Üdvözlet a Világ másik feléről! Ez eddig a legmesszebb hely, ahol jártam, így jó sokáig tartott az utazás, de szerencsére nem volt vészes. Dél körül startoltam Budapestről a Qatar járatán Doha felé. Mellettem 50-es házaspár ült, egy túlbuzgó feleség, szótlan férj páros. Borozgattak, Jakartára mentek. Nem sokat beszélgettünk. Dohába 5 óra 15 perc múlva érkeztem meg, meg nem mondom milyen napszakban. 29 fok volt és magas páratartalom. A reptéren már jártam korábban, de vagy teljesen másik terminálon, vagy nagyon átalakult azóta. Szerencsére alig voltak sorok, pedig korábban tömegek rémlettek. Volt egy előátvilágítás, ahol nem tudom, néztek-e bármit is, mert nem kellett folyadékot kivenni és a sor folyamatosan haladt. Utána jött a tágas csarnok pálmafákkal. Láttam egy óriás plafonig érő plüssmacit, aminek gomb szemei voltak és a fejéből valami olvasólámpa nőtt ki, de nem fényképeztem le végül, mert inkább ijesztő volt mint aranyos... Lefényképeztem viszont a gyereksarkot, mert a mászóka-szobor nagyon tetszett. Ha nem tévedek, ugyanaz alkotta, aki New Yorkban azokat a mini manószobrokat, akik pénzt pakolgatnak. Majd rákeresek és ideszerkesztem utólag, hogy igazam volt-e.
A reptéren mindenhol volt wifi, ami szintén fejlődés a korábbiakhoz képest, amikor külön kellett vadászni. Gyorsan rá is kerestem a neten, hogy mennyi a helyi idő, nehogy lekéssem az átszállást! Volt másfél órám, így nyugisan várakoztam, majd beálltam a beszállás előtti átvilágító sorba. Ausztrália szigorúbb sőabályokat alkalmaz a beutazásnál, amire még a budapesti becsekkoláskor felhívták a figyelmem. Eszerint nem lehet 100 milis adagon felüli vizet bevinni, csak ha a közvetlen járat repterén vette a duty freeben az illettő. Azt is valahogy úgy csinálják, hogy csak a beszállókapunál kapja meg a vásárló a szigorúan lezárt csomagot. Mindenesetre engem nem érintett a dolog, átjutottam a szokásos pakkommal. Jöhetett a hosszabb út.
A kényelmesebb utazás érdekében még beszállás előtt átöltöztem melegítő nadrágba, ami sokkal jobb döntés volt, mint farmerban végigülni az utat. Most is egy hasonló házaspár mellé kerültem, csak ők indiai származású melbourne-iek voltak. Nagyon kedvesek voltak, a nő hozott nekem is mindig vizet meg csipszet, amikor felállt. 8 hetes körúton voltak európában és most igyekeztek haza, hogy otthon legyenek, amikor megszületnek az ikerunokáik. Igen, velük többet beszélgettem.
Az út valóban jó hosszú volt. Kiolvastam az előző járaton megkezdett könyvem, aludtam kicsit aztán megnéztem egy filmet. Közben időnként megetettek minket. 13 és fél óra múlva landoltunk Melbourneben.
Itt ismét izgalmak követketkeztek, ugyanis még a repülőn ki kellett tölteni a beutazási nyilatkozatot, arról, hogy nem viszünk be semmilyen tiltott dolgot az országba. Vanessa barátnőm figyelmeztetett, hogy azt is megkérdezik, hogy van-e földdarabka a cipőnkön, úgyhogy figyeljek oda, hogy ne legyen. Ennek érdekében kiutazás előtti nap jól kimostuk a túrabakancsomat és külön átmentem rajta még fülpiszkálóval is, biztos ami biztos, mert legutóbb a skót felföldön mászkáltam benne sáros patakmedrekben. Nem akarnám kiírtani Ausztrália állatvilágát. Mindenesetre így teljesen őszintén ikszelhettem be a nemet erre a kérdésre is. Az útlevél ellenőrzésnél ugyan félreintett a bevándorlásos kolleganő, de pár rutin keresztkérdés után beengedtek az országba.
A Skybus express busszal bementem a központba, közben láttam kengurukat, majd találkoztam Vanessával, aki elvitt vacsizni. Természetesen a kedvenc japán ramenes helyére. Finom volt a ramen, jól zárta a napot. Holnap indul a felfedezés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése