Sydney: day trip

Kezdek átállni, mert ma már ébresztőre keltem fel fél 8-kor, és hirtelen nem is tudtam elhallgattatni. Bocs szobatársak!

A reggeli ebben a hostelben kicsit kaotikusabb, mert magunk után kell elmosogatni, így csúcsidőben sokan nyüzsögnek egyszerre a konyhában. A dzsemek is közösek, üvegből kenegetjük a kenyereinket, míg a melbourne-iben kis tasakos dzsemek voltak.

Úgy döntöttem, a mai program a Kék hegyek lesznek, mert kíváncsi vagyok Ausztrália természetére. Egy prospektusban láttam, hogy ott is van hop on hop off busz, így azt céloztam meg, mert azt lehet saját tempóhoz igazítani. Döntést követően spuriztam a vonatpályaudvarra, mert két órás vonat út várt rám, ugyanis Katoomba a kiinduló pont, északnyugati irányba, a kontinens közepe felé. A Kék hegyek területe egy nemzeti park.

Sikeresen elértem a vonatot, és találtam egy ablak melletti helyet az emeleten, viszonylag tiszta ablakokkal. Vagy 20 megálló múlva kellett leszálni, így szemügyre vehettem több települést is út közben. Az alábbi észrevételeket tettem: szórtan fel-fel bukkantak itt is a jacarandák, csak amikor átléptünk a nemzeti park határán, akkor tűntek el; egész sok ház tetején volt napelem; szép rendezett kertek és házak voltak végig; az iskolában az egyenruha kötelező eleme a sapka.

Katoombába érkezve egyből a kijáratnál volt az Explorer busz jegyirodája. Maga az információs füzet volt a jegy és minden buszraszálláskor fel kellett mutatni a sofőrnek. 12:45-kor kezdtem meg a túrát az 1-es megállónál, és mivel szóltak, hogy ez után a busz után pár órás kimaradás után megy majd csak a 9-10 pontok felé a következő busz, így fennmaradtam a 11. pontig, hogy végigmenjek a kilátós kanyaron. A sofőr rendes volt és megállt 5 percre nekünk a 10-esnél, hogy lőhessünk pár képet, aztán legtöbbünk leszállt 11-nél, ahogy én is. A 11-es megállóval átellenben volt az út másik oldalán a 8-as megálló, ahonnan túrista út indult a Katoomba vízeséshez. Arra vettem az irányt és nem csalódtam. Már rögtön az első pár lépés bevitt az itteni esőerdőbe és egy kanyon páfrányos fás oldalán lépcsőztem kilátókhoz, amelyek vagy a vízesésre néztek, vagy az alattunk hosszasan elterülő erdőkkel borított völgyre. Nagyon szép látvány volt. Egész a vízesésig is el lehetett menni, amit nem szabad kihagyni, meg tetszett a Júlia erkélye kilátó is. Innen lehetett látni a sárga libegőt is, és alulról azt, hogy egy szakaszon üveg az alja (mármint a libegőnek).

Visszaértem a buszmegállóhoz. Itt akartam volna ebédelni, de zárva volt az étkezdéjük, így felpattantam a következő buszra, ami elvitt a 14-es pontra, más néven Echo Pointra, ahol szuper kilátás van a Három nővér sziklára. De ami még jobb volt most nekem, étterem, bár és kávézó is üzemel itt. A Milkbar nevű étkezdében vettem 12 dollárért egy lookout sajtburgert, amit kanyonos kilátás mellett befaltam és újult erővel elindultam kilátni. Egy lépcsősor levitt a Három nővérig, ahonnan szintén szuper volt a táj. Szóval ajánlom a 14-es pontot, elsétálva akár 15-ig, vagy fordítva.

A 17-es pont következett, a Leura csobogó. Itt is a kilátó rész volt a legjobb, ahol a völgy felett sárga tarajos fehér kakadúk röpködtek. Ezt is csak ajánlani tudom, ha valaki erre járna. Pont elértem a 16:23-as buszt, ami csak engem kitett a 20-as megállónál. A sofőr útbaigazított a Lyrebird Dell felé, és mondta, hogy az utolsó buszt még el fogom érni. Én viszont az utolsó előttire pályáztam, mert azzal elérhettem a korábbi vonatot is, így a vízgyűjtő tavacskáig gyorslépésben tettem meg az utat, és az ajánlott 50 percet lenyomtam kb. 20 perc alatt. Ez nem volt olyan lenyűgöző hely, bár azért szép volt persze. De kihagyható. Igazából azért néztem meg, mert a füzetke azt írta, hogy esetleg láthatunk itt lyrebird-öt (magyarul nem tudom mi a neve), de sajnos nem láttam. Kép alapján cifra farkú galamb kinézete van.

A 16:58-as busz (ami az utolsó előtti) elvitt a vonatmegállóba Leura településre, aztán a 17:23-as vonat repített vissza Sydney felé, ismét két órán keresztül, mialatt picit kipihentem a gyalogtúrákat. Nagyon praktikusak a vonatülések, mert át lehet billenteni a támlát a másik oldalra, így mindegy, hogy melyik menetirányba megy a vonat, mindig lehet hozzá igazodni. Ez még Japánnál is praktikusabb, ahol forgatták az üléseket.

A vonat a központi pályaudvarra futott be, ahonnan elmetróztam a kikötőig, ahol felszálltam az esti kompra. Elhaladtunk az operaház mellett és láthattam elölről is. Ezt Katja javasolta, és amikor tegnap a sétán mondták, hogy az Opal kártya a kompra is jó, tudtam, hogy ki kell próbálnom. Az éjszakai városkép a vízről szintén megérte.

A Darling öbölben szálltam le, és elundultam venni leárazott sushit vacsira. Nagyon profin megtaláltam a tegnapi helyet, de már sajnos zárva volt, így, mivel már annyira ismerem ezt a várost, átballagtam a lánc másik boltjához, mert az tegnap nem volt leárazva, ebből gyanítottam, hogy később zárnak. És így is volt. Most ropogós csirkés-avokádós és tempurás rák félsushi tekercseket vettem. Nyamm.

Aztán bandukoltam vissza a hotelbe, és egyszercsak amikor felnézek mit látok? A taikós játékgép logóját az emeleten! És valóban, az épület emelete egy játéktermet rejtegetett, ahol pedig két dobos játékgépet is találtam és mindkettő szabad volt! Két dollárral működik, és volt Arashi szám is rajta! Azt könnyű üzemmódban játszottam, így nyertem még egy menetet, de a Linda Linda szám középfokozata kifogott rajtam, de majd holnap visszavágok. Főleg, mivel nagyon közel van a hostelemhez. (Hogy ezt tegnap miért nem tudtam?!)