébe belefért egy látogatás a Tokió toronyba. A és E felmentek gyönyörködni az esti városban, amíg én visszavonatoztam az első szállásunkra begyűjteni az ott hagyott nagybőröndöt. A torony lábánál találkoztunk megint, aztán visszatértünk szállásunkra kipihenni az izgalmakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése