Hello Le Meridien

A reggeli kávé és dzsemes zsömle meg minibanán után elbúcsúztam a vendéglátóimtól, és újra taxiba ültem. A mostani taxisom nem beszélt jól angolul, inkább a franciát preferálta, így igyekeztem felidézni a bennem szunnyadó mondatszerkezeteket, amíg átszállított a Le Meridien-be, amely a maradék éjszakákra lesz a szálláshelyem. Ezen az útszakaszon is főleg cukornádat láttam. Azt elfelejtettem mesélni, hogy a nyűgös taxissal áthaladtunk a fővároson, Port Louis-on is, ahol azért voltak nagyobb és rendezettebb házak meg utcák, csak minden zárva volt, lereteszelve, kivéve az utcai piacokat. Az egyiknél le is húzódtunk pár percre, amíg alkudott magának a sofőröm valami vacsit az egyik árustól. Utólag visszagondolva, igazán kérhetett volna nekem is, mert akkor nem kellett volna Jumbóba mennem! Bár nem tudom persze, a gyomrom hogy értékelte volna.

A Le Meridienhez sorompón át érkeztünk, fizettem 500 rúpiát taxisomnak, aki figyelmeztetett, hogy sok lesz a kínai. Igaza volt, tényleg sok itt a kínai vendég, sőt, a recepciósok némelyike folyékonyan beszéli is. Mondjuk a foglalásnál is egy bizonyos Wong úrnak kellett írni, úgyhogy lehet, hogy nem véletlenül preferálják ennyire. A taxistól átvett egy portás-recepciós, aki behúzta az előcsarnokba a bőröndöm, és kérte, hogy foglaljak helyet. Ez volt az első olyan hotel, ahol fotelből kellett becsekkolnom, miközben megkínáltak welcome itallal. Mit ne mondjak, le is voltam nyűgözve. Becsekkolás után jelezték, hogy várnom kell pár órát a szobára, de addig nyugodtan nézzek körbe a resort-ban, így útnak is indultam bejárni. Az előcsarnokból két lépcsősor vezetett le a medencés bárig, utána pedig pálmafás homokos strand következett. Ez a Mauritius már sokkal jobban tetszett! Szandál le, és irány az óceán! Elég hideg volt! Miután kibarangoltam magam, visszatértem az előcsarnokba, ahol összefutottam az osztrák kollégával, aki akkor érkezett. Leültem vele amíg becsekkolt, és ezzel szereztem magamnak még egy welcome italt, mert azt hitték, együtt érkeztünk. :P A szobáink még nem voltak készen, így beültünk az egyik hotelen belüli étterembe ebédelni, és gonoszkodtunk kicsit a pincérrel, amikor nem az én négy betűs vezetéknevemet adtuk meg, hanem az osztrák kolléga sokbetűs osztrák nevét. Szegények vissza is jöttek, hogy ugyan írja már le olvashatóbban, mert nem tudják kibogozni.

Ebéd után a szobáink is elkészültek, be lehetett költözni. Elégedett vagyok az enyémmel. Bár néha hangosak a kínai szomszédok, azért nagy az ágy és szép a kilátás: