Utolsó előtti napunkra maradt egy érdekes program, amit véletlenül találtam a neten. A japán éttermekben jellemző, hogy a kirakatba kirakják azokat az ételeket, amiket árulnak, hogy lássák a vendégek, mire számíthatnak. De nem pusztán egy színes fotóról van szó, hanem elkészítik a 3D ételt igazán élethű viaszból, legyen az tészta, hús, saláta, desszert, vagy akár egy korsó sör is. Persze ezt csak azok az éttermek tudják megtenni, amelyeknek állandó fogásaik vannak. Fontos, hogy minél élethűbb legyen a minta, hogy már annak látványa meghozza a járókelők étvágyát és becsalja őket az étterembe. A műétel-készítés külön műfaj és biznisz Japánban, és az egyik ilyen cég által rendezett workshipra fizettem be a társaságot. Mivel a honlapjuk alapján külföldiek csak megfelelő japán tudással vagy tolmács kíséretében vehettek részt, ezért beszerveztem otthoni észt barátnőm japán egyetemista ismerősét, aki egyetemista lévén jobban ráért hétköznap, hogy legyen a tolmácsunk, mert saját képességeimben még nem bíztam annyira. Ez így jobbvolt, mert intézte nekünk a telefonos foglalást is. A workshopra Asakusában került sor, a cég Kappabashi utcán található munkatermében. A menü ezúttal goffri volt fagyigombóccal, tejszínhabbal és öntettel. Olyan 12-en lehettünk a workshopon, nem volt nagyon zsúfolt, és kb. másfél óráig tartott. Megtudtuk, hogy régebben csak viaszból készült az összes minta, de a tűző nyári nap könnyen megolvasztotta az így készült példányokat, ezért nem voltak olyan tartósak. Mára viasz és vinil keverékéből meg szilikonból készítik főleg, hogy minél kevesebb legyen a hőre érzékeny összetevő.
Először a goffrit öntöttük formákba, és amíg vártuk, hogy megszáradjon, elkészítettük a fagyigombócot. Ehhez szilikont és vinilgranulátumot kevertünk masszává egy papírpohárban, majd harmadonként belenyomkodtuk a masszát egy fagyigombóc formájú cumifejbe. Amikor megtelt a cumifej, óvatosan megnyomkodtuk körben, hogy beengedjük a massza és a forma közé a levegőt, hogy ki tudjuk önteni a kész műgombócot és ezzel kész volt a fagyink. Ekkor már készen álltak a goffrik is, hogy kiemeljük a formából őket, és jöhetett a festés. Felforrósított barnás viasszal festettünk, ami nagyon gyorsan száradt. Ha egyszer végighúztad az ecsetet, már meg is kötött, így a sötétebb árnyalatért több ráteget kellett festeni. Arra figyelni kellett, hogy a forma szerint félbevágott goffrink színe egységes legyen, hiszen ugyanannak az egy goffrinak a két darabjáról van szó, így az egyik nem lehet égettebb kinézetű mint a másik. Festést követően a porcukor jött, amit fogkefét viaszba mártva és egy kés élén áthúzva spricceltünk a goffri tetejére. Aztán ha kitaláltuk az elrendezést, jöhetett a tányérra való leragasztás. Elsőként a goffrikat ragasztottuk le szilikonnal, majd a fagyit, utána rózsaszínű vinil szósszal rögzítettük az eper, málna és áfonya darabokat. Aki akart, szilikonból nyomhatott még tejszínhabot, és a legvégén beleszúrtuk a művirág mentalevelet. Azt mondták, egy óra mire megköt a vinilszirup és egy hét kell a szilikonnak, ezért nagyon még ne dobáljuk a művet és kerüljük a közvetlen meleget. A mi esetünkben az egy hét nyugodt pihentetés sajnos nem opció, így csak remélni tudtuk, hogy kibírja majd épségben a goffrink a repülőutat hazáig.
A workshop után elköszöntünk tolmácsunktól, aki sietett vissza a suliba, aztán végigsétáltunk a konyhautcán. Megtaláltuk a hivatalos műkaja boltokat is, és friss szakértői szemmel nézegettük a mintáikat. A konyhautcát követően megnéztük a szomszédban található Sensoji templomot. Itt épp osztálykirándulások csúcsideje volt, mert legalább három osztályt láttunk. Sensoji népszerű a külföldiek és a japánok körében is, úgyhogy jó sokan voltak. Mivel ekkorra mi már sok templomot és szentélyt láttunk utunk során, itt sokat nem időztünk most. Egy mellékutcában beültünk egy étkezdébe ebédelni, ahol hangulatos Sapporo sörrekeszeken egyensúlyoztak az asztallapok. Finom rántotthús darabkákat ettünk menüben, aztán bementünk a diszkont mindenes Don Qujote bolt asakusai ágába nézelődni. A bolt bejáratánál mini akvárium volt egészen egzotikus halakkal, úgyhogy már a küszöbön akadt látnivaló, majd végigmásztunk az 5+ emeleten és megszemléltünk mindent.
Mikorra kikeveredtünk, már egész fel voltunk pakolva szatyrokkal, de azért még elvonatoztunk Akihabarába, az animék, mangák és elektronikai kütyük negyedébe. Itt is végigjártunk egy sokemeletes boltot telis tele animés portékával. Az egyik emelet a makettezésnek volt dedikálva, a többin főleg animefigurák voltak, amik közül már alig ismertem valamit. E. talán még jobban képben volt, bár neki is volt sok ismeretlen.
Rájöttünk, hogy a hotelünk viszonylag közel van Akihabarához, úgyhogy gyalog mentünk haza, aztán nekiláttunk a bőröndpakolásnak, ugyanis reggel ki kellett jelentkeznünk a szállásról. Pakolás után A. még felnézett a hotel fürdőjébe, aztán este megnéztük az airbnb-ben megkezdett sorozatunk második részét majd bebújtunk a futonjainkba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése