Hello Mauritius

Nincs is jobb annál, amikor írsz egy hosszú és szellemes bejegyzést, aztán a feltöltésnél nyomtalanul elszáll az egész. Akkor kezdjük ismét...

Üdv Mauritiusról, ami nem, nem Mexikó. Sok minden kimaradt és már kissé be is porosodott a blog, de valahol folytatni kell, és úgy döntöttem most jött el a pillanat (vagyis egy órája, amikor megírtam az előző bejegyzést, ami elszállt), csapjunk is bele.

Ismét munkaútként sikerült kifognom egy nem mindennapi (hello Brüsszel) konferencia-desztinációt. Ide most egyedül jöttem a hivatalból, és az útvonal Párizson át vezetett. Az első szakaszt sikeresen abszolváltam, aztán következett egy röpke 11 órás átszelése pár kontinensnek, mire kialvatlanul és nyűgösen leszálltunk Mauritius szigetén. Az érkezéskor le kellett adni egy bevándorlási és egy egészségügyi lapot, válaszolni pár rutin kérdésre, aztán beengedtek az országba. Begyűjtöttem a csomagomat, váltottam mauritiusi rúpiát, és siettem az előre odarendelt taxisomhoz, aki a nevemmel várt a kijáratnál. Ő is nyűgös volt, mert elmondása szerint másfél órát várt rám, extra időt rá kellett fizetnie a parkolásra (rokkant helyen állt meg amúgy), és különben is, már alig várja hogy saját kocsija legyen, mert most mindent a cég kap, őt meg halálra dolgoztatják. Szóval kellemes utitársam volt a röpke egy órára, amíg átszeltük a szigetet a déliparton fekvő reptértől az északi parton találhat szállásig. A sziget parttalan része elég lehangolónak tűnt számomra. Rozoga vakolatlan házak, ritkán lakott területek, sok sok cukornád. A települések közelében sok volt a kóbor kutya. Nem volt túl bizalom gerjesztő eddig a sziget számomra. Az első még hivatalos utam előtti éjszakát a Le Cactus vendégházban töltöttem olcsón. Olyan szempontból nem rossz, ha valaki autót bérel és bázisként használja, de autó nélkül nem ajánlom, mert nincs a közelben semmi. Kérdésemre, hogy hol tudok venni valami vacsora félét, a tulajbácsi elirányított a kb. 2 kilométerre fekvő bevásárlóközpontba, a Jumbo-ba, ahova a helyi buszjáratot javasolta igénybe venni. Álltam is vagy 5 perce a megállóban, ami amúgy pont a ház előtt volt, amikoris kijött a tulajnéni, és szólt, hogy nem fog egyhamar jönni az a busz, meg egybként a taxi biztonságosabb is, szívesen hív nekem egyet. Ezt remek ötletnek találtam, így eltaxiztam a Jumbóba, a taxis megvárta, míg veszek egy minipizzát, aztán visszavitt a szállásra. Később az osztrák kolléga mesélte, hogy ő kipróbálta a helyi járatot, és nem volt rossz élménye, de azért nem bánom, hogy kihagytam.

A nap hátra levő részét a vendégház óceánra néző közös teraszán töltöttem, ahol könyvet olvastam, amíg a nap el nem tűnt a vízben. Azért este hűvös van.