Melbourne: szülinap

Megint egy évvel öregebb lettem. Ez van. Reggel, amikor felébrídtem, a hamburgi szobatársam épp pakolt az induláshoz, és egyszercsak felém nyújtotta az usb-s ausztrál töltőjét, hogy nem kérem-e, mivel eddig ő egyszer sem használta, mert van neki másik. Nekem nagyon jól jött, így természetesen örömmel csaptam le rá, és elújságoltam neki, hogy ez az első szülinapi ajándékom. Miután elkészültem és befaltam a napi lekváros kenyerem, levadásztam a 246-os buszt és elmentem a Wadaiko Rindo japándob csapat próbatermébe, ami egy templom melléképületében van. Szombaton reggeltől fél 2-ig folyamatosan vannak órák, szint szerint növekvő sorrendben. Én a középhaladót és az utána következő erősközepet néztem ki magamnak.

Amikor megérkeztem, még tartott az előző óra, így hang alapján könnyen odataláltam, és kukkoltam befelé az ajtóüvegen. Különösen ügyesek voltak az állítólagos kezdők, de aztán szerencsére kiderült, hogy vegyültek közéjük haladók is egyes szólamokra. Mint megtudtam, ez az időszak a felkészülés ideje, amikor az összes óra arról szól, hogy gyakorolnak a decemberi nagyfellépésre. Egyébként általában rendes strukturált órák szoktak lenni az év többi részében. Az egész előnye az volt, hogy így hallhattam a darabjaikat, a hátránya pedig, hogy jól bedobtak a mélyvízbe!!

Az óra előtt odamentem a tanárhoz, Toshihoz, és bemutatkoztam, mint magyar taiko játékos. Toshi adott ütőket, majd bemutatott a többieknek, aztán beállított az egyik dobhoz. Én voltam az egyik miya szólam és nagyjából lekövettem a mellett levőt. Jó móka volt, bár eléggé kellett koncentrálni. Olyan volt, mintha betettek volna a Kard és Pajzs próbájára kb. :) Aztán jött egy másik darab, ahol csak egy miya szólam volt, így talán kevésbé vertem szét a többieket, mert jobban elnyomtak. Utána egy olyan darab jött, ahol hármas csapatokban kánonban belépve játszottak. Mivel rajtam kívül is többen voltak mint amennyi a darabhoz kell, a többiekkel szemben beállított Toshi bennünket, mint tükörképek. Ugyanazt kellett játszanom mint átlósan szemben a második dobos. Mi léptünk be másodiknak a kánonnál. Izgi volt! Aztán Toshi fogta és megcserélte a dobosokat, hogy mindenki játszhassa a darabot a rendes felállásban, nem csak extraként. Ez azt jelentette, hogy a tükörből bekerültem az éles második csoportba, és volt 8 ütem szóló részem is... Ez igazán vicces volt. Toshi nyilván jelezte, hogy mikor jövök én, és biztos ami biztos, maradtam végig a hangos dokodoko mellett, a végén egy don kon don zárással. Egész jól illeszkedett, elégedett voltam magammal, mert nem esett szét miattam a próbájuk. Utána volt egy jó pörgős darab, amit inkább kihagytam, aztán következtek az erős középhaladók. Az ő első darabjuk a Yatai volt, de persze más, mint a miénk. Gondoltam, jobb, ha kihagyom, de Toshi odahívott az egyik állódobhoz engem is, így úgy ahogy lekövettek a darabot. Olyan volt a struktúrája, hogy először a haladók játszották fekve, aztán jött egy rövid shime rész, utána a haladók helyet cseréltek  a középhaladókkal, akik lejátszottak egy kissé más változatot, utána volt egy közös zárórész. Az utolsó darabot már tényleg kihagytam, és csak néző voltam. Négyen voltak 3 dobon, volt egy szólista ötödik, szintén három dobon, és két oldalt a maradék dobos két csapatban miyán vagy okedón. A 4 hármas volt hogy csúsztatottan játszott, volt hogy együtt. Nagyon jó kis darab volt! A tagok szerezték, és Toshi kissé összehangolta a szólamokat.

Kedves volt mindenki, kínáltak japán édességgel, amit két japán kirándulásról frissen visszatérő dobos hozott, és érdeklődtek a csapatom felől. Ők 21 éve működnek, és kb. 130 diákjuk van. A fellépésekre általában hozzánk hasonlóan 5-en, 6-an mennek, kivéve persze az év végi nagykoncertet. Toshi kezdte a csapatot, amikor eljött népszerűsíteni a japán kultúrát, aztán Ausztráliában maradt.

Megköszöntem, hogy kicsit befogadtak, aztán elbúcsúztam tőlük és visszabuszoztam a hostelbe. Út közben sok cifra kalapos nőt láttam, mivel ma volt az egyik nyitónapja a Melbourne-ben igen népszerű lóverseny szezonnak. Ilyenkor kiöltöznek és érdekes kalapokat meg fejdíszeket vesznek fel a nők. Az egyik szembejövő járókelő fejdísze pl. olyan volt, mint valami óriás toboz. Az esemény állítólag erős ivászattal zárul.

A hostelben átrendeztem a bőröndöm és a hátizsákom tartalmát, mert Sydney-be csak a hátizsák jön velem, a bőröndöm addig befogadja Vanessa. Át is vittem hozzá, aztán megkezdtük a szülinapozást. Vanessa készített nekem ebédet és vett egy szelet tortát is, amire gyertyákat tett, így volt mit elfújni és kívánni hozzá. Az ünnepi ebéd után volt ajándékbontás, beszélgettünk és képeket nézegettünk otthon, meg felnéztünk az épület tetejére. Fent épp használták a tetőteraszon a grillezőt, így a jó illatoktól kezdtünk ismét megéhezni. A teraszon a grillező mellet egy golf ütés gyakorló háló és sarok is van, meg persze 27. emelet lévén kilátás is. Egész hangulatos, bár sajnos idáig is felrepülnek a szúnyogok.

Az esti program a szakézás volt egy japán étteremben. Meleg szakét rendeltünk és mellé rántott csirkefalatokat meg füstöltlazacos omlettet. Minden nagyon fincsi volt, jól éreztük magunkat és jó zárása volt a napnak. Holnap jöhet Sydney.