Düsseldorfi mini-Tokió: Takumi Tonkotsu & Gyoza

A fenti csodás élményeken felbuzdulva, harmadszor is visszatértem Takumiékhoz, de ezúttal a második éttermükbe, ami a Naniwa szomszédságában található és a teljes neve Takumi Tonkotsu & Gyoza. Hajtott a kíváncsiság, hogy milyenek a rámenen kívüli ételeik, és azért gyozát rendeltem, hogy egyből össze is tudjam hasonlítani a Naniwáéval. Kinézetre ígéretesnek tűnt: 

Szettet kértem, ami mellé rizs és miszó leves járt. A gyoza roppanósra volt sütve, ami tetszett, azonban a töltelék nem volt semmi különös, erősen csalódtam. A gyoza verseny győztese egyértelműen a Naniwa. 

Gyoza után még belefért egy kis desszert egy szomszédos fagyizóban, ahol japánnegyedhez méltóan volt zöldteás maccha jégrém: 

Felvidított és jó zárása volt Düsseldorfi japán gasztokalandjaimnak. 

A dobolás is jól sikerült, megtanultunk egy teljes darabot 3 óra alatt. A kijutás Mönchengladbachba kissé nehézkesebbre sikeredett a tervezettnél, mert az egyik útba eső sínszakaszon valamit munkálkodtak, és még épp időben vettem észre, hogy a kinézett vonat nem megy odáig. Gyorsan megkérdeztem az info pultnál, hogy mi az alternatív útvonal és megtudtam, hogy el kell menni egy másik városig vonattal, onnan pedig pótlóbusz visz majd minket a célba. A bonyodalmak miatt hosszabb lett az út, és sajnos késtem olyan 5-10 percet a workshopról, de szerenécsre elnézőek voltak, és hamar felzárkóztam. A darab címe Kenka daiko vagy eredeti nevén Buchiawase daiko, és állítólag egy 300 évvel ezelőtti tradicionális darab, melyet sikeres halászat után doboltak a Tokió déli részén fekvő Miura félszigeten. A Kenka daiko elnevezést, ami azt jelenti, hogy harcoló dobok, azért kapta, mert agresszívan és erőteljesen kell ütni a darab során a dobokat. Mi is igyekeztünk megfelelni ennek az elvárásnak, és bizonyára sikeresek lehettünk, mivel az utolsó ismétlő játékunkat egy vörösfejű ingerült német bácsi szakította félbe, aki követelte, hogy azonnal hagyjuk abba a pénteki ünnepnapi dobolásunkat, mert az egész környék tőlünk zeng és ha nem állunk le, kihívja a rendőrséget. Így a dobjaink elnémultak, én pedig vonatoztam vissza Düszibe. 

Düsseldorfi mini-Tokió: Takumi

Második napomon Düsziben sokáig aludtam, aztán besétáltam a városba nézelődni. Átsétáltam egy nagy parkon, amit annyira megtépázott júniusban egy vihar, hogy a nagy része le volt zárva, mert több fa is kifordult a helyéről. Itt érdekesség volt a fénycsövekből álló padsor, ami este lámpaként is funkcionál. Furcsa lehet fénycsöveken üldögélni. Sajnos a lezárt részen voltak a padok, így kipróbálni most nem volt alkalmam őket. 

A Königsallee volt a fashion street, sok érdekes embert láttam arra, de ami miatt említem most, az a szuper könyvesbolt, ami rajta található, a Mayersche Buchhandlung. Ezt Chihiró ajánlotta, mivel kellemesen el lehet üldögélni az emeleten az ablak mellett, és nézni a Königsallee szereplőit. De a könyvesbolt nem csak emiatt volt jó, több emeletes volt, és a kávézó emeletén túl egy másikon is találtam ablak melletti ülőhelyeket olvasgatásra, sőt itt kényelmes piros fotelek várták az olvasni vágyókat. Volt egy egész nagy angol részleg, és ami még nagyon tetszett, de sajnos túlkoros voltam hozzá: a -1 szintre egy kanyargós csúszda is vezetett, és ott voltak a gyerekkönyvek és játékok. 

Nagyon hangulatos volt a hely, sokáig elidőztem itt. 

Másik uticélom természetesen a japánnegyed volt. Tegnap ott ettünk ugyan, de kocsival mentünk és este, így akkor nem sokat láttam belőle. Nappal kissé csalódtam a méreteiben, mert igazából csak az Immermannstrasse tartozott bele és pár keresztutcája. Valamiért nagyobbnak képzeltem. Bementem egy könyvesboltba és egy japán ABC-be, aztán megkerestem a Takumi éttermet. 

A Takumi teljesen olyan volt, mintha Japánban lenne, csak pár német felirat és pár német alkalmazott árulkodott földrajzi elhelyezkedéséről. 

Késői ebéd és korai vacsora idősávja lévén, egyből kaptam helyet a látványkonyha pultjánál, ahol még látvány is volt egy helyes japán szakács személyében. :) Természetesen miszó ráment rendeltem és természetesen japánul, mivel az sokkal jobb, mint a németem. A kihozott levessel együtt meg is kaptam a számlát, lefordítva, egy kis táblához kapcsolva, mint Japánban. A miszó rámen tökéletes volt. Ahogy ezt írom is összefut a nyál a számban az emlékétől. Így nézett ki: 

A leves pont jó volt, nem sűrű, nem tömény, a tészta pedig szintén remek állagú. Azt olvastam, hogy a Takumi rámenje Sapporó rámen, amit eddig is kedveltem. Ha nagyon muszáj, egyedül a húsba tudnék belekötni, volt egy kis füstös mellékíze, ami nekem nem ízlett annyira. De ez csak apróság, a miszó rámen versenyt nálam a Takumi nyerte, még akkor is, hogyha drágább árfekvésű kicsit. (Ha jól emlékszem, 10 euró volt a leves.)

A rámen mellé rendeltem még karaagét is (olajban ropogósra sütött csirkefalatok), egy másik blogos ajánlása alapján, és nagyon finom volt az is, tényleg.

Annyira jó volt a hely, hogy még egyszer visszamentem oda Düsziben töltött időm során, és kipróbáltam egy nem-miszó alapú, hanem sima leveses shio ráment is, és mivel már bíztam a tészta minőségében, tsukemen ráment rendeltem, aminél külön van a lé és a tészta, így ni: 

Ez is nagyon finom volt, nem csak a miszó rámen versenyt nyerte így nálam a Takumi, hanem a rámen versenyt úgy általában, legalábbis Európában. 

Düsseldorfi mini-Tokió: Naniwa noodles & soups

Egy amszterdami japán ismerősöm egyszer azt mesélte, hogy sok ott élő japán Düsseldorfba jár át ráment enni, mert ott nagyon jó japán éttermek vannak. Később utána olvastam, és megtudtam, hogy Düsseldorfban van Európa harmadik legnagyobb japán-kolóniája, mert sok japán cég képviselteti ott magát. Ami pedig a ráment illeti, két étterem neve volt visszatérő az értékelő oldalakon: a Naniwa és a Takumi.

A fentiek után alig vártam, hogy egyszer arra vessen a sors, hogy végre finom miszó ráment ehessek ismét Európában. 

Erre adatott is alkalmam, ugyanis a nyári taikós workshopot tartó Tokara csapat a Düsseldorftól fél órai vonatútra található Mönchengladbachban hirdetett három órás workshopokat. Mivel már épp kezdtem hiányolni a velük való dobolást és ugye a helyszín a fenti okokból kifolyólag amúgy is csábító volt, gyorsan feliratkoztam egyre és így történt, hogy október 1-jén már a Naniwában szürcsölgettem a miszó ráment. Na de ne siessünk ennyire előre, először mesélek még pár szót vendéglátómról, Chihiróról. 

Hogy beleférjek egy alacsonyabb költségkeretbe és új barátokat szerezzek, ismét a Couchsurfing szolgáltatását vettem igénybe. Egy Düsseldorfban (továbbiakban Düszi) élő japán lány jelzett vissza egyedül időben úgy, hogy fogadna is. Ő volt Chihiró (mint a Miyazaki filmben), és nálam pár évvel idősebb. Nagyon kedves volt, tőle kaptam az eddigi legszimpatikusabb visszajelzést CS-en, és személyes találkozásunknál sem csalódtam. Egész jó környéken lakik Düsziben, amíg vártam, hogy megérkezzen munka után, sétálgattam a környező utcákon és nagyon barátságos zöld övezetnek tűnt, sok babakocsis anyukával és kisgyerekkel, rendezett utcákkal. Amolyan kertvárosszerű, és a városközpont sem volt olyan messze onnan. (A képen egy cigánykerekező szobor a környékről.)

Chihiró befutott estére és körbemutatta a lakást. Főzött teát és csevegtünk kicsit. Megtudtam, hogy 14 éve él Németországban és szereti, kivéve Düszi időjárását, ami alap helyzetben szürke felhős. Szerencsém volt, mert csak az utolsó napomon állt vissza az alaphelyzet, addig szép napsütést élvezhettem. Tea után rögtön indultunk is be a központba vacsorázni. Út közben csatlakozott hozzánk, pontosabban felvett minket kocsival Heidi, Chihiró német barátnője. Heidi is szimpatikus volt, olyan vidáman hangosan nevetős típus (és nem az idegesítő fajtából), aki rád ragasztja a jókedvet. 

Na így kerültem végül a Naniwába, ugyanis Chihiró tudta, hogy japán leves a küldetésem, és ezt választotta nekem. Kiderült, hogy ő még sosem járt itt, mert mindig hosszú volt a sor, ő meg túl éhes, hogy kivárja. Most is volt sor, de nem vészes, és Japánhoz hasonlóan az étterem előtti padon lehetett várakozni és csusszanni egyre közelebb. Közben nézegettük az étlapot és kiválasztottuk a rendelést. Mindhárman menü összeállítást választottunk, az enyém természetesen miszó rámen volt és mellé Chihiró kedvence, amit eddig még nem ismertem, tenshinhan, ami édeskés tojásos omlett takaró volt rizságyon és egész finom. A miszó rámen levese finom volt, talán nekem kicsit erős (nem csípős hanem tömény értelemben), a tészta azonban nem volt a legfinomabb, ettem már finomabbat. Chihiróék menüje gyozát tartalmazott, és az viszont (mivel aranyosak voltak és kaptam kóstolót) nekem nagyon ízlett! Jobb volt, mint amit egyszer Yukával ettem Tokióban. A menüsor 11 euró volt, ha jól rémlik, és a leves magában 8 euró. 

Annyira jól laktam, hogy utána nem is bírtam rámenre gondolni. Egészen másnap délig. :)